Noé bárkája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Biblia leírása szerint Noé bárkája egy nagy méretű hajó volt, melyet Noé Isten parancsára épített, hogy megmentse családját és a föld állatvilágát az özönvíztől. A történet olvasható a Bibliában, Mózes első könyvének (Genezis) 6–9. részeiben.

Noé bárkája, ismeretlen francia mester festménye 1675-ből a Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest

A Biblia kronológiája szerint az Özönvíz Kr. e. 2370-ben kezdődött. A bibliakritikusok véleménye szerint a Genezisben elbeszélt bárkáról szóló történet két egymástól független elbeszélésen alapszik és a mai ismert verzió végleges formája csak a Kr. e. 5. században alakult ki. Az ortodox zsidók, a keresztények és a muszlimok is visszautasítják a fenti elméletet.

A bárkatörténet gyakori témája a vallási kutatásoknak, szövegeknek. A 18. századtól a geológia és a biogeográfia is csatlakozott a kutatásokhoz. A bibliakutatók és a történészek is ásatásokat végeztek a törökországi Ararát-hegyen, ott, ahol a Biblia szerint Noé bárkája az özönvíz elmúltával földet ért.

A történet[szerkesztés]

Edward Hicks festménye Noé bárkájáról

Noé bárkájának a története a Biblia Mózes I. könyve 6-9. részeiben olvasható.

A történet szerint Isten – látva az emberek gonoszságát – szomorú volt azért, hogy isteni képmása ilyenné vált és úgy döntött, megtisztítja a Földet a gonosz emberiségtől és nefilektől. Isten látta, hogy Noé becsületes, jó ember, ezért őt, feleségét, fiaikat (Sém, Hám és Jáfet) és azoknak feleségeit meg akarta menekíteni a haláltól és meg akarta tenni őket a következő nemzedék atyjának. Ezért – a Ter. 6,19. szerint – megparancsolta Noénak, hogy a föld összes állatából vegyen egy-egy párt (egy hímet és egy nőstényt), hogy a vízözön elmúltával újra legyenek majd állatok a földön. A kettős eredet abban is megmutatkozik, hogy a Ter. 7,2. viszont ezt írja: „Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét.”

Mikor a bárka elkészült, Noé, családja és az állatok bevonultak a belsejébe, Isten bezárta az ajtót, majd hét nap múlva:

Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
– Mózes I. könyve 7. rész 11.

A „mélység forrásai felfakadának” kifejezés valószínűleg szeizmikus aktivitásra utal, ami a föld domborzatában jelentős változásokkal járt.[forrás?] Az özönvíz ellepte a legmagasabban fekvő hegyeket is, és nem maradt életben egyetlen szárazföldi élőlény sem, kivéve a bárkán levő Noét, családját és az állataikat.

Végül pontosan öt hónap után a bárka megfeneklett az Ararát-hegy csúcsán – Ter. 7,11: Noé életének 600. évének második hónap 17. napján kezdődött az esőzés, majd a Ter. 8,4. szerint a hetedik hónap 17. napján feneklett meg. A 10. hónap első napján (Ter. 8,5.) a vizek annyira visszahúzódtak, hogy láthatóak lettek a hegyek csúcsai, ekkor Noé először egy hollót majd egy galambot engedett szabadon, de azok nem találván szárazföldet, visszatértek a bárkára. Hét nap múlva újra egy galambot engedett ki, ami egy olajfalevéllel a csőrében tért vissza a bárkához. Újbóli hét nap elteltével Noé ismét kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza, ekkor tudta meg Noé, hogy kinyithatja a bárka fedelét és kiengedte – az Úr parancsára – az állatokat is.

Az özönvíz elmúltával Isten megígérte Noénak, hogy soha többet nem fogja özönvízzel elpusztítani a föld élőlényeit. Szövetségük jelképeként szivárvány jelent meg a felhőkben (Mózes I. 9:11). Egyes értelmezések szerint[forrás?] azelőtt azért nem látszott a szivárvány, mert a fény az özönvízig egy gőzpárarétegen keresztül érkezett a földre. Ez a réteg volt az ún. „felső vizek” – 1Móz 1.6 „Legyen mennyezet a víz között, a mely elválassza a vizeket a vizektől.” Ez a gőzpáraréteg szakadt a földre az özönvízkor. Ebből származott az a rengeteg víz, amely el tudta borítani a föld akkor még sokkal laposabb felszínét.[forrás?]

A bárka leírása[szerkesztés]

A bárka leírása alapján készült életnagyságú modell Hollandiában
Középkori ábrázolás Noé bárkájáról

A bibliai leírás szerint a bárka gófer fából épült és szurokkal volt vízállóvá téve. A bárka belsejében rekeszek voltak.

A bárka hossza háromszáz sing (137 méter), szélessége ötven sing (22,9 méter), magassága harminc sing (13,7 méter) volt. Egy ablaksor volt rajta felülről egy singre (az ókori „sing” mértékegység, amely a felnőtt átlagember könyökétől a kinyújtott kézfej középső ujjáig mért körülbelül 45,72 cm-es távolság[1][2]) és egy ajtaja volt oldalt. A bárka belseje három szintre oszlott és térfogata meghaladta a 40 ezer m³-t.

Tudományos szempontból[szerkesztés]

A Bibliában elbeszélt történethez hasonló történeteket ismerünk a sumer mitológiában, ahol a történet arról szól, hogy Isten hogyan figyelmeztetett egy ácsot, hogy építsen egy hajót, amelyen túlélheti a közelgő vízözönt. További hasonló árvíz-bárka történeteket találhatunk sok egyéb népnél.

A 19. századig az özönvíz történetek egyik érve volt az a tény, hogy tengeri élőlények fosszíliái a tengerszint feletti nagy magasságokban is megtalálhatók. A mai geológia, és ezen belül különösen a rétegtan azonban a természetfeletti erők közreműködése nélkül is kielégítően magyarázza mindezt. Sőt, minden részletében cáfolja azt az elképzelést, hogy az egymásra rakódó üledékes rétegek egyetlen szűk időszakon belül jöttek volna létre.

A másik szokásos özönvíz-érv, hogy szinte minden emberi kultúrában, egymástól függetlenül is megtalálhatók az özönvíz-történetek. Ilyen történetek egyfelől a tengerparti népek körében, tehát a tengeráraktól – szökőár, cunami, vihardagály –, tengerszint-emelkedésektől veszélyeztetett kultúrákban jellemzőek, másfelől a folyammenti földműves kultúrákban, amelyek az áradásoktól rettegtek (kivéve Egyiptomot, ahol az áradás kiszámítható és áldásos volt). A tengerpartoktól és időszakosan áradó folyamoktól távoli népek mondái – pl. éppen a magyar mondakincs – egyáltalán nem tartalmaznak özönvízre való utalásokat.

Az élőlények földrajzi elterjedésének tudománya, a biogeográfia szintén mindenben cáfolja azt a nézetet, hogy a ma élő fajok az Ararát környékéről terjedtek volna szét.

Manapság a kutatók tízezrei dolgoznak a földi biodiverzitás feltárásán, de az élőlényfajok többségét még ma sem fedezték fel. Az eddig felfedezett kb. másfél millió faj zöme szárazföldi, ezek 2-2 példányának elhelyezésére szolgáló építmény megalkotása a mai technológiai szinten sem volna megvalósítható. Amikor Noé bárkájának legendája született, akkor az emberek alig néhány száz faj létezéséről tudtak.

A bulvársajtóban időről időre felröppenő híresztelések, miszerint az Araráton egy hatalmas, ősi hajó roncsai fekszenek, természetesen alaptalanok. Egyetlen tudományos folyóirat sem közölt még ezzel kapcsolatos dolgozatot.

További információk[szerkesztés]

  1. W. Gunther Plaut, Bernard J. Bamberger, William W. Hallo (eds.) (1981). The Torah. New York: Union of American Hebrew Congregations. ISBN 9780807400555
  2. See also footnote to Genesis 6:16 in New International Version and text of The Expanded Bible