Szlovák Tanácsköztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szlovák Tanácsköztársaság
1919. június 16.1919. július 7.
Szlovák Tanácsköztársaság zászlaja
Szlovák Tanácsköztársaság zászlaja
Nepkoztarsasag.png
Általános adatok
Fővárosa Eperjes
Kormányzat
Államforma Tanácsköztársaság
Kormányfő Antonín Janoušek
ElődállamUtódállam
 CsehszlovákiaCsehszlovákia 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlovák Tanácsköztársaság témájú médiaállományokat.
A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása Eperjesen

A Szlovák Tanácsköztársaság (szlovákul Slovenská republika rád) 1919. június 16-ától július 7-ig fennállt, Eperjesen létrehozott tiszavirág életű tanácsköztársaság, melynek ideiglenes székhelye is itt volt. Belső támogatói Szlovákiában szinte egyáltalán nem voltak, idővel fennállása teljesen a magyar Vörös Hadsereg és a magyar tanácskormány támogatásától függött. Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása demoralizálta a Magyar Vörös Hadsereg legénységét és tisztikarát, akik közül sokan abban a hitben fogtak fegyvert, hogy a visszafoglalt hajdani felvidéki területek majd ismét a magyar állam területét fogják képezni. A nemzeti érzelmű hazafiasságból harcoló katonák csakhamar megtapasztalhatták, hogy a Tanácskormánynak soha nem voltak céljai területek visszafoglalása iránt, csupán kommunista forradalmak kirobbantása és kommunista államok létrehozása, aminek kedvéért a Tanácskormány még a legelemibb magyar érdekeket is háttérbe szorítja.[1]

Megalakulása[szerkesztés]

Az 1919. május 10-én a támadó csehszlovák haderő ellen indított ellentámadás során sikerült visszafoglalni a magyaroknak Salgótarjánt és Miskolcot. Ezután vette kezdetét az úgynevezett északi hadjárat, s a Vörös Hadsereg behatolt a Felvidékre, a középső, valamint keleti országrészt felszabadítva. Az egyik hadseregcsoport, a 16. felvidéki század (melyet többségében szlovák nemzetiségű katonák alkottak) bevették Kassát (június 11.), majd Eperjest és végül Bártfát, elérve a lengyel határt.

A Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői és legfőkébb Kun Béla hangoztatta a világforradalmat, ám Kun ténylegesen csak a környezet forradalmasodását szerette volna.[2] Ilyen körülmények közt került sor Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására, amelynek a legfőbb végrehajtó szerve a Forradalmi Végrehajtó Bizottság volt, és annak elnökévé a cseh kommunista Antonín Janoušeket tették. Az új proletárállam vezetői részben Budapestről jött internacionalisták voltak, ám a független Szlovákia hívei közül is támogatták őket.

Népbiztosai[szerkesztés]

  • Hadügyi: Münnich Ferenc, Kovács Gyula és Vavrica János
  • Külügyi: Pór Ernő és Antonín Janoušek
  • Belügyi: Hirossik János, Hamzík József, Baján Vilmos, Fehér Ferenc, Sluka József
  • Földművelésügyi: Štefan Mokráň, Csapai József
  • Kereskedelmi és vasúti: Hirossik János, Varecha József
  • Igazságügyi: Černý Vladimír, Ungár Miklós
  • Szocializálási: Csapó Sámuel, Gustáv Flenscher
  • Közoktatásügyi: Václav Suk, Eduard Krompaský
  • Közellátási: Štefan Stehlík
  • Egészségügyi és népjóléti: Ľudovít Jakab[3]

Története[szerkesztés]

Janoušek a Magyarországi Tanácsköztársasághoz hasonló apparátusú proletárdiktatúra kiépítését vette tervbe. A helyi lakosság azonban nem támogatta Janoušek kormányát, amelynek fennállása rövidesen már teljességgel a Vörös Hadsereg jelenlététől függött. A csehszlovák állam vezetői az új állam kikiáltását úgy értékelték, mint a Felvidék visszahelyezését magyar fennhatóság alá, míg az antantot egyre jobban nyugtalanította, hogy immár két bolsevista dominanciájú államalakulat volt a térségben és tartottak attól, hogy a kommunizmus ennek hatására még nagyobb erővel fog előretörni Európában.

Államosítottak minden 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemet, 50 holdon felüli földbirtokot és az egyházi birtokokat. Létrehozták a (szlovák) Vörös Hadsereget, melynek létszáma június végére elérte az 50 ezer főt.

Georges Clemenceau francia miniszterelnök június 13-i táviratában ígéretet tett arra, ha feladja Szlovákiát a magyar Vörös Hadsereg, akkor a Tiszántúlról kivonják a megszálló román erőket.

A szlovák tanácsállam megszűnte[szerkesztés]

A tanácsállam vezetői – akiknek csupán a hatalom megtartása volt az érdekük –, beleegyeztek Clemenceau követelésébe és a magyar haderő kivonult a Felvidékről július 7-én, helyére a csehszlovák hadsereg tért vissza. Ezzel kevesebb, mint háromhétnyi fennállás után a szlovák tanácsállam megszűnt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Peter Pastor. Revolutions and Interventions in Hungary and Its Neighbor States, 1918-1919, Volume 20. Social Science Monographs, 441. o. (1988) 
  2. Vitatott személyek: Kun Béla[halott link]
  3. Magyar katolikus lexikon XIII. (Szentl–Titán). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2008.  

Források[szerkesztés]

  • Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerkesztette Vass Henrik – Bassa Endre – Kabos Ernő. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1972.  
  • Együtt harcoltunk. Visszaemlékezések az 1919-es Szlovák és Magyar Tanácsköztársaságra. (Összeállította Roják Dezső és Anton Smutný)
  • Dokumentumok a Szlovák Tanácsköztársaságról 1919. (Összeállította Milei György, Anton Smutný)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]