Mennoniták
| mennoniták | |
| kereszténység → anabaptizmus | |
| Kialakult | 16. század |
| Alapító | Menno Simons |
| Szent iratok | Biblia |
| Követők száma | 1,4 millió fő[1] |
A mennoniták anabaptista keresztény felekezet. Nevét az alapítójáról kapta. Elveik alapját Jézus tanítása képezi.
Napjainkban mintegy 1,4 millió mennonita van a világon.[2] Legnagyobb részük Kanada, az Egyesült Államok, India, Indonézia és Afrika területén él. (Afrikában a legtöbben a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Etiópiában, Tanzániában.)[3] Vannak még jelentősebb mennonita csoportok Latin-Amerikában és Németországban is.
Közös hitvallásuk nincs, minden gyülekezetük önálló, szövetségeik a gyülekezetek fölött nem gyakorolnak hatalmat. Az őskeresztény erkölcshöz és a bibliai előírásokhoz ragaszkodnak, nem esküsznek, egymás iránt érzett embertársi érzésük őszinte.[4] A többségük megtagadja a katonai szolgálatot és elutasítja a hatósági tisztségek viselését is.
Vannak erősen konzervatív és vannak radikális nézetű híveik és csoportjaik, amelyek békében megférnek egymással. Az egyszerű életvitel, a "világi élet"-tel való szembenállás jellemző rájuk. A csoportok között azonban eltérőek a világhoz való hozzáállásuk és a viselkedési szabályok. Sok gyülekezet határozta el, hogy távol tartják magukat a modern világtól, és olyan helyekre költöztek, ahol a helyi hatóságok megengedik nekik, hogy zavartalanul éljenek. Egyes csoportok elutasítják a modern járművek használatát. A konzervatív csoportokban a ruházkodásban is szigorúak. Saját iskoláik és templomaik vannak, de papjaik nincsenek és misszióval (hittérítéssel) nem foglalkoznak.[4]
Az észak-amerikai székhelyű Mennonita Katasztrófaenyhítő Szolgálat (Mennonite Disaster Service)[5] és a Mennonita Központi Tanács (Mennonite Central Committee) humanitárius segítséget nyújt természeti katasztrófák által sújtotta területeken és utóbbi hosszú távú fejlesztési programokat is működtet.
A mennonitákat a Bázelben alapított, 5 évenként ülésező Mennonita Világkonferencia (Mennonite World Conference) tömöríti, amelybe más anabaptista csoportok, így az amisok is beletartoznak. 2015-ben mintegy 2,1 millió fő anabaptista tartozott ebbe a konferenciába.[1]
Történelem
A reformáció korában egyebek között olyan nézetek is tért hódítottak, amelyek a gyermekkeresztelést a Bibliával ellentétben állónak tartották. Ezért e nézet hívei azzal a követeléssel léptek fel, hogy mindazokat, akiket gyermekként meghintéssel megkereszteltek, felnőttkorban alámerítéssel ismét meg kell keresztelni. Az újrakeresztelők (görögül: anabaptisták) közül némelyek ezt a kívánságukat mértéktartó határok között törekedtek megvalósítani, mások viszont keresztelési elméletüket a legkülönfélébb rajongó elképzelésekkel kapcsolták egybe, így pl. a münsteri próféták,[megj. 1] akik követőikkel 1534-ben többségbe jutottak a városi kormányzatban és egy független városállamot akartak létrehozni. Elhatározták, hogy valóra váltják az anabaptista eszméket; bevezették a vagyonközösséget is. Ekkor Münster katolikus püspöke, Franz von Waldeck megostromoltatta a várost. Midőn Jan Matthyas "próféta" elesett a harcban, az újrakeresztelők hozzáfogtak apokaliptikus fantáziáik megvalósításához; többek közt bevezették a többnejűséget is, a másként gondolkodókat pedig brutális módon elhallgattatták.[6] Nem sokkal később azonban kegyetlen megtorlásnak estek áldozatul.
Az anabaptista mozgalmat erősen üldözték, követői mindenfelé szétszóródtak.[7]
Egy sereg higgadt és erkölcsileg komoly szándékú „kereszteléspárti”-t a korábban katolikus papként tevékenykedő Menno Simons (1496-1561) Frízföldön (Németalföld) 1537-ben szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté egyesített.[7] 1540-ben már vannak magukat mennonitáknak nevező anabaptisták.[4]
A 16. század folyamán a mennonita és egyéb anabaptista közösségeket kíméletlenül üldözték. Ők mély meggyőződéssel ragaszkodtak elveikhez, az üldöztetések idején is, de harc helyett többnyire a menekülést választották.[8]
A mennoniták már az első említésükkor is az erőszakmentességükről voltak ismertek: egy kisebb, erőszakos anabaptista csoport politikai és vallási felfordulást okozott egy közép-európai grófi területen, ezért kitiltották onnan a felekezet összes tagját, kivéve az erőszakellenes ágat, amelyet menistákként említ a rendelet. Az uralkodók gyakran beengedték területeikre a menistákat vagy mennonitákat, mert tisztességes, dolgos és békés emberek voltak. Ha vallási gyakorlatuk felbőszítette az adott államban meghatározó egyházat, vagy ha az uralkodó visszavonta a fegyveres szolgálat teljesítése alóli mentességüket vagy ha egy másként gondolkodó, új uralkodó vette át a hatalmat, a mennonitáknak ismét menekülniük kellett.
A Mártírok Tükre című, hollandul 1660-ban megjelent könyv dokumentálja az anabaptisták és előfutáraik üldöztetését. Sok mennonita és amis számára még manapság is ez a Biblia mellett a legfontosabb könyv, legfőképp a svájci és dél-német ágnál. Az üldözés Svájc egyes részein 1710-ig folytatódott.[9] Az amisok 1693-ban szakadtak el a svájci csoporttól, akik szerint a mennoniták túl világiasan kezdtek el élni.
A mennoniták nagy része elvándorolt a Német-római Birodalom különböző részeire. Poroszországban gátakat és csatornákat építettek, majd a katonai szolgálat megtagadása miatt elnyomták őket, így elszegényedtek és megtörtek. Amikor II. Katalin orosz cárnő (18. század) a katonai szolgálat alól való felmentést , földet és vallásszabadságot ajánlott fel nekik az újonnan elfoglalt dél-orosz területeken, ezt Istentől küldött szabadulásnak tekintették. A dús, fekete, orosz földek termése nyomán aztán csinos falvaik nőttek ki a földből és virágzó gazdaságaik jellemezték a régiót. Telepeik az idők folyamán tovább nyomultak a Kaukázusig, később még Szibériába is eljutottak, egész a kínai határig.[10]
A 20. században Sztálin terrorja alatt zömük elmenekült vagy meghalt.[11]
Jelentős részük vándorolt ki (főleg a 18-19. században) Észak-Amerikába, majd sokan onnan továbbvándoroltak Latin-Amerikába. Ahol letelepedtek ott sok helyen mezőgazdasági mintatelepeket létesítettek. Többnyire megtartották a saját ónémet nyelvüket. Ilyen például az USA-ban beszélt pennsylvaniai német nyelv.
A vándorlásaik következtében szórványosan a világ legkülönbözőbb részein felbukkantak és letelepedtek. Sokszor oda költöztek, ahol olcsóbban lehetett földhöz jutni, békében élhettek, és ahol kevésbé veszélyeztette a hagyományos életvitelüket a modern civilizáció.
Jellegzetességek, hitvallás
Jegyzetek
- ↑ a b Archivált másolat. [2018. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 16.)
- ↑ 2015-ös adat, https://mwc-cmm.org/article/world-directory Archiválva 2018. május 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ https://www.mwc-cmm.org/sites/default/files/website_files/mwc_world_directory_2015_statistics.pdf
- ↑ a b c Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység, 274. old.
- ↑ Mennonite Disaster Service
- ↑ Karl Heussi: Az egyháztörténet kézikönyve 337. o.
- ↑ a b Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
- ↑ Historic Peace Churches — GAMEO
- ↑
Mennonites. In Catholic Encyclopedia. New York: Robert Appleton Company. 1913.
- ↑ E. H. Broadbent: Zarándok gyülekezet, 293. oldal, Evangéliumi Iratmisszió
- ↑ Esther Lösse: Zwischen Austritt und Ausschluss, Kassel University Press, Kassel 2011 ISBN 978-3-86219-184-0, pp 57-59.
Források
- Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 1977
- Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Mennonite című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Megjegyzés
- ↑ A münsteri események alakulásában kulcsszerep jutott két holland férfinak: Jan Matthyas-nak és Jan Beuckelsonnak, aki Leideni János néven lett ismeretes. Követői prófétáknak tekintették őket.
