Coriolis-erő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy forgó gömb felületén ébredő erőket és nagyságukat a nyilak szemléltetik. Földünk szeleinek alakulásához ezek az erők nagyban hozzájárulnak
Egy forgó, kissé mélyített tálba helyezett golyó ovális ingamozgást végez a perdülete és súlya miatt. A tál széléhez képest viszont csupán körözni látszik

A Coriolis-erő az inerciarendszerhez képest forgó (tehát egyben gyorsuló) vonatkoztatási rendszerben mozgó testre ható egyik tehetetlenségi erő. Gaspard-Gustave Coriolis (ejtsd: gászpár güsztáv korioli) francia matematikusról és mérnökről nevezték el, aki 1835-ben először írta le a jelenséget. Az erő nagysága arányos a forgó rendszer szögsebességével, a forgó rendszerben mozgó test sebességével valamint a mozgó test sebességvektora és a forgástengely által bezárt szög szinuszával. Mint minden tehetetlenségi erő, a Coriolis-erő is arányos a test tömegével. Iránya a sebességvektorra merőleges, munkát tehát nem végez.

Tömör vektoralakban a következőképpen írható fel:

\overrightarrow{F_{C}}=-2 m \overrightarrow{\omega}\times \overrightarrow{v}

ahol \overrightarrow{\omega} jelöli a szögsebesség-vektort (iránya azonos a forgástengelyével), \overrightarrow{v} pedig a mozgó tömegpont sebességvektora a forgó vonatkoztatási rendszerben.

A Coriolis-erő a földön legegyszerűbben egy Foucault-ingával mutatható ki: ez egy olyan inga, mely hosszú időn keresztül leng, és ez által láthatóvá válik a lengési sík elfordulása. Ez a sarkokon a legerőteljesebb, ott az inga egy nap alatt egy teljes kört ír le, az Egyenlítő felé haladva a hatás gyengül és az Egyenlítőnél teljesen megszűnik. Ez azért következik be, mert az Egyenlítőnél az \overrightarrow{\omega} és a \overrightarrow{v} egymással párhuzamos, így vektoriális szorzatuk nulla lesz.

A Coriolis-erő látványos hatással van a légmozgásokra is. Eltérítő hatása miatt fújnak a szelek az izobárokkal párhuzamosan (és nem merőlegesen, ahogy a nem forgó Földön várható lenne). A passzátszelek is a Coriolis-erő miatt fújnak északkeleti (déli féltekén délkeleti) és nem északi irányból. Továbbá hatására jön létre a ciklonok és anticiklonok tipikus spirális alakja. Ezek örvénylésének iránya a déli és az északi féltekén különböző, ami úgyszintén a vektoriális szorzatra vezethető vissza.

[szerkesztés] Kiegészítő irodalom

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken