Vérmező

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vérmező
Vérmező park.JPG
Ország Magyarország
Elhelyezkedése
Vérmező (Budapest)
Vérmező
Vérmező
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 03″, k. h. 19° 01′ 38″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 03″, k. h. 19° 01′ 38″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vérmező témájú médiaállományokat.

A Vérmező egy közpark Budapest I. kerületében, a Krisztinavárosban. Itt történt Martinovics Ignác és társainak a lefejezése 1795. május 20-án.

Fekvése[szerkesztés]

A park a Várhegy nyugati lábánál nyúlik el;[1] az Attila út, a Krisztina körút és a Mikó utca határolja. Alatta folyik végig az Ördög-árok; a Vérmező területe a pleisztocénben jött létre, mint a patak hordalékos lapálya.[2]

Története[szerkesztés]

A Martinovics-összeesküvés vádlottjainak kivégzése (vízfestmény, 1795)
Blériot repülése 1909-ben

A 14. században Logod falu feküdt ezen a helyen, amely a török időkben elpusztult. Miután a törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a 18. század végéig nem engedték beépíteni. 1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni, így a terület beépítetlen maradt. 1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket adott azoknak, akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott.[3] Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rétnek (General-Wiese) hívták.[1]

Martinovics Ignác, korabeli metszet

Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta; a park Széll Kálmán tér felőli végén állítottak nekik emlékművet.[1]

Katonai díszszemle a Vérmezőn 1935-ben

A területet először 1820 körül parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. 1896-ban a millennium alkalmából, majd 1934-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából nagyszabású katonai díszszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn.[4] A két világháború között egyébként lovaspálya működött itt.[5] Érdekesség, hogy 1931. szeptember 17-én itt tartották a biatorbágyi merénylet áldozatainak gyászszertartását.[6]

A Vérmezőn díszruhás rendőrök sorfala fogadta a temetés résztvevőit, akik több mint harmincezren szorongtak a Vérmezőn és a Vérmező körül lévő utakon, sokszor még a rendőrök kordonát is átszakitva. Még három óra előtt újabb rendörcsapatok érkeztek a főkapitányság riadóautóján és kart-karba fűzve, hatalmas láncot alkottak a Vérmező körül, hogy a temetés rendjét fenn tudják tartani, hogy a kegyeletes ünnepséget semmi zavaró körülmény ne háboritsa.
– Magyar Országos Tudósító, 1931. szeptember 17.[7]

Az a tény sem közismert, hogy 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot, pár évvel később pedig egy Gömbös Gyula szobrot terveztek az északi részre. A háború miatt aztán egyik sem valósult meg.[8] Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-repülőgépek le tudtak szállni. Továbbá utánpótlást szállító vitorlázó szállító gépek is itt szálltak le az ostrom utolsó részében..[9] Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok tucatja hevert szanaszét a területen.

A Vérmező 1952-ben

Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el: nyugati feléből a Déli pályaudvar építése miatt lecsippentettek egy apró darabkát. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány fa állt itt-ott a mező szélén -, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban hozzáfogtak a parkosításához.[10] Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos.[1] Faültetések mellesleg jelenleg is zajlanak a parkban. Az eredeti elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem valósult meg.

1986-ban a Vérmező északi végén állították fel Varga Imre szobrászművész Kun Béla sokalakos emlékművét. A szoborcsoportot 1991-ben elbontották és a nagytétényi szoborparkba szállították.[11]

A park érdekessége a Déli pályaudvarral szemközt felállított régi zöld vasúti kocsiból kialakított Vagon étterem.

2006-2007-ben az ELMŰ 120/10 kV-os alállomást épített a Vérmezőn, amely a Bugát lépcső alállomást váltotta ki.[12] 2008-ban ide állították fel a költő születésének 125.évfordulójára Budapest első köztéri Babits Mihály szobrát (Marton László alkotása). A költő egyébként élete utolsó 10 évét itt a Vérmező melletti házakban élte le családjával.

Látnivalók[szerkesztés]

A Mikó utcai játszótérnél található Kiss István 1979-ben készül Szitakötők című kompozíciója.[13] Szabó István 1967-ben készítette el a Budai Önkéntes Ezred emlékművét.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d Vérmező. KORLÁT - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén?. Budapesti Művelődési Központ, 2004. március. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  2. Dr. Szablyár Péter: Az Ördög-árok. Élet és Tudomány. Sulinet, 1999. (Hozzáférés: 2008. augusztus 1.)
  3. Budapest lexikon II. (L–Z). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 624–625. o. ISBN 9630564114  
  4. Események a Vérmezőn. Budapesti Negyed, 1996. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  5. Görgey Gábor: Az új Déryné. Figyelő, 2008. március 20. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  6. A biatorbágyi merénylet
  7. Magyar Országos Tudósító, 1931. szeptember 17., library.hungaricana.hu
  8. Vérmező. budapestcity.org
  9. 1945. január 24. eseményei. budapest-ostroma.hu
  10. Géher István: A Vérmező: történelem és lélektörténet. HOLMI, 2005. szeptember. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  11. Boros Géza: A Kun Béla-emlékmű "kálváriája" (1981-1997). Köztéri művészt Magyarországon I - II.. Artpool. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  12. Majoross László: Projekt „Vérmező 120/10 kV-os alállomás létesítése”. Magyar Elektrotechnikai Egyesület. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
  13. Szitakötők szobor. SzoborLap, 2007. április 2. (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]