Csehország történelme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Csehország történelme a mai Csehország területének történetével foglalkozik az őskortól a mai Cseh Köztársaság modernkori történetéig.

Az őskorban és az ókorban[szerkesztés]

A mai Csehország területén az őskorban jóval kevesebben éltek, mint a délebbi, melegebb vidékeken, ám mindamellett szép számú lelet került elő a középső paleolitikumtól kezdve (főleg Morvaország területén).

Az i. e. 2. évezredben Csehország a La Tène-kultúra befolyása alatt állt. Az első nem csak ásatásokra alapozó ismeretek az i. e. 2. századból valók, ekkor a kelta boiok ellenőrizték a területet. Valószínűleg innen ered Csehország másik elnevezése, a latin Bohemia is. A kelták az i. e. 1. században a hódító germán törzsek elől elvándoroltak. A helyüket a szvéb törzsszövetségbe tartozó nyugati germán törzsek foglalták el, köztük a markomannok, akik i. e. 80 körül érkeztek ide.

A Római Birodalom határa Dunánál volt, így különösebb hatása nem volt a területre. A népvándorlás során Csehország területén az úgynevezett keleti germán népek is megfordultak, köztük a legfontosabbak a vandálok és a keleti gótok voltak.

A kora középkorban[szerkesztés]

Az 5. századtól kezdve jelentek meg Csehország területén a szláv törzsek, ám a legnagyobb hullámban csak a 6. században érkeztek. Az első államszervezet Csehország területén Szamo fejedelemsége volt, amely az avarok hatalmát volt hivatott ellensúlyozni. A fejedelemség Szamo 658-as halálát követően felbomlott.

A 8. század végére a terület a Frank Birodalom határmezsgyéjére került. Ekkor alakult ki egy újabb hatalom a térségben, a Morva Fejedelemség („Nagymorva Birodalom”), amely a mai Morvaország területén helyezkedett el. Ekkor kezdődött meg a kereszténység terjedése Morvaországban, főként a frank birodalom irányából. Bizáncból szláv nyelveket is beszélő Cirill és Metód hittérítők érkeztek. Ezzel párhuzamosan, 880 körül kezdett kialakulni a Cseh Fejedelemség is, amely a Frank Birodalom vazallusaként működött. A Morva Fejedelemség végül a magyarok jövetelével bomlott fel.

Cseh Fejedelemség[szerkesztés]

A Cseh Fejedelemség a X. században

Az első cseh állam egy kis fejedelemség volt, amely a 9. században a mai Prága környékén jött létre, az akkori Nagy-Morva Birodalom közelében. A birodalom 907-es bukása után a hatalom központja Morvaország helyett a Přemysl-ház központja, Prága lett. 929-ben a Přemysl-házi I. Vencel cseh fejedelem uralma alatt folytatódott a kereszténység terjedése.

A terület 1002-től a Német-római Birodalomhoz tartozott.[1][2]

1030-ban a cseh fejedelmek bekebelezték Morvaországot, majd 1085-től II. Vratiszláv cseh fejedelem a királyi címet is elnyerte. 1092-től a cseh uralkodók azonban ismét fejedelmi rangban voltak a német–római császár hűbéresei.

Cseh Királyság[szerkesztés]

Csehország

1198-ban I. Ottokár (1198–1230) került hatalomra, aki 1212-ben szerezte meg az örökös királyi rangot. Uralkodása idején Csehország komoly fejlődésnek indult, unokája, II. Ottokár befolyása alá került Ausztria. II. Ottokár pályázott a német-római császári címre, ám Habsburg Rudolf - IV. (Kun) László magyar király segítségével - 1278-ban a morvamezei csatában legyőzte őt, és meggátolta efféle törekvéseit. A 13. században sok német telepes érkezett Csehországba, felfejlesztve a nagy középkori városokat, mint Kutná Hora, Jihlava vagy Németbrod (a mai Havlíčkův Brod). 1306-ban kihalt a Přemysl-dinasztia, a helyét a Luxemburgi-ház vette át. Megkezdődött Csehország aranykora.

A csehek legjelentősebb uralkodójuknak I. Károlyt (13471378, (IV. Károly német-római császárt) tartják, aki óriási fellendülést hozott az ország életébe, amely a Luxemburgi-ház uralkodásának idején elérte legnagyobb kiterjedését. Új közigazgatást szervezett, létrehozta a prágai érsekséget. 1348-ban megalapította a prágai Károly Egyetemet, a Német-római Birodalom, és egyúttal Közép-Európa első egyetemét. Prága hamar Európa egyik kulturális központjává vált. Rengeteg földet juttatott az egyháznak – később ezek visszaadása lett a husziták egyik fő követelése. A huszita háborúk idején az országot egész Európa kereskedelmi embargóval sújtotta.

Csehország a mohácsi csata után a Habsburgok birodalmának része lett és maradt 1918-ig.

Habsburg örökös tartomány[szerkesztés]

A katolikus–protestáns ellentétek miatti prágai defenesztráció 1618-ban vezetett a harmincéves háború kitöréséhez. A csehországi felkelésben vívott fehérhegyi csata, 1620 után Csehország elvesztette addigi különállását és a Habsburgok örökös tartományává nyilvánították. Morvaországnak is ez lett a sorsa külön tartományként. Ezzel együtt tovább központosították a vezetést, és erőszakkal mindenki németesíteni, illetve katolicizálni akartak. A Német-római Birodalom 1806-os felbomlását követően a történelmi Csehország a Habsburg Birodalom részévé vált. A cseh területeken alakultak ki a birodalom ipari központjai.

Földjén a harmincéves háború és a napóleoni háborúk fontos csatáit vívták. A 19. században a cseh nemzeti mozgalom megerősödött, de ugyanakkor Prága a német kultúra igen jelentős központja is volt.

Csehszlovákia része[szerkesztés]

A független Csehszlovák Köztársaságot 1918-ban alapították, miután az első világháborúban összeomlott az Osztrák–Magyar Monarchia. Csehország volt a gazdaság központja. Az új állam részei Csehország, Morvaország, Szilézia, Szlovákia és Kárpátalja voltak jelentős német, magyar, lengyel és ruszin nyelvű kisebbséggel. 1933 után Csehszlovákia volt Közép- és Kelet-Európa egyetlen demokratikus berendezkedésű állama. Mivel azonban nem biztosítottak semmiféle területi vagy politikai autonómiát a kisebbségeknek, erőteljes támogatói lettek minden törekvésnek, amelynek Csehszlovákia felbomlasztása volt a célja. A szlovák jobboldal is önálló irányításra törekedett.

Adolf Hitler e körülményt használta ki és Konrad Heinlein Szudétanémet Nemzeti Szocialista Pártjának támogatásával megszerezte a nagyrészt német nyelvű Szudétavidéket az 1938-as müncheni egyezménnyel. Lengyelország magához csatolta a lengyelek által lakott Český Těšín környékét (Zaolzie). Magyarország az első bécsi döntés nyomán Szlovákia és Kárpátalja egy részét kapta meg.

Szlovákia és Kárpátalja ugyanekkor autonómiát kapott, az államot átnevezték „Cseh-Szlovákiára”. Szlovákia 1939 márciusában különvált és a Német Birodalmat kiszolgáló klérofasizsta szatelitállanná vált. A maradék cseh területet megszállta Németország és létrehozta ott az úgynevezett Cseh–Morva Protektorátust. A protektorátus a Harmadik Birodalom része volt, elnöke és miniszterelnöke a náci birodalmi protektor alárendeltje volt. Kárpátalja Kárpátukrán Köztársaság néven 1939. március 15-én kinyilvánította függetlenségét, de ugyanaznap megszállta Magyarország és másnap saját területéhez csatolta. A németek körülbelül 390 000 csehszlovák állampolgárt, közte 83 000 zsidót megöltek vagy kivégeztek, százezreket küldtek börtönbe, koncentrációs táborba vagy kényszermunkára. Prágától északra Terezínben német koncentrációs tábor működött. A náci megszállás elleni cseh ellenállási mozgalom legnevezetesebb tette Reinhard Heydrich náci vezető meggyilkolása volt Prága elővárosában 1942. május 27-én. A száműzetésben működő csehszlovák kormány és hadserege a szövetségesek oldalán harcolt (Nagy-Britanniában, Észak-Afrikában, Közel-Keleten és Szovjetunióban). A megszállás 1945. május 9-én ért véget a szovjet és amerikai csapatok érkeztével és a prágai felkeléssel.

1945-1946-ban csaknem az egész csehszlovákiai német kisebbséget, mintegy 2 700 000 embert[forrás?], kitelepítettek Németországba és Ausztriába. A még ottmaradottak és az 1945 nyarán elkövetett tömeggyilkosságokat túléltek közül németek tízezreit börtönözték be, küldték büntetőtáborba vagy kényszermunkára. Mintegy 250 000 német maradhatott Csehszlovákiában. Ők a nácikkal szembeni ellenállás aktív résztvevői voltak, illetve nélkülözhetetlenek a gazdasági életben. Később többségük emigrált, vagy asszimilálódott. A magyarokkal szemben hasonló bánásmód érvényesült, őket is megfosztották minden állapolgári joguktól. Az intézkedések alapja az úgynevezett Beneš-dekrétumok voltak, amelyek máig érvényesek, és terhelik egyfelől Csehország és Németország, másfelől Szlovákia és Magyarország viszonyát.

A szovjetek által szervezett népszavazás eredményeként Kárpátalja nem tért vissza csehszlovák uralom alá, hanem az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett 1946-ban, mint annak Kárpátontúli területe.

Csehszlovákia nehéz körülmények között próbálta eljátszani a kelet és nyugat közötti híd szerepét. Gyorsan nőtt Csehszlovákia Kommunista Pártjának népszerűsége. Ennek oka volt a csalódás a Nyugatban a müncheni egyezményben játszott szerepe miatt és az általános szovjetbarát érzelem azon szerep miatt, amit a németek alóli felszabadításban játszottak. Az 1946-os választásokon a szavazatok 38%-ával a kommunistáké lett a legnagyobb párt a csehszlovák parlamentben. Gyorsan konszolidálódtak a viszonyok. Döntő lépés történt 1948 februárjában. Az akkori eseményeket a kommunisták forradalomnak, az antikommunisták hatalomátvételnek nevezik. A kommunista Népi Milícia átvette az ellenőrzést Prága kulcsfontosságú létesítményei fölött és új, tisztán kommunistákból álló kormány alakult.

A következő negyvenegy évben Csehszlovákia kommunista ország volt a keleti blokkon belül. A társadalomban jelentős átalakulás történt. A kommunista kormány teljesen államosította az árutermelést és bevezette a tervgazdaságot. A gazdaság gyorsan nőtt az 1950-es és 1960-as években, lassabban az 1970-es években és növekedési problémákba ütközött az 1980-as években. Az 1950-es években rendkívül elnyomó politika érvényesült (számos kirakatpert rendeztek), valamivel nyitottabb és toleránsabb az 1960-as években. Ennek csúcspontja az 1968-as prágai tavasz volt Alexander Dubček vezetésével, amikor megpróbálták létrehozni az "emberarcú szocializmust" és közel kerültek a politikai pluralizmus bevezetéséhez. Ennek erőszakkal vetett véget a Varsói Szerződés csapatainak 1968. augusztus 21-i bevonulása, amelyben Románia nem vett részt. 1989-ig a politikai vezető réteg visszatért az elnyomás politikájához, minden rendelkezésére álló eszközzel kényszerítette ki a lakosság passzivitását.

Bár a többi ország katonáit hamarosan kivonták, a szovjet csapatok 1991-ig az országban maradtak. 1989 novemberében a békés bársonyos forradalomban Csehszlovákia visszatért a demokráciához.

Cseh Köztársaság[szerkesztés]

Csehország történelmi régiói

A szlovák nemzeti törekvések egyre erősödtek 1993. január 1-jéig, amikor békésen különvált Csehország és Szlovákia. Mindkét országban gazdasági reformokat vezettek be és privatizáltak a piacgazdaság kialakítása érdekében. Ennek eredményeként Csehország nagy gazdasági fejlődésnek indult, nagyrészt a Németországból beérkező befektetőknek köszönhetően. Demokratikus politikával és sikeres gazdaságpolitikával elérték azt, hogy a cseh főváros, Prága legyen Közép-Európa egyik legnagyobb pénzügyi központja, valamint leglátogatottabb városa.

1991-től a Cseh Köztársaság a visegrádi négyek tagja (eredetileg nem saját jogán, hanem Csehszlovákia részeként), 1995-től az OECD-nek is tagja. A Cseh Köztársaság a NATO-hoz 1999. március 12-én, az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén, Magyarországgal és Szlovákiával azonos időpontban csatlakozott.

2006-ban Csehország lett a KGST tagállamai közül az első, melyet a Világbank fejlett országnak nyilvánított.[3] Kelet-Közép-Európában itt a legmagasabb az emberi fejlettségi index,[4] a rangsor szerint nagyon magas emberi fejlettségű ország. Ez az ország Európa kilencedik legbékésebb országa, a régiójában pedig itt a legjellemzőbbek a demokratikus értékek, és itt a legkisebb a csecsemőhalandóság. Csehország többpárti parlamentáris képviseleti demokrácia, az Európai Unió, a NATO, a OECD, az EBESZ, az Európa Tanács, és a Visegrádi Együttműködés tagja.

Ajánlott irodalom[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Mlsna, Petr; Šlehofer F. and Urban D.: The Path Of Czech Constitutionality (: (kétnyelvű) – cseh, angol nyelven). 1st edition pp. 10–11. Úřad Vlády České Republiky (The Office of the Government of the Czech Republic), 2010. (Hozzáférés: 2012. október 31.)
  2. Čumlivski, Denko: 800 let Zlaté buly sicilské (cseh nyelven). National Archives of the Czech Republic (Národní Archiv České Republiky), 2012. [2012. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 31.)
  3. Velinger, Jan: World Bank Marks Czech Republic's Graduation to 'Developed' Status. Radio Prague, 2006. február 28. (Hozzáférés: 2007. január 22.)
  4. Human Development Report 2009 (PDF). UNDP.org. (Hozzáférés: 2010. április 25.)