Szent János-keresztelőkápolna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent János-keresztelőkápolna
Baptistry Florence Apr 2008.jpg
A Battistero a Paradicsomi kapu felől nézve

Település Firenze
Ország Olaszország
Vallás római katolikus
Névadó Keresztelő Szent János
Építési adatok
Típus kápolna
Alapadatok
Szélesség kb. 26 m
Elhelyezkedése
Szent János-keresztelőkápolna  (Firenze)
Szent János-keresztelőkápolna
Szent János-keresztelőkápolna
Pozíció Firenze térképén
é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 18″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 23″, k. h. 11° 15′ 18″
A kápolna a szentély felől nézve, háttérben a dóm
A mennyezeti mozaik

A Szent János-keresztelőkápolna (olaszul Battistero di san Giovanni Battista, röviden: Battistero) Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak fölajánlott, nyolcszögletű keresztelőkápolna Firenze történelmi központjában. A firenzei dómmal szemközt, a Dóm téren áll. A kápolna egyike Firenze legrégibb épületeinek. Látványosságai közé számítanak a bronzkapuk és a kupolát belülről borító mozaikok. Ebben a kápolnában keresztelték meg 1265-ben Dantét is.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban az épület mellett állt a püspökség, a tér nyugati oldalán. A 16. században új püspöki palotát építettek, amit a 19. században áthelyeztek úgy, hogy a teret kiszélesítették, és a palotát hátrébb (a Battistero mögött, a dómmal ellentétes oldalon) építették fel, eredeti formájában. A kápolnáról így elmondható, hogy korábban inkább a püspöki palotához kapcsolódott, mint a dómhoz, illetve annak elődjéhez, a Santa Reparata-templomhoz, különösen, hogy a kápolna és a korábbi templom között egy keskeny épület is állt, ami ispotályként szolgált, és amit 1292-ben, Dante tanácsára lebontottak.[1]

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai dóm elkészülte előtt a Santa Reparata-templomot és a kápolnát felváltva hívták dómnak a korabeli dokumentumokban,[1] de az utóbbi számított a középkori város centrumának.[1] Maga Dante is "mio bel San Giovanninak" („az én szép Szent Jánosom") nevezte az épületet.[1]

A kápolna stílusa Firenze egészére hatott, ami utána, a reneszánszban keletkezett a városban, szellemében és eredetében ebben az épületben összpontosul.[1] A Battistero protoreneszánsz alkotás, és nagyobb hatással volt a helyi építészet alakulására, mint a vele egyidőben, az Arno túlsó partján megépült San Miniato al Monte-templom.[1]

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület pontos korát nem lehet megállapítani. Az eredeti kápolnát valószínűleg római kori alapokra emelték, az egykori római város szélén. A legenda szerint egy Mars-szentély képezi az alapját, más források szerint az első században prétorok háza állt itt, ásatások pedig a kápolna alatt egy római fürdő vendégfogadóját tárták fel.[2] Végül az 5. században alakítottak ki egy ókeresztény kápolnát, ebből a korból származó pénzérméket is találtak. Ezt a korai épületet 1000 körül újították fel, újbóli felszerelésére 1059-ben került sor[2]. Erre a korra utalnak a belső oszloppárok és a kupola alatti karzatok.

Mai formáját a 11. században kezdték el kialakítani. Piramis-szerű tetőzete 1128-ban készült el, az oszlopos lanterna 1150-ben, a négyszögletes szószék (a „zseb") 1202-ben épült meg egy korábbi félköríves apszis helyén.[3] A kápolnát kívülről zöld-fehér színű, félkörívekkel, négyszögekkel és derékszögekkel díszített márványlapok borítják, ami eltér a korban szokásos díszítésektől. Ennek Firenze invesztitúra háborúk során tanúsított magatartása az oka,[4] amikor is a város megpróbálta megőrizni a függetlenségét, ami abban is megmutatkozott, hogy az északi román stílus helyett tudatosan a déli, római mintákat követték. Arnolfo di Cambio 1296-ban fekete-fehér sávosra festette a sarokpilléreket.

Az átépítések és hozzáépítések ellenére az épületet sokáig antiknak tartották, többek közt Dante és Filippo Brunelleschi is.

Restaurálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1966-os firenzei árvíz ebben az épületben is károkat okozott: megrongálódtak a kapuk és néhány, a kápolnában kiállított műtárgy. Ezeket restaurálásuk után vagy visszahelyezték eredeti helyükre, vagy múzeumba kerültek, s a helyükre másolatukat állították ki.

A kápolna külsejét 2014 januárjától restaurálják, a munkálatok 2015 nyarára érnek véget. Legutóbbi átfogó renoválása a második világháborút követően volt.[5]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna külseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület elrendezése a korakeresztény, nyolcszögletes alaprajzú központos tértípust követi.[6]. Sátorteteje van, ami tompaszögeket bezáró csúcsba fut össze. Az így képződött kupola közel 26 méter átmérőjű teret fed be.[6] Az épület magassága alig nagyobb a szélességénél,[6] összhatásában a jól áttekinthető centrális terek közeli rokona.[6] A sarkok pillérrendszere erőteljesebb, míg a falsíkok könnyedebbek. A fény tompításában, irányításában és a dekoráció jellegében kora középkori hatások is érvényesülnek.

Oldalain fapillérek vannak, amik három részre osztják azokat. Fölöttük kiugró párkányok és kerek boltívek vannak, ablakokkal. A külsőt díszítő vakívek, féloszlopok plasztikus hatást kölcsönöznek az épületnek, míg a későbbi attika-ráépítésnek grafikus hatása van.

A homlokzatok kialakítását a finom tagoltság jellemzi, amit a fehér és zöld márványfelületek váltakozása is megerősít. A pillérek rendszere és az íves-oszlopos tagolás enyhe relieffel fekszik a falfelületre. A sarokpillérek 1296-ban készült fekete-fehér vízszintes sávozása némi ellentétet mutat az eredeti homlokzatok rendszerével és légiesnek ható kiképzésével. A homlokzatsíkok vízszintesen és függőlegesen is 3-3 részre vannak osztva. Ez a hármas tagolás sok helyen visszatér, a részletekben vagy a márványinkrusztáció rajzában, de megfigyelhető az is, hogy magából a nyolcszög alapú épületből egy időben csak 3 homlokzata látható.[6] Kellő távolságból figyelve a hármas tagolás szerinti látvány középpontjában jelentős szerepet kapnak a Battistero kapui.

A kapuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A déli kapu (Pisano, 1336)
A (keleti) Paradicsomi kapu (Ghiberti, 1452)

A Battisterónak három kapuja van, amelyek a reneszánsz kor kezdeteitől az újabb kor művészete felé is utat nyitnak. Jelentőségük azért is nagy, mert a Dóm tér együttesében és annak városképi hatásában is fontos szerepet játszanak.[7]

Déli kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna bejáratául szolgáló déli kapu, Andrea Pisano műve, 1330 és 1336 között készült el, a kápolna legrégibb kapuja. Eredetileg a keleti oldalon állt, de Ghiberti második kapujának helyéről a déli oldalra helyezték át.[7] A kapu a favázas ajtó formáit ültette át bronzba.

28 aranyozott képmezője van, amiből húszat a kápolna névadójának, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt; az ő élete eseményeit mutatja be. Az alsó 8 mező az erény allegóriáit ábrázolja. A domborművek bronzból készültek, ívekből és négyszögekből kialakított, négykaréjos, gótikus keretbe foglalva. A kapu évszázados hatást gyakorolt a firenzei szobrászatra.[8] Amikor a kápolnát patronáló posztósok céhe 1401-ben pályázatot írt ki újabb bronzkapu építésére, mintául Pisano művét állították.

A kapu ajtókeretén figurális és növényi motívumok láthatók, amiket Vittorio Ghiberti, Lorenzo Ghiberti fia készített 1452 és 1462 között. A kapu fölötti Keresztelő János lefejezése című háromalakos szoborcsoportot Vincenzo Danti készítette, 1571-ben.

Északi kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi kapu elkészítésére 1402-ben 7 pályamű érkezett, olyan szerzőktől mint Lorenzo Ghiberti, Filippo Brunelleschi, és Jacopo della Quercia. A zsűri tetszését az első kettőé nyerte el, végül Ghiberti művét választották. Mindkét pályamű fennmaradt, a Bargellóban őrzik őket. A pályázóknak Izsák feláldozását kellett feldolgozniuk, de végül is nem ótestamentumi jelenetek díszítik az elkészült kaput.

Ghiberti 1424-re készült el vele. A délihez hasonlóan 28 dombormű díszíti, azaz követi Pisano kompozícióját, de a domborművek már gazdagabb felfogása és a váz díszítésének lágyabb ritmusa már stílusbeli változást jeleznek[9]. Az alsó két képsoron az egyházatyákat és a négy evangelistát lehet látni, a harmadik sorban látható egy Újszövetségből vett képsor, ami az angyali üdvözlettel kezdődik, és tart a legfelső sorig, ahol a pünkösdi csodával fejeződik be. Ennek a kapunak az ajtókerete visszafogottabb, mint a déli kapué.

A kapu fölötti, Keresztelő János prédikál című háromalakos szoborcsoportot Giovan Francesco Rustici készítette 1506 és 1511 között.

Keleti kapu[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A Paradicsomi kapu felosztása (a részek leírását lásd a szövegben)

Ghiberti az északi kapu elkészítése után már pályázat nélkül kapott megbízást a keleti (Dómmal szembeni) kapu elkészítésére.[9] A keleti kapu, más néven Paradicsomi kapu (olaszul Porta del Paradiso), Ghiberti főműve, amin 1425-től 1452-ig 27 éven át dolgozott, a Kereskedők Céhének megbízásából. A kaput azért nevezik Paradicsomi kapunak is, mert Michelangelo azt mondta róla, hogy „méltó lenne arra, hogy a Paradicsom kapuja legyen".

Ez a kapu már nem 28 részre osztott, és Ghiberti szakított a Pisano-féle gótikus keretezéssel is, egyszerű négyzettel vannak keretezve a képek, amiket aranyozott kettős reliefsor övez. A másik két kapu tábláihoz képest a Paradicsomi kapuéi nagyobbak, ezért csak 10 kép kép fért el rajta. Eltűntek a másodlagos keretezések is, de megjelent a perspektíva korai ábrázolása.[10] A 10 relief tulajdonképpen plasztikus alakokkal gazdagon benépesített tájkép[9], ahol az előtérben szereplő figurák kerekségükben vannak megmintázva, majd a dombormű egyre laposabbá válik, hogy a leghátsó elemek szinte már csak rárajzoltnak tűnjenek.[11]

A képmezők sarkain bronzfejek vannak, közülük a bal oldal közepén Ghiberti saját arcmását örökítette meg. A kapun már használja az akkortájt felfedezett perspektívát, így ezek a képek már nem olyan merevek, mint az északi kapuéi.

A domborművek sorban a következő ótestamentumi jeleneteket ábrázolják[8]:

1: Ádám és Éva teremtése; kiűzetés a Paradicsomból
2: Ádám a földet műveli; Káin testvérgyilkossága
3: Az özönvíz; Noé bárkája; Noé áldozata és részegsége
4: Ábrahám a három angyallal; Sára a sátorban; Hágár a pusztában; Izsák feláldozása
5: Ézsau és Jákob története: Ézsau Izsákhoz megy; Ráhel és Jákob; Izsák megáldja Jákobot
6: József és testvérei Egyiptomban; Benjámin zsákjában megtalálják az aranypoharat; a testvérek visszatérése Kánaánba
7: Mózes átveszi a törvénytáblákat
8: Jerikó falai leomlanak; Józsua átkel a Jordánon
9: Dávid harca a filiszteusokkal; Góliát legyőzése
10: Salamon fogadja Sába királynőjét

A kapu fölötti háromalakos Krisztus megkeresztelése című szoborcsoportot 1502-ben készítette Andrea Sansovino, a bal oldali angyal Innocenzo Spinazzi műve, 1792-ből.

Az 1966-os firenzei árvíz ezt a kaput is megrongálta, 5 dombormű levált az ajtószárnyakról. Restaurálás után visszahelyezték őket. 1990-ben elkészítették a kapu másolatát, jelenleg ez látható a kápolnán, az eredetit pedig a Dóm-múzeumban őrzik.

A kápolnát 7-8 méter távolságból nézve becsülhető meg leginkább a kapu művészi értéke[12], mivel innen már minden részlet látható.

A kápolna belseje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kápolna belseje a szentély felé nézve
A mennyezeti mozaik részlete

A kápolna belső tere függőlegesen két részre osztott. Az alsóban a kandellúrás pilaszterek gránitból készült, aranyozott korinthoszi oszloppárokkal vannak díszítve, köztük a külső homlokzat geometrikus mintája látható. A felső részen ikeríves galéria fut körbe. A szószék fülkéjét és a három kaput teljes falmagasságig kettős pilaszterek és félkörívek díszítik. A kupola alatt közvetlenül négyszögletes képmezőkben attika-sor látható.

A Pisano-féle déli kapun belépve, jobbra található a keresztelőkút. Ez a pisai iskola munkája a 14. század második feléből. Fölötte látható a Krisztus megkeresztelését ábrázoló festmény, Alessandro Alloritól, 1591-ből.

Az északi kapu és az apszis között látható XXIII. János ellenpápa síremléke, amit 1425 és 1427 között készített Donatello és Michelozzo. Az ellenpápa alakja Donatello, a talpazaton lévő három nőalak, a Hit, Remény és Szeretet allegóriája Michelozzo művei.

A kápolna műkincsei közé tartozik még két római szarkofág és Ranieri püspök kőkoporsója.

A téglalap alakú szentélyt a 13. század első éveiben építették a kápolnához, a következő évszázadban készült el Agostino di Jacopo műhelyében a mozaikdíszítés és az előtérben lévő gyertyatartó angyal. A főoltártól balra Mária Magdolna faszobra állt, amit Donatello készített, 1460-ban. Az 1966-os árvíz alatt súlyosan megrongálódott, restaurálás után visszahelyezték, de később átvitték a Dóm múzeumba.

A kápolna padlóján is a 13. században készült mozaikszerű berakás látható, amin az állatövet ábrázolták, a közepén visszafelé is olvasható latin szöveggel.

A kupola mozaikja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Battistero kupolájának mozaikját 1226-ban készítette Coppo di Marcovaldo, de a végső munkálatok a következő század elejéig elhúzódtak. A főoltár feletti részen a szivárványon trónoló Krisztus látható, amint az utolsó ítéletkor a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti. A mennyezet további, körbefutó részein látható mozaikdíszítés 5 részre oszlik, ahol ó- és újtestamentumi jelenetek láthatók: Keresztelő Szent János életének eseményei, történetek Krisztusról, József életének eseményei, képek a világ teremtéséből, Az égi hierarchiák Krisztussal és a szeráfokkal. A Krisztus fölötti képszalagon, ami egészen a lanternáig nyúlik, szőlőindák, pávák és szarvasok között a Teremtőt és a mennyei seregeket látni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Pogány, 44. oldal
  2. ^ a b Polyglott, 19. oldal
  3. Pogány, 41. oldal
  4. Polyglott, 20. oldal
  5. Restaurálják a firenzei dóm keresztelőkápolnáját. mandiner.hu, 2014 [last update]. (Hozzáférés: 2014. április 15.)
  6. ^ a b c d e Pogány, 45. oldal
  7. ^ a b Pogány, 46. oldal
  8. ^ a b Panoráma, 54. oldal
  9. ^ a b c Pogány, 48. oldal
  10. Pogány, 51. oldal
  11. Pogány, 53. oldal
  12. Pogány, 54. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wellner István: Firenze, Panoráma útikalauz, 1975 ISBN 963 243 041 7
  • Aranykönyv: Firenze, a város és remekművei, 1996 Bonechi kiadó, ISBN 88 7009 956 3
  • Polyglott útikalauz: Firenze. Pegazus Rt. Budapest, 1992 ISBN 963 7598 08 1
  • Pogány Frigyes: Firenze. Corvina kiadó, Budapest 1971, ISBN nélkül

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent János-keresztelőkápolna témájú médiaállományokat.