Harmadik Nagy Imre-kormány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harmadik Nagy Imre-kormány
(1956. november 3.november 12.)
Időhossz 10 nap
Kormányfő Nagy Imre (a minisztertanács elnökeként)
Államfő Dobi István (az Elnöki Tanács elnökeként)
Államforma köztársaság

Pártok Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt,
Magyarországi Szociáldemokrata Párt,
Petőfi Párt,
Magyar Szocialista Munkáspárt
Előző kormány
Következő kormány
Második Nagy Imre-kormány
Első Kádár-kormány


A Harmadik Nagy Imre-kormány felmentése és az Első Kádár-kormány kinevezése 1956. november 12-én

A harmadik Nagy Imre-kormány 1956. november 3-án alakult meg,[1][2][3] amely már valódi többpártrendszert képviselő koalíciós kormány volt. A kormányban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) négy, a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) három-három, valamint a Petőfi Párt (néven újraalapított Nemzeti Parasztpárt) két tagja foglalt helyet.

A kormányfő és a kormány tagjai[forrásszöveg szerkesztése]

Ellentmondások[forrásszöveg szerkesztése]

Gyakorlatilag (de facto) csak egy napig, a szovjet hadsereg másnapi általános támadásáig működött. Jogilag (de iure) ez a kormány egészen 1956. november 7-éig hivatalban volt, hiszen a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nem mentette fel. November 7-én az Elnöki Tanács végül felmentette a kormányt. (A döntés november 12-én jelent meg a Magyar Közlönyben.) Ugyanezen a napon felesküdött a Parlamentben Kádár János kormánya, amely a szovjet fegyverek védelmében alakult, törvénytelenül.

A két kormány hivatali ideje közti átfedés megoldhatatlan jogi probléma elé állította a születő Kádár-rendszert, hiszen a Kádár-kormány november 4-én hajnalban, az ungvári rádión bejelentett megalakulása nem lehetett törvényes, ha elődje akkor még hivatalban volt.

Kezdetben a Kádárt támogató szovjetek azzal próbálkoztak, hogy a Jugoszlávia budapesti nagykövetségére november 4-én menekült Nagy Imrétől néhány nappal később D. T. Sepilov külügyminiszter november 4-re visszadátumozott lemondó nyilatkozatot követelt (amit Nagy Imre megtagadott). Azért is meg kellett tagadnia, mert november 11-én az MSZMP (alapító) Intéző Bizottsága a jugoszláv nagykövetségen Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy Imre és Szántó Zoltán részvételével tartott ülésén határozatban rögzítette, hogy a Nagy Imre-kormánynak nem szabad lemondania.[4]

Az ellentmondást a forradalom és szabadságharc vérbefojtói nem is tudták feloldani, egyszerűen eltusolták és évtizedekig senki nem mert nyíltan beszélni arról, hogy 1956-ban a bevonuló szovjet hadsereg nem a magyarok hívására érkezett, hanem a törvényes kormányt döntötte meg, és állította helyébe saját bábkormányát.[5]

A november 23-án a romániai Snagovba hurcolt Nagy Imre hetekkel később így fogalmazta meg ezt a tényt, illetve a belőle adódó jogi következtetést a Snagovi feljegyzésekben: „Ezek az összeütközések nem az »ellenforradalom«, hanem a két hadsereg fegyveres harcának jellegét viselték magukon.” Kádár „kormányát” Nagy Imre többszörösen idézőjelben említi.

Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]

  1. Naplók, interjúk '56-ról. Összeállította és szerkesztette: Sümegi György. Enciklopédia Kiadó, Bp., 2006. 61-62. o.
  2. Krónika 1956. Főszerk.: Izsák Lajos. Szerk.: Stemler Gyula. Kossuth Kiadó - Tekintet Alapítvány, Bp., 2006. 159. o.
  3. Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Válogatta, összeállította Huszár Tibor. A felhasznált interjúkat készítette Huszár Tibor és Hanák Gábor. A kötetet szerkesztette: Litván György és S. Varga Katalin. 1956-os Intézet - Osiris-Századvég, Bp., 1995. 445. o.
  4. Krónika 1956. Idézett mű 174. o.
  5. Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. Idézett mű 450. o.

Forrás[forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[forrásszöveg szerkesztése]