Gustave Eiffel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gustave Eiffel
Gustave Eiffel.jpg

Születési név Alexandre Gustave Eiffel
Született Dijon
1832. december 15.
Elhunyt Párizs
1923. december 27. (91 évesen)
Nemzetisége francia
Házastársa Marie Gaudelet (1862–1877)
Gyermekei 3 lány 2 fiú
Munkái
Jelentős projektjei Eiffel-torony
Szabadság-szobor
Garabit-viadukt

Alexandre Gustave Eiffel [ejtsd: álekszándr güsztáv efel] (Dijon, 1832. december 15.Párizs, 1923. december 27.) fémszerkezetek építésére szakosodott francia építőmérnök és gyáriparos, a párizsi Eiffel-torony, valamint a New York-i Szabadság-szobor fémvázának tervezője és építője.

Gyermekévei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandre Gustave Eiffel jómódú burgundiai családban született. A Rajna-vidékről származó apja rendőr volt, anyjának pedig különféle vállalkozásai voltak; a fa- és kőszénkereskedésbe fektetett pénze tisztes jövedelemmel járt. 1843-ban Eiffel a Sainte Barbe középiskolába járt. 1850-ben Párizsba ment, hogy a felkészüljön a felvételire a nagy presztízsű műszaki főiskolára, az École Polytechnique-re. Vizsgája végül is nem sikerült, azonban az elért eredményével 1852-ben felvételt nyert az ugyancsak nagyhírű párizsi mérnökképzőbe, a Központi Iskolába, ahol 1855-ben kiválóan végzett és vegyészmérnöki diplomát szerzett.

A kezdeti évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Úgy tervezte, hogy hazatérve átveszi egyik nagybácsijának ipari festőüzemét, az ügylet azonban nem jött össze. Miután néhány hónapon át a Châtillon-sur-Seine-i lőporgyárban dolgozott, majd a Nyugati Vasúttársaságnál. 1856 februárjában anyja révén összeismerkedett Charles Nepveu-vel, akinek párizsi gyárában sűrített levegős kovácseszközök gyártásával és fémszerkezetek építésével foglalkoztak.

A vas- és fémipar felfutásának köszönhetően a vállalkozás prosperált. Mivel a könnyű, nagy szilárdságú, és könnyen megmunkálható anyag különféle építményekhez való felhasználása gazdaságosabb volt, mint a kőé, a cég egyre több megrendelést kapott. A fiatal mérnök csakhamar megmutathatta csillogó tehetségét: első munkája a Bordeaux-i vasúti híd építése volt, mindössze 26 évesen. Ő alkalmazott először sűrített levegős alapozást a csőszerű pillérek kivitelezésénél. A Déli Vasúttársaság és a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság vonalainak összekötését eredményező munka alapozta meg Eiffel hírnevét.

Az ígéretes jövő előtt álló fiatal mérnök 1862-ben feleségül vette Marie Gaudement kisasszonyt, egy gazdag sörgyáros lányát. A fiatal pár Clichy-La-Garenne-ben telepedett le.

Az első sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két évvel később fordulat állt be a mérnök életében. Saját vagyonával szállt be egy komoly pénzügyi nehézségekkel küszködő cégbe, amit sikerült felvirágoztatnia – hála az 1887. évi párizsi világkiállításnak, és a munkálatokért felelős régi barátjának, aki több épület építését bízta rá. Eiffel – aki már kellő tapasztalatokra tett szert – elhatározta, hogy saját céget alapít: 1868-ban Levallois-Perret-ben (Seine-Saint-Denis megye) megvett egy fémszerkezet-építő műhelyt, és megalapította a később világhírűvé vált Eiffel & Cie céget.

Az elkövetkezendő húsz év kemény, de eredményes munkával telt. A vállalat számos nagyszabású megrendelést mondhatott magáénak viaduktok és fémszerkezetes létesítmények építésére. A megrendelések megszerzése érdekében Eiffel kész volt egész Európát bejárni.

A tehetséges mérnök nemcsak annak köszönhette sikerét, hogy nyitott volt minden új ötletre és tervre, hanem annak is, hogy képes volt olyan, az Eiffel & Cie sikeréhez nagyban hozzájáruló kiváló munkatársakkal körülvenni magát, mint a belga származású Théophile Seyrig, vagy Émile Nouguier, Maurice Koechlin stb. Egyébként ez utóbbi mérnöktől származott 1881-ben a Bartholdi által megrajzolt, és 1886-ban, New Yorkban felavatott Szabadság-szobor vasszerkezetének koncepciója.

Neves építmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyugati pályaudvar (1875)
Budapest

Hidak és viaduktok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Garabit-viadukt

Eiffel számos hidat és viaduktot tervezett és építtetett Franciaországban és a világban, közülük a legfontosabbak:

  • a Maria Pia híd a Douro folyón (1877) – a legkönnyebb, legolcsóbb, legmerészebb építmény, amivel végképpen elismerést szerzett mind Franciaországban, mind nemzetközi téren;
  • A Garabit-viadukt (1884) – ennek a Cantal megyei viaduktnak a megépítése biztosította a további diadalmenetet, mivel a 165 méter fesztávú kovácsoltvas ív, amely a hídpályát tartja, a maga idején abszolút világrekordnak számított, ráadásul segítségével a vonatok 122 méter magasságban haladtak át a folyó felett.
  • viaduktok a Sioule, Tardes és Thouet francia folyókon;
  • a Girona fémhídja Katalóniában;
  • La Souleuvre folyó hídja Calvados megyében [1];
  • az Illatos-folyó hídja Huế városában (Vietnam);
  • a szegedi Tisza-híd[2];
  • A Szűz Mária kápolna sziklájára átívelő gyaloghíd Biarritz-ban;
  • A Biarre-csatorna hídja.

Az Eiffel-torony[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Eiffel-torony építése 1888-ban

Az 1880-as évek végére Gustave Eiffel rendkívül elfoglalt, sikeres ember lett. Számos elismerést és kitüntetést mondhatott magáénak, valóságos nemzeti hősnek számított. Csupán két dolog árnyékolta be életét: 1877-ben hörghurutban elhunyt felesége, Marguerite, 1880-ban pedig szakított cégtársával, Seyrig-vel, aki sikereivel kezdte beárnyékolni Eiffel hírnevét.

Eiffel legismertebb alkotása az 1889. évi párizsi világkiállításra, két év alatt felépített Eiffel-torony, mely azóta Párizs szimbólumává vált.

Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el. Eiffel, akinek csak egy gondolat járt a fejében: határidőre elkészíteni a művet, elfogadta és megadta az annak idején túlzottan magas béreket. 1888. július 14-én elérték a második emeletet, 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat.

A határidőt betartó Eiffel a Francia Becsületrend lovagja lett. Május 15-én a tornyot megnyitották a nagyközönség előtt, amely el volt ragadtatva nemcsak a kilátástól, de az „ultragyors” és teljesen újszerű hidraulikus felvonóktól is. Végül is az 1889-es év meghozta Eiffel számára a diadalt, és a megdicsőülést, mind mérnökként, mind pedig vállalkozóként.

A bukás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eiffel nagyszabású pénzügyi manővereket is folytatott. 1888-ban megalakította az Eiffel-torony Részvénytársaságot, amelynek javára lemondott a torony hasznosításával kapcsolatos minden jogáról, és amely tőkéjének a felét azonnal eladta a Francia-Egyiptomi Banknak. Az ügyletből 2,5 millió frank nyeresége származott.

Még javában folyt a torony építése, amikor 1887-ben Gustave Eiffel egy gigantikus, 120 millió frankos szerződést kötött Ferdinand de Lesseps-pel a Panama-csatorna zsilipeinek megépítésére. A következő évben már 17 milliót zsebelt be előleg címén, mely összeg hamarosan 72 millióra emelkedett.

1889-ben az Eiffel & Cie céget átalakította részvénytársasággá és értékpapírjainak egy részét 1,5 millió frankért különféle bankoknak engedte át. Természetesen személyes kiadásai is szédítő iramban nőttek: tömegével vásárolt értékpapírokat, palotát vett Párizsban a Rabelais utcában, egy másik ingatlant Sèvres-ben, naponta költött tízezreket értékes festmények és bútorok vásárlására. Képességeinek tudatában gigantikus terveket szövögetett: obszervatóriumot tervezett a Mont Blanc-ra, alagutat a La Manche-csatorna alatt, csatornát a Volga és Don folyók közé… Úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg. A torony sikertől megerősödve fogott bele a Panama-csatorna zsilipeinek építésébe. 1889-ben azonban a Ferdinand de Lesseps elnöklete alatt tevékenykedő Panama Társaság óriási vesztegetési botrányba keveredett, mely megremegtette Franciaországot, hullámai pedig elérték Eiffelt is. 1892-ben egy jelentés közvetlenül is érintettnek mondta ki és bíróság elé került. Első fokon két év börtönre és 20 000 frank pénzbüntetésre ítélték, de nagyszerű ügyvédjének köszönhetően a legfelsőbb semmítőszék felmentette és ez az ítélet lehetővé tette rehabilitálását.

A botrány miatt Eiffel kénytelen volt lemondani a harminc évvel korábban általa alapított cég vezetéséről, amelynek még a neve is megváltozott: Levallois-Perret-i Építési Társaság lett.

Rendkívül megviselték a személye körül kialakult viták. Visszavonult, hogy kizárólag tornya örökkévalóságának szentelje magát. Márpedig az nem látszott biztosítottnak: Eiffel csak 1910-ig húzhatott hasznot belőle, sőt, az 1900. évi párizsi világkiállításra érkező vendégek nem nagyon látogatták a kissé divatjamúlt tornyot. A közönség inkább a Fulgence Bienvenüe mérnök új szenzációját, a metrót látogatta, és főleg a közelben elkészített mozgójárdát.

Eiffel minden erejével azon volt, hogy a torony hasznosságát bizonyítsa. 1898-ban a csúcson egy meteorológiai állomást rendezett be, majd 1901-ben egy állandó üzemű szikratávírót. Fontosnak tartotta, hogy a toronynak valamiféle tudományos felhasználást találjon: végeztek radioaktivitás-méréseket, Foucault-inga kísérleteket stb. "Nemcsak egyszerűen egy látnivaló lesz a közönségnek a kiállítás alatt vagy után, hanem szolgálatot fog tenni a tudománynak és a nemzetvédelemnek." Elhangzott a bűvös szó: nemzetvédelem…

Eiffel és az új technológiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végül is lett fontosabb, mint a még kezdetleges szikratávíró: a repülés, aminek megjelenése, és a hadsereg által neki tulajdonított stratégiai érdek mentette meg véglegesen a tornyot a lebontástól (pedig Eiffel már írásos ajánlatot is kapott néhány ócskavas-kereskedőtől…). „Ez a torony a nemzetvédelem számára stratégiai értéket képvisel” – jelentette ki Gustave Ferrié hírközléssel foglalkozó műszaki tábornok, s a torony megmenekült.

Eiffel, aki a repülés megjelenésével azonnal megértette az idő szavát, belevetette magát az aerodinamikai munkákba; e különleges terület iránt már korábban is érdeklődött a torony tervezése és építése során, amit egyébként a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteihez is felhasznált. 1909-ben építette meg az első szélcsatornát a Mars-mezőn, majd 1912-ben a következőt a Párizs melletti Auteuil-ben.

A laboratóriumában épített szélcsatorna lehetővé tette számára, hogy nagy pontossággal igazolja a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteinek eredményeit. Kísérleti úton bizonyította a relatív mozgás elvét: egy adott sebességű légáramlatban nyugalmi állapotban lévő testre ható erők nagysága azonos azon erőkével, amelyek akkor hatnak egy testre, amikor az ugyanakkora sebességgel halad a nyugalmi állapotú levegőben.

Az I. világháború alatt Eiffel légcsavarokkal, szárnyakkal és lövedékekkel végzett aerodinamikai kísérleteket. Munkájának eredményeként 1917-ben egyfedeles vadászrepülőgép koncepciójával állt elő. A háború után, 1921-ben az összes általa használt berendezést az államnak adományozta.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1920-as évek elejére Alexandre Gustave Eiffel jogos büszkeségtől eltelve idősebb lányával és vejével élt együtt, akiket ő tartott el. A háborúban megtépázott glóriájú Franciaországban úgy tekintettek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak. Az idős férfi 1923. december 27-én hunyt el párizsi, Rabelais utcai palotájában. Rangjához méltóan temették el a Levallois-Perret-i temetőben.

Jegyzetek és anekdoták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Eiffel – a világon mindenütt ismert név nem más, mint ragadványnév, melyet a család a 18. század eleje óta viselt, s amelynek eredete Németország nyugati erdős hegységéhez, Rajna–Pfalz és Észak-Rajna–Vesztfália területén elhelyezkedő Eifel-hez kötődik. A család eredeti neve Bönickhausen volt, amely földrajzi névre utal, valószínűleg Bönninghausen községére (Észak-Rajna–Vesztfália).
  • A Mars-mezőre felépített, „levegőnél könnyebb” torony felavatásakor több mint 8 860 tonna volt (azóta 100 tonnával könnyebb lett). Ez az építészeti remekmű hihetetlen tulajdonsággal bír: a talajra gyakorolt nyomása nem nagyobb, mint az ugyanekkora térfogatú levegőé
  • 225 munkás vált „égi ácsmesterré”, az építkezés arisztokratájává, akik csupán egy alkalommal, 1888 decemberében sztrájkoltak; egyetlen áldozat sem volt, azonban számtalan vitázó.
  • Tévedésből Eiffel munkájának tulajdonítanak egyes fémszerkezetű műtárgyakat, ilyen például a Busseau-i vasúti viadukt, Ahun (Creuse megye) mellett, amelyet a Párizs-Orleans-i Vasúttársaság mérnökei, F. Lloyd és Wilhelm Nördling építettek.
  • Már az 1887. januári első kapavágáskor megszületett a „Művészek tiltakozása” mozgalom. Eiffelt azonban nem olyan fából faragták, akit könnyű elbátortalanítani. Egy este összefutott az étteremben a híres zeneszerzővel, Gounod-val, aki azonnal hevesen protestálni kezdett. Erre Eiffel beültette a kocsijába, felvitte a „förtelmes szörny” csúcsára, és leültette zongorája mellé, amit a mérnök a fenti kis lakásában, „éppen a felhők alatt” helyezett el. A meglepődött Gounod játszani kezdett, és ettől az estétől egyike lett „nagy barátja, Gustave” lelkes híveinek.
  • Ekkortájt az emberek úgy vélték: a magasság tisztasággal jár együtt, és hogy felemelkedve a város miazmája fölé, megmenekülhetnek a lenn lakozó betegségektől. Behavazott hegycsúcsok hiányában a toronyba történő felmászás egyfajta oxigénkúrát helyettesített, amit egyébként Dr Hénocque, Eiffel sógora javasolt is a depresszióból és szamárköhögésből gyógyulni vágyóknak.
  • „Gustave Eiffel találta fel a harisnyatartót – az állítás természetesen nem igaz; ezt a francia nyelvterületen rendkívül elterjedt vicces átverést Gotlib, a neves képregényíró találta ki az 1960-as években – ennek ellenére egyes szerzők időről időre valós információként közlik.
  • Bertrand Meyer informatikus, az Eiffel programozási nyelv megalkotója azért választotta a francia mérnők nevét, mivel referenciának tartja a határidőre, adott költségvetésen belül elkészített tornyot. Ez a referencia egyfajta összekacsintás a programozási nyelv filozófiájával, amit mindvégig mérvadónak tekintettek a programnyelv kifejlesztése során.
  • Gustave Eiffel ükunokája, Savin Yeatman-Eiffel alapította 1998-ban Párizsban a Sav! The World független animációs céget és írta, rendezte és gyártotta le első tudományos-fantasztikus animációs filmsorozatot (Ōban Star-Racers). Savin a dédapa iránti tiszteletből választotta cége logójának a földgömbön álló Eiffel-tornyot [2].

Idézet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eszperantó… anélkül, hogy valaha is lett volna bátorságom belekezdeni, ami hajlott korom miatt megbocsátható, egy alkalmat sem fogok kihagyni, hogy ne ajánljam a fiataloknak, mint az egyik legkönnyebb és leghasznosabb ismeretet, amit az ember megszerezhet.
– Gustave Eiffel

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A közvélekedéssel ellentétben az épületet nem maga Eiffel tervezte; a végső kivitelezéskor az Eiffel & Cie cég Auguste Wieczffinski de Serres építészmérnöknek, az osztrák-magyar Államvasút-társaság megbízottjának terveit használta fel. Nem fenékig Eiffel – Népszabadság
  2. A hidat építő Eiffel & Cie cég által benyújtott, Eiffel nevével jegyzett terveket az Osztrák-magyar Államvasút-társasági főmérnök, Feketeházy János (1842-1927) készítette, a terv építészeti részeit pedig Schickedanz Albert (1846-1915) műépítész tervezte. Ez sem Eiffel – Népszabadság

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gustave Eiffel témájú médiaállományokat.