Miklósvölgye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Miklósvölgye (Mikulášová)
Mikulášová, cerkiew Opieki Bogurodzicy (HB1).jpg
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületEperjesi
JárásBártfai
Rang község
Első írásos említés 1414
Polgármester Peter Rusiňák
Irányítószám 086 36
Körzethívószám 054
Forgalmi rendszám BJ
Népesség
Teljes népesség132 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség17 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság345 m
Terület8,00 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Miklósvölgye (Szlovákia)
Miklósvölgye
Miklósvölgye
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 49° 23′ 00″, k. h. 21° 23′ 30″Koordináták: é. sz. 49° 23′ 00″, k. h. 21° 23′ 30″
Miklósvölgye weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Miklósvölgye témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Miklósvölgye (1899-ig Niklova, szlovákul: Mikulášová, ukránul: Mikulasova) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Bártfai járásában.

Fekvése[szerkesztés]

Bártfától 16 km-re északkeletre, az Ondava partján fekszik.

Története[szerkesztés]

A falut 1414-ben említik először, eredeti neve „Miklósvágása” volt. A 16. században Makovica várának uradalmához tartozott. A 17. században ruszinokkal telepítették be.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „NIKLOVA. Orosz falu Sáros Várm. földes Ura G. Áspermont Uraság, lakosai leg inkább ó hitűek, fekszik Makovitzához 1 mértföldnyire, legelője, és fája van, 1/3 része földgyének termékenyebb.[2]

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Niklovó, orosz falu, Sáros vmegyében, a makoviczi uradalomban, Zboro fil., 10 r., 464 g kath. lak., g. anyaszentegyházzal, és savanyuviz-forrással.[3]

A trianoni diktátum előtt Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.

Népessége[szerkesztés]

1910-ben 345, túlnyomórészt ruszin lakosa volt.

2001-ben 153 lakosából 86 szlovák, 50 ruszin, 16 ukrán volt.

2011-ben 140 lakosából 81 szlovák, 50 ruszin, 4 ukrán.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Görögkatolikus temploma a 18. század második felében épült. 1931-ben a bártfafürdői szabadtéri néprajzi múzeumba szállították. 2005-ben újjáépítették. Ikonosztáza szintén 18. századi.

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]