Ugrás a tartalomhoz

Vita:Kezdőlap/Archívum19

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt *feridiák 8 évvel ezelőtt a(z) Üdvözlünk a 15 éves Wikipédiában! témában

Javaslat

Ne menjünk el abba az irányba, hogy még csak nem is jogerős ítéleteket teszünk ki aktuális rovatunkba, ami élő személyeket kriminalizál. Egyébként is az aktuális rovatot nem kell elvinni abba az irányba, hogy gyilkosságok és bűncselekmények szerepeljenek benne arra lehet bőven találni más weboldalakat. Szerintem enciklopédikus léptékkel elsősorban a tudományos eredmények, a konferenciák, a sportsikerek vagy amivel rendre szoktunk foglalkozni, miniszterelnökök és országos szintű vezetők kinevezéseit szerepeltessük ott. Mielőtt valaki szokás szerint nem érti a hozzászólásom a mostani két terroresemény sajnos kezdőlapra kívánkozik. Az aktuális rovatban további észrevételem, hogy az év aktuálisai részt annak idején én javasoltam és sajnos ott is látszik, hogy nem tudunk önmérsékletet tartani meg súlyozni sem. Minek oda annyi hivatkozás? Pl. anno a német módiként hozott példám alapján jelenleg a német társlap hármat hoz az angol meg egyébként csak egyet. Andrew69. 2015. november 20., 09:06 (CET)

+1 Nem tudok mit hozzátenni, minden szavaddal egyetértek. --Puskás Zoli vita 2015. november 20., 09:29 (CET)

Én sem vagyok meggyőződve arról, hogy a Juhász-ügynek helye van az aktualitások között. A volt minisztert ebben az ügyben egyszer már felmentették bűncselekmény hiányában, most elítélték; a fene tudja hogy a jogerős ítélet végül mi lesz. Még csak azt se mondanám, hogy újdonság lenne, hogy az állampárti hatalom a tőle függőségi viszonyban lévő igazságszolgáltatást használja fel a politikai leszámolásra: volt már erre példa Onódy Lajostól Heller Ágnesig. Inkább az a meglepő, hogy miután erre a célra kormánybiztosi pozíciót kreált a hatalom, senkit sem ültettek még le. De ennek a politikai jellegű kérdésnek a vizsgálata nem tartozik a Wikipédia profiljába.

Az év aktualitásait szerintem is meg lehetne ritkítani. Szerintem például a tudományos fotópályázat ott eltévedt tartalom, és az ukrán polgárháború meg az Orbán és Simicska közt konfliktus sincs talán már annyira előtérben, hogy indokolt lenne kint tartani. --Malatinszky vita 2015. november 20., 12:34 (CET)

Kivettem az aktuálisok közül a Juhász sztorit. Andrew69. 2015. november 20., 13:58 (CET)

Igazatok van, nincs újdonság abban, hogy egy újabb szocialista politikust ítélnek börtönre. Zuschlag János és Simon Gábor után már nem is érdekes az ilyen hír.– Rlevente üzenet 2015. november 20., 15:37 (CET)

Köszönet és javaslat-kiegészítés

  • A hírt és a repülőgép képét Witéz tette fel az Aktuális rovatba. Ezért először is köszönöm @Andrew69.: bátor kezdeményezését és többi társunk támogatását, hogy a repülőgép még ma is ott látható.
  • A döntés helyességét az is erősíti, hogy az angol nyelvű társlapon ugyancsak még mindíg ott látható.
  • Az enwikin azonos tartalmú rovata főrészében jelenleg 7 téttel szerepel, az Ongoing alrészben 1, és a halálhírekből 3.
  • Ez olyan lényeges mértékben különbözik a mienktől, hogy a vita harmadik napján kérem egyetértéseteket megbeszélésünknek az Aktuális rovat vitalapján történő folytatásához. Witéz vita 2015. november 22., 21:49 (CET)

Ismét gyászhír az aktualitások között

Göncz Árpád halálakor @Rlevente: rámutatott, hogy nem szokásunk a gyászhíreket az aktualitások között szerepeltetni (ehelyett az elhunyt nevét egyszerűen feltüntetjük a rovat Friss halálozások szakaszában), a volt köztársasági elnök esetében azonban eltérünk ettől. Néhányan erre azt válaszolták, hogy Göncz Árpád kivételes fontosságú személy volt, mire mások azt firtatták, milyen kritériumok alapján döntjük el, hogy valaki kivételes fontosságú-e. Abban a vitában ezt írtam: „Próbáljuk meg pragmatikusan kezelni ezt a dolgot. Utoljára háromnegyed éve fordult elő, hogy egy haláleset kikerült a rovatba. Horn azelőtt két évvel, Mádl azelőtt még két évvel halt meg. Ha ez a jelenség ilyen ritka marad, akkor szerintem kár itt azon erőlködni, hogy szabályt találjunk ki. Ha meg elszaporodik a dolog, akkor majd kidolgozunk valami rendszert.”

Az eset óta eltelt bő hónapban lényegesen megszaporodtak a gyászhírek az aktualitások között. @*feridiák: Göncz Árpád temetéséről, @Witéz: Nemeskürty István temetéséről és most legutóbb Helmut Schmidt haláláról adott hírt a rovatban. Úgy érzem, ez már nem a ritka kivétel kategória, ezért javaslom, beszéljük meg, hogy valóban akarunk-e eltérni eddigi szokásunktól, és ha igen, milyen esetekben fogunk halálesetekről, temetésekről hírt adni. Malatinszky vita 2015. november 12., 13:57 (CET)

  • Az én véleményem az, hogy a haláleseteknek és temetéseknek csak akkor van helye az aktualitások között, ha az illető eseménynek a megszokotton túlmenő hatása van. Göncz Árpádot és Nemeskürty Istvánt sokan tisztelték, mégis, haláluk, temetésük nem tért el lényegesen attól, ami az emberi élet végén szokásos. Ezzel szemben amikor például Martin Luther King merénylet áldozata lett, az Egyesült Államok több városában súlyos, erőszakba torkolló zavargások törtek ki, amelynek hatását Washingtonban például még húsz-harminc évvel később is érzékelni lehetett. Amikor Nagy Imrét 1989-ben újratemették, nem pusztán arról volt szó, hogy egy ember megkapta a neki járó végtisztességet, hanem arról, hogy szimbolikusan egy harminchárom éves érával számolt le a magyar társadalom. Ha tehát ma történne valamilyen Martin Luther King halálához vagy Nagy Imre temetéséhez hasonló gyászesemény, amelynek a szokásosnál szélesebb társadalmi kihatása van, az kikerülhetne az aktualitások közé, de ha egyszerűen arról van szó, hogy nagy ember halt meg, akkor használjuk csak a Friss halálozások szakaszt. --Malatinszky vita 2015. november 12., 14:13 (CET)

Egyetértek. Emellett azt is megjegyezném, hogy nem tartom indoknak azt egy hír aktualitása szempontjából, hogy az enwikin címlapon van-e vagy sem. Ők a saját szokásaik és megegyezéseik szerint dolgoznak, nekünk meg a sajátjaink szerint kéne. – Puskás Zoli vita 2015. november 12., 14:59 (CET)

+1 Malatinszky és Puskás Zoli. Wikizoli vita 2015. november 12., 17:33 (CET)

 támogatom a gyászhírek gyakoribb szereplését. A Kezdőlapon akár észre is veheti valaki, hogy meghalt egy ember, és van róla cikk, s még élőnek van ott feltüntetve, és így kijavíthatja.– Ruisza Kérem a következőt! 2015. november 12., 17:48 (CET)

Nem tudom, érted-e: a kérdés nem az, hogy ha valaki meghal, a hír szerepeljen-e a Kezdőlapon, hanem hogy az Aktualitások közt szerepeljen, mint most Helmut Schmidt, vagy pedig a Halálesetek a közelmúltban szakaszban, mint most éppen Fülöp Márton és Horváth Károly. Malatinszky vita 2015. november 12., 18:07 (CET)
Akkor mindenképpen a kivételes alkalmakkor támogatom csak.– Ruisza Kérem a következőt! 2015. november 12., 18:26 (CET)

Szerintem csak azokban az esetekben tegyünk kivételt az eddigi szokásunktól, ha az elhunyt személye vagy a haláleset (ill. a temetés) kivételesnek számít, amit az alábbiakban próbálok kicsit konkretizálni:

  • Személy: világ-, illetve a magyar politikában jelentős, hivatalban levő uralkodó, állam-, esetleg kormányfő, valamint a korábbi magyar állam-, és kormányfők.
  • Esemény: aminek jelentős politikai/közéleti/kulturális előzménye/következménye van (vagyis amiről lehetne önálló szócikket írni, pl: Kennedy-gyilkosság).

--Rlevente üzenet 2015. november 13., 00:30 (CET)

Haj, haj... Ha így lesz specifikálva, hogy világpolitikában jelentős és valaki egy volt indiai, francia, brit, kínai miniszterelnök halálhírét akarná kitenni, mondván atombombájuk van ezeknek az országoknak, tehát jelentősek, akkor megint ott vagyunk az elején: ki számít világpolitikailag jelentősnek? És kérdés az, hogy aki néhány hónapig vagy másfél évig miniszterelnök, az valóban mérhető ahhoz, aki három-négy évig az, akár Magyarországon, akár a világpolitikában. De még ennél is bonyolultabb a helyzet, mert az egyik politikus akár Magyarországon, akár külföldön néhány hónap alatt tud tenni annyit, hogy megjegyezzék a nevét, a másikra pedig rácsodálkoznak, ja tényleg, ő is volt néhány hónapig miniszterelnök, már nem is emlékeztem rá. Szóval miniszterelnök és miniszterelnök között is van különbség, nem jobb- vagy baloldaliságban, hanem aszerint, hogy szürkén vagy színesen marad meg az ember emlékezetében.

Vagyis nem lehet elkerülni, hogy a szerkesztő egy ilyen szabály esetén is ne kényszerüljön rá a gondolkozásra. Apród vita 2015. november 13., 19:00 (CET)

Az sosem hátrány, ha az ember gondolkodik. – Rlevente üzenet 2015. november 13., 19:39 (CET)

Ritkán szoktam ide benézni, ezért csak a "pálya széléről" szólok, elnézést.

  • Van olyan korábbi, élő kormányfőnk, akinek a halálhíre sokak számára nem is lenne hír értékű. Mégis, Rlevente javaslatának azt a részét feltétlenül elfogadásra javaslom, hogy minden magyar kormány- és államfő halálhíre az Aktualitások között jelenjen meg (minden egyébtől - meddig volt hivatalban, szeretem-nemszeretem, stb.- függetlenül). Egyszerűen a cím miatt, ami őt megillette (az ország első-második embere egy adott korban).
  • Az nagyon viszonylagos, hogy ki "jelentős" a világ- és főleg a magyar politikában. Nem tudom, hogyan lehetne ezt pontosítani, tovább szűkíteni, pedig csak abban az esetben lenne elfogadható.
  • Elgondolkodtató, hogy a személyek közül kizárólag a politikában szereplők halálhíre jön egyáltalán számításba... Ha végiggondolom, valószínűleg arra jutok, hogy egyáltalán ne legyenek kivételek (ők sem), legfeljebb a fenti két cím birtokosai, és további talán 10-20 személy: a világpolitikai meghatározó alakjai.
  • "Hír" szempontjából különbség van "egyszerű" halálhír és pl. gyilkosság között. (Ez nyilvánvaló, csak azért írom, mert példának a Kennedy-gyilkosság merült fel.) Nyemcov halála itt nálunk a "Friss halálozások" közé sem került volna fel (joggal), a meggyilkolásának viszont szerintem az Aktualitások között kellett (volna?) szerepelnie, a várható következményeitől függetlenül is. Erre általános, "előregyártott" receptet nem lehet és nem is kell gyártani. (Mindez kb. egybehangzik Malatinszky "Martin Luther King"-féle példájával.)

– Vadaro vita 2015. november 13., 23:45 (CET)

A fenti hozzászólásom még kiegészítem azzal, hogy a kormányfő és az államfő mellé harmadikként hozzáteszem az MTA (bármikori) elnökének személyét is; valamint azzal, hogy a "további talán 10-20 személy" elsősorban hivatalban lévő személyekre vonatkozik. – Vadaro vita 2015. november 14., 11:35 (CET)

Milyen kritériumok alapján döntjük el?

Göncz Árpád halála és búcsúztatása kapcsán e vitaszakasz kezdetén felmerült a kérdés:

Milyen kritériumok alapján döntjük el, hogy valaki kivételes fontosságú-e.

Véleményem szerint ezt megelőzi egy másik kérdés:

Milyen kritériumok alapján döntjük el, hogy erről a vitának hol a helye?

Erre kézenfekvő a válasz: mivel a vita az Aktuális rovat egyik eseményéből indult el, azt végigvinni is az Aktuális rovat vitalapján indokolt. Ezért ezt lemásolom, majd átviszem oda, és kérem, hogy ott folytassuk és vigyük végig a vitát.

Witéz vita 2015. november 14., 18:08 (CET)

Na ennek aztán semmi értelme! Ez pont egy kezdőlapra vonatkozó tartalmi vita, még akkor is, ha épp egy kisebb területét érinti. (A fejlécből idézve: „Ez az oldal elsősorban a kezdőlap struktúrájának és formájának megvitatására szolgál, illetve hogy mi szerepeljen rajta és mi ne.” – A kiemelés ezúttal tőlem.) Itt is, ott is tökéletes helyen lenne, mivel itt indult, itt és kéne lezárni. A megduplázásával csak azt érhetjük el, hogy követhetetlenné válik, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy aki ide írt, az a másik lapot is figyeli, viszont mivel a hozzászólása átkerült oda, ott is kaphat választ. Ezért a duplikátumot archiválom. – Puskás Zoli vita 2015. november 14., 21:49 (CET)

Witéz olyan kérdést vet fel, amin néha én is el szoktam gondolkodni. A Kezdőlap sajátsága az, hogy moduláris a szerkezete, és az egyes modulok (az évfordulók, az ünnepek, az aktualitások, a nap képe, stb.) sablonokban kapnak helyet. Ezeknek a sablonoknak mind-mind van vitalapja, mint ahogy persze magának a Kezdőlapnak is van. Ha egy probléma ezeknek a sablonoknak valamelyikéhez kapcsolódik, akkor joggal vethetjük fel az illető sablon vitalapján is, meg a teljes kezdőlap vitalapján is. Ennek megfelelően úgy gondolom, jogos lett volna a gyászhíres kérdést Witéz gondolatmenetének megfelelően az Aktuális rovat vitalapján felvetni (elvégre az a kérdés, hogy az Aktuális rovatban hogyan prezentáljuk a halálhíreket), de jogos Puskás Zoli hozzáállása is, hiszen ez a Kezdőlap tartalmi kérdése. Én végül is azért döntöttem úgy, hogy itt, a Kezdőlap vitalapján vetem fel a kérdést, mert azt tapasztaltam, hogy ezt a lapot többen figyelik, az itt felvetett kérdésekre többen reagálnak.

Ha valaki úgy gondolja, ez hiba volt, szívesen meghallgatom az érvelését, de azt én se látom praktikusnak, hogy két nappal és tíz hozzászólással később átköltöztessük a megbeszélést máshova, különösen pedig azt nem, hogy az itt leírtakat máshol duplikáljuk, mert annak csak az lesz a vége, hogy ki itt, ki ott szól hozzá a kérdéshez. Jó megoldásnak találom viszont azt, ahogy Witéz az Aktuális rovat vitalapján felhívja a figyelmet az itt folyó megbeszélésre. --Malatinszky vita 2015. november 14., 23:16 (CET)

Mivel a hivatkozást tartalmazó szakasz archiválódott, az ötlet viszont szerintem is jó, megpróbáltam az Aktuális rovat vitalapján, a lap tetején egy kis információs dobozzal állandósítani a két lap közötti kapcsolatot. Ha tetszik, annak örülök, ha javítanátok rajta, tegyétek, ha hülyeségnek tartjátok és törlitek, akkor se fogok megsértődni. – Puskás Zoli vita 2015. november 23., 21:06 (CET)
Jó ötlet! --Malatinszky vita 2015. november 23., 21:23 (CET)

András érve mellett (vagyis hogy ezt a vitalapot figyelik a legtöbben) azt is vegyük figyelembe, hogy vannak olyan rovatok a Kezdőlapon, melyek sablonja naponta vagy félhetente cserélődik, vagyis egy általános kérdést (pl. az ünnepek között szerepeljenek-e évfordulók) nem szerencsés azoknak a vitalapján lefolytatni, mert később nem lehet megtalálni, hogy hol is folyt a vita.– Rlevente üzenet 2015. november 15., 08:43 (CET)

Üdvözlöm a fontos kérdésben beindult termékeny párbeszéd. Ezen héten én is visszatérek. - *feridiák vita 2015. november 23., 00:23 (CET)

Mi kerüljön az aktuális rovatba?

Korábban többször vitáztunk arról, hogy milyen hír kerüljön az aktuális rovatba, és kb. arra jutottunk, hogy a cél az olvasók gyors informálása mellett a szócikkek olvasottságának növelése. A tegnap éjszaka kikerült teniszbajnokságról szóló hír szerintem ezt nem teljesíti, mert se a bajnok Novak Đoković, se az ATP World Tour Finals cikkben egyetlen szó sincs erről az eseményről, mindkettőben 2013-as a legutolsó adat, vagyis az olvasó egyáltalán nincs tájékoztatva. Ilyen hírt én nem tennék ki a Kezdőlapra, mert csak magunkat égetjük vele. – Rlevente üzenet 2015. november 24., 08:46 (CET)

Azt gondolom, hogy ha nincs szócikk, lásd a másik (November 22-én Argentínában Mauricio Macri nyerte az elnökválasztás második fordulóját.) nem kizáró ok, hiszen nyilván Novak Đoković azért van ott, mert pályafutása ötödik diadalát aratta és ez nem akármilyen sportsiker. Andrew69. 2015. november 24., 17:37 (CET)

Az kisebb baj, ha nincs szócikk. Szerintem sokkal cikibb, ha olyan cikkre hivatkozunk a Kezdőlapról, amiben egy szó sincs arról a hírről, ami annyira jelentős, hogy az Aktuális rovatba került.– Rlevente üzenet 2015. november 25., 08:25 (CET)

Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha már kiteszi valaki a hírt, tegye meg, hogy a kapcsolódó cikket is frissíti. Már csak azért is, mert megbeszéltük, hogy az aktualitásoknál is meg kell jelölni a forrást: vagy a szerköfben, vagy a hivatkozott szócikkben. A megválasztott argentin elnökről elkezdtem egy cikket; akinek kedve tartja, szerkessze bátran (még én is fogom bővíteni). --Malatinszky vita 2015. november 24., 19:54 (CET)

Igen, én is erre gondoltam, hogy frissíteni kellene a vonatkozó cikkeket. @Dodi123, tudnál segíteni? – Rlevente üzenet 2015. november 25., 08:25 (CET)
Csak a női teniszt kísérem figyelemmel, de ott éppen versenyszünet van, így Novak Đoković és az ATP World Tour Finals esetében kivételt teszek, és aktualizálom ezeket a szócikkeket. – Dodi123 vita 2015. november 25., 11:16 (CET)
Előre is köszönöm. – Rlevente üzenet 2015. november 25., 13:56 (CET)
Kész vannak – Dodi123 vita 2015. november 25., 15:11 (CET)
Még egyszer köszönöm, hogy pótoltad ezt a hiányosságot! – Rlevente üzenet 2015. november 25., 16:38 (CET)

"Peter Carl Goldmark amerikai mérnök (1906)"?

  • A Magyar Nemzet mai száma 2. oldalán jobb alsó sarokban a mai napon születettek közül első helyen Peter Carl Goldmark amerikai mérnök (1906) neve olvasható.
  • Legalább itt javítsuk ki a szarvas hibát, s hívjuk fel a figyelmet a Wikipédiára. Ez a december 2-án napvilágot látott mérnök valójában Budapesten született és szócikke Goldmark Péter Károly néven található.
  • Jövőre születésével jubileumi évfordulós lesz. Javaslom, kerek egy év múlva már mint kiemelt szócikk szerepeljen a Kezdőlapon. Emléke előtt tisztelgésül és a jövő évi jubileum méltó ünneplésére buzdításul idézem a szócikk bevezető sorait:
Goldmark Péter Károly büszkén vállalta őseit. (Nevében a Károly tudatos emlékezés dédnagybátyjára, a zeneszerző Goldmark Károlyra). Maga is vonzódott a zenéhez, késő éveiben szívesen muzsikált a szomszédjában lakó Benny Goodmannel. Pesti középiskolás korában azonban fizikai ismereteivel és készségével lepte meg tanárát. Nem csoda hát, hogy amikor családjával 1920-ban Bécsbe emigrált, a bécsi műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult, és dolgozott Gábor Dénes mellett, aki felismerte a fiatal kutató tehetségét, és további kutatásokra ösztönözte. Goldmark Péter Károly visszatért tehát Bécsbe, s itt Ernst Mach professzor irányításával megírta Egy új eljárás ionok sebességének meghatározására című értekezését, amelyet a bécsi tudományos akadémiának nyújtott be.
Már ekkor intenzíven érdeklődött a még gyermekcipőben járó televíziózás iránt. A BBC-ben megindult kísérletek nyomán Goldmark Péter Károly egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5 x 3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. Ez 1926-ban történt, Goldmark 20. születésnapján. [...]

Üdv: - *feridiák vita 2015. december 2., 23:27 (CET)

Fenti szöveget folytatásra átvittem a Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-48-2 sablonba. Ott kérem és várom a véleményeket. - *feridiák vita 2015. december 3., 09:04 (CET)

mi ez, kik ezek?

Nem lehetne kiírni a címlapra, hogy Fury és Klicsko milyen sportágat űznek, és mi volt ez a fontos esemény (VB, EB)? – Hkoala 2015. november 29., 15:33 (CET)

Megtörtént. Wikizoli vita 2015. november 29., 16:24 (CET)

Ha már a „Kik ezek?” kérdés felmerült: az évfordulók rovatból az is kiderül, hogy Kiss Imre salétrominspektor 240 éve született. Sajnos a link piros. Mit kell tudnia egy művelt embernek a néhai salétrominspektorról? --Malatinszky vita 2015. november 29., 17:13 (CET)

Én már annak is örülnék, ha tudnám, mely foglalkozás/hivatal/megbízatás/rang a salétrominspektor? OsvátA Palackposta 2015. december 3., 12:18 (CET)

Próbáltam én is keresőzni, de annak idején hiányoztam amikor a gót betűket tanították. Így érdemes keresni: pulver und salpeter inspektor, azaz nem jutottam semmire. Csak sejtésem van, ők valamilyen robbanóanyag felügyeletet láthattak el. – SepulturaP's.box 2015. december 3., 12:25 (CET)

Annyit haladtam, hogy Antoine Lavoisier is egy ilyen felügyelő volt http://www.chm.bris.ac.uk/webprojects2002/handley/lavoisier2.htm akkor csak nagy rang lehetett. In 1775, Lavoisier became a commissioner of the royal Gunpowder and Saltpeter administration. Ha valaki le tudja fordítani franciára a Gunpowder and Saltpeter administration-t az szerintem tovább is eljut a szervezet leírásához. – SepulturaP's.box 2015. december 3., 12:48 (CET)

Hát egyelőre itt állunk/ülünk mit se tudva; és nem tudjuk terjeszteni a tudatlan emberiségnek, amit mi sem tudunk. OsvátA Palackposta 2015. december 3., 13:04 (CET)

Úgy gondolom itt miden le van írva a francia salétromfelügyelőkről, már csak le kellene fordítani. Talán Tulipánost szépen megkérhetnénk. http://www.1789-1815.com/arfr5_p-s.htm – SepulturaP's.box 2015. december 3., 13:35 (CET)

Úgy tűnik, a Kiss Imre salétrominspektorról szóló információt *feridiák illesztette be a Sablon:Évfordulók/'0, '5/11-29 lapra évekkel ezelőtt. @*feridiák: nem emlékszel, mi ennek az adatnak a forrása? Malatinszky vita 2015. december 3., 14:57 (CET)

De, emlékszem és készséggel emlékeztetek. Így érhető el: 1. Sablon:Évfordulók/'0, '5/11-29 kattintás > 2. Laptörténet le a 2010-es indításig > 3. A felsorolásban Kiss Imre az első, és még "zöld". A vonatkozó szöveg (2010-ben még 235!): * 249 éve, 1775-ben született Kiss Imre salétrominspektor († 1831.) > 4. Kattintás a "zöld" Kiss Imrére és az egyértelműsítő lapon a rá vonatkozó szöveg: * Kiss Imre (1775–1831) debreceni salétrom-főző felügyelő, Csokonai barátja [1] > 5. A jelzett forrást feloldjuk, amely Kazinczy Ferenc Végső szavam a debreceni perben (1806) című levele, melynek befejezése Kazinczy aláírás és a levél keltezése: K. F. Széphalom, november 27-én, 1806. Közölve: Hazai Tudósítások, 1807. január 24. - Üdvözlettel: *feridiák vita 2015. december 4., 15:23 (CET)

Erre gondoltok:Kiss Imre salétrom-felügyelő a Szinnyeiben?

Más időszak: A lőporkészítésben és ezen tevékenység adminisztratív hátterének biztosításában volt pl. 1848-49-ben a besztercebányai lőpor és salétrom felügyelő hivatalnak fontos szerepe, ebből az 1848-49-es levélből erre következtetek: [2]. Apród vita 2015. december 3., 17:39 (CET)

Egy kicsit részletesebb erről a munkáról Szabó József személyén keresztül: [3], [4]. Apród vita 2015. december 3., 17:47 (CET)

Téves érdekesség

A Tudtad-e? rovatban szerepel, hogy „Nagy-Britannia első elemi iskolája New Lanarkban nyílt meg 1817-ben”. Meglepett, hogy Nagy-Britanniában a gyerekek 1817 előtt nem jártak iskolába, ezért utánakattintottam. Az angol en:New Lanark cikkből kiderült, hogy ami ott 1817-ben megnyílt, az az első úgynevezett en:Infant school, ami magyarul amolyan iskolaelőkészítő, esetleg óvoda lehetne 4-7 éves gyerekeknek. Ezt a cikkben el lehet magyarázni, de nehezen tudok ebből frappáns Tudtad-e kezdetű kérdést kanyarítani. Mi a teendő ilyenkor? --Malatinszky vita 2015. november 30., 18:54 (CET)

Szerintem simán ki is vehetjük, vagy akár le is cserélhetjük, de ne hagyjuk kint így még majdnem három napig a címlapon. – Puskás Zoli vita 2015. november 30., 19:07 (CET)

A cikket javítottam. A sablonban egyelőre kikommenteltem ezt az érdekességet. Aki kedvet érez hozzá, tegyen be valamit helyette. --Malatinszky vita 2015. november 30., 19:27 (CET)

Mit szólnátok hozzá, ha egy ebből kiinduló tömörítésre cserélnénk: Magyar logikácska, mellyet a kicsindedek számára írt Apáczai Csere János, egy a tudomány dolgában megkívántatott Tanács-csal egyetemben. Fejérvárott. Nyomtatta Major Márton 1654. - *feridiák vita 2015. november 30., 19:25 (CET)

A fentiek alapján a Kezdőlap érdekességei/2015-49-1 sablonban a kiegészítést elvégeztem. - *feridiák vita 2015. november 30., 20:46 (CET)
hozzákötött tanácsaival a tanulásban elcsüggedt ifjaknak. Némely jámbor, elcsüggedt olvasó elolvasván, nem fogá fel majd elméjével ezen hat szócska értelmét ezen enciklopédia Érdekesség rovatában. Apród vita 2015. november 30., 22:06 (CET)

Mit tegyünk a gazdátlan Kezdőlap érdekességei rovattal?

A hét elején a Kezdőlap érdekességei/2015-49-1 sablon a szokásos-szabványos négy tételéből @Malatinszky: csak az egyet, az utolsót minősítette tévesnek és ezért kivette, majd *feridiák pótolta a hiányt. Igaz, a 2015-49-1 vitalapja már akkor is piros maradt.

De most a hétközepi váltáskor már újra az egész 2015-49-2 soros sablon üres, és újra csak majd utólag hozza létre valaki. A 2015-12-2 vitalapja pedig újra piros marad.

Éles ellentében a Kezdőlapra kiemelt cikkel rovatával, még egy hétre sincs előredolgozás. Már túl az apró részletkérdésen a Kezdőlap érdekességei rovat vitalapjának egésze az, ami komplex megvitatát kíván. - *feridiák vita 2015. december 3., 14:24 (CET)

Nem is nagyon lehet több hétre előre dolgozni, mert nincs annyi érdekesség. Alig páran vagyunk, akik érdekességeket gyűjtünk, esetleg más is beszállhatna. Ha jól számolom, most darabszámra kb. három hétre való tartalék van, de sok az azonos témájú. – Hkoala 2015. december 3., 19:20 (CET)

Könnyebben elérhetővé kellene tenni (akár a kezdőlapon), hogy hol lehet az érdekességeket és egyéb, a kezdőlapon megjeleníthető eseményeket, szócikkeket javasolni, mert például én egyszer régebben valahogy ráakadtam, de most nem találtam a megfelelő oldalt ehhez. (Lenne javaslatom is.) --Dodi123 vita 2015. december 4., 10:01 (CET)

Támogatom. Jó lenne az érdekességek alá egy Archívum link, amely az eddig kezdőlapra került érdekességek listájához irányítana. Így az olyan érdeklődő is szétnézhetne közöttük, aki nem tudja, hogy a WP melyik bugyrából jönnek elő ezek az érdekességek. Ahogy a német vagy az angol wikin is működik a dolog. --Fmvh vita 2015. december 4., 10:43 (CET)

@Dodi123: Ennek a lapnak a fejlécében van egy Kapcsolódó lapok, sablonok fül, ott találsz egy Részletesen című fejezetet, kinyitod a becsukva megjelenő sablont, és ott mindent megtalálsz. Én ennél logikusabb helyet nem nagyon tudok elképzelni, de ettől függetlenül nyugodtan tehetsz javaslatot arra, hogy hol lenne érdemes elhelyezni a linket, és ha az ötlet tényleg jónak bizonyul, szívesen megcsináljuk. (Épp a napokban nyúltam bele valamelyik kapcsolódó lap fejlécébe valakinek az ötletét felkarolva.) Viszont ha csak lebegteted, hogy van javaslatod, miközben a részleteket titokban tartod, akkor biztosan nem lesz belőle semmi. :-) – Puskás Zoli vita 2015. december 4., 17:41 (CET)

@Puskás Zoli: Javaslatom a tartalomra lenne az érdekességek közé. Amit leírtál, azt már korábban megtaláltam, de még most sem vagyok abban biztos, hogy oda én (és más „halandó”, azaz ezt a részt nem ismerő szerktárs) egyszerűen csak odaírhatja a javaslatát, és az minden kontroll nélkül azonnal kikerül a kezdőlapra? Arra számítottam, hogy van valahol egy lap, amire meg lehet tenni a javaslatokat, és valaki, aki a kezdőlapon megjelenő információkat gondozza, onnan szemelget. Mi történik abban az esetben, ha esetleg nagyon „megszalad” a javaslatok száma, akkor is mind kikerül?
Most, hogy megnéztem amit írtál, mégis van javaslatom arra is, hogyan lehetne növelni az aktivitást a kezdőlapra kerülő hírek, érdekességek, évfordulók, szócikkek stb. szerkesztőtársak általi javaslattételével kapcsolatban. A kezdőlapon minden rovat alján el lehetne helyezni egy apróbetűs linket, valami ilyesmi szöveggel: „Itt tehetsz javaslatot, mi kerüljön ide”. Ezek a linkek egy-egy olyan lapra vezetnének, ahol az adott rovathoz gyűlnének a javaslatok, ahonnan lehetne válogatni. Emellett még a szerkesztőknél megjelenő Figyelőlisták felső részében, ahol most az aktuális témák, a kiemelésre váró szócikkek, a jó szócikkekre javaslatok stb. van, ott is el lehetne helyezni ezeket a linkeket: „Javaslatok érdekességekre”, „Javaslatok évfordulókra”, „Javaslatok kezdőlapon megjelenő szócikkekre” stb. – Dodi123 vita 2015. december 4., 18:17 (CET)
Jelenleg erre az oldalra várjuk a javaslatokat, és ha hiszed, ha nem, bárki írhat oda. :-) Innen szoktunk szemezgetni, tehát a kontrollt az a szerkesztő jelenti, aki összeállítja a heti listát. Ha sok lenne a javaslat, akkor könnyebb lenne válogatni, arra meg most sincs garancia, hogy minden javaslat címlapra kerül. – Puskás Zoli vita 2015. december 4., 18:55 (CET)
Ez az! Na, ez az az oldal, amit kerestem! Hogy őszinte legyek, ha most nem írod itt meg ezt a linket, akkor nem találtam volna meg, mert az általad leírtak alapján a Részletesen című fejezetben ennek nem akadtam nyomára. (De lehet, hogy csak én voltam béna.) Javaslatom szerint ezt a linket kellene a kezdőlapon az Érdekességek rovat alján, valamint a Figyelőlisták fölött megjeleníteni, illetve ugyanilyen javaslatgyűjtő lapot kellene létrehozni (ha azokra még nincs ilyen) az évfordulókra, mert bár ezek könnyebben kinyerhetők az adott év vagy az adott nap szócikkeiből, de lehet olyan esemény, amely nem szerepel ezeken a lapokon, vagy nincs róla tudomása a kezdőlapot gondozó személynek. És ugyanilyen lapot kellene létrehozni szerintem arra is, hogy van-e javaslat arra, hogy melyik már kiemelt szócikk kerüljön a címlapra. Például én nagyon szívesen látnám január 7-én a címlapon a Paul Keresről szóló szócikket, ha az megkapja a kiemeléshez szükséges támogatásokat. De más esetekben is lehet, hogy valamely már korábban kiemelést kapott szócikknek van olyan aktualitása, ami esetleg elkerüli a kezdőlap szerkesztőjének figyelmét. – Dodi123 vita 2015. december 4., 19:47 (CET)

@Dodi123:

Nem ragaszkodom ehhez az időponthoz, a Cserkészet lehet február 22-én is, Bi-Pi születésnapján. – Rlevente üzenet 2015. december 4., 20:05 (CET)

@Dodi123: Próbaként a Kiemelt cikk rovat aljára csináltam egy 'Javaslatok' linket, ami a @Hkoala által fentebb linkelt oldalra mutat. Várom a véleményeket. – Rlevente üzenet 2015. december 4., 20:17 (CET)

@Rlevente: Igen! Pontosan így gondoltam. Ilyen kellene – szerintem – a Tudtad-e?, A nap képe, az Aktuális és az Ezen a napon rovatokhoz is, mindegyiknél a megfelelő lapra mutató linkkel– Dodi123 vita 2015. december 4., 20:26 (CET)l.

Köszönöm az információkat. Ezek szerint én, és aki ezt a szakaszt még végigolvasta, már tudjuk, hogy javaslatainkat
a)Az érdekességekhez a Wikipédia:Érdekességek lapon;
b) A kezdőlapra jelölt cikkek listájához a Wikipédia:Kezdőlapra jelölt szócikkek listája lap vitalapján lehet megtenni;
c)Az évfordulók válogatását egy bot válogatja.
Ezek nagyon fontos információk, amiket köszönök, de vajon hány szerkesztő tud még rajtunk kívül erről? (Főleg az újak.) De ha sokan tudnak is ezekről, szerintem akkor is meg kellene „nyomni” ezeknek az információknak a közkinccsé tételét (vagy felfrissítését), hogyha ilyen ínséges helyzet állt elő a javaslatok terén, ami miatt ez a bejegyzés eredetileg íródott. Ennek egyik eszköze lehet az, amit javasoltam. Az évfordulókhoz is lehetne fogadni javaslatokat, olyan érvek alapján, amit korábban már leírtam. Ha most ilyen veszély még nincs, akkor parkolópályára tehetők a javaslataim arra az időre, amikor esetleg majd szükség lesz rájuk. :-) – Dodi123 vita 2015. december 4., 20:21 (CET)

Mary Celeste

Az csak véletlen, hogy ma az angol Wikin is a Mary Celeste-ről szól a Kiemelt cikk rovat, vagy ez így volt kitalálva? --Malatinszky vita 2015. december 4., 07:36 (CET)

Ugye milyen ügyesek vagyunk? :-) Talán azért van az egybeesés, mert a magyar Mary Celeste-et és az angolt is december 4-én találtak meg gazdátlanul.– Rlevente üzenet 2015. december 4., 09:29 (CET)

Mindig tudtam, hogy a háttérben valamilyen világ-összeesküvés mozgatja a Wikipédiákat. A december 4-i dátumot én is észrevettem, de ez az egész 143 éve volt, tehát nincs kerek évforduló. Vagy ezen a héten minden évben a Mary Celeste a téma? --Malatinszky vita 2015. december 4., 15:42 (CET)

Persze, most van a Nemzetközi Mary Celeste Világnap És Emlékhét (ld. http://www.marycelesteday.org), valamint a Mary Celeste Konferencia És Vándorgyűlés, melyet az Ufóhívők És Bermudaháromszög Rajongók Világszövetsége 1877 óta minden évben megtart, csak az illiberális klerikálreakciós szervezetek mikulásozása által keltett gyerekhisztéria általában elnyomja. – Rlevente üzenet 2015. december 4., 18:07 (CET)

Köszönet Rlevente ezen fejtegetéséért, valamint hogy augusztus 30-án kezdeményezte kezdőlapra kerülését és önzetlenül hagyta, hogy a cikkajánlót október 16-án megcsináljam s így tettestársként örülhessek december 3-án, épp Ferenc napján hét végéig tartó Kezdőlapra kerüléséért. - *feridiák vita 2015. december 5., 00:39 (CET)

Kürtőskalács

A kürtőskalács december 3-án hungarikum lett. Mehet az aktuálisba? --Fmvh vita 2015. december 4., 11:12 (CET)

Hát csak ne úgy, hogy egy mondatban kétszer szerepel a dorong... OsvátA Palackposta 2015. december 4., 11:16 (CET)

+ nem ártana a cikkben forrásolni a "hungarikum lett" állítást; a jelenleg megadott hivatkozás csupán arra forrás, hogy az EU-hoz benyújtottak egy kérelmet. – Hkoala 2015. december 4., 11:22 (CET)

Csatoltam egy forrást. – Fmvh vita 2015. december 4., 11:33 (CET)

Ha a hungarikum cikkbe is bekerülne, az jó lenne, hogy az odakattintó olvasó is megtudjon valamit. Ha meg a hungarikum cikk is rendbe lenne téve, az lenne az igazi. Ahogy a vitalapján is írva vagyon: ez a cikk egy ötletbörze... – Rlevente üzenet 2015. december 4., 17:24 (CET)

2015-ös rövid pályás úszó-Európa-bajnokság

Hosszú Katinka és Cseh László
Hosszú Katinka és Cseh László

December 6-án ért véget az izraeli Netánja városban december 2-án kezdődött rövid pályás úszó-Európa-bajnokság. A magyar csapat - folytatva a kazáni 2015-ös úszó-világbajnokság sikersorozatát - már a nyitónapon két arannyal kezdett, benne Hosszú Katinka világcsúcsot úszott és a zárónapon Cseh László harmadik aranyát nyerte második Európa-csúcsával. Válogatottunk végeredménye 11 arany, 3 ezüst és 1 bronz, melyhez Hosszú Katinka hozzájárulása 6 arany, egyik világcsúccsal és 1 ezüst, valamint Cseh Lászlóé három arany, kettő Európa-csúccsal, Bernek Péter és Verrasztó Dávid 1 - 1 arany, Kapás Boglárka 1 ezüst és 1 bronz, továbbá Gyurta Dániel 1 ezüst. Ezért teljes mértékben indokoltnak tartjuk, hogy - a december 3-án hungarikummá lett és Kezdőlapra került s azóta ott levő kürtőskalács után legalább a végén kitegyük az Aktuális rovatba a kiemelkedő eredményt és vele Hosszú Katinka valamint a kerek 30 éve, 1985-ben ugyancsak napra december 3-án született Cseh László képét. - *feridiák vita 2015. december 6., 20:35 (CET)

Mivel a Kezdőlapon még nem szerepel, ide írom, hátha valaki kedvet kap, hogy folytatódik a sikersorozat: Indianapolisban az Egyesült Államok–Európa úszóverseny első napján Hosszú Katinka a 4x100-as vegyes váltóval megjavította az Európa-rekordot, az amerikai kvartett pedig világcsúccsal nyert a 25 méteres medencében. (Forrás: Úszás: Európa vs. Amerika – Hosszú rekordot döntött.) - *feridiák vita 2015. december 13., 19:34 (CET)

Tudtad-e? doboz bővítése

Esetleg lehetne a doboz aljára (a kiemelt cikkek, ill. a képek archívuma mintájára) egy linket elhelyezni, amivel elérhetők lennének a korábbi kezdőlapi érdekességek felsorolása (Wikipédia:Kezdőlapra_került_érdekességek_listája) JSoos vita 2015. december 17., 14:26 (CET)

Gratulálok, fején találtad a szöget. Szerintem ez olyan kezdeményezés, amelynek végiggondolása wikikarácsonyi ajándékhoz vezet. -*feridiák vita 2015. december 17., 22:05 (CET)

Advent

A december 25-ét megelőző négy vasárnapon az adventről informáljuk az olvasóinkat négy mozgóünnep-sablon segítségével:

  • {{Ünnepek/Advent1}}: advent első vasárnapja, az egyházi év kezdete a keresztény egyházakban
  • {{Ünnepek/Advent2}}: advent második vasárnapja a keresztény egyházakban
  • {{Ünnepek/Advent3}}: advent harmadik vasárnapja, örömvasárnap a keresztény egyházakban
  • {{Ünnepek/Advent4}}: advent negyedik vasárnapja a karácsonyi ünnepkörben és a keresztény liturgiai évkörben

Ezeket szerintem jó lenne egy kicsit pontosítani, de sajnos én magam nem tudok eleget a témáról ahhoz, hogy egyedül merjem javítgatni ezeket a sablonokat. Ezért kérem a segítségeteket. Tehát:

  1. Pontatlannak tűnik a „keresztény” szó használata itt. Számos keresztény egyház, összesen százmillión felüli számú hívővel, nem december 25-én ünnepli a karácsonyt, tehát náluk nem ezeken a napokon van a karácsonyt megelőző négy vasárnap, ha egyáltalán az ő szokásaik közt van advent-jellegű ünnep (amit nem tudok). Jehova tanúi egyáltalán nem ünneplik a karácsonyt, ezért kötve hiszem, hogy abban a keresztény egyházban lenne advent-ünneplés. Sajnos nem tudom, mi lenne a jó alternatíva: a „katolikus” túl szűk, a „keresztény” túl tág. Esetleg lehetne úgy fogalmazni, hogy „számos keresztény egyházban”?
  2. Az Advent1 sablonban szereplő dolog az egyházi év kezdetéről nekem kifejezetten a katolikus egyház sajátságának tűnik. Talán ezt el is lehetne hagyni, mert az egyházi év kezdete önmagában nem ünnep, hanem technikai részlet.
  3. Bizonytalan vagyok az Advent3 sablonban szereplő „örömvasárnap” felől. Ez nem kifejezetten katolikus terminológia?
  4. Az Advent4 sablonban való hivatkozás a „liturgiai évkörre” szintén kérdéseket vet fel. Minden keresztény egyházban van ennek a kifejezésnek értelme?

--Malatinszky vita 2015. december 6., 17:15 (CET)

Semmi ötlet? Menjek csak a magam elképzelése után? Malatinszky vita 2015. december 10., 18:55 (CET)

Sajnos nem ismerem keleti keresztény egyházak, pláne Jehova tanúinak viszonyát adventhez. A „számos keresztény egyházban” kifejezés jónak tűnik.– Rlevente üzenet 2015. december 10., 23:02 (CET)

Köszönöm, átírtam a négy mozgóünnep-sablont. Malatinszky vita 2015. december 11., 23:29 (CET)

Adventi koszorú képének elkészíttetése

A katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával
A fény világévében
a negyedik vasárnap
mind a négy gyertya ég

Köszönet @Malatinszky: társunknak, hogy fénykörünk s figyelmünk fókuszába helyezte advent ünnepét. Ha ezzel a fókuszált figyelemmel tekintünk a mai kezdőlapra, rögtön egy teendőbe ütközünk. Idén december 13-án advent harmadik vasárnapján ismét kinn a Kezdőlapon a liturgiailag megfelelő adventi koszorú. Ámbár a rózsaszín gyertyának is égnie kéne, de még egyetlen gyertya sem ég a fény nemzetközi évében a fények ünnepén. Ez kijelöl számunkra egy sürgős tennivalót. A képen látható adventi koszorút fizikailag is elkészíteni/elkészíttetni, majd a négy gyertyát meggyújtani, azt lefotózni, a Wikimedia Commonsra feltölteni és onnan jövő vasárnap a Kezdőlapra kitenni. Ez szerintem egy szép ünnepi feladat. Ha összeáll a csapat, magam is szívesen beszállok, ha kell pénzzel is, csak legyen aki vállalja a vezetést. - *feridiák vita 2015. december 13., 19:15 (CET)

Alternatív megoldásként esetleg a Commons c:Category:Advent_wreaths kategóriájában lehet keresni egy másik adventikoszorú-képet. Malatinszky vita 2015. december 14., 03:29 (CET)

Köszönet @Malatinszky: társunknak a megoldáskereső szándékért, de a Commons hivatkozott állománya bár a fenti adventi koszorút is tartalmazza, azonban az a változata hiányzik, amelyben az 1., 2. és 4. gyertya lila, a 3. rózsaszín, és már mind a négy gyertya ég. Ezen helyzet hiánypótlást kíván. Ezért megismétlem felajánlásom: magam pénzén megcsináltatom a hiányzó koszorút és pénteken este beviszem a Kaptárba, ha @Rlevente:, @Vince: vagy valaki más vállaja, hogy lefotózza, feltölti a Wikimedia Commonsra és onnan átviszi advent negyedik vasárnapjának sablonjába. SOS választ kérek és várok, fogy az idő. - *feridiák vita 2015. december 16., 11:57 (CET)
P.S. Mivel ezen üzenetet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, röviden Akadémiai Könyvtár digitális dolgozószobája egyik gépéről küldöm, ezért feltettem figyelmességből és a lap tetején olvasható ünneplésre felhíváshoz kapcsolódó aktuális képet.
Melbourneből??? OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 17., 21:17 (CET)

Sajnos a héten nem tudok a Belvárosba bemenni. A saját adventi koszorúnkat lefényképezhetem, de az sem a "szabályos" fenyőkoszorú lila és rózsaszín gyertyákkal, hanem mézeskalácsból készült, a gyertyák pedig méhviaszból. --Rlevente üzenet 2015. december 16., 12:17 (CET)

Sajnos nekem sem fog ez menni sem ezen a héten, sem a jövő héten. Valaki másnak kell lefotóznia. --Vince blabla :-) 2015. december 17., 10:48 (CET)
Sajnos, ez nem helyettesítheti a szabályos adventi koszorút. Malatinszky társunk december 6-án, a második gyertya gyújtásánál indította a hiánypótlás feladatához vezető vitát. Ugyanezen napon kezdődött a Hanuka, mégpedig ott még meggyújtásra váró gyertyák sem voltak, hanem csak a gyertyák üres helye. Hanuka zárónapjára mégis teljes lett a fénysor. Emlékeztetőül felidézem a képsort.
Kedves Rlevente! Fenti példától indíttatva megrendeltem a hiányzó koszorút. Holnap délutánra lesz kész. Ha sikerül lefotóztatni, küldhetem-e Neked a további műveletek elvégzéséért? - *feridiák vita 2015. december 16., 16:17 (CET)
Én meg szíves utólagos engedelmeddel kivettem a hanukát idéző képsort, mert az itt nem releváns, hanem az a típusú információszemét, amiről már sokan és sokszor panaszkodtunk. @*feridiák: A karácsonyi szeretet jegyében kérlek, ne bosszantsd szándékosan a szerkesztőtársaidat. --Malatinszky vita 2015. december 19., 15:36 (CET)
Ha lefotóz(tat)od, akkor úgy lenne a jó, hogy minden gyertya meggyújtása után készíteni egy-egy képet, hogy legyen külön kép advent minden vasárnapjára. A kész fényképeket legegyszerűbb lenne feltölteni a Commonsra, de ha elküldöd nekem, akkor feltölthetem én is, csak ahhoz kell a fotós engedélye a WP:ENG szerint:

Kijelentem, hogy én vagyok a mellékelt képek szerzői jogának tulajdonosa.

Hozzájárulok, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0” szabad licenc alatt kerüljenek közzétételre.

Kérem, hogy engem, mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:

  • <<a megjelölés formája, max. 60-100 karakter>>

Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.

Tisztában vagyok azzal, hogy továbbra is én maradok a szerzői jog tulajdonosa, és fenntartom a jogot, hogy a licenc feltételeinek megfelelően nekem tulajdonítsák azt. A mások által végzett módosítások ugyanakkor nem lesznek nekem tulajdonítva.

Tisztában vagyok azzal, hogy a szabad licenc kizárólag a szerzői jogra vonatkozik, és fenntartom a lehetőséget, hogy jogi úton nyerjek elégtételt azok ellen, akik becsületsértő módon vagy a személyiségi jogokat megsértve használják a művet.

Elfogadom, hogy nem vonhatom vissza ezt a beleegyezést, és a művet nem biztos, hogy a Wikimédia-projektek örökké megtartják.

A szerzői jog tulajdonosának neve (aláírás), dátum

vagy:

Kijelentem, hogy én vagyok a mellékelt képek szerzői jogának tulajdonosa.

Én, a szerző, ezeket a műveket ezennel közkinccsé nyilvánítom. Ez a világ minden részén érvényes.

A szerzői jog tulajdonosának neve (aláírás), dátum

--Rlevente üzenet 2015. december 16., 17:13 (CET)

Az üzenetet köszönettel és a feladatsort egyetértőleg vettem. Ma az Országházban a Gábor Dénes-díjak átadása lesz, szombaton az Akadémia dísztermében a Magyar Örökség díjaké. Keresni fogom a jó fotóst. - *feridiák vita 2015. december 17., 06:15 (CET)

Megjegyzem, hogy a három lila, egy rózsaszín gyertyás koszorú katolikus hagyomány, márpedig az advent nem csak a katolikusok ünnepi időszaka, úgyhogy ha már változtatni akarunk a jelenlegi képsoron, akkor szívesebben látnék olyan irányú változást, amely a más keresztény felekezetek szokásait is tükrözi. Malatinszky vita 2015. december 19., 15:29 (CET)

 megjegyzés Csak én látom kéknek a képen a három lilának nevezett gyertyát? – Hkoala 2015. december 19., 15:39 (CET)

Nem, én is kéknek látom, szemben a kép előterében lévő aranyszegélyes masnival, ami valóban lila. --Malatinszky vita 2015. december 19., 15:53 (CET)

Téves információ: Tudtad-e?

A Nobel-békedíjat hagyományosan december 10-én, az emberi jogok világnapján osztják ki??? Ez nem így van! Ez egy egybeesés. Minden Nobel-díjat Nobel halálának napján adnak át!!! Történetesen ez egybeesik az emberi jogok világnapjával... JSoos vita 2015. december 11., 22:14 (CET)

Ez a forrás is megerősíti: http://www.origo.hu/tudomany/20151210-nobel-dij-alfred-nobel-stockholm.html „A díjakat minden évben az alapító halálának napján adják át.” Átírtam. – Rlevente üzenet 2015. december 11., 23:18 (CET)

Tévedéstől jobbításig

Szokásos OFF

Köszönet @Fmvh: Nobel-napon kitett világünnepi érdekességeiért, @JSoos: jelzéséért és @Rlevente: javításáért, aki erre írta át a Tudtad-e, hogy? rovat 2015-50-2 sablonjának "Nobel-djas" tételét: ...a Nobel-díjakat december 10-én, az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján osztják ki?

A díjalapító Alfred Nobel
A díjalapító
Alfred Nobel

Ezzel azonban a Tudtad-e? rovatból eltünt az emberi jogok világnapja. Ám a Kezdőlapon a szomszédos Ünnepek rovat december 10. sablonja párhuzamosan ott volt és így beindulhatott egy rovatközi jobbító folyamat.

I. Nobel 1833. október 21-én született. Díjalapító végrendelete Párzsban 1895. november 27-én kelt. 1896. december 10-én hunyt el.
II. Ekkor lépett hatályba végrendelete. Nobel Alfréd meghalt mint természetes személy és megszületett a Nobel Alapítvány, mint jogi személy. Így december 10. kettős jelentést kapott.
III. Azzal, hogy a Nobel-díjak ünnepélyes első átadása Nobel Alfréd halálának 5. évfordulója évében és napra halála napján, egyben a Nobel Alapítvány születésnapján történt, december 10. egy harmadik jelentést kapott.
IV. Az átadás napja egyben az átvétel, a díjak díjával kitüntetettek Nobel-díjassá avatásának ünnepnapja is. A Nobel-díjak rangját egyre inkább a a Nobel-díjasok névsora adta meg.
5. A Nobel-díjak 1901-es első átadása Nobel halálának ötödik évfordulója mellett egyben egy új évszázad első éve volt. Ebből következett, hogy az első évszázad utolsó átadása a következő századforduló s egyben ezredforduló éve lesz és lett. A TIME magazin címlapján pedig az évszázad embere egy Nobel-díjas tudós, Albert Einstein lett.
6 A világhírú tudományos hetilap, a Nature 2001. évi évzerednyitó számában a Nobel Centenáriumot választotta az év évfordulójának.
7. 2001. év egyben a MI Wikipédiánk, szabad önkéntes közösségünk enciklopédiájának születési éve is, melynek januárban ünnepeljük 15. évfordulóját. Egyík programpontként javaslom a Nobel-díjasok és emberi jogok világünnepe viszonyának megvitatását. - *feridiák vita 2015. december 12., 11:22 (CET)
8. A Magyar Wikipédia szócikket (is) Grin indította el, és 2003-ban napra december 10-én, tehát a Nobel-díjasok és emberi jogok világünnepe napján.
9. 2015. december 10-én a kiemelt jubileumi évfordulók sorából kimaradt december 10-nek az ENSZ által 1950-ben az emberi jogok napjává nyilvánításának 65. évfordulója, vagyis vasjubileuma. (Lásd az Évfordulók/'0, '5/12-10)
10. 2001-ben a centenáriumi Nobel-békedíjat megosztva az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak főtitkára, Kofi Annan kapta meg. - *feridiák vita 2015. december 20., 00:29 (CET)

December 27.

A mai kezdőlap problémái: Az ezen a napon részben 3 zöld link is van. A nap képénél meg szerintem inkább pirkadatkor, hajnalhasadás idején vagy hajnalban lenne a jobb, mert úgy emlékszem a szürkület az alkony időszakára esik.– Porbóllett vita 2015. december 27., 09:21 (CET)

Utánanéztem a szürkületnek és én tévedtem. Nem ismertem a hajnali szürkület fogalmát.– Porbóllett vita 2015. december 27., 09:25 (CET)

Közben belinkeltem, hogy rá lehessen kattintani. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. december 27., 09:28 (CET)

Köszönöm a kékítést is.– Porbóllett vita 2015. december 27., 16:28 (CET)

Tudtad-e? doboz bővítése (2)

Esetleg lehetne a doboz aljára (a kiemelt cikkek, ill. a képek archívuma mintájára) egy linket elhelyezni, amivel elérhetők lennének a korábbi kezdőlapi érdekességek felsorolása (Wikipédia:Kezdőlapra_került_érdekességek_listája) JSoos vita 2015. december 17., 14:26 (CET)

Látom és köszönöm, hogy belekerült a dobozba egy "Archívum", viszont hibásan most mellette a kiemelt szócikkek RSS-e is átkerült oda. (Megjegyzem a kiemelt képek RSS-e meg nem is működik) JSoos vita 2015. december 27., 09:22 (CET)

Rákattintottál? Mert én igen (mentés előtt és most is), és nekem pontosan a Tudtad-e? jelenik meg. Ugyanis a MediaWiki ehhez is szolgáltat hírcsatornát. A kiemelt képek is működnek. --Tacsipacsi vita 2015. december 27., 16:02 (CET)
Nem tudom igazán hogyan kellene működnie... Korábban amikor rákattintottam akkor a kiemelt szócikkekhez tarotzó feedburner oldal jelent meg. A képeknél lévőnél pedig azt a hibaüzenetet kaptam: "This XML file does not appear to have any style information associated with it.". Most már valóban nem a kiemelt szócikkek hírcsatornája jelenik meg, hanem a képekhez hasonlóan szintén hibaüzenetet kapok a "Wikipédia „Tudtad-e, hogy…?” hírcsatorna"-ra is. (Google Chrome-ot használok). JSoos vita 2015. december 30., 12:29 (CET)
Valóban. Viszont a Feedburner oldallal sem sokra mentél volna, mivel az RSS/Atom hírcsatornák arra valók, hogy egy hírolvasóval feliratkozhass rájuk. A Mozilla Firefox (~10% felhasználó), Internet Explorer (11%), Opera 12 (0%) ismeri, a Chrome (30%) és Opera 34 (0,5%) nem. Két lehetőségünk van: vagy meghagyjuk a linkeket, és beletörődünk, hogy a többségnek nem jó, vagy kivesszük, és nem lesz senkinek. A Feedburner nem jó, mert nagyjából fél éves cuccokat ad ki. --Tacsipacsi vita 2015. december 30., 13:25 (CET)

Ok, én csak a kettőt hasonlítottam össze, és láttam, hogy ua. (feedburner oldal), ezt szerettem volna jelezni. Ezek szerint javítva lett (csak egy jelzés ide is kerülhetett volna, mint ahogy az előző felvetésemhez sem került), csak a javítás nálam nem működik. Én elfogadom, hogy ez a jó és nem a feedburner (én nem használok hírcsatornát semmilyent). Köszönöm. JSoos vita 2015. december 30., 13:50 (CET)

Azért nem volt jelzés, mert az előző felvetésed archiválásának hatására adtam hozzá az archívumot (azóta nem változtattam rajta, a kiemelt képeket még júniusban csináltam), akkor meg nem volt vitalapi szakasz… --Tacsipacsi vita 2015. december 30., 14:07 (CET)

#Edit2015

(Azért teszem ide, mert sokan közületek nem olvassátok a Kocsma Híreket.)

Éljétek meg a 2015-ös évet 4 percben! Az #Edit2015 elérhető az alábbi csatornákon:

Fantasztikus munka! Gratula mindenkinek világszerte! :-)

A videó lehetne a nap videója december 31-én! OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 16., 22:43 (CET)

Simán mehetne december 31-én a nap videójaként.  támogatom– Porbóllett vita 2015. december 22., 13:35 (CET)

Rendben. Betettem a nap képe sablonjába. Bár kicsit furán jön ki egy videó "A nap képe" cím alatt. -- ato vita 2015. december 28., 10:56 (CET)

Csak azért fura, mert videónak hívod mozgókép helyett :-) --Malatinszky vita 2015. december 28., 14:13 (CET)

@Ato01: Tudsz adni linket? OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 28., 12:42 (CET)

@OrsolyaVirág: Sablon:Napképe/2015-12-31 (hu) Sablon:Napképe/2015-12-31 -- ato vita 2015. december 28., 17:46 (CET)

@Ato 01: Igazából én nem látom előnézetben a videót... Csak egy sablont szöveggel. OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 28., 19:19 (CET)

@OrsolyaVirág: Előnézetben itt vagy itt láthatod. -- ato vita 2015. december 28., 19:26 (CET)

@Ato 01: Köszi, így már OK! Valóban jobb lenne egy "a nagy videója" kifejezés a sablonban. @Tacsipacsi: esetleg tudsz segíteni? OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 28., 19:35 (CET)

@OrsolyaVirág: Ha enyhíted a Kezdőlap védelmét, akkor igen. Sablonszerkesztő jó lesz, és ha január elején visszavéded, az sem baj. --Tacsipacsi vita 2015. december 28., 20:05 (CET)

@Tacsipacsi: Kész! Hajrá! ;-) OrsolyaVirágHardCandy 2015. december 28., 20:11 (CET)

@OrsolyaVirág: Kész. --Tacsipacsi vita 2015. december 28., 21:02 (CET)

A tegnap videója a ma képe és videója helyett!

A mai nap az év utolsó napja, szilveszter tűzijátékos nagy ünnepe. A Google évzáró meglepetése: 2015 szilveszteri emblémája a figyelmet még zöld tojásba zárva 2016, a jövő felé fordítja. Természetesen a Wikipédia is felkészült a méltó megünneplésre. Az angol változat egyedi tűzijátékos képpel. Az olasz, vagy az orosz kezdőlapon a Wikimedia Commons mai nap képe és videója látható. Ide teszem alulra a képeket. De sajnálatos módon ezek nem láthatók a mi kezdőlapunkon, erről hiányzik a december 31-i nap képe és videója. E kettő helyett ma egész nap a tegnapi videó volt látható. Vagy tévedek? Ez bizony megvitatásra vár. - *feridiák vita 2015. december 31., 23:59 (CET)

Muszáj mindig mindent azonnal megvitatni, megoldani? Legalább ilyenkor pihenjünk egy kicsit. Főleg, kerüljük a steril vitákat! – Wikizoli vita 2016. január 1., 10:12 (CET)

Boldog új évet kívánok!

Makk Károly

Ezen cikk szerint Makk Károly dec. 22-én született, így tegnap volt 90 éves és nem ma. – Norden1990 2015. december 23., 11:57 (CET)

Mentségül: Átverték, de per helyett inkább megrendezi – Interjú Makk Károllyal Apród vita 2015. december 24., 16:27 (CET)

Karácsony este előtti az utolsó bejegyzés, és azóta senki nem folytatta. Akkor már csak az maradt hátra, hogy megköszönjük @Norden1990: és @Apród: társunknak a hibajelzést, a gyors intézkedését és mehet az archívumba. Vagy mégse? - *feridiák vita 2016. január 2., 01:09 (CET)

Majd a bot teszi a dolgát. De ha hozzáteszel kérdéseket az archiválásról ugyanabban a szakaszban, nem könnyíted meg a dolgát. Apród vita 2016. január 2., 01:13 (CET)

Téli napforduló

A mai (december 21.) napi ünnepek közt szerepel az alábbi szöveg:

Éjfélkor téli napforduló (az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól)

Mármost ezzel az a probléma, hogy a téli napforduló pillanata nem 21-én éjfélkor van, hanem évről-évre változó időpontokban, hol 21-én, hol 22-én. Ez azzal függ össze, hogy a Föld nem pontosan 365 nap alatt kerüli meg a Napot. Történetesen idén pont 22-én hajnalban lesz a napforduló.

Többféle megoldás is adódik:

  • A bejegyzés szövegét átfogalmazhatjuk és mozgóünnepet csinálhatunk belőle.
  • Az egészet ki is vehetjük az ünnepek közül, tekintve, hogy a csillagászati esemény önmagában nem ünnep.

Egyelőre kikommenteltem a szöveget az {{Ünnepek/12-21}} sablonból. Vélemények? Malatinszky vita 2015. december 21., 20:44 (CET)

Mi a helyzet a többi napfordulóval? Azok is benne vannak az ünnepek között? (én nem tudom, hogy kell benne keresni) JSoos vita 2015. december 21., 20:50 (CET)

Itt van egy jó kis táblázat: Sablon:Ünnepek. Eszerint az {{Ünnepek/06-21}} sablonban szerepel a „Nyári napforduló, a csillagászati nyár kezdete”, az {{Ünnepek/03-20}} sablonban benne van a tavaszi napéjegyenlőség, és az {{Ünnepek/09-23}} sablonban szerepel az őszi napéjegyenlőség. A valóságban ezek mindegyike változó dátumokra esik. --Malatinszky vita 2015. december 21., 20:58 (CET)

Szerintem attól, hogy nem ünnep, még kitehetjük a Kezdőlapra. A rovat címe az, hogy 'Ezen a napon'. A változó dátumot technikailag mozgóünnepként lehet a legjobban kezelni. – Rlevente üzenet 2015. december 21., 21:28 (CET)

A Napforduló cikkben van egy jó kis táblázat a dátumokkal 2020-ig, ha valakinek kedve van nekiülni a mozgóünnep-sablonokat megcsinálni. A tavaszi napéjegyenlőség 2048-ig minden évben március 20-ra esik, úgyhogy ez maradhat az {{Ünnepek/03-20}} sablonban. Malatinszky vita 2015. december 21., 21:41 (CET)

Mozgóünnepként jó lenne, de azt kizártnk tartom, hogy csak a tavaszi napéjegyenlőség esik ua. arra a napra az időszakban. A húsvét is máskor van, amit pedig abból számolnak... Most sajnos nincs időm utána nézni, de majd pótolom. JSoos vita 2015. december 23., 11:04 (CET)

A tavaszi napéjegyenlőség kérdését elég jól elmagyarázza a Wikipédia megfelelő cikke, úgyhogy ha nem hiszed, amit írtam, olvass/számolj utána bátran. A húsvét dátuma azért változik, mert nem csak a napéjegyenlőségtől függ, hanem a telihold időpontjától is, meg persze mindig vasárnapra kell esnie. Malatinszky vita 2015. december 23., 16:51 (CET)
A naptári év zárónapjához érve köszönetet mondok advent megvitatásának kezdeményezése után a megbeszélésnek a téli napfordulóval folytatásáért. A kettő külön-külön is érdekes és értékes eredménnyekkel gazdagított. De ha a kettőt összekapcsoljuk, és így tekintünk előre a karácsonyi ünnepkör előttünk lévő szakaszára, a termékeny vita folytatásának is újabb szintjére emelkedhetünk. - *feridiák vita 2015. december 31., 00:37 (CET)

Megcsináltam a mozgóünnep-sablonokat. – Rlevente üzenet 2016. január 2., 11:48 (CET)

Köszönöm! Örülök, hogy valaki dolgozik is, nem csak a száját jártatja, mint én... Malatinszky vita 2016. január 2., 20:10 (CET)

Megtévesztő évforduló

  • 55 éve, 1961-ben az Amerikai Egyesült Államok megvonta a diplomáciai elismerést a kubai kormánytól, és bezárta havannai nagykövetségét...

amit aztán tavaly újranyitottak: 2015. július 1-én Obama elnök bejelentette, hogy megállapodás született a két ország között a nagykövetségek újra megnyitásáról.[1] 2015. augusztus 14-én John Kerry amerikai külügyminiszter jelenlétében ünnepélyesen újranyitották az 54 éve bezárt amerikai nagykövetséget Havannnában. Kerry volt az első amerikai külügyminiszter, aki 1945 óta kubai földre lépett.[2]

OrsolyaVirágHardCandy 2016. január 3., 16:11 (CET)

Miért lenne megtévesztő? 55 évvel ezelőtt tényleg bezárták; az újranyitást pedig a belinkelt Kuba és az Egyesült Államok kapcsolatai cikk tartalmazza. – Hkoala 2016. január 3., 16:18 (CET)

Ebből a mondatból az jön le így, hogy a diplomáciai kapcsolat megvonása a mai napig tart. OrsolyaVirágHardCandy 2016. január 3., 16:32 (CET)

Ez pont ugyanaz az eset, mintha azt írnánk 2016. augusztus 13-án, hogy 55 éve szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét, de attól hogy még nem írjuk, hogy már lebontották a berlini falat, attól még nem lenne megtévesztő. Apród vita 2016. január 3., 16:38 (CET)

Sőt, a születéseket sem lehetne beírni, mert az illetők mind meghaltak azóta Vigyor – Hkoala 2016. január 3., 16:53 (CET)

:-) Apród vita 2016. január 3., 18:53 (CET)

Én hozzáfűznék egy félmondatot: „A külképviseleteket csak 2015-ben nyitották újra.” Akela vita

Én meg hozzáfűzök egy képpárt a vita színesebbé és eredményesebbé tételéhez[3] Witéz vita 2016. január 4., 12:14 (CET)

Források

Hogyan ünnepeljük meg a Wikipédia világnapját 2016-ban?

Tudtad-e?

Az haute couture helyes kiejtése o magánhangzóval kezdődik, ezért helytelen a most látható a névelőt használni. 84.2.176.43 (vita) 2016. január 15., 07:43 (CET)

Köszönöm, hogy szóltál! Javítottam. – Hkoala 2016. január 15., 09:53 (CET)

Hiányzik egy "Az"

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaWikizoli pótolta, most már nem ronda. – Rlevente üzenet 2016. január 15., 14:11 (CET)

Ronda a jelenlegi címlap, Az 1972-es sakkvilágbajnokság elől hiányzik az "Az".– hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2016. január 15., 12:40 (CET)

Törölt lapra hivatkozás

Sziasztok! Gondolom nem véltlen (ugye @Módis Ágnes Vadszederke:) hogy a huwiki blogból eltűnt az október 18.-i Wikipédista portré... Innen a Magazin dobozból is ki kellene gondolom venni. Köszönöm JSoos vita 2016. január 10., 21:20 (CET)

Miért is kellett Halász János portréját kitörölni a Wikipédia Magazinból? --Malatinszky vita 2016. január 11., 14:29 (CET)

Gondolom, köze lehet ahhoz, hogy mostantól Steinbrück Ottónak hívják. --Tacsipacsi vita 2016. január 11., 18:30 (CET)
Meg talán ehhez és ehhez. --Rlevente üzenet 2016. január 11., 18:43 (CET)

Nekem úgy tűnik, ezek a portrék nem a szerkesztőnevekről szólnak, hanem az egyes emberekről, akik a szerkesztői nevek mögött állnak. Ha most Halász János elkezd egy másik néven szerkeszteni, attól még IRL ugyanaz az ember marad. Ha kérte, hogy tüntessük el a portrécikkét, azt respektálni kell, de ha nem, akkor továbbra sem értem a logikát, aminek a mentén kitöröljük a cikket. --Malatinszky vita 2016. január 11., 18:58 (CET)

Szerintem kérte, (valsz. nem volt véletlen a blog-magazinból való törlés), és gondolom ugyanaz lehetett, az oka, amit neked is írt a vitalapjának tölését kérve, hogy adatvédelmi oka van. Ezért is nem írtam ki a nevét. JSoos vita 2016. január 12., 08:44 (CET)
Halász János levélben kérte, hogy vegyük le a cikket, mert meggondolta magát és már nem akar szerepelni a Magazinban. Kérését tiszteletben tartva, visszavontuk az interjút. Vadszederke' 2016. január 18., 00:00 (CET)
Köszönöm a választ. Malatinszky vita 2016. január 18., 05:26 (CET)

A 30 000 000. médiafájl mérföldkő elérése és közösségi ünneplése

Bináris üzenetét némileg átszerkesztve elmondom, hogy ezt a fontos és értékes kezdeményezést átvittem a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb) lapra, ahol a helye van (Lásd Vita:Kezdőlap/GYIK), és ahol sokkal többen látják, mint itt. --Malatinszky vita 2016. január 13., 13:58 (CET)

Január 20-án a Kezdőlapunkon a fejrésze élén még mindég az Üdvözlünk a 15 éves Wikipédiában! fogadja a látogatót és a bal felső sarokban legfelül még mindég kinn az ünnepi logó. Nem tudom, meddig lesz még kinn. De kérem, addig lehessen kinn a wikpédiásabb másik ünnepi logó is, a 15 éves a mozgalomé. Továbbá ha bárki úgy gondolja, hogy a kétféle ünnepi logót ittléte mellett még további hasznot hozó helyekre is átviszi, ezen fejleményt érdeklődéssel várom. Witéz vita 2016. január 20., 23:45 (CET)

Úgy tudom (lehet, nem jól), hogy egy-egy extra logo egy-egy hétig szokott kint lenni, aztán „business as usual”. Akela vita 2016. január 21., 00:46 (CET)

Néhány tényt hozzáteszek az itt kibontakozó fontos vitához.

1. Az tény, hogy a 30 milliomodik médiafájl és a 15 éves Wikipédia ünnepi logója egy napon született, mégpedig éppen ma tíz napja.
2. Három álláspontot ismerhettünk meg arról, hogy hol van a vita helye. @Witéz: szerint a figyelem felhívására a Kezdőlap itteni vitalapján. @Malatinszky: szerint az egyik kocsmafalon. @OrsolyaVirág: pedig fogta és és kitette (köszönet érte!) a Kezdőlapon az Aktuális rovatba, ahol már 10. napja ez olvasható: Január 13-án a Wikimédia Commons médiatár állományának mennyisége átlépte a 30 milliós értéket.
3. Ehhez hozzátehető, hogy tíz nap alatt újabb 111 ezer médiafájllal gazdagodtunk. Szerintem már levehető.
4. Ugyanakkor már indokolt feltenni, hogy ma van a Belgrádban január 10. óta zajló 2016-os női vízilabda-Európa-bajnokság döntője, amelyet Hollandia és Magyarország válogatottja játszik. A mérkőzés tétjét emeli, hogy a győztes egyenes ágon kijut a riói olimpiára, a 2–5. helyezett pedig olimpiai selejtezőtornán vehet részt. - *feridiák vita 2016. január 22., 14:52 (CET)
Köszönettel nyugtázom @OrsolyaVirág: szerkesztői tagolását, amellyel el kívánja választani a Vízilabda-Európa-bajnokságot a WIKIPEDIA15 világünnepétől. Ezennel 'átpasszolom' a vízilalbdát (persze azért magyar sikert remélve a bronzmérkőzésen), és az ünnepeknél maradva itt folytatom tovább. - *feridiák vita 2016. január 23., 14:06 (CET)
Mára a bal felső sarokba visszatért a megszokott logó. Ezzel felszabadult a 'Rubik-kocka', ide jöhet a 'mozaiklabda' mellé. Mindkettőben az ékezet nélküli WIKIPEDIA15 szerepel. Kiegészítettük egy olyan harmadik változattal, amelyen mind az ékezet nélküli Wikipedia, mind az ékezetes Wikipédia változat szerepel. - *feridiák vita 2016. január 23., 16:20 (CET)

Vízilabda-Európa-bajnokság

Ugyanakkor már indokolt feltenni, hogy ma van... úgy tudom, szoktál szerkeszteni a kezdőlapon. Mi gátol a kitételében? Apród vita 2016. január 22., 14:58 (CET)

Köszönöm a 'startengedélyt', máris csinálom. - *feridiák vita 2016. január 22., 15:04 (CET)

Kitettem és még tegnap este egy másik honfi, @Rlevente: arra cserélhette, hogy a magyar nők lettek a bajnokok, és már biztos résztvevői a riói olimpiának.
Ma a férfiak következnek. Szerbia és Montenegro játssza a döntőt, és előtte Görögország és Magyarország csapata a bronzmérkőzést. Tisztelettel fordulok honleányaink felé és kérem, hogy ezen aktuális eseményt és a végeredményt közületek tegye föl valaki. - *feridiák vita 2016. január 23., 10:00 (CET)
Nem tudom mi tart vissza a szerkesztéstől? Kész. OrsolyaVirágHardCandy 2016. január 23., 19:48 (CET)
A mi szerkesztésünk közösségi alkotás. Miután kivettem belőle a magam részét, tisztelettel kértem, tegyék mások is. Te is hozzátetted a magad részét. Köszönet érte. Mivel ezzel még nem volt kész, a közös helyszín képének feltevésével és képaláírásának elkészítésével @Rlevente: meg én fejeztük be. Veled közös munkák eredménye remélem Neked is tetszik. - *feridiák vita 2016. január 24., 21:52 (CET)

Évfordulók

Kiss József (pilóta) helytelenül van írva. 1918-ban elhunyt. Tambo vita 2016. január 26., 11:52 (CET)

@Tambo: javítsd ki, oszt annyi... OsvátA Palackposta 2016. január 26., 11:59 (CET)

Ha jártas lettem volna benne, kijavítom. Tambo vita 2016. január 26., 12:00 (CET)
Pardon! Van ott egy pici, alsó vonás a címsor szélén, arra rá lehet kattintani, és szerkeszthető (asszem)... OsvátA Palackposta 2016. január 26., 12:03 (CET)
@OsvátA: Nem. Kapcsolódó lapok, sablonok. Most mát tudom. Tambo vita 2016. január 26., 12:35 (CET)

Elnézést, ezt elszúrtam; köszönöm, hogy észrevettétek és javítottátok. – Hkoala 2016. január 26., 14:43 (CET)

Üdvözlünk a 15 éves Wikipédiában!

Folytatólag javaslok egy ehhez kapcsolódó újabb lépést megtenni, amely a Kezdőlap fejrésze kezdősorában a Wikipédia szócikket visszaadja megszokott rendeltetésének, de egyben megőrzi a 15 éves ünnepi linket. Ennek módja az, hogy a Wikipédia:Sajtóközlemények/15 éves a Wikipédia belinklését a 15 éves-re korlátozza, ahogy az a fenti címben is látható. Ez így elfogaható? - *feridiák vita 2016. január 23., 16:20 (CET)

  • A Kezdőlapon a helyzet változatlan. A fejrész kezdősorában továbbra is a 15 éves Wikipédia ünneplése látható a központi főhelyen. Ha akár a Kezdőlapon, akár ezen vitalaján rákattintunk, megjelenik a sajtóközlemény, felül az ünnepi logóval. Ezt a közleményt @OrsolyaVirág:, @Szepzsuzsa:, @Texaner:, @Bdamokos:, @Samat:, vagyis kiemelkedő társaink csapata készítette.
  • Az ünnepi közleményben legalul az Ünnepi logók külön szakasz, és benne rákattintva ezen commons:Wikipedia15 Mark linkre, ünnepi logók egész képtárából válogathatunk.
  • Ebből választottam ki és tettem ide fel tegnap hármat. A választást természetesen lehet vitatni, s keresni vagy csinálni szebbet s jobbbat. @Malatinszky: mást tett. Mint szerinte ide nem tartozó képgyűjteményt kitörölte az ünnepi logókat. Sőt, egy Bináris készítette Vita:Kezdőlap/GYIK jelzetű allapra hivatkozva tette. Ezzel visszaértünk egy Bináris által indított, látszólag velem való vitájára. Visszatérve ideje megpróbálnunk a holtpontról kimozdítani, az allaptól a főlap, annak is fejrésze felé vinni a felépítésről szóló vitát. - *feridiák vita 2016. január 25., 00:47 (CET)

Tisztelt @Bináris! Január elején írtad, hogy azt próbáljátok együttes erővel kitalálni, mit kéne csinálni, hogy megértsem végre a Vita:Kezdőlap/GYIK oldalon leírtakat. Ha jól értelmezem, az én értelenségem volt az elindítója, hogy elkészült a GYIK. Az általad elkészített GYIK pedig fókuszba kerülve pezsgő, termékeny vitát katalizált. A hónap végére érve, zárónapján Rlevente büszkén írta: Aki a GYIK-ra kíváncsi, az a hatodik fülre kattintva máris megtalálja a linket. JSoos ugyancsak büszkén tehette hozzá: Én pedig beleraktam a Wikipédia:Kezdőlap útmutató bevezetőjébe is.

Mindnyájan elégedettel lehettek. Természetesen én is. Amit javasoltam, kértem, csak pár napot kellett csendben türelemmel várni, és a vita magától eljutott éppen oda. Elment a kockalogó és visszajött a megszokott. Elment a 15 éves a Wikipédia sajtóközlemény és visszajött a megszokott kezdősor: Üdvözlünk a Wikipédiában! 25-én kértem, hogy a fejrész felé vigyük a felépítésről szóló vitát. Két nap múlva ezt kérdezte JSoos: Hol találok leírást arról, hogy kell ilyen fület szerkeszteni? OrsolyaVirág azonnal és tömören válaszolt: Vita:Kezdőlap/Fejrész. Hála és köszönet Nektek, közületek is kiemelten a kezdeményező és kreaktív @OrsolyaVirág: wikitársunknak, szerintem vitánk a célegyenesbe ért, a főkérdés napirendre került. - *feridiák vita 2016. február 1., 00:23 (CET)

Vita a vitáról

@*feridiák: A vita nem látszólag van (nem csak) Bináris és közted, hanem ténylegesen. Illetve vita nincs, mert a vitának elengedhetetlen feltétele lenne a kétoldalú kommunikáció, tehát az, hogy a másik fél felvetéseire válaszolj. Ezzel szemben te általában írsz valamit, jellemzően rébuszokban, majd néhány nap elteltével – függetlenül attól, hogy mi történt közben – válaszolsz magadnak, és csodálkozva megállapítod, hogy nem haladt semmit az ügy. – Puskás Zoli vita 2016. január 25., 01:30 (CET)

Teljesen félreérted. A vita nem kettőnk között van, hanem közted és a Wikipédia szerkesztői közössége között, amelynek a szabályaira folyamatosan fütyülsz. (És akiknek eddig legalább két alkalommal ígérted meg, hogy részt veszel a kocsmafalon az erről szóló megbeszélésen, és egyszer sem tartottad be.) A GYIK ezeket a szabályokat ismételgeti, és azért írtam le, hogy könnyen lehessen hivatkozni rá, és ne kelljen mindig újra elmondani. De nem én találtam ki. Sajnos a fenti beírásodból elég nehéz kihámozni, hogy melyik része melyik lapra vonatkozik, de ami a Wikipédia szócikkel vagy a sajtóközleménnyel kapcsolatos, az biztos nem idevaló. Egyébként meg szerintem vége az ünnepnek, adjunk teret a hétköznapoknak is. Semmi haszna a lenini permanens ünneplésnek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. január 25., 02:20 (CET)

A vitának valószínűleg @Bináris: ezen mondata a fordulópontja: „Egyébként meg szerintem vége az ünnepnek, adjunk teret a hétköznapoknak is.” Mindez kelt január 25-én, amely Kezdőlapunk ünnepi rovatában Szent Pál apostol megtérésének (damaszkuszi úti „pálfordulásnak”) napja. De ez egyben évről évre az Ökumenikus nemzetközi imahét zárónapja, 2016-ban a vasárnaptól vasárnapig tartó 51. Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia második napja, továbbá a Tu bisvát (a fák újéve) a zsidó ünnepkörben. A vita a vitáról alszakacím január 27-én került ide. Nem tőlem. Január 27. ugyancsak évről évre a Holokauszt nemzetközi emléknapja (az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-i döntése alapján 2006 óta). 2016-ban január 27-én a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont a Schweitzer József Emlékkonferenciának, amelyet Lovász László akadémiai elnök nyitott meg, Vizi E. Szilveszter korábbi elnök zárt be, s melyen a keresztény-zsidó párbeszéd szellemében szóló lélekemelő előadások sorozatát hallhattuk az egy éve elhunyt zsidóként, magyarként, emberként egyaránt kiemelkedő Schweitzer Józsefről. A Kezdőlap teljes felületén természetesen az ünnepek és ünnepi események mellett bőven van tere a hétköznapoknak is, melyből ugyancsak én is kiveszem a magam részét. Javaslom, kérem, hogy kezdjünk végre érdemi párbeszédet Kezdőlapunk vitalapján is Kezdőlapunk jobbításáról. - *feridiák vita 2016. február 3., 00:32 (CET)

Japán WP is 1 millió fölött

A napokban lépte át tizenharmadikként a japán WP az 1 milliós cikkszámot. Kérném, hogy a kezdőlap erre vonatkozó részét frissítsük.– Porbóllett vita 2016. január 22., 15:48 (CET)

Megoldottam.– Porbóllett vita 2016. január 22., 15:52 (CET)

Ha elveszíti az 1 millió fölötti szócikkszámot egy Wp, akkor mi van? A japán Wp most 999 964 szócikkel rendelkezik, de korábban 19-én átlépte a milliós küszöböt. Kivegyem a milliós listából, vagy nem éri meg a cécót?– Porbóllett vita 2016. január 26., 18:42 (CET)

Szerintem hagyd benn a listában, előbb-utóbb úgyis visszamászik, minden csoda három napig tart. Akela vita 2016. január 26., 18:48 (CET)

Visszamászott! OrsolyaVirágHardCandy 2016. január 27., 20:24 (CET)

A "visszamászás" kiegészítéseként OrsolyaVirág nyomán visszajutunk január 19-ig és a Kocsmafalig, ahol az ott kapott linkre kattintva a wikipédisták világközösségéig és világünnepéig emelkedünk. - *feridiák vita 2016. február 1., 23:53 (CET)

A wikipédisták többségének ez nem ilyen bonyolult. Mi nem mászunk, nem emelkedünk, csak ültő helyünkben olvasunk, például a figyelőlistánkon levő kocsmafalakat is, és eredeti környezetükben olvassuk a hozzászólásokat (amit Malatinszky nagyon helyesen távolított el innen). Lásd még: /GYIK#v95. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. február 2., 08:17 (CET)