Haraszti Sándor
| Haraszti Sándor | |
| Született |
1897. november 18. Czinderybogád (ma Bogádmindszent) |
| Elhunyt |
1982. január 19. (84 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | osztrák–magyar |
| Foglalkozása |
újságíró, politikus |
Haraszti Sándor (Czinderybogád (ma Bogádmindszent), 1897. november 18. – Budapest, 1982. január 19.[1]) újságíró, politikus.
Tartalomjegyzék
Élete[szerkesztés]
Pécsett 1917-ben, a főreálban érettségizett,[1] majd a vasútnál lett tisztviselő. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadseregben harcolt. 1919-ben a szocialista párt tagja lett.[1] 1921-ben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba emigrált, ahol a Bács-megyei Napló, illetve a Hírlap újságírójaként dolgozott.[1] 1929-ben tért vissza Magyarországra. 1930-tól a kolozsvári Korunk című baloldali folyóirat budapesti munkatársa volt. Párttevékenységéért többször volt börtönben.
1945 és 1948 között a Szabadság című napilap szerkesztője, ezután az MDPKB Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetője volt. 1949-től az Athenaeum Könyvkiadó igazgatója lett. 1950. november 28-án letartóztatták és koholt vádak alapján halálra ítélték, ezt utóbb életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1954-ben rehabilitálták, és a Béke és Szabadság főszerkesztője lett. Az ezt követő időszakban a Nagy Imre körül csoportosuló reformerek egyik vezető egyénisége volt. 1955 októberében Vásárhelyi Miklóssal tiltakozó memorandumot kezdeményezett a kulturális élet korlátozása ellen. A memorandumot eredetileg 59-en írták alá, de utóbb többen visszavonták az aláírásukat és csak nyolcan tartottak ki: Aczél Tamás, Benjámin László, Déry Tibor, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Szervánszky Endre és Vásárhelyi Miklós. [1] A memorandum következtében Vásárhelyi Miklóssal együtt kizárták a pártból.
1956 júliusában visszavették a pártba. 1956. október 31-étől az új pártlapnak, a Népszabadságnak lett a főszerkesztője. Horváth Mártonnal ketten készítették annak a rádióbeszédnek fogalmazványát, amelyben Kádár János november 1-jén bejelentette az MSZMP megalakulását. [2] 1956. november 4-én Nagy Imre csoportjával a jugoszláv követségre menekült, majd Snagovba (Románia) internálták. 1958. augusztus 19-én hat évi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiát kapott. Ezután 1980-ig az Akadémiai Kiadónál dolgozott. Az 1981-ben alapított Beszélő egyik szerkesztője volt.
Művei[szerkesztés]
- Mi a fasizmus?, 1931
- Útikalandok a régi Magyarországon, Táncsics, Budapest, 1963
- Befejezetlen számvetés, Magvető, Budapest, 1986
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
|
