Szerkesztő:Akela/Temp 06

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Speciális:Prefixindex/User:Akela (URL) - - - - - WP szócikkek száma 541 431

Megjegyzés
 A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig!
This page is currently under construction, please do not edit it for a while.
Diese Seite ist zur Zeit noch in Arbeit. Bitte bearbeite sie noch nicht.

Párizsi béke (1856)[szerkesztés]

Párizsi békeszerződés
Típusatöbboldalú nemzetközi szerződés
Aláírás helye1856. március 30.
Aláírók Oszmán Birodalom,  Franciaország,  Egyesült Királyság,  Szárd Királyság
 Orosz Birodalom

Az 1856-os párizsi békeszerződés a krími háborút zárta le. 1856. március 30-án írták alá Párizsban a hadviselő felek, egyfelől az Oszmán Birodalom és szövetségesei, a Francia Császárság, Nagy-Britannia és a Szárd-Piemonti Királyság, másfelől az Orosz Birodalom képviselői.

Előzmények[szerkesztés]

A párizsi béketárgyalások, korabeli metszet alapján

Bereits am 22. Juli 1854 wurden von den Regierungen in Paris und London Friedensartikel entworfen. Die vier Punkte umfassende Note sollte die Grundlage für zukünftige Friedensverhandlungen sein, waren aber gleichzeitig die Kriegsziele der europäischen Verbündeten des Osmanischen Reiches. Vereinbart wurde eine europäische Garantie der staatsrechtlichen Stellung der Donaufürstentümer an Stelle des bisherigen russischen protektorátus, die Sicherung der freien Schifffahrt in den Donaumündungen, die Beschränkung der russischen Macht auf das Schwarze Meer und gemeinsame Bemühungen der Staaten für den Schutz der nichtmuslimischen Bevölkerung in der Türkei ohne Beeinträchtigung der Souveränität des szultáns.

Die deutschen Großmächte Poroszország und Ausztria erklärten sich mit diesen vier Punkten einverstanden und versuchten den russischen Zaren dafür zu gewinnen, der sie aber schroff abwies. Österreich schloss darauf hin einen Allianzvertrag mit England und Frankreich, worin sich die drei Regierungen verpflichteten, keine Separatverhandlungen mit Russland aufzunehmen und sich vorbehielten, noch weitere Bedingungen über die vier Punkte hinaus zu stellen. Die Verteidigung der Donaufürstentümer übernahm Österreich, das mit Truppen in die von Russland geräumten Gebiete einrückte und diese besetzt hielt. Österreich selbst griff jedoch nicht militärisch in den Konflikt ein, band aber mit seiner militärischen Präsenz in den Fürstentümern einen erheblichen Teil der russischen Kräfte. Poroszország és a Német Szövetség erklärten sich semlegesség.

A békekongresszus résztvevői, korabeli metszet

Nach dem Sturm auf die Szevasztopol ostroma (1854–1855) Festung]] und die Besetzung durch alliierte Truppen am 8. September 1855 änderte sich die Lage grundlegend. Die österreichische Regierung sandte, mit Einwilligung der Westmächte und der Unterstützung Preußens, den Esterházy Pál Antal gróf nach Szenpétervár, wo er die vier Punkte in einer neuen Formulierung als Grundlage für ultimative Verhandlungen anbot. Am 16. Januar 1856 ließ der russische Staatskanzler Nesselrode dem Grafen Esterhazy ausrichten, dass II. Sándor cár die vier Punkte ohne weitere Vorbehalte als Friedenspräliminarien annehme.

Verhandlungen und Unterzeichnung[szerkesztés]

Am 1. Februar 1856 kamen die Vertreter Großbritanniens, Frankreichs, des Osmanischen Reichs und Russlands in Wien zu einer Konferenz zusammen, bei der die österreichische Note definitiv als Verhandlungsgrundlage angenommen wurde. Zur endgültigen Vereinbarung sollten innerhalb von drei Wochen die Bevollmächtigten der Regierungen in Paris zusammenkommen.

Am 25. Februar kam es in Paris im Amtssitz des französischen Außenministers Walewski, der auch die Verhandlungen leitete, zur Eröffnung des Friedenskongresses. Eingeladen waren außer dem Verhandlungsleiter der französische Botschafter in Bécs Bourqueney, der österreichische Vertreter Graf Buol-Schauenstein und der Botschafter Österreichs in Paris Baron Hübner, die englischen Bevollmächtigten Lord Clarendon und Lord Cowley, die osmanischen Vertreter Großwesir Mehmed Emin Ali pasa nagyvezír és der osmanische Gesandte in Paris Djemil Bey, von russischer Seite Graf Alexei Orlow und der Gesandte beim Deutschen Bund Philipp von Brunnow und, sehr zum Ärger Österreichs, Graf Cavour szárd-piemonti külügyminiszter, und der Gesandte II. Viktor Emánuel szárd-piemonti király am französischen Hof, der Marquis von Villamarina.

Erst in der siebten Sitzung wurde beschlossen, auch Preußen am Kongress teilnehmen zu lassen. Bei der Lösung der allgemeinen Probleme konnte man auf die Zustimmung und Mitarbeit der fünften europäischen Großmacht nicht verzichten. Gegen den Widerstand von Großbritannien hatten Österreich und Frankreich die Einladung Preußens, aber nicht des Deutschen Bundes, durchgesetzt. Ab der elften Sitzung, am 18. März, nahm der Außenminister Preußens Otto von Manteuffel mit dem preußischen Gesandten in Paris Maximilian von Hatzfeldt-Trachenberg an den Verhandlungen teil.

Auf die Etikette, auf die sonst bei europäischen Kongressen großer Wert gelegt wurde, verzichtete man größtenteils. Die alphabetische Reihenfolge der Teilnehmerstaaten bestimmte die Ordnung bei Unterschriften der Protokolle und Noten. Protokollführer und Sekretär des Kongresses war der französische Staatssekretär im Außenministerium Graf Benedetti.

Die ersten 19 von insgesamt 24 Sitzungen befassten sich ausschließlich mit den orientalischen Angelegenheiten. Das Ergebnis war der als Dritter Pariser Frieden bezeichnete Vertrag (der párizsi béke (1814) Erste Pariser Frieden wurde am 30. Mai 1814 geschlossen und der párizsi béke (1815) Zweiter Pariser Frieden am 20. November 1815). Die Unterzeichnung erfolgte am 30. März 1856 in Paris, die ratifikaáció urkunden wurden am 27. April von den Bevollmächtigten in einer feierlichen Sitzung ausgetauscht. Signatarstaaten waren Russland, Frankreich, Großbritannien, Sardinien-Piemont, das Osmanische Reich, Österreich und Preußen (unterzeichnet wurde mit einer Feder, die extra von einem großen sas aus dem Jardin des Plantes „beschafft“ worden war).

Ergänzt wurde der Friedensvertrag durch einen am 30. April 1856 ratifizierten Vertrag zwischen Frankreich, Großbritannien und Österreich, worin die drei Staaten erklärten, dass jede Verletzung des Pariser Friedens als feindseliger Akt und Kriegsfall anzusehen wäre. Dem Osmanischen Reich wurde damit die területi integritást und szuverenitást (függetlenségéet) garantiert. Außerdem hatte Walewski eine Reform des tengerjogs angeregt, die in einem Protokoll vom 16. April 1856 schriftlich fixiert wurde. Die Kaperei sollte damit für immer abgeschafft werden und der Grundsatz gelten, dass die neutrale Flagge die feindliche Ware decke, vorausgesetzt, sie bestünde nicht aus Kriegskonterbande.

A szerződés tartalma[szerkesztés]

A párizsi békekongresszus, 1856

Der Hauptvertrag enthielt 34 Friedensartikel. Vereinbart wurden die sofortige Räumung der eroberten Gebietsteile und der Austausch der Kriegsgefangenen. Das Osmanische Reich wurde in das europäische Mächtesystem aufgenommen und seine staatliche Unabhängigkeit von den Unterzeichnern garantiert (Artikel 7). Die Lage der osmanischen Untertanen nichtmuslimischen Glaubens (wörtlich: „ohne Unterschied der Religion“) sollte nach dem Reformgesetz des Sultans vom 25. Januar 1856 verbessert werden (Artikel 9). Das Schwarze Meer wurde für neutral erklärt und der Dardanellenvertrag von 1841 im Wesentlichen bestätigt. Die Handelsschifffahrt wurde allen Nationen gestattet, Fahrten ihrer Kriegsschiffe aber verboten (Artikel 11).

In einer besonderen Konvention zwischen Russland und dem Osmanischen Reich wurde eine genaue Anzahl von kleineren Kriegsschiffen festgelegt, welche zur Aufrechterhaltung von Polizei- bzw. Zollaufgaben notwendig waren. Die Schifffahrt auf der Donau wurde für frei erklärt und unter die Garantie der europäischen Mächte gestellt. Zur Regelung der bis dahin einschlägigen Fragen aber eine Kommission der Vertragsmächte (die Europäische Donaukommission) und eine zweite Kommission der Uferstaaten eingesetzt, die Kommission der Donau-Uferstaaten. Zur Kontrolle durfte jeder Staat zwei leichte Kriegsfahrzeuge an der Mündung stationieren. Russland musste unter der Bezeichnung „Grenzberichtigung“ zugestehen, dass ein Teil Bessarabiens mit der Festung Ismail mit dem Fürstentum Moldau vereinigt wurde.

Den Moldva Moldvai Fejedelemség und Havasalföld Havasalföldi Fejedelemség wurde die Aufrechterhaltung ihrer alten Privilegien und Immunitäten zugesichert, auch dem Fürstentum Serbien, wobei das dortige osmanische Besatzungsrecht (in Belgrád usw.) gewahrt blieb, und diese unter der Garantie der Vertragsmächte gestellt. Ihnen wurde gestattet, eine nationale Armee zum Schutz ihrer Grenzen und zur Sicherheit im Inneren aufzustellen.

Eine weitere Konvention regulierte die Schließung des Bosporus und der Dardanellen und das Verbot einer Befestigung der Ålandinseln, vor allem eine erneute Armierung von Bomarsund, durch Russland.

Következmények[szerkesztés]

Az 1856-os párizsi békeszerződés átrendezte az európai nagyhatalmi viszonyokat. Az 1815-ös bécsi kongresszus óta fennálló Szent Szövetség régi hatalmi rendszere végleg széthullott. Az Orosz Birodalom, mint kontinentális nagyhatalom háttérbe szorult, helyét a feltörekvő Francia Császárság foglalta el. Oroszország és Ausztria viszonya helyrehozhatatlanul megromlott. Az Orosz Birodalom ettől kezdve Franciaországhoz és Poroszországhoz közeledett, Ausztria elszigetelődött. Nagy-Britannia és Oroszország ellenséges viszonya tovább mélyült és ebben a 20. század elejéig nem is történt változás.

A békekonferencia házigazdájának, III. nak is csalódnai kellett. Európa francia érdekek szerinti átrendezését célzó elképzeléseihez, így Itália egyesítéséhez és a független lengyel állam létrehozásához nem tudott támogatást szerezni sem Nagy-Britanniától, sem Ausztriától.

A szerződés Oroszország katonai erejét nem törte meg. A cári kormányra kényszerített korlátozások nem éltek sokáig. 1870. november 9-én, miután Franciaország a porosz–francia háborúban végzetes vereséget szenvedett, és III. Napóleon rendszere megbukott, az orosz kormány egyoldalúan felmondta a Fekete-tengerre vonatkozó korlátozásokat. Az aggódó britek által összehívott londoni ún. Pontosz-konferencia – Bismarck erőteljes támogatásával – 1871. március 13-án hivatalosan is eltörölte az orosz flottatilalmat, bár a tengerszorosokat továbbra is az Oszmán Birodalom ellenőrizhette. Az orosz kormány új fekete-tengeri hadiflotta építésébe fogott, a megerődített Szevasztopolt ismét haditengerészeti támaszponttá és hadikikötővé fejlesztette. 1877–78-ban Oroszország sikeres háborút indított az Oszmán Birodalom ellen.

Az 1856-os párizsi békekonferencia egyetlen időtálló eredményének az április 16-i párizsi tengerjogi nyilatkozat(wd) bizonyult. A nyilatkozat új fejezetet nyitott a nemzetközi tengerjogban. A kereskedelmi hajózásról szóló rendelkezések zöme napjainkban is hatályos.

Jegyzetek[szerkesztés]

Kapcsolódó információk[szerkesztés]

Commons:Category:Treaty of Paris, 1856
A Wikimédia Commons tartalmaz Párizsi béke (1856) témájú médiaállományokat.


[[Kategória:1856]] [[Kategória:Párizs történelme]] [[Kategória:Békeszerződések]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Európa történelme]] [[Kategória:Vertrag (Frankreich)]] [[Kategória:Vertrag (Osmanisches Reich)]] [[Kategória:Vertrag (Österreich)]] [[Kategória:Vertrag (Preußen)]] [[Kategória:Vertrag (Russisches Kaiserreich)]] [[Kategória:Krími háború]] [[Kategória:Vertrag (19. Jahrhundert)]]





Három császár egyezménye (1873) * Hármas szövetség (1873)[szerkesztés]

1881-ben Bismarck ismét megkísérelte, hogy akadályozza Franciaország közeledését Oroszországhoz. A három császár 1873-as egyezményének megújítását javasolta, szorosabbá tételét javasolta, amelyből végül megszületett az 1881-es Három császár szövetsége, a bonyolult bismarcki nagyhatalmi szövetségi rendszer újabb láncszeme. Az 1881-es hármas katonai szerződés verpflichtete die drei Mächte zu wohlwollender semlegesség, im Falle eines unprovozierten Angriffs gegen eine der Mächte durch eine vierte Macht. Angesichts des sich verschärfenden Gegensatzes zwischen Österreich und Russland am Balkánon war seine Verlängerung schon 1887-ban unmöglich geworden. 1887-ben a Német Birodalom kezdeményezésére Nagy-Britannia, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia megkötötték a Földközi-tengeri szerződést, amelynek célja Oroszország balkáni terjeszkedésének akadályozása, és az Oszmán Birodalom ellen irányult,

Zur Kompensation und entgegen der Annäherung zwischen Frankreich und Russland wurde mit dem Russischen Reich der so genannte 1887-es viszontbiztosítási szerződés abgeschlossen, der Deutschland und Russland zu wohlwollender Neutralität bei einem unprovozierten Angriff Frankreichs gegen Deutschland beziehungsweise Österreichs gegen Russland verpflichtete.

A pánszlávizmus és az osztrák–magyar kormányzat tökéletes együttműködéséről beszélhetünk az orosz-török háború kirobbantását illetően. 1877-ben az oroszok hadat üzentek az Oszmán Birodalomnak, látszólag a török elnyomástól szenvedő, s az ellen lázadó szerbek, bosnyákok és bolgárok védelmében, valójában viszont a területszerzés motiválta őket.[26] A pánszlávizmus megfelelő ürügyként kínálkozott, hogy az ázsiai hódítást szüneteltetve visszatérjenek az európai térnyeréshez. Hiába tudtak győzni azonban az oroszok, a San Stefanó-i békeszerződés rendelkezéseit jelentősen módosító berlini kongresszus (1878. jún. 13. – júl. 13.) némiképp megváltoztatta Bulgáriával kapcsolatos elképzeléseiket. Ám az oroszok nem adták fel és aktívan kivették a részüket a bolgár politikában. Épp ezért ellenezték az engedélyük nélkül megvalósuló 1885-ös bolgár egyesülést. Bulgária szabadulni akart az orosz befolyástól, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy végül egy osztrák foglalta el a bolgár fejedelmi trónt. A bolgár ügy tehát orosz vereséggel és Bécs befolyásának erősödésével ért véget. Ráadásul Szerbia és Románia is Bécs szövetségeseiként léptek fel, amelynek köszönhetően a ’80-as években a Balkán legjelentősebb hatalmává egyértelműen a Monarchia vált. III. Sándor cár ezért 1887-ben elutasította a „három császár szövetségének” megújítását.[1]

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

  • Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814–1945. Osiris kiadó, Budapest, 1998.( 163-165. old.)
  • Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története, Budapest, 1997, Maecenas. (367-368. old.)
  • E. Bourgeois – G. Pagès: Les origines et les responsabilités de la Grande Guerre, Paris, Hachette, 1921.
  • Klaus Hildebrand: Das vergangene Reich: Deutsche Außenpolitik von Bismarck bis Hitler 1871-1945, Studienausgabe, Oldenbourg, 2008. ISBN 348658605X, ISBN 9783486586053

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:Háromcsászáregyezsége}} [[Kategória:1873]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Németország történelme]] [[Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete]] [[Kategória:Oroszország történelme]]




Kettős szövetség (1879)[szerkesztés]

Három császár szövetsége (1881) * Hármas szövetség (1881)[szerkesztés]

Források[szerkesztés]


Hármas szövetség (1882) (1882) * Hármas szövetség * Hármasszövetség[szerkesztés]

Hármas szövetség (1882)
( Dreibund )
Európa 1882–1914: Hármas szövetség (rózsaszín) és antant (kék)
Európa 1882–1914: Hármas szövetség (rózsaszín) és antant (kék)
Típusakatonai védelmi szövetség
Aláírás dátuma1882. május 20.
Aláírás helyeBécs
Aláírók Német Birodalom
 Osztrák–Magyar Monarchia
 Olasz Királyság
Nem tévesztendő össze a következőkkel: Három császár egyezménye (1873) és Három császár szövetsége (1881).
Hasonló cikkcímek és megnevezések: Hármas szövetség (egyértelműsítő lap)
A Hármas szövetség emlékérméje II. Vilmos, I. Umbertó és I. Ferenc József arcmásával
Az emlékérme hátlapja, Olaszország, a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia címereivel

Als Dreibund wird ein geheimes katonai védelmi szövetség zwischen dem a Német Császárság, az Osztrák–Magyar Monarchia és az Olasz Királyság között bezeichnet. Es entstand am 1882. május 20-án durch den Beitritt Italiens zum az 1879 októberében aláírt Kettős szövetséghez geschlossen worden war und als separates Vertragswerk weiterbestand. Italien erhoffte sich vom Dreibund einen Rückhalt für seine kolonialen Bestrebungen in Afrika.

1883. október 30-án a Román Királyság is csatlakozott a Hármas szövetséghez, mert tartott Oroszország terjeszkedő szándéktól. A szövetséget ötévente újították meg, erre utoljára 1912-ben került sor.

Das Bündnis verlor um die Jahrhundertwende an Bedeutung und 1915 májusában a szövetség végképp szétesett, amikor Olaszország felmondta a szerződést, hadat üzent a Osztrák–Magyar Monarchiának, és az antant oldalán lépett be az első világháborúba.

Az 1882. május 20-i bécsi aláírási aktus az ottani német nagykövet és Carlo Felice Nicolis di Robilant olasz külügyminiszter mellett egy elnémetesedett Kálnoky Gusztáv nevéhez fűződik, aki 1881-ben az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere lett és 1890 után Angliát is megkísérelte bevonni a "hármas szövetségbe". Az egyezményt négyszer is meghosszabbították, de az nem akadályozta meg Olaszországot abban, hogy 1915-ben háborúba lépjen Ausztria-Magyarország és Németország ellen.

A szerződés tartalma[szerkesztés]

Der Vertrag verpflichtete die Unterzeichner zu gegenseitiger Unterstützung im Falle eines gleichzeitigen Angriffs zweier anderer Mächte oder eines unprovozierten französischen Angriffs auf das Deutsche Reich oder Italien. Auf Wunsch Italiens wurde eine Klausel beigefügt, dass seine Teilnahme nicht als gegen Großbritannien gerichtet verstanden werden soll. Wie schon im Zweibund-Vertrag wurde Österreich von der Verpflichtung befreit, Deutschland gegen Frankreich zu unterstützen.

Németország szempontjai[szerkesztés]

Der Dreibund rundete Bismarcks Neuaufbau seines Bündnissystems nach dem 1878-as berlini kongresszus után ab. Mit ihm wurde nun auch Olasz Királyság vertraglich an das Német Birodalom gebunden. Zum einen sollte damit der Rivalität zwischen Österreich und Italien auf dem Balkánon és az Adria keleti partvidékén die Schärfe genommen werden, andererseits konnte Italien langfristig als militärischer Partner in einem deutsch-französischen Krieg die südliche Flanke des Deutschen Reiches entlasten.

Olaszország szempontjai[szerkesztés]

Unmittelbarer Anlass für den Beitritt Italiens zum Kettős szövetségbe war der Einmarsch französischer Truppen in Tunézia, das mit dem Bardo-Vertrag vom 12. Mai 1881 zum französischen protektorátus erklärt wurde.

Italien erhoffte sich vom Dreibund einen Rückhalt für seine Kolonialpolitik gegenüber Franciaország und Nagy-Britannia ellenében. Az egységes Olaszország megvalósítása után az olasz kormányok részt akartak venni az Afrikáért folyó versenyfutásban, de észak-afrikai gyarmatosítási törekvéseik Franciaország területszerző terveivel ütköztek. Az olaszok ezért az 1880-as években Kelet-Afrika felé fordultak, hogy ott Olasz-Eritrea és Olasz-Szomáliföld gyarmati tartományokból kiindulva nagy gyarmatbirodalmat építsenek fel. Olasz Kelet-Afrika megvalósítása azonban ekkor még nem sikerült. Az olasz gyarmatok megközelítéséhez a Szuezi csatornán való szabad áthaladást kellett biztosítani. A csatornát a nemzeti Urabi-kormány leverése óta Nagy-Britannia ellenőrizte. A Hármas szövetséghez való csatlakozástól Olaszország a britekkel folytatott tárgyalási pozíciójának erősítését remélte. Az első olasz–etióp háborúban (1895–1896) az olasz gyarmati politika súlyos vereséget szenvedett, Etiópia (ekkor még) meg tudta védeni függetlenségét. Olaszország csak 1911-ben, az olasz–török háborúban tudott ismét sikert felmutatni, Líbia meghódításával.

1912: renouvellement de la Triplice; accord militaire franco-russe; la France signe aussi un accord de coopération militaire et navale avec la Grande-Bretagne.

A szövetség széthullása[szerkesztés]

Obwohl am 1. November 1913 noch eine erneute "Dreibundmarinekonvention" für die Seekriegsführung im Mittelmeer in Kraft trat, zerbrach das Bündnis de jure 1915, als Italien nach der Unterzeichnung des geheimen Londoner Vertrages den Dreibundvertrag kündigte, um wenig später auf der Seite der Antant oldalán lépett be az első világháborúba.

Tatsächlich spielte der Dreibund schon seit der Jahrhundertwende keine tragende Rolle mehr in der deutschen Außenpolitik: Italien gelangte 1902 zu einem Interessenausgleich mit Frankreich über die kolonialen Sphären in Észak-Afrika und 1909 mit Russland über die beiderseitigen Interessen auf dem Balkan. Die Bosznia annexiója von 1908 belastete das Verhältnis zu Österreich-Ungarn schwer und der olasz–török háború Krieg Italiens gegen das Osmanische Reich]] 1911/12 war nicht mit den deutschen Bemühungen zur Verbesserung des deutsch-türkischen Verhältnisses zu vereinbaren. Das Német Birodalom setzte auch deshalb bereits frühzeitig umso fester auf die bestehenden Verbindungen mit Osztrák–Magyar Monarchiához im Kettős szövetség.

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) hruska nevű lábjegyzeteknek

Források[szerkesztés]

  • Holger Afflerbach: Der Dreibund. Europäische Großmacht- und Allianzpolitik vor dem Ersten Weltkrieg. Bécs: Böhlau Verlag. 2002. ISBN 3-205-99399-3  
  • Fritz Fellner: Der Dreibund. Europäische Diplomatie vor dem Ersten Weltkrieg. München: R. Oldenbourg Verlag. 1960.  
  • Fritz Fellner: Vom Dreibund zum Völkerbund. Studien zur Geschichte der internationalen Beziehungen 1882–1919. München: R. Oldenbourg Verlag. 1994. ISBN 3-486-56091-3  
  • Johannes Hürter, Gian Enrico Rusconi (Hrsg.): Der Kriegseintritt Italiens im Mai 1915. R. Oldenbourg Verlag, München 2007, ISBN 978-3-486-58278-9.

{{DEFAULTSORT:Háromcsászárszövetsége}} [[Kategória:1882]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Németország történelme]] [[Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete]] [[Kategória:Olaszország történelme]]




Földközi-tengeri szerződés (1887) * Hármas szövetség (1887)[szerkesztés]

Földközi-tengeri szerződés
Mittelmeerentente
Orientdreibund
intesa mediterranea
Európa térképe 1890 körül
Európa térképe 1890 körül
Típusakatonai biztonsági szerződés
Aláírás dátuma1887. feb.12. Nagy-Britannia Olasz Királyság
1887. márc. 24. Osztrák–Magyar Monarchia
1887. május 4. Spanyolország
Aláírók Egyesült Királyság
 Olasz Királyság
 Osztrák–Magyar Monarchia
 Spanyolország

A Földközi-tengeri szerződés, Földközi-tengeri antant vagy Keleti hármas szövetség (németül: Mittelmeerentente, Mittelmeerabkommen, Orientdreibund, angolul: Mediterranean Agreements, olaszul: intesa mediterranea) több, 187-ben kötött nemzetközi szerződés együttese, melynek első megállapodását 1887. február 12-én az Egyesült Királyság és az Olasz Királyság kötötte meg, Bismarck német kancellár ösztönzésére és közvetítésével. 1887. március 24-én csatlakozott hozzá az Osztrák–Magyar Monarchia,[1] végül május 4-én Spanyolország is csatlakozott. A megállapodás a Földközi-tengeri status quo fenntartására irányult, hogy gátat vessen az Orosz Birodalom azon törekvésének, hogy megszerezze a Fekete-tengerről kivezető tengerszorosokat.

Előzmények[szerkesztés]

Bismarck fő külpolitikai célja az 1871-ben legyőzött Franciaország elszigeteltségben tartása volt. Igyekezett Oroszországot távol tartani Franciaországtól, közben megelőzni a balkáni dominanciáért küzdő Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország összeütközését. Ennek érdekében nemzetközi szerződések bonyolult hálózatát dolgozta ki. 1881-ben bevonta az Orosz Birodalmat a három császár szövetségébe (Ausztria–Magyarország és a Német Birodalom konzultatív együttműködési szerződésébe). Közben 1882-ben titkos katonai szövetséget kötött Oroszország ellen, a Monarchiával és Olaszországgal is. Oroszország és a Monarchia balkáni érdekellentéte azonban az 1885–86-os bulgáriai krízis idején nyíltan konfrontálódott, a három császár szövetsége szétesett. Bismarck ekkor más, saját kifejezése szerint „kisegítő” szerződések megkötését ösztönözte.

A szerződések[szerkesztés]

The Mediterranean Agreements (German Mittelmeerentente; French Entente de la Méditerranée) were a series of treaties signed in 1887 by the United Kingdom with the Italy on 12 February (through the mediation of Germany), with Austria-Hungary on March 24 and with Spain on May 4. Further notes were exchanged between Britain, Italy and Austria-Hungary on 12 December.

Die Vertragspartner kamen darin überein, den status quo im Földközi-tenger anzuerkennen. In der Praxis war das Abkommen gegen die Expansion Orosz Birodalom auf dem Balkán-félsziget und an den Meerengen des a Boszporusz és a Dardanellák gerichtet. Die Existenz des Oszmán Birodalom wurde gesichert. Zudem wurde Italien gegen Francia Köztársaság gestärkt

Következmények[szerkesztés]

A megállapodás révén Bismarcknak sikerült Nagy-Britanniát közelebb hozni a Német Birodalom, Ausztria–Magyarország és Olaszország által 1882-ben megkötött Hármasszövetséghez anélkül, hogy maga a Német Birodalom a Földközi-tengeri szövetség tagjává vált volna.

A megállapodás azonban gyorsan vesztett jelentőségéből, ahogy Nagy-Britannia és Oroszország fokozatosan közeledett egymáshoz. 1888-ban Németországban az agresszív II. Vilmos német császár lépett trónra, a körültekintően politizáló, az ifjú császárral konfrontálódott Bismarck 1890-ben lemondott. 1896-ban Vilmos császár üdvözlő táviratot küldött Paul Krugernek, a brit agresszióval dacoló Transvaali Köztársaság elnökéhez. A „Krüger-sürgöny” tartalmát Nagy-Britannia súlyos sértésnek sérelmezte, németellenes kampány robbant ki, Nagy-Britannia még abban az évben kivonult a szövetségből, a Földközi-tengeri antant feloszlott. 1894-ben létrejött a francia–orosz szövetség, 1904-ben a brit–francia katonai szövetség, vagy „kettős antant”, végül 1907 augusztusában az brit-orosz katonai szövetséggel (a „szentpétervári szerződéssel”) létrejött a hármas antant, az első világháború egyik katonai nagyhatalmi tömbje.

Bismarcks Vermittlung zum Mittelmeerabkommen ist auch im Hinblick auf den deutsch-russischen viszontbiztosítási szerződés zu sehen. Im geheimen Zusatzprotokoll zum Rückversicherungsvertrag hatte Bismarck Russland Unterstützung bei dessen Expansionsbestrebungen zugesagt. Durch die Vermittlung des Mittelmeerabkommens verstieß Bismarck zwar nicht de jure gegen den Rückversicherungsvertrag, jedoch gegen den Geist des Zusatzprotokolls.

Carlo Felice Nicolis di Robilant

On the face of it the treaties recognised the status quo in the Mediterranean Sea. In fact, one of the objectives was to halt the expansion of the Russian Empire in the Balkans and her wish to control the straits of the Bosphorus and Dardanelles. From that perspective it also assured the survival of the Ottoman Empire. It also protected Italian interests against France. Thus it united forces hostile to Russia in the Balkans and to France in North Africa.

From the point of view of the German chancellor Otto von Bismarck, the benefit of these agreements to which Germany was not a party, was in bringing Britain closer to the Triple Alliance of Germany, Italy and Austria-Hungary. This advantage proved short-lived since Britain achieved a rapprochement with Russia. The Alliance was dissolved in 1896 when Wilhelm II, German Emperor alienated Great Britain with his "Kruger telegram".

The treaty potentially conflicted with the Reinsurance Treaty of 1888, between Germany and Russia. In the secret protocol to the Reinsurance Treaty, Bismarck lent support to Russia's expansion efforts. Thus the Mediterranean Agreement, while not a de jure contradiction of the Reinsurance Treaty was at least contrary to its spirit.

Bibliography[szerkesztés]


Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Gregor Schöllgen. Imperialismus und Gleichgewicht. Deutschland, England und die orientalische Frage 1871–1914. München: Verlag Oldenbourg, 23. o.. ISBN 3-486-52003-2 (2000) 

További információk[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:Földközitengeriszerződés}} [[Kategória:1887]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Németország történelme]] [[Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete]] [[Kategória:Olaszország történelme]] [[Kategória:Spanyolország történelme]] [[Kategória:Az Egyesült Királyság történelme]]





Viszontbiztosítási szerződés (1887. június 18.)[szerkesztés]

1890. március 27-én oroszok meg akarták hosszabbítani, de németek visszautasították.

Viszontbiztosítási szerződés
( Rückversicherungsvertrag )
Orosz igény a Boszporuszra és a Dardanellákra
Orosz igény a Boszporuszra és a Dardanellákra
Típusasemlegességi szerződés
Aláírás dátuma1887. június 18.
Aláírás helyeBerlin
Aláírók Német Birodalom
 Orosz Birodalom
Ez a szócikk az 1887-es nagyhatalmi egyezményről szól. Hasonló címmel lásd még: Viszontbiztosítás.

A viszontbiztosítási szerződés (németül: Rückversicherungsvertrag, oroszul: Договор перестраховки, ejtsd dagavor peresztrahovki) war ein 1887 abgeschlossenes geheimes Neutralitätsabkommen zwischen dem Német Birodalom und dem Orosz Birodalom.

Előzmények[szerkesztés]

Durch den erneut offenen Ausbruch der Rivalität zwischen Osztrák–Magyar Monarchia und Oroszország auf dem Balkán in der Bulgarischen Krise 1885/1886 zerbrach der Három császár szövetsége und damit ein wesentlicher Bestandteil der Bündnispolitik Otto von Bismarcks. Bismarcks Bestreben ging nun dahin, durch sein so genanntes System der Aushilfen eine Annäherung Russlands an Frankreich und damit eine geostrategisch gefährliche Zweifrontenlage des Deutschen Reichs zu verhindern.

Die Wiederannäherung gestaltete sich schwierig, da die öffentliche Meinung im Deutschen Reich von einer zunehmend antirussischen Grundstimmung geprägt und die russische Seite über die von Bismarck durchgesetzte Schließung der deutschen Finanzplätze für russische Devisen verärgert war. Erst unter dem Eindruck der von Bismarck geförderten Verhandlungen zum Abschluss der Földközi-tengeri szerződés (Mittelmeerentente) und der damit drohenden russischen Isolation kam ein neuerliches Bündnis zustande.

A szerződés megkötése[szerkesztés]

Ny.K. de Giers, orosz külügyminiszter
Ny.K. de Giers, orosz külügyminiszter
Otto von Bismarck német kancellár
Otto von Bismarck német kancellár

Am 18. Juni 1887 unterzeichneten Bismarck und der russische Außenminister Nyikolaj Karlovics de Giers ein auf drei Jahre befristetes Geheimabkommen. Im ersten Teil des Abkommens verpflichteten sich beide Parteien zu wohlwollender semlegesség im Kriegsfall, also auf ein Stillhalten, falls Russland unprovoziert von Österreich-Ungarn, Deutschland unprovoziert von Frankreich angegriffen würde. Davon ausgenommen waren folglich ein deutscher Angriffskrieg gegen Frankreich und ein russischer Angriffskrieg gegen Österreich-Ungarn. Weiterhin erkannte das Deutsche Reich die historischen Rechte Russlands auf dem Balkan, insbesondere in Bulgáriában, an. Im zweiten Teil, dem „Ganz Geheimen Zusatzprotokoll“, sicherte das Deutsche Reich Russland moralische und diplomatische Unterstützung für den Fall zu, dass Russland es für nötig erachte, seinen Zugang zum Mittelmeer durch die tengerszorosokon (a Boszporuszon és a Dardanellákon) át zu verteidigen.

De facto erkannte Bismarck damit das russische Recht zum Vordringen an die Meerengen an. Um der damit verbundenen Kriegsgefahr zwischen Russland und den Mächten, die an einem Erhalt des Status quo auf dem Balkan interessiert waren (elsősorban Nagy-Britannia és Ausztria–Magyarország), die Spitze zu nehmen, war der Reichskanzler maßgeblich am Abschluss a Földközi-tengeri szerződés (Mittelmeerentente) beteiligt, die ein „russisches Wagnis“ auf dem Balkan und in der Meerengenfrage verhindern sollte.

Der Rückversicherungsvertrag war als Teil des Systems der Aushilfen in Bismarcks kompliziertem Versuch, einen Krieg in Europa zu verhindern, eingebunden. Nach der Entlassung Bismarcks sah sich sein Nachfolger Leo von Caprivi kancellár außerstande, diese komplexe Politik erfolgreich fortzusetzen. Allerdings war schon Bismarck davon ausgegangen, dass der Rückversicherungsvertrag im Ernstfall nur eine kurzzeitige Wirkung im Verhältnis zu Russland haben würde. Schon während Caprivis Amtszeit plante eine „neue Generation“ im Auswärtigen Amt um Friedrich August von Holstein und Bernhard von Bülow die generelle Abkehr von Russland und einen Ausbau des Kettős szövetség zu einem mitteleuropäischen Machtblock, an den dann Großbritannien herangezogen werden sollte.

In diese Strategie passte es nicht, dass im Rückversicherungsvertrag das Német Birodalom zwar nicht vor einem französischen Angriff geschützt war, Russland aber unter Verweis auf seine historischen Rechte auf dem Balkan de facto das Recht zugesprochen wurde, Österreich-Ungarn anzugreifen.

A szerződés megszűnése[szerkesztés]

Als Orosz Birodalom aufgrund der beschriebenen Vorteile 1890 auf eine Verlängerung des auslaufenden Vertrags drängte, weigerte sich das Német Birodalom unter II. Vilmos császár beharrlich. Selbst als Russland sich bereit erklärte, auf das „Ganz Geheime Zusatzprotokoll“ zu verzichten, behielt die deutsche Führung ihre Ansicht bei. Offizielle Ursache für die deutsche Entscheidung war die Annahme, dass ein Abkommen mit Russland in Bezug auf den Balkan die Glaubwürdigkeit des Deutschen Reichs gegenüber den Verbündeten Österreich-Ungarn und Italien unterminiere. Die heutige Forschung vertritt allerdings die These, dass ein Vertrag mit Russland durchaus mit dem Hármas szövetség (Dreibund) vereinbar gewesen wäre. Zudem vertrat der Kaiser nach Bismarcks Entlassung 1890 die Auffassung, das Reich solle sich stärker durch eigene militärische Aufrüstung als durch Bündnisse schützen. Zwischen 1890 und 1893 lag eine Phase deutscher „Höchstrüstung“.[1]

Da Russland nun plötzlich ohne internationalen Partner dastand und sich das deutsch-russische Verhältnis aufgrund außenhandels- und wirtschaftspolitischer Unvereinbarkeiten immer mehr abkühlte, näherte es sich Frankreich an und verabredete mit ihm 1892 eine Militärkonvention und 1894 schließlich mit dem Kettős szövetség ein festes Bündnis. Damit trat die von Bismarck stets gefürchtete Zweifrontenlage für das Deutsche Reich ein und die Grundlagen der mächtepolitischen Blöcke im első világháború waren gelegt.

TISZTÁZANDÓ : Bismarck hat den geheimen Rückversicherungsvertrag im Oktober 1896 in den Hamburger Nachrichten öffentlich bekannt gemacht (siehe auch Diskussionsseite.

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ M. Geyer: Deutsche Rüstungspolitik 1860 bis 1980, 1984, S. 52

Források, kapcsolódó információk[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:Viszontbiztosítási szerződés}} [[Kategória:1887]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Németország történelme]] [[Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete]] [[Kategória:Oroszország történelme]]





Francia–orosz szövetség (1894)[szerkesztés]

(1892-ben katonai konvenció, 1894-ben formális szövetség, és 1894-ben hatályba is lépett)

Francia–orosz szövetség
( Alliance franco-russe )
A Petit Journal ünnepi melléklete, 1893.
A Petit Journal ünnepi melléklete, 1893.
Típusakatonai szövetség
Aláírás dátuma1892. augusztus 17.
Aláírók Franciaország
 Orosz Birodalom
Ratifikációs okmányok leadása1893. december 27. Franciaország Párizs
1894. január 4.
 Sz.Pétervár
Nem tévesztendő össze a következővel: Kettős szövetség.

franciául: Alliance franco-russe, oroszul: Франко-русский союз, ejtsd Franko-russzkij szojuz


Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

{{DEFAULTSORT:Franciaoroszszövetség}} [[Kategória:1894]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Franciaország történelme]] [[Kategória:Oroszország történelme]]





{{DEFAULTSORT:Franciaoroszszövetség}} [[Kategória:1894]] [[Kategória:Nemzetközi szerződések]] [[Kategória:Katonai szövetségek]] [[Kategória:Franciaország történelme]] [[Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténete]] [[Kategória:Oroszország történelme]]








Francia intervenció Spanyolországban (1823) * Francia–spanyol háború (1823) * Spanyol forradalom (1820–1823)[szerkesztés]

[[:fr:Restauration absolutiste en Espagne]] [[:fr:Expédition d'Espagne]] [[:en:Mid-19th-century Spain]] [[:en:Trienio Liberal]] [[:de:Französische Invasion in Spanien]] [[1823]]-ban [[XIX. Lajos francia király|Lajos Antal, Angoulême hercege]] francia királyi csapatok élén hadjáratot vezetett a spanyol liberális felkelők ellen. [[Augusztus 31.|Augusztus 31-én]] rohammal bevették [[Trocadéro]] erődjét, elfoglalták [[Cádiz]]t. A [[bécsi kongresszus]] szellemében végrehajtott beavatkozással a francia királyi haderő helyreállította [[VII. Ferdinánd spanyol király|VII. Ferdinánd király]] [[abszolút monarchia|abszolút hatalmát]]. Spanyolországban felkelés 1820-ban (az amerikai spanyol gyarmatok elleni behajózásra váró katonák követelték az 1812-es alkotmány visszaállítását. Az uralkodó kénytelen volt a nemzetgyűlést (kortez) összehívni, a papi tizedet és az inkvizíciót eltörölni, de a segítő francia Bourbonok leverték a mozgalmat, s visszaállították a spanyol abszolutizmust. [http://www.freeweb.hu/xantana/tortenelem/toriregi/szentszovetseg.pdf] A forradalom a Dél-Amerikába készülő csapatok körében tört ki, az 1812-es alkotmány jegyében, 1820 januárjában. A katonai mozgalom sikeres volt. 1820 március 9-én a király letette az esküt az alkotmányra s rá négy hónapra összegyűlt a kétszázharminchárom képviselőből álló cortez. Rendezték a sajtószabadságot, megszüntették a hitbizományokat, feloszlatták a szerzetesrendeket, adót vetettek az egyházi javakra, közel 14 milliárd reale értékében. A radikális elemek ereje egyre növekedett, abban a mértékben, amint a belső gazdasági bajok nem szűntek meg. A jobboldali, az úgynevezett apostoli párt tevékenysége is jelentékenyen megerősödött. A két szélsőség farkasszemet néz egymással. A király élete veszélyben forog, az anarchia növekszik, külföldön viszont a spanyol forradalom eszméi hódítanak. A beavatkozás már elkerülhetetlennek látszik, hisz az események Európa békéjét, elsősorban a szomszéd Franciaország nyugalmát veszélyeztetik. Ám az az állam, amelyik Spanyolországban rendet teremt, döntő befolyáshoz juthat Dél-Amerikában is. A beavatkozás politikáját sürgető cárral szemben áll kezdettől fogva Castlereagh, sőt ami még csodálatosabb, eleinte Metternich is. Sándor cár azt hirdeti, hogy erélyesen el kell járni az 1812-es alkotmányt felújító spanyol forradalommal szemben. Castlereagh erre feleletül 1820 május 5-én terjedelmes diplomáciai iratot tesz közzé, melyben nyíltan kimondja, hogy Anglia csak arra kötelezte magát, hogy a bécsi kongresszus által meghatározott status quo-t húsz éven át megvédi. Szerinte Anglia nem avatkozik idegen államok belügyeibe, ilyesmit ő nem ígért és angol külügyminiszter a parlament jóváhagyása nélkül ilyen akciót nem hajthat végre. Így tehát a spanyol kérdésben már a konzervatív angol kormány is a „nem beavatkozás” elvét tette magáévá. 1820 október 20-án a Troppauban összeülő konferencián Sándor cár elérte, hogy Ausztria, Poroszország és Oroszország november 19-én kelt és december 8-án közzétett jegyzékben kötelezettséget vállal arra, hogy együttes fellépéssel interveniáljon, ha a forradalmi mozgalom valahol egyikük biztonságát veszélyeztetné. Castlereagh kitartott eredeti álláspontja mellett. Sőt, arra is módot talált, hogy a parlamentben kifejezést adjon a troppaui határozattal való elégedetlenségének. A döntő fordulatot e kérdésben az 1822 okt. 20–dec. 10-i veronai kongresszus hozta meg, amelyen a spanyol helyzet fokozatos romlása következtében a beavatkozás gondolata mégis diadalmaskodott és 1823 elején Angoulême herceg vezetésével 100 ezer főnyi francia hadsereg vonul Spanyolországba, mely a forradalmárokat leveri. Ferdinánd szabad lesz. Megkezdődik az ellenforradalmi korszak. (Hómann) [http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0001/0005/0001/0008/0003-137.html] Először a haladó spanyol polgári párt, a Los Liberales megalakulásakor [1810] bukkant fel, majd az 1820-as években, a spanyol felkelés idején kezdett terjedni szélesebb körben. A Napóleon elleni spanyol felkelés során adták ki a cadizi új spanyol alkotmányt, ebben fogalmazták meg a liberalizmus alapelveit, majd az 1820-as spanyol forradalom ezeket az elveket a spanyolok körében népszerűsítette, ám ezek az elvek idővel elterjedtek a korabeli Európa egészében. A szabadelvű kifejezés tartalmilag a francia nyelvben alakult ki, de a magyar köznyelvben a németen keresztül [freisinnig] honosodott meg. [http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Seh/0/32551/1] 1808: Napóleon megszállja Spanyolországot, lemondatja IV. Károlyt és fiát VII. Ferdinándot, és saját testvérét Józsefet (1808-1813) teszi meg uralkodónak. Az 1810-es évek első felében spanyol önfelszabadító mozgalmak indulnak meg. 1812-ben kivívják a cadizi alkotmányt, de VII. Ferdinánd visszatérésével minden demokratikus intézkedésüket eltörlik. 1814. május 4-én VII. Ferdinánd visszavonja a cadizi alkotmányt, beszünteti a cortezt és letartóztattatja a liberális irányzat vezéralakjait. Az 1810-es években emiatt több felkelés, forrongás és gerillaháború tört ki. 1820. január 1-jén kitört a 2. spanyol forradalom Riego vezetésével, melynek köszönhetően a demokratikus és liberális törekvések sikereket értek el. 1822 december 1-jén a Szent Szövetség (Franciaország, Oroszország, Ausztria és Portugália) összefog Spanyolország ellen és 1823-ban francia győzelemmel zárul a harc. Az 1820-as években a dél-amerikai gyarmatokat sorra elveszti: San Martin - Peru, Simon Bolivar – Spanyol-Amerika felszabadítója. 1823. szeptember 9-én Don Carlos hazatér, 1833-40-ig az 1. karlista háború dúl. [http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=24204]. Az 1820-i spanyol forradalom népszerûsítette ezt a szót egész Európában. Szabadelvűeknek nevezték magukat azok, akik a középkori eredetû korlátlan uralkodói hatalom megszüntetéséért s a választott népparlament felállításáért harcoltak. És ugyanezek a szabadelvûek követelték akkor a haldokló feudalizmus utolsó maradványainak eltörlését, a teljes polgári egyenlőséget, és még ennél többet is: az egyéni szabadság mellett kívánatosnak tartották az idegen uralom alatt sínylődő nemzetek felszabadítását. (CEEOL-PDF)

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Akela/Temp_06&oldid=23020192”