Portál:Hidak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Solid black.svg
Bevezetőszerkesztés

Brooklyn Bridge2.jpgPonte Fabricio Rome Pierleoni.jpgBridge Alcantara.JPGPont du gard.jpgAcueductoSegovia04.JPGZhaozhou Bridge.jpgLe pont d'Avignon depuis l'île de la Barthelasse.jpg

A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros, völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg, vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő területek között. A hídnak egyúttal biztosítania kell az áthidalt akadályon zajló forgalom (pl. közút, vasút, hajózás) számára szükséges szabad teret (űrszelvényt).

A hídépítés története egyidős az emberiség történetével. Az emberiség kezdetben csak a természet által létrehozott képződményeket (kidőlt fatörzsek, sziklaívek, lecsüngő liánok) használta, majd azok megfigyelésével tudatosan is létrehozta őket. A természeti népek a Föld különböző pontjain évezredeken keresztül hasonló szerkezeteket alkottak: egymás mellé fektetett és lefedett fatörzsekből gerendahidakat, az akadály fölé kinyúló gerendákból konzolhidakat, felkötött faágakból vagy a két végén rögzített kötelekből függesztett szerkezeteket (ezek közül legismertebbek az inka kötélhidak). Köztük a modern hidak valamennyi típusának egyszerű formája megtalálható.

Anchor.svg
Magyarország hídjaiszerkesztés
Megyeri híd2.jpg

A Megyeri híd (nem hivatalosan az M0-s északi Duna-hídja) egy híd a Duna felett, mely Újpestet köti össze Budakalásszal a Szentendrei-szigeten keresztül. A híd a magyar fővárost elkerülő M0-s autóút 2. számú főút és 11. számú főút közti szakaszának része, mely áthalad a Szentendrei-sziget és a Szentendrei-Duna-ág felett is. A híd valójában 5 híd (9 hídszerkezet) együttese, melyek közül a legnevezetesebb a Nagy-Duna-ág felett átívelő 591 m hosszú hídszerkezet, amely az ország első igazi ferdekábeles hídja.

A híd összesen 1861 méter hosszú, Budakalász és Újpest között húzódik. Építési költsége 63 milliárd forint volt. A Szentendrei-Duna-ág felett acél gerendahíd, a Duna fő ága felett ferdekábeles acélhíd épült, az árterek és a sziget felett feszített vasbeton szerkezete van. A hídon irányonként 2 forgalmi sáv került kialakításra az átlagosnál szélesebb leállósávokkal, melyek később forgalmi sávvá alakíthatóak. Déli oldalára gyalogutat, északi oldalára kerékpárutat építettek, ami közvetlenül kapcsolódik a nemzetközi EuroVelo6 kerékpárútvonalhoz.

Silver medal europe.svg
Európa hídjaiszerkesztés
Pont Neuf at Sunset.jpg

A Pont Neuf (magyarul Új Híd) a legöregebb híd, amely a Szajna folyót keresztezi Párizsban. A híd két különálló részből áll, az egyik része a Cité szigetet (Île de la Cité) köti össze a bal parttal, míg a másik része a szigetet a jobb parttal.


Már 1550-ben II. Henriket megkérték, hogy építsen egy hidat itt, mert a meglévő Pont Notre-Dame túlterhelt lett, azonban a költségek akkor túl magasak voltak.

III. Henrik 1577-ben felismerte, hogy a rendelkezésre álló Szajna-hidak nem képesek hatékonyan ellátni a Cité-sziget és a parti városrészek közti közlekedést, ezért elrendelte, hogy a sziget nyugati csücskén vezessen át egy, az északi és déli városrészt a Citével összekötő kőhíd.

Articulo bueno bleached.svg
Társportálok, Külföldi kiemelt cikkekszerkesztés
Autoroute icone.svg
Kép találomraszerkesztés
HarbourBridge0010.jpg
Harbor Bridge – Sydney (Ausztrália)
Silver medal america.svg
Amerika hídjaiszerkesztés
Golden Gate híd

A Golden Gate (magyarul Aranykapu) híd az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, ami a Csendes-óceánt és a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át. A hatsávos út mellett a hídon gyalogosan is lehet közlekedni. A híd alatt nagy a hajóforgalom.

A Golden Gate híd építését 1933. január 5-én kezdték el, és 1937. május 27-én adták át a gyalogos forgalomnak, ezt követően 27 évig, a New York-i Verrazano-Narrows híd elkészültéig a világ leghosszabb hídja volt. A híd egy lehorgonyzott függőhíd, melynek két hatalmas acélkonzolja közt 1280 méternyi víz húzódik.

Silver medal asia.svg
Ázsia és Afrika hídjaiszerkesztés
Thai-Lao-Freundschaftsbruecke.jpg

A Thai–lao barátság hídja a laoszi főváros, Vientián és a Thaiföldön fekvő Nongkhaj között húzódik.

A híd 1170 m hosszú ívhíd. Két 3,5 m széles közúti sávja, két oldalán járda, míg közepén egy vasúti sínpárnak szánt rész van. 1994. április 8-án adták át. Ez volt az első híd a Mekong alsó szakaszán, az egész folyón pedig a második. Építése 30 millió dollárba került, melyet az ausztrál tőkével, illetve nemzetközi fejlesztési támogatásokkal építettek.

Silver medal australia.svg
Ausztrália hídjaiszerkesztés
Richmond Bridge Panorama Restitch.jpg


A Richmond híd a tasmaniai Richmondban található, Hobarttól 25 kilométerre északra. A legöregebb híd Ausztráliában, amelyet jelenleg is használnak.

Az alapkövet 1823. december 11-én rakták le. A híd eredeti neve Bigge's híd volt. 2005-ben kiemelkedő történelmi emlékhelynek nyilvánították és felvették az Ausztrál Nemzeti Védettségi Listára.

A hidat fegyencek által kivájt homokkőből építették, amelyet a közeli Butchers Hillből hoztak. Négy tartópillére van.

2005 WV Proof.png
Kategóriák és fontosabb hiányzó cikkekszerkesztés



Articulo bueno bleached.svg
Portálokszerkesztés
Társadalom Fenntartható fejlődés · Filozófia · Közgazdaságtan · Politika · Pszichológia
Természet Biológia · Csillagászat · Fizika · Halak · Kémia · Klímaváltozás · Madarak · Macskafélék · Matematika · Orvostudomány
Technika Autópálya · Hadtudomány · Hidak · Informatika · Közlekedés · Vasút · Volántársaságok
Történelem 1848–1849-es forradalom és szabadságharc · Első világháború · Francia forradalom · Heraldika · Hidegháború · Második világháború · Napóleon · Numizmatika
Irodalom Harry Potter · Írás · Középfölde · Nyelvek · Ókori irodalom · Sci-fi
Kultúrtörténet Arab világ · Búrok · Középkor · Magyarság · Ókor · Ókori Róma · Spanyol világ · Vallás · Világörökség · Zsidóság
Művészet Csillagkapu · Csillagok háborúja · Eurovízió · Filmművészet · Gitár · Könnyűzene · Opera · Star Trek  · Zene
Földrajz Bulgária · Európai Unió · Feröer · Finnország · Franciaország · Görögország · Horvátország · Lengyelország · Macedónia · Monaco · Németország · Olaszország · Oroszország · Románia · Szerbia · Törökország · Erdély  · Kárpátalja · Tibet · Vajdaság · Turizmus
Magyarország Balaton · Győr-Moson-Sopron megye · Mátra · Nógrád megye · Zala megye · Békéscsaba · Budapest · Dorog · Érd · Győr · Kolozsvár · Miskolc · Salgótarján
Sport Formula–1 · Labdarúgás · Lovas · Olimpia · Tenisz · Vízilabda
Wikipédia Kezdőlap · Közösségi portál
  • Hidak Hidak portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken