Karl Rahner

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Karl Rahner
Karl Rahner by Letizia Mancino Cremer.jpg
Született 1904. március 5.[1][2][3][4][5]
Freiburg im Breisgau[6]
Elhunyt 1984. március 30. (80 évesen)[1][2][3][4][5]
Innsbruck[7]
Állampolgársága német
Foglalkozása
  • teológus
  • író
  • egyetemi oktató
  • katolikus pap
Iskolái Albert Ludwig Egyetem, Freiburg
Kitüntetései
  • Baden-Württemberg Tartomány Érdemrendje
  • A Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • Reuchlin Award (1965)
  • Sigmund Freud-díj (1973)
  • Dr. Leopold Lucas Prize (1982)
A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Rahner témájú médiaállományokat.

Karl Rahner SJ (Freiburg, 1904. március 5. – Innsbruck, 1984. március 30.) német jezsuita szerzetes, filozófus, akit széles körben a 20. század egyik legfontosabb római katolikus teológusának tartanak.[8] A második vatikáni zsinat egyik vezető teológusa. Munkásságának főbb tézisei beépültek a zsinat dokumentumaiba.[9]

Élete[szerkesztés]

Karl Rahner (elől) 1971-ben

Apja gimnáziumi tanár volt, anyja egyszerű asszony. Testvére, a négy évvel idősebb Hugo jezsuita lett. 1922-ben Karl is belépett a jezsuita rendbe, bár bátyja nem befolyásolta döntésében.[10]

1924–27 Pullachban filozófiát, majd 1929–32 Valkenburgban (Hollandia) teológiát tanult és végzett. 1932. július 26-án Münchenben szentelték pappá.

1934–36 Freiburgban tanult filozófiát. 1936-ban Innsbruckban teológiai doktorátust szerzett.

Ez idő alatt Freiburgban eljárt Martin Heidegger szemináriumára, akit mesterének tartott és módszert tanult tőle. Kantot és a jezsuita Joseph Maréchal műveit elemezve kidolgozta transzcendentális módszerét. Professzora azonban nem fogadta el Kantról és Maréchalról szóló disszertációját, amely Geist in Welt (Szellem a világban) címen csak 1939-ben jelent meg Innsbruckban.[10]

1939–44 között Bécsben tanított. A II. világháború végén, 1944–45-ben lelkipásztori szolgálatot teljesített Alsó-Bajorországban.

A II. világháború után felfigyelt a Németországban és Franciaországban kibontakozó liturgikus és teológiai megújulásra, és nemsokára, a II. vatikáni zsinatot megelőző időkben ő lett a haladó teológia egyik fő képviselője.[10]

1948–1964 között dogmatika és dogmatörténet professzor Innsbruckban.

1950-től egyre több tanulmányt tett közzé különböző folyóiratokban.[10] 1954-ben, XII. Piusz – anélkül, hogy megnevezte volna – személyesen bírálta Rahner nézeteit a szentmisére vonatkozóan. Ekkoriban Rahner írásait előzetes római cenzúrának akarták alávetni, de befolyásos személyiségek közbelépésére XXIII. János pápa ezt nem foganatosította.[10]

Meghívták a II. vatikáni zsinat teológiai tanácsadójának; majd XXIII. János pápa kinevezte zsinati szakértőnek. Teológiája – a többi haladó katolikus teológuséval – jelentős hatást gyakorolt a zsinat dokumentumaira, amit a konzervatívok (pl. Lefebvre) a zsinat rettentő szerencsétlenségének tartottak.[11]

1964–1967 között Romano Guardini utódjaként Münchenben, majd 1967–71 között Münsterben tanított.

1971-ben nyugdíjba vonult, ezután a müncheni jezsuita filozófiai főiskolán a filozófia és teológia határkérdéseivel foglalkozott.[9] 1981-től Innsbruckban élt. 1984 tavaszán hunyt el.

Munkássága[szerkesztés]

Már korán a neotomizmus alapjait lefektető Joseph Maréchal hatása alá került.[12] Első nagy műve, a Geist in Welt (1939) már tartalmazza a rahneri rendszer egyik alapgondolatát, azt, hogy a megismerést „lét-relációként" kell értelmezni, s a keresztény metafizika tárgya egy sajátos, nem-tematikus „kinyúlás" a létre általában. Ezt egészíti ki azután egy újabb műve, a Hörer des Wortes (1941), amelyben a „létre való kérdezés" antropológiai problémává, az Isten-ember viszony lényegi tartalmává bővül. Ezen az alapon születnek később Rahner alapvető antropológiai és krisztológiai tanulmányai (a Schriften zur Theologie 15 kötetében), ezen a bázison épül fel az „anonim kereszténység" elmélete is; s ez teszi Rahnert a világért elkötelezett kereszténység, a világnézetek közötti dialógus, a II. Vatikáni Zsinat szellemében való megújulás iskolát teremtő képviselőjévé. Működése hatalmas mértékben járult hozzá a katolikus filozófiai és teológiai gondolkodás „felnőtté válásához", ahhoz, hogy a katolikus gondolkodás sikeresen zárkózhatott föl a modern bölcseleti irányzatok sorához.[13]

Újszerű teológiai meglátásait főként tanulmányokban (16 kötetben) fejtette ki. Az Ige hallgatója című munkája vallásfilozófiájának összefoglalása. Egyedül A hit alapjai című művében foglalta össze teológiáját.[9]

A második vatikáni zsinat dokumentumai közül az egyháztannal foglalkozó Lumen Gentium és az evilági dolgok teológiáját tárgyaló Gaudium et Spes kezdetű konstitúciók kidolgozásában volt vezető szerepe.

Törekvése volt, hogy a katolikus hittételeket az egzisztencialista filozófia tekintetbevételével újrafogalmazza és a katolikus teológia számos kérdésének a nyitottságát világossá tegye.[14] Teológiája a jezsuita neoskolasztikus teológiára épülve sikeresen kapcsolta össze a teológiai hagyományt kora kérdésfelvetéseivel.[15]

Jellemző művére az egyházatyák – vagyis az első századok keresztény teológusainak – beható ismerete és reflexiója, valamint a jezsuita rend alapítójának Loyolai Szent Ignácnak lelkisége, amelyhez kapcsolódva lelkigyakorlatokat is összeállított.

Filozófiai forrásai, elsősorban a belga jezsuita Joseph Maréchal és Martin Heidegger német idealista filozófus. Elméleti teológiai munkáin túl számos gyakorlati teológiai művet írt.

Halála után, a római Pápai Szalézi Egyetem kiadásában megjelent szenségtani összefoglaló mű címe: A szentségtan Rahner után — arra utal, hogy teológiája mérföldkő volt az egyházban a szentségekről szóló tanításban is.[9]

Nevéhez fűződik az anonim kereszténység elméletének a kidolgozása és az antropológiai teológia legismertebb megfogalmazása.[14]

Az anonim kereszténység lényege: lehetséges az, hogy valaki elvben közömbös legyen a kereszténységgel, sőt az Isten-problémával szemben, sőt, hogy kifejezetten hitetlennek deklarálja magát, s ugyanakkor magatartásával alapvetően keresztény érzületről tanúskodjék, tehát öntudatlan, akár önmaga ellenére való kereszténynek legyen tekintendő. [16]

Rahner a nouvelle théologie irányzat egyik fő képviselője, a transzcendentális teológia kifejlesztője volt.

Bírálatok[szerkesztés]

Rahner a katolikus hagyományos tanítástól eltérő írásai miatt a konzervatívok (integristák) részéről sok bírálatban részesült.

Az egyházból kiközösített integrista érsek, Lefebvre megjegyezte róla, hogy a néhai Rahner a müncheni egyetemen a legkisebb terjedelemre korlátozta a szenthagyományt, gyakorlatilag tagadta a megtestesülést (incarnatio), szüntelenül arról beszélve, hogy a mi Urunk "természetes módon fogant ember", tagadta az áteredő bűnt és a szeplőtelen fogantatást és magasztalta a teológiai pluralizmust.[17]

Rahnert szintén bírálják, amiért írásaiban tagadta a kenyér és a bor átváltoztatását -transsubstantiatio- Krisztus testévé és vérévé a szentmisében, vagyis a valós jelenlétet. Rahner szerint csupán a kenyér és bor jelentése változott meg (transsignificatio).[18]

Az anonim kereszténység eszméjét a hagyományhű és liberális katolikusok egyaránt támadják. A konzervatívok szerint Rahner megigazulást tanít anélkül, hogy az illető részéről ezen felül bármire, hitre, keresztségre, megtérésre, jó cselekedetekre lenne szükség,[19] a liberálisok szerint pedig az anonim kereszténység olyat tulajdonít mondjuk egy őszinte muszlimnak, zsidónak, vagy ateistának - hogy ő titkon keresztény lenne - amit az önhitt feltételezésként utasítana vissza.[20]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Szólok a hallgatag Istenhez; inː Imádság és élet; Im Kommissionsverlag der Carinthia Klagenfurt, München, 1967
  • Karl Rahner–Herbert Vorgrimlerː Teológiai kisszótár; ford. Endreffy Zoltán, közrem. Kuno Füssel; Szt. István Társulat, Bp., 1980
  • A hit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába; ford. Endreffy Zoltán; Szt. István Társulat, Bp., 1983
  • Népi vallásosság; szerk. Karl Rahner, Christian Modehn, Michael Göpfert, ford. István Éva; OMC, Bécs, 1987
  • Az élet imádságai; bev. Karl Lehmann, ford. Búzás József, Szt. István Társulat, Bp., 1988
  • Itt nyom a cipő. Karl Rahner válaszol fiatalok leveleire; Élet, Basel, 1990 (Az ifjúság és világa)
  • Az ige hallgatója. Vallásfilozófiai alapvetés; ford. Gáspár Csaba László; Gondolat, Bp., 1991 ISBN 963 282 615 9; Johannes Baptist Metz átdolgozása jegyzetek és vita nélkül, 1963 június, 1941. alapján (1985)
  • Hit, szeretet, remény. A lelki élet olvasókönyve; ford. Dévény István; Egyházfórum, Bp.–Luzern, 1991 (Egyházfórum könyvei)
  • Mit jelent Jézust szeretni?; ford. Gaál András; Herder, Bp., 1993
  • Egyházreform. Lehetőség és feladat; bev. J. B. Metz, ford. Jakabffy Tamás; Egyházfórum, Bp., 1994
  • Isten: rejtelem. Öt tanulmány; vál., ford. Várnai Jakab; Egyházfórum, Bp., 1994
  • Karl Rahner: Az evangéliumi tanácsok / Hans Urs von Balthasar: A három evangéliumi tanácsról; ford. Urbán József; Szepi, Szeged, 1995
  • Kedves Rahner atya! Fiatalok leveleire válaszol Karl Rahner; ford. Kalász Vilmos; Új Ember, Bp., 1996 (Új Ember könyvek)
  • A Szentháromság. Az üdvtörténet eredendő, transzcendens alapja; ford., utószó Görföl Tibor; L'Harmattan, Bp., 2007 (Coram Deo klasszikusok)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Babelio (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  7. ↑ Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  8. ↑ ENCYCLOPÆDIA BRITANNICA: Karl-Rahner
  9. ↑ a b c d Új Ember, 2004-03-14/11. szám
  10. ↑ a b c d e Katolikus Szemle 36. (1984/3, Róma): Karl Rahner életműve
  11. ↑ Mérleg 1979/1, 25-26.
  12. ↑ Világvallások A-Zs (2009)
  13. ↑ Magyar Filozófiai Szemle, 1984. 3–4. szám
  14. ↑ a b Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
  15. ↑ Magyar Filozófiai Szemle, 1984. 3–4. szám
  16. ↑ Világosság, 1979. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám): Karl Rahner teológiája
  17. ↑ Marcel Lefebvre érsek: Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz, 2003, 121-122. old.
  18. ↑ John A. Hardon SJ idézi Rahnert: “the more recent approaches suggest the following considerations, one has to remember that the words of institution indicate a change. But not give any guiding line for the interpretation of the actual process. As regarding transubstantiation it may be said, the substance, essence, meaning and purpose of the bread are identical but the meaning of a thing can be changed without changing the matter. The meaning of the bread has been changed through the consecration something which served profane use now becomes the dwelling place and the symbol of Christ who is present and gives Himself to His own.”Crisis of Faith and the Eucharist
  19. ↑ "It is a very grave doctrinal error because it declares personal justification as being already realized for every man without any participation of his will or free choice and, so, without any need of his conversion, faith, baptism or works." Errors of Vatican II, part 3, SSPX Asia
  20. ↑ Hans Küng szavai:"It would be impossible to find anywhere in the world a sincere Jew, Muslim or atheist who would not regard the assertion that he is an 'anonymous Christian' as presumptuous". http://www.stjohnadulted.org/The_09.htm

Források[szerkesztés]

  • Görföl Tibor, Kránitz Mihály: Teológusok lexikona. Budapest: Osiris, 2002
Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Karl_Rahner&oldid=23752837”