Firenzei dóm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vilagorokseg logo ff tif.png  A Firenze történelmi központja
világörökségi helyszín része
Firenzei dóm
A Campanile és a Dóm éjszakai megvilágításban
A Campanile és a Dóm éjszakai megvilágításban

Település Firenze
Ország Olaszország
Vallás római katolikus
Névadó Szűz Mária
Építési adatok
Típus katedrális
Építés kezdete 1294
Építés befejezése 1436
Alapadatok
Hosszúság 169 m
Magasság 107 m
Szélesség 104 m
Elhelyezkedése
Firenzei dóm (Firenze)
Firenzei dóm
Firenzei dóm
Pozíció Firenze térképén
é. sz. 43° 46′ 24″, k. h. 11° 15′ 22″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 24″, k. h. 11° 15′ 22″
A Firenzei dóm hivatalos honlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Firenzei dóm témájú médiaállományokat.

A firenzei dóm, olaszul Cattedrale di Santa Maria del Fiore, (jelentése: Liliomos Szűz Mária-székesegyház), Firenze főtemploma. Építését 1294-ben kezdték meg, a kupolát 1436-ban fejezték be, felszentelését IV. Jenő pápa végezte.[1] Eredeti, befejezetlen homlokzatát a 16. században lebontották, a ma látható a 19. században készült neogót stílusban.[1] A katedrális ma Olaszország 3. legnagyobb, és a keresztény világ 4. legnagyobb temploma.[2] A Világörökség része.

Építéstörténete[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

A dóm alaprajza az építés különböző fázisaiban. Piros: A Santa Reparata, narancs: Arnolfo di Cambio terve, világossárga: az átalakított terv, megnövelt méretekkel

A dóm felépülte előtt, helyén egy korábbi templom, a Santa Reparata állt. A város területének - és így lakosságának - megnövekedésével, valamint a nagypolitika terén elért egyre nagyobb szerepével összhangban a Santa Reparata már nem elégítette ki az igényeket, így 1294-ben néphatározat döntött egy új, Firenze nagyságát kellőképpen reprezentáló templom alapításáról. A dóm építésekor a korábbi templomot csak fokozatosan bontották le, egyes részei még 1375-ig álltak, az alapjai ma is megtekinthetőek a dóm alagsorában. A dómba, hatalmas méretei miatt azonban nemcsak a Santa Reparatát, hanem más, kisebb templomokat és házakat is beleépítettek.

Az építés kezdete[szerkesztés]

A dóm terveit Arnolfo di Cambio készítette, ő végezte az építési munkálatok előkészületeit 1296-tól, az alapkőletételre 1299. szeptember 8-án került sor.[1] Amikor Arnolfo pár év múlva elhunyt, a munkálatokat Giotto di Bondone vette át. Az építkezés ekkortól megakadt, mivel Giotto elsősorban a Campanile megépítésére koncentrált. 1337-es halála után az építkezés 20 évre abbamaradt. Az új, módosított terveket [3] 1367-ben fogadták el. A főhajót 1378-ban, a mellékhajókat 1380-ban fejezték be, a szentély 1421-ben készült el.[3] Giotto után a megbízott építésvezetők Andrea Pisano, majd az ő halála után, 1351-től Francesco Talenti voltak.

A kupola és a homlokzat[szerkesztés]

Filippo Brunelleschi 1420-ban átvette a munkát, ekkorra már készen volt a hosszhajó, a boltváll magasságáig a kupolatér. Ő, egy pályázatot megnyerve, a kupolát készítette el, amit 1436-ban szenteltek fel, de a laterna, melyet 1445-ben kezdtek el építeni,[4] csak 1461-ben készült el.[3] Az Arnolfo di Cambio-féle homlokzatot 1587-ben lebontották, a jelenleg látható neogótikus stílusú 1871-1887 között épült, Emilio de Fabris tervei alapján.[3]

Leírása[szerkesztés]

Méretei[szerkesztés]

A templom 169 m hosszú, 104 m széles, kupolája a laternával 107 m magas, ezzel Olaszország legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb temploma.

Külseje[szerkesztés]

A kupola[szerkesztés]

A Brunelleschi által épített kupolát a dóm ékességének tartják,[4] és egyben az építész remekművének. A kupola szerkezetét téglából halszálka-mintára rakott boltcikkelyek alkotják, amiket láncok erősítenek egymáshoz. A csúcsíves kettős kupola egy dobon nyugszik, a két héj közzel van elválasztva.[4] Átmérője 45 méter, magassága 91 méter,[4] a tetejét 463 lépcsőt megmászva lehet elérni.[5]

A vastagabb belső héjban 64 rejtett, spirálvonalban felfelé haladó bordát hozott létre, így a kupola szerkezete önhordó lett, nem kellett aláállványozni a teljes építkezés ideje alatt. A kupola belsejét Vasari és Federico Zuccari freskói díszítik, amik 1572-79 között készültek, habár Brunelleschi díszítés nélkülire tervezte.[4] A 19. században, és a 20. század második felében is felmerült az elképzelés, hogy újra fehérre festik.[4] A laterna 107 méterre emeli a dóm magasságát. Szintén Brunelleschi tervezte, kis templom formájúra.[4]

A homlokzat[szerkesztés]

A dóm eredeti homlokzatát még Arnolfo di Cambio készítette, de mivel befejezetlenül maradt, 1587-ben lebontották.[6] Mintegy 300 éven át pályázatok és tervek sora készült el a homlokzat befejezésre, de csak 1871-ben sikerült az egyiket, Emilio de Fabris tervét elfogadniuk. Az új, neogótikus homlokzat 1887-re készült el. A megépítéséhez ugyanolyan carrarai fehér, pratói zöld és maremmai rózsaszín márványt használtak, mint a dóm a többi részéhez.[6]

A homlokzatot Szűz Mária történeteivel díszítették, balról jobbra haladva az Irgalom, A Szűzanya a városi patrónusokkal és a Hit látható a lünettákban, a középső bejárat oromdíszén a Szűzanya dicsfényben látható.[6] A három rozetta közé helyezett fríz fülkéiben az apostolok és Mária szobrai vannak elhelyezve, felül művészek mellszobrai láthatóak.[6] Az egész homlokzatot egy timpanon zárja le, amin középen az Úristent ábrázoló dombormű van elhelyezve.[6]

Az új homlokzat nem mindenki tetszését nyerte el, egyes kritikák szerint „a historizmus jegyében fogant neogótikus, a Dóm visszafogott stílusától idegen, teátrális, hangoskodó homlokzat megalkotása mellett”[1] döntöttek a korabeli döntéshozók. A Museo dell'Opera del Duomo őrzi az új homlokzathoz készített egyéb, de nem nyertes modelleket.[1]

A déli oldal[szerkesztés]

A keleti oldal[szerkesztés]

A dóm keleti oldalán látható a szentély a kápolnákkal, amik 3 apszisban kaptak helyet, mindhármat kupola fedi be.[7]

Az északi oldal[szerkesztés]

Belseje[szerkesztés]

Egyszerű, puritán stílusú, de több gyönyörű festmény és síremlék ékesíti.

A kápolnák[szerkesztés]

A központi kápolnában található például Firenze első püspökének, Szent Zenóbiusznak (Santo Zenobio, alias San Zanobi) a szarkofágja, Lorenzo Ghiberti műve. Ugyanitt az oltár felett látható két terrakotta angyalszobor, Luca della Robbia alkotása. A bal oldali hajóban levő két lovas kép Paolo Uccello és Andrea del Castagno munkája. Lépcső visz le Szent Reparata kriptájába; itt nyugszik Brunelleschi is.

Lorenzo Ghiberti például a firenzei dóm számára készítette azt az (arany) ereklyetartót, amely Szent Zenóbiusz életének jeleneteit ábrázolja.

Filippo Brunelleschi sírja a Dómban

A padló[szerkesztés]

A dóm márványpadlója a 16. századból származik, mintája labirintusszerű.[5]

Kapcsolódó épületek[szerkesztés]

A dómhoz két különálló épület csatlakozik szervesen. Az egyik a harangtorony, mely itáliai szokás szerint különálló épület, a másik a dóm korábbi építőcsarnoka, ahol napjainkban múzeum foglal helyet, gyűjteménye javarészt a dómmal kapcsolatos művekből és egyéb tárgyakból áll.

A harangtorony[szerkesztés]

84,7 méter magas, gótikus harangtorony, sötét és világos márványberakással. A köznép ma is Giotto tornyának hívja. A mester 1334. július 9-én látott neki a munkának: 20 rőfnyi (kb. 15,5 m) mély gödröt ástak hozzá, s kimerték a kavicsot és vizet a gödörből, majd alját kemény kövekkel borították. Erre került aztán 12 rőfnyi (kb. 9,3 m) tégla és kavics, majd kézzel 8 rőfnyi (kb. 6,5 m) magasságú fal. Ünnepélyes keretek között, Firenze érseke tette le első kövét. A falakat ezután a német gótikát követő stílusban építették tovább.

A torony építését 1359-ben Andrea Pisano s később F. Talenti fejezték be. Az alsó szinten ikerablakok, míg a legfelsőn hármasablak található. A faldíszítő elemeket maga Giotto rajzolta meg. A tervek alapján aztán Pisano tette fel a domborműveket.

A templom felőli oldal domborművei Luca della Robbia alkotásai. 1437 és 1438 között készített öt márványművet, amelynek figurái az öt szabad művészetet személyesítették meg.

A felette nyíló fülkék szobrai csak másolatok, eredetijüket a Dóm múzeumában lehet megtekinteni. A torony nyugati oldalát Donatello szobrai, többek közt a híres Zuccone (Habakuk próféta), déli és északi oldalát Giotto és Andrea Pisano szép reliefjei ékesítik.

A Dóm-múzeum[szerkesztés]

Az 1891-ben megnyitott Museo dell'Opera del Duomoban őrzik a székesegyházból, a harangtoronyból és a keresztelőkápolnából való régiségeket, többek közt a Luca della Robbiától és Donatellótól származó éneklő és táncoló fiúk és lányok csoportjait s más domborműveket, szobrokat, ötvöstárgyakat. A leghíresebb mű a múzeumban Michelangelo Pietàja (1550).

Építői, művészei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e Polyglott 22. oldal
  2. Rolf C. Wirtz: Firenze: Művészeti kalauz. Budapest: Vince Kiadó. 2007. 50. o. ISBN 9789639552906  
  3. ^ a b c d Polyglott 23. oldal
  4. ^ a b c d e f g Aranykönyv 5. oldal
  5. ^ a b Zsebútitárs 13. oldal
  6. ^ a b c d e Aranykönyv 6. oldal
  7. Zsebútitárs 12. oldal

Források[szerkesztés]

  • Fajth Tibor: Itália (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp., 1980) ISBN 963-243-235-5
  • Giorgio Vasari: A legkiválóbb olasz festők, szobrászok és építészek élete (eredeti cím: Le vite de' piú eccelenti architetti, pittori, et scultori italiani, da Cimabue insino a' tempi nostri. Nell'edizione per i tipi di Lorenzo Torrentino - Firenze 1550, di Giorgio Vasari, ford. Zsámboki Zoltán, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.) ISBN 963-596-256-8
  • A művészet olasz városai, Edizione Lozzi, Róma, 1998
  • Ross King: Brunelleschi kupolája A firenzei dóm építésének története Fordította: Makovecz Benjámin, Park Könyvkiadó, Budapest, 2008
  • Panoráma: Wellner István. Firenze. Panoráma útikalauz. Budapest: Panoráma. ISBN 963 243 041 7 (1975) 
  • Aranykönyv: Aranykönyv: Firenze, a város és remekművei. Budapest: Bonechi kiadó. ISBN 88 7009 956 3 (1996) 
  • Polyglott: Firenze. Polyglott útikalauz. Budapest: Pegazus Rt. ISBN 963 7598 08 1 (1992) 
  • Pogány: Pogány Frigyes. Firenze. Budapest: Corvina kiadó. ISBN nélkül (1971) 
  • Toscana: Anne Mueller von der Hagen, Ruth Strasser. Toscana – Művészeti kalauz. Budapest: Vince kiadó. ISBN 978 963 9552 51 7 (2005) 
  • Zsebútitárs: Firenze – térképes útikalauz. Budapest: Panemex Kft. ISBN 978 963 9825 41 3 (2009) 

További információk[szerkesztés]