Északi hadjárat (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az északi hadjárat a magyar Vörös Hadsereg azon kísérlete, amit 1919-ben a megszállt hajdan Magyarországhoz tartozó felvidéki területek elfoglalásáért indítottak. A hadjárat valódi célja a Magyar Vöröshadsereg legénysége számára (az önálló Szlovák Tanácsköztársaság megteremtése)[1][2] - azonban rejtve maradt annak június 16-ai kikáltásáig. A sikeresnek mutatkozó hadjárat későbbi leállítása, a haderők visszavonása, és főként a hadjárat valódi céljának napvilágra kerülése, azaz a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása demoralizálta a magyar Vörös Hadsereg katonaságát. Maga a hadművelet jelentős sikert ér el, visszafoglalta a Felvidék jelentős részét. Ez leginkább a szervezett katonaságnak és a tehetséges tiszteknek volt köszönhető. Végül a harcban megszerzett területek feladása szétzilálta a hadsereget, amely a románok elleni támadásban végleg felmorzsolódott.

Előzmények[szerkesztés]

A Vix- és Smuts-jegyzék visszautasításának negatív következményei hamar érezhetővé váltak. Április 16-án a román hadsereg előrenyomult a Tisza vonaláig. 1919. április 27-én a csehszlovák csapatok is átlépték a demarkációs vonalat, és május 2-án, Angione olasz ezredes vezetésével elfoglalták Miskolcot. A Vörös Hadsereg május 9-én indította meg ellentámadását, és május 20-án foglalták vissza Miskolcot, majd Kassát és Csap-Munkács térségét is. Megmozdult az antant. A csehszlovákok a kudarc miatt az olasz vezetést okolták, ezért Luigi Guiseppe Piccione tábornok és az olasz misszió küldetése május 30-án véget ért. A csehszlovák katonai misszió vezetését a franciák vették át.[3] Francia egységek szerb csapatok segítségével elfoglalták Hódmezővásárhelyt, Makót és környékét.

A tanácskormány így végveszélybe jutott, s fel kellett ismernie, itt már nem pusztán a magyar határokról, hanem saját létéről van szó. Ha nem védekezik teljes erővel, megbukik a tanácshatalom. Ezért belső viták után úgy döntött, nem mond le, hanem mégis vállalja az ország védelmét. A honvédelem felvállalása sikert hozott. Tízezrek jelentkeztek katonának, a hadsereg létszáma megháromszorozódott. A tisztikar zöme is a tanácshatalom mellé állt. Tehetséges parancsnokok is akadtak, mint Stromfeld Aurél vezérkari ezredes és Tombor Jenő vezérkari főnök, akik kidolgozták a későbbi északi hadjárat tervét.

Az Északi hadjárat[szerkesztés]

  Az északi hadjárat területi nyeresége

A Vörös Hadsereg ellentámadása május 9-én Hatvan térségéből indult. Viszonylag keskeny frontszakaszon, mert az erőket így jobban lehetett összpontosítani. A támadás mintegy 150 km mélységben benyomta a cseh frontot. A kellően előkészített támadás sikert ért el. Nem csupán számos nagy várost foglalt vissza, mint Kassát, Miskolcot, Eperjest, de elszakította egymástól a cseh és román hadsereget. Mihelyst a Vörös Hadsereg elérte Eperjest, ott részben a szlovák bolsevikokkal és a nemzeti érzelmű szlovák önállóság híveivel is kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.

A sikeres támadást az antant beavatkozása állította meg. Clemenceau francia miniszterelnök két jegyzékben is követelte a Vörös Hadsereg visszavonását. Cserébe a román hadsereg is visszavonul, s az eddig el nem ismert, gazdasági blokád alatt álló tanácskormányt meghívják a békekonferenciára - hangzott az ígéret.

A vélemények megoszlottak. Stromfeld Aurél nem értett egyet a terület feladásával, mert a vérrel szerzett terület feladása demoralizálja a hadsereget. A kormány azonban a hatalma fennmaradása érdekében elfogadta az antant ajánlatát. A jól induló északi hadárat így csak félsikert hozott.

Következmény[szerkesztés]

A visszavonulás, a vérrel elfoglalt területek harc nélküli feladása valóban szétzilálta a korábban győztes hadsereget. Voltak olyan önkéntes munkásalakulatok, melyek tagjai egyszerűen hazautaztak. Stromfeld tiltakozásként lemondott, s vele a tisztikar jelentős része is.

A hadsereg meggyengült. A honvédők lelkesedése elszállt. Amikor kiderült, hogy a románok nem hajlandók visszavonulni a Tisza vonalától, a tanácskormány újabb támadást erőltetett.

A többszörös túlerőben lévő román hadsereg elleni támadás végzetesnek bizonyult. A Tiszán átkelő csapatok rövid előrenyomulás után erős ellenállásba ütköztek. Felmorzsolódtak, s a meginduló románok átkeltek a folyón, s mert nem volt már ütőképes hadsereg, mely ellenálljon, akadálytalanul Budapest felé nyomultak. Július 29-én az antant ultimátumban követelte a tanácskormány lemondását, melynek az - nem lévén más választás - eleget tett. A valamivel több, mint négy hónapig tartó proletárdiktatúra, mely nem tudta magát a lakosság túlnyomó részével elfogadtatni, augusztus 1-jén megbukott.

Forrás[szerkesztés]

  • Dr. Helméczy Mátyás: Történelem 8. osztály (Nemzeti Tankönyvkiadó)
    • Jack A. Goldstone: The Encyclopedia of Political Revolutions, Kiadó: Routledge (2015), oldal:227. ISBN: 9781135937584
    • Magyar Katolikus Lexikon "Szlovák Tanácsköztársaság cikke [1]
    • Egyben Csehszlovákia is végleg francia befolyás alá került, és ez okozta az olasz diplomácia hűvös magatartását Csehszlovákia irányában a Trianoni békediktátum során.