Az 1956-os forradalom Budapesten kívüli eseményei

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A forradalom előzményei[szerkesztés]

Egy szabadabb hangulat már október 20-a körül kezdett megjelenni az országban. A szegedi egyetem felhívásáról sokan beszéltek országszerte, és a szegediek meghívtak minden magyar egyetemet egy október 23-án tartandó országos értekezletre Veszprémben.

Miskolc[szerkesztés]

Az október 23-ra meghirdetett veszprémi egyetemi értekezletre készülve a hangulat olyan feszült volt a Miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műegyetemen, hogy hétfőn reggel, október 22-én, megszűnt a tanítás. Egyetemi gyűlések indultak meg - reggel még tanulóköri szinten, majd évfolyami szinten. Végül október 22-én délután 3 óra körül egy összegyetemi gyűlés kezdődött meg, ahol a hangulat egyre élesebbé vált. Az egyetem végül elfogadott egy egyetemi programot, amely nagyrészt a negyedéves gépészmérnök hallgatók tizenkét pontjából állt. Délután öt körül már miskolci munkások is megjelentek. Az egyetem egy kéttagú küldöttséget (Édes Pál, Jaszlics Iván) választott meg a veszprémi gyűlésen való képviseletre. Az egyetem rektora, Dr. Sályi István, a küldöttségnek kölcsönözte szolgálati Tatraplan kocsiját sofőrrel együtt. A küldöttség még megállt éjfél körül a miskolci színháznál, amely a városban reformközpont volt, majd felhajtottak Budapestre. Miután mindkét küldött budapesti volt, ott kivárták a reggelt, megálltak a budapesti Műegyetemen, koordinálták Marián őrnaggyal a programjukat. Marián őrnagy megadta a miskolciaknak, hogy lehet majd egy katonai telefonvonalon a budapesti eseményekről tudomást kapni. (Forrás: személyes részvétel, 1956. november-decemberben írt napló).

Október 23. vidéki eseményei[szerkesztés]

Az első tüntetés és az első sortűz Debrecenben[szerkesztés]

Kevéssé ismert tény, hogy a forradalom nem Budapesten kezdődött el és nem is a fővárosban hullott először vér, hanem Debrecenben. Október 23-án reggel debreceni diákok több ezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor Még kér a nép című versét.[1]

Délután ötkor folytatódott a tanácskozás a debreceni egyetemen, majd a diákok hat óra körül ismét a városközpontba vonultak, de most már a város lakossága is folyamatosan csatlakozott hozzájuk. Ekkor a megyei rendőrkapitányság Kossuth utcai székházából az ÁVH katonái figyelmeztetés nélkül lőni kezdték a békés tüntetőket, mire az emberek menekülni kezdtek és a tüntetés feloszlott. A sortűznek két halottja és számos sebesültje volt.[1]

A veszprémi diákgyűlés[szerkesztés]

A veszprémi értekezlet az elején (délután három körül) még nagyon "pártszerű" volt. A színházban tartották vörös zászlókkal, a helyi Párt és DISz vezetői is jelen voltak. A szegediek beszámolója nem volt nagyon forradalmi, inkább a diákszállókbani viszonyokról meg a kosztról panaszkodtak. A helyzet megváltozott, amikor a miskolciak megtudták, hogy a katonai vonal útján mi történt addig Budapesten. A miskolci küldöttek már nem "elvtársaknak" szólították a küldötteket - azon az alapon hogy "elvtárs" egypártos rendszert jelent, míg a miskolci program a magyar nép akaratára bízná hány párt is legyen. A miskolciak bejelentették hogy összeköttetésük van Budapesttel, és félóránként - óránként hozták a híreket: "Budapesten tízezrek tüntetnek, a belügyminiszter feloldotta a kivonulási tilalmat…". "Már új zászlónk van - a tömeg kivágta a szovjet stílusú kalapácsot és búzakalászt…". "Már mennek lehúzni a Sztálin-szobrot".

A helybeli kommunisták ekkor eléggé meghunyászkodók voltak, de az este 8-as Gerő-beszéd hirtelen visszaadta a szájukat. Este félkilenc körül a veszprémi egyetemisták hirtelen körülfogták a miskolciakat: "Iván, a górék már hívták az ávósokat - meneküljetek amíg tudtok - a sofőr már itt van a Tátrával a bejárat előtt". Ami következett az szinte egy Hollywood-i üldözési jelenet volt - de a Tátraplán sikeresen elfutott az ávós Pobjedák elől.

Székesfehérvár környékén már este tíz körül szovjet tankok vonultak lassan Budapest felé, az út mindkét oldalán, bár a közepét szabadon hagyták. Budapestre megérkezve már itt is, ott is viharkabátos, piros-fehér-zöld karszalagosok igazoltatták a miskolci autót - ez nagyon gyanús volt, hiszen csak igen nagykutyáknak volt AA rendszámú Tátraplanja. A Körtéren a Szent Imre szobor már fel volt virágozva, kidíszítve a Kossuth-címerrel. A tömeg hihetetlenül boldog volt, bár mindenfelől fegyvertüzet lehetett hallani. A sok igazolás miatt a miskolciak gyalog mentek Pest felé, miután a Tatraplant biztonságba helyezték a Kelenhegyi-úton, a 23/b kertjében. Ekkor már, éjfél körül a Kálvin-tér felé teherautókról adtak le fegyvereket annak, akinek kellett.(Forrás: személyes részvétel, 1956 november-decemberben írt napló).

Miskolc[szerkesztés]

Ezen a napon a miskolci DIMÁVAG Gépgyár dolgozói elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, és megalakították a demokratikus Munkásszervező Bizottságot, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament.[2]

A szabadságharc vidéki eseményei, november 4-10.[szerkesztés]

Miskolcon az egyetemet november 4-én vasárnap reggel hét óra körül egy szovjet egység megtámadta. Az egyetemisták védekeztek, de az első öt diákszálló egymásután elesett. A hatodikban lányok laktak, itt tűzharc nem volt. Több fegyveres egyetemista elmenekült, bár többen súlyosan megsérültek a tűzharcban. Az egyetemisták egy része, diósgyőri munkásfiúkkal együtt Lillafüred felett, a fehérkőlápai turistaházban szervezett meg egy ellenállócsapatot. Ez a csapat körülbelül két-három hétig (november 25-ig) tevékenykedett. Sokan jártak fel és le, a lillafüredi autóbuszon gyakran a lódenkabát alatt rejtegetve a géppisztolyt. Lillafüreden volt egy kisebb szovjet egység, ezekkel a fehérkőlápaiak egy este össze is csaptak. Más akciók is történtek, például Bükkszentkereszt "felszabadítása" a visszatért kommunista vezetőktől november 23-án éjjel, vagy a rácsapás a diósgyőri pártházra (érdekesen, a következő napon ezt a Szabad Európa is jelentette). A hangulat akkor még a diósgyőri Vasgyárban ("Lenin Kohászati Művek") olyan volt hogy egyes ellenállók nyíltan gyűjtöttek pénzt a gyárban a "fiúk támogatására a hegyekben". A fehérkőlápai csapatot a szovjetek november 25-én meglepték és részben megsemmisítették. (Forrás: személyes részvétel, 1956 november-decemberben írt napló).

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • Mecseki láthatatlanok

Jegyzetek[szerkesztés]