Foucault-inga
Umberto Eco regényéről lásd A Foucault-inga szócikket.
A Foucault-inga (IPA: [fuko]) egy, a Föld forgásának és a Coriolis-erő működésének szemléltetésére szolgáló kísérleti eszköz. Léon Foucault (ejtsd: leon fukó) francia fizikus találta fel. A szerkezet egy hosszú, bármely függőleges síkban szabadon, órákon keresztül lengeni tudó inga, amelyet elsőként 1851-ben állítottak fel a párizsi Panthéonban. Számos másolatot őriznek róla világszerte, ám az eredeti példányt a párizsi műszaki múzeum, a Musée des Arts et Métiers őrzi. (2010. április 6-án szerencsétlen baleset révén az inga kötele elszakadt és a szerkezet helyrehozhatatlanul összetört az esés következtében.[1])
A 19. században csupán kétszer tudták megismételni a kísérletet Kamerlingh Onnes 1879-ben és Kunc Adolf 1880-ban. Utóbbi Szombathelyen történt meg. Az alkalomra még a 2 kilométerre lévő Gothárdi obszervatóriumból telefonhívást is időzítettek.
A Föld szinte bármely pontján (az Egyenlítő kivételével) fellógatott ingán megfigyelhető, ahogy a lengés síkja lassan elfordul. A sarkokon a lengési sík egy nap alatt teljesen körbefordul. A valóságban nem a lengési sík változik, hanem a Föld fordul el az inga alatt, Newton első törvényének megfelelően. Más szélességeken a sík forgási sebessége arányos a szélességi fok szinuszával, tehát például 45°-on minden 1,41 napban, 30°-on kétnaponta fordul teljesen körbe.
[szerkesztés] Megjelenése a kultúrában
Umberto Eco azonos című regényének egyik kulcsmotívuma az inga eredeti helyen felállított kicsinyített mása.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Foucault-inga készítése
- Déli-sarki Foucault-inga (angolul)
- Magyarított Flash animáció a Foucault-ingáró Szerző: David M. Harrison
