Teológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Teológus szócikkből átirányítva)
Részlet a középkori nagy hittudományi munkájából, Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-jából

A teológia – magyarosan hittudománygörög eredetű szó (θεολογια, theologia) a theosz, (=Isten) és logosz (=tan, tudomány, beszéd) szavakból. A teológia a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata.

A görög és római írók teológiának nevezték az istenekről szóló tanításokat és az istenek kultuszával összefüggő előírásokat. A keresztény szóhasználatban teológiának elsősorban azoknak a tételeknek az összességét nevezik, amelyekben a kereszténységnek hinnie kell.[1]

A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai.

Története[szerkesztés]

A fogalom a hellenista-görög kultúrkörből származik. Először Platónnál fordul elő. A görög szóhasználatban a theolous „az istenekről szóló mítoszokhoz értő ember”. Ebben az esetben a teológia nem más, mint az istenekről szóló legendák összefoglalása. Arisztotelésznél a teológia a mítoszok értelmezését és korrekcióját jelenti. Arisztotelész a teológiát a metafizika körébe sorolja. A sztoikusok voltak azok, akik kidolgozták a filozófiai teológia és a politikai teológia közötti különbséget.

Kereszténység[szerkesztés]

A keresztény kultúrkörben először a 2. század apologetikus irodalmában bukkan fel. Csak később válik a keresztény gondolkodás fogalmának megjelölésévé.

Az ókorban az alexandriai és az antiochiai iskola képviselt két jellegzetesen eltérő teológiai irányt, amely platonista-arisztotelészi kettősségnek felelt meg. A teológia egész további történetében megmaradt ez a két teológiai vonulat.

A 4. században a teológiát a Fiúnak és Szentléleknek az Atyához fűződő viszonya foglalkoztatta. Az 5. század fő kérdése Krisztus isteni és emberi természetének kapcsolata volt, majd Mária, mint istenanya került középpontba (nesztoriánus vita). A vitás kérdéseket egyetemes zsinatok döntötték el.

A 7-8. században a teológiai gondolkodásban a képromboló vita jelentett újabb állomást. A 9. századtól kezdve a teológia inkább dogmatikus és apológiai karaktert vett fel, a latinokkal és az iszlámmal szemben.

A középkorban a nagy teológiai iskolák (ágostonosok, domonkosok, ferencesek) az egyetemekhez kapcsolódtak (Bologna, Köln, Nápoly, Cambridge, Oxford, Párizs) vagy a nagy mesterekhez (Szt. Bonaventura, Nagy Szt. Albert, William Ockham). A nagy teológiai összefoglalások (summák) a középkorban keletkeztek. A legjelentősebb összefoglalás Aquinói Szt. Tamás Summa Theologicá-ja.

A 13. században a teológia formálódását nagyban meghatározták Arisztotelész újra lefordított írásai. Ez egyúttal a Szt Ágoston uralta keresztény (Platónt követő) teológia újraértékelését is jelentette. Arisztotelészen kívül számos nem keresztény szerző gondolatát is felhasználták a teológiai fejtegetésekben (Avicenna, Averroës, Maimonidész). Két évszázadnyi teológiai vitában hol Szt. Ágoston, hol Arisztotelész hatása érvényesült az egyetemi körökben. Gyakran az is vita tárgya volt, hogy a teológia tudomány-e, vagy egyszerűen a hit igazságairól szól.

A 14. századtól kezdve a teológiai gondolkodás túllépett az egyetemeken, és (pl. Eckhart mesternél) az örök igazság szemlélésének formájaként jelent meg.

A 16. századi reformátorok a teológiai vitákban a görög filozófiát akadálynak tekintették a szentírási üzenet megértésében. Luther Márton a "kereszt teológiá"ját (theologia crucis) a "dicsőség teológiá"jával (theologia gloriae) állította szembe, melyet a skolasztikusok hirdettek.

A barokk korban (16-17. sz.) a molinista és a tomista felfogás ütközött egymással a kegyelemtan terén.

A felvilágosodás korában a racionalitás hódít tért, s ez kihatott a teológiai oktatásra is.

A 19-20. században megújult a katolikus teológia. A teológiai iskolák különböző intézményekhez (Tübingeni Egyetem, Chicagói Egyetem, Gregoriana Pápai Egyetem, Leuweni Egyetem) és jelentős teológusokhoz (P. Tillich, K. Barth, K. Rahner, B. Lonergan, H. Urs von Balthasar) kötődtek.

Paradigmák, módszerek szerint[szerkesztés]

Amennyiben a teológia tanait a fogalmi gondolkodás logikai rendje szerint bölcseleti eszközökkel adja elő, akkor spekulatív, ha az adott vallás szent irataira és az egyház történeti hagyományára alapozva, akkor pozitív, ha pedig a belső hitélményt rendszerezve, akkor misztikus teológiáról beszélünk.

Ágai[szerkesztés]

A teológia főbb diszciplínái között találjuk a fundamentálteológiát, a dogmatikát, a morálteológiát (etika) és a gyakorlati teológiát.

A keresztény teológia történeti fejlődésének jelentősebb állomásait a patrisztika és a skolasztika teológiája, valamint az újkori keresztény felekezetek teológiai irányzatainak sokasága jelenti.

A II. Vatikáni zsinattól kezdve a teol.-k sokfélesége (pl. felszabadítás-, process-, feminista, egzisztencialista, politikai teol. stb.) széttöredezetté tette a kinyilatkoztatáson alapuló teológiai gondolkodást. Egységes látásmódra kevesen törekszenek, a természettudományokban végbement szakosodás a hittudomány területén is érvényre jutott (pl. külön biblikusok, liturgikusok, dogmatikusok, patrológusok). A különféle teológiai ágak együttműködésének színhelyei a társulatok és az intézetek.

Az iszlámban a 10. századra alakult ki a hellenisztikus hagyományokból megismert dialektika eszköztárának felhasználásával a klasszikus teológia, amely kalám néven ismeretes, de a 11. századra az ezt bíráló misztikus teológia is megjelent.

Besorolása[szerkesztés]

A teológia bizonyos alapállításokból származtatott rendszert vizsgál, amely rendszer felépítésében a logikai levezetésnek (ld. dedukció) fontos szerepe van. Tehát a rendszer hasonlít a tudomány hipotetikus-deduktív rendszeréhez. A tapasztalati tudományoktól annyiban különbözik, hogy azok az empirikus (tapasztalati) ellenőrzést alapvetőnek tartják, és az alaphipotéziseket ezáltal sokszor elvetik, így e tudományok folyamatos változáson, fejlődésen mennek keresztül, ami az elméletek változását is jelenti. Ugyanez jóval kevésbé jellemző a teológiára, ahol az alaphittételek megváltozására kevés példát látunk, és az empirikus ellenőrzés is jóval kevésbé jellemző [forrás?].

Források[szerkesztés]

  1. Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon

Magyar nyelvű szakirodalom[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]