Rupert német király
Rupert | |
Rupert királyi pecsétje (1401) | |
Német király | |
Uralkodási ideje | |
1400. augusztus 21.[1] – 1410. május 18. | |
Koronázása | Köln 1401. január 6.[1] |
Elődje | Vencel |
Utódja | Jobst Zsigmond |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Wittelsbach-ház |
Született | 1352. május 5. Amberg[1] |
Elhunyt | 1410. május 18. (58 évesen) landskorni vár (Oppenheim mellett)[1] |
Nyughelye | Heidelberg[2] |
Édesapja | II. Rupert rajnai palotagróf |
Édesanyja | Szicíliai Beatrix |
Testvére(i) | Anna von der Pfalz |
Házastársa | Nürnbergi Erzsébet |
Gyermekei | 1. Rupert (1375 – 1397) 2. Margit (1376 – 1434) 3. Frigyes (kb. 1377 – 1401) 4. Lajos (1378 – 1436) 5. Ágnes (1379 – 1401) 6. Erzsébet (1381 – 1408) 7. János (1383 – 1443) 8. István (1385 – 1459) 9. Ottó (1390 – 1461) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Rupert témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pfalzi Rupert (németül: Ruprecht von der Pfalz), (1352. május 5.[1] – 1410. május 18.[1]) német király 1400-tól, rajnai palotagróf és választófejedelem (pfalzi választó) 1398-tól III. Rupert néven. A Wittelsbach-ház tagja. I. Mária (1363–1401) szicíliai királynő elsőfokú unokatestvére.
Élete
Ifjúkora
II. Rupert rajnai palotagróf és választófejedelem, valamint Aragóniai Beatrix szicíliai királyi hercegnő (II. Péter szicíliai király és Görzi Erzsébet karintiai hercegnő leánya) fiaként látta meg a napvilágot Ambergben. Anyja ágán Bajor Erzsébet német királynénak, IV. Konrád német király özvegyének és II. Menyhért karintiai hercegnek volt az ükunokája. Már fiatalon részt vett a választófejedelmi rangú Rajnai Palotagrófság kormányzásában, amit apja halála után megörökölt 1398-ban.
Megválasztása
Ő lett a négy választófejedelem egyike, akik 1400 augusztusában Oberlahnsteinben találkoztak és elmozdították trónjáról Vencelt. Ezt követően a rensi gyűlésen a három egyházi választófejedelem, valamint saját szavazata révén nyerte el a német trónt.[1] 1401. január 6-án[1] koronázták meg Kölnben.
A lemondani nem hajlandó Vencel ellen betört Csehországba, de vállalkozása sikertelenül végződött.[1] A kettejük között ekkor meginduló tárgyalások, amelyek során Vencel felajánlotta Rupertnek a római királyi címet császárként való elismerése fejében, kudarcot vallottak.[1]
Itáliai hadjárat
Rupert 1401-ben hadjáratot indított – Firenze támogatásával – az Appennini-félszigetre, melynek célja Milánó meghódítása volt.[1] A király tervei között szerepelt a császári korona megszerzése is. Hamarosan megütközött – a még Vencel által 1395-ben milánói hercegi rangra emelt – Gian Galeazzo Viscontival, de súlyos vereséget szenvedett tőle.[3] Gian Galeazzo Vencelt is megpróbálta Itáliába hívni, de annak otthoni gondjai és Gian Galeazzo halála miatt nem tört ki Ruperttel a háború.[4] Rupert 1401 őszén átkelt az Alpokon, de csapatai felbomlottak és 1402-ben Rupert, túl szegényen ahhoz, hogy új hadjáratot szervezzen, visszatért Németországba. Balsikere lázongást okozott Németországban, de a király találkozott néhány követőjével, hogy kivívja a békét és 1403 októberében elismertette magát IX. Bonifác pápával. Ez okozta Vencel végső bukását.
Belső lázongások
Rupert ezek után már nem vett részt lényeges vállalkozásban, ami érthető is, mert a Luxemburg (Brandenburg, Csehország) és egyes Habsburg-tartományok (Ausztria), valamint Szászország nem ismerte el uralmát.[4] Saját hívei közül előbb a mainzi választóval került viszályba, majd a birodalmi jogoknak területükön való érvényesítése miatt a badeni őrgróffal és a württembergi gróffal.[4] 1405-ben a sértett II. János érsek utóbbi két fejedelemmel és 17 sváb birodalmi várossal létrehozta ellene a Marbachi Szövetséget, amit Rupert kénytelen volt elismerni.[4]
Egyházszakadás kérdése
Rupert az egyházszakadás megszüntetésében nem játszott szerepet.[4] Az 1409-es pisai Zsinat V. Sándort emelte a pápa trónra – de így már 3 pápa lett.[4] A zsinat Vencelt ismerte el római királynak, ennek ellenére Rupert Sándor mellé állt.[4] A birodalom egyes területein – az éppen időszerű helyzettől függően – XII. Gergelyt támogatták.[4]
Rupert helyzetét a birodalmon belül az 1410-ben a mainzi érsekkel harcban álló hesseni és braunschweigi-lüneburgi tartományurakkal megkötött Marburgi Szövetség megerősítette ugyan helyzetét,[4] de ezt már nem tudta kihasználni:[4] 1410. május 18-án Landskrone várában, közel Oppenheimhez befejezte életét.
Családja
Rupert 1374. június 27-én[5] vette el Ambergben[5] Nürnbergi Erzsébetet[5] (1358 – 1411. július 26.), V. Frigyes nürnbergi őrgróf és Meisseni Erzsébet leányát. Kilenc gyermekük született.
- Rupert[5] (1375. február 20., Amberg – 1397. január 25., Amberg).
- Margit[5] (1376 – 1434. augusztus 27., Nancy), 1394-ben hozzáment II. Károly lotaringiai herceghez.
- Frigyes[5] (kb. 1377, Amberg – 1401. március 7., Amberg).
- III. Lajos rajnai palotagróf[5] (1378. január 23. – 1436. december 30., Heidelberg).
- Ágnes[5] (1379 – 1401, Heidelberg), Heidelbergben ment hozzá, röviddel 1400 márciusa előtt Klevei Adolfhoz.
- Erzsébet[5] (1381. október 27. – 1408. december 31., Innsbruck), Innsbruckban ment hozzá 1407. december 24-én IV. Frigyes osztrák herceghez.
- János neumarkti palotagróf[5] (1383, Neunburg vorm Wald – 1443. március 13./14)., fia: III. Kristóf svéd, dán és norvég király
- István simmerni palotagróf[5] (1385. június 23. – 1459. február 14., Simmern).
- I. Ottó mosbachi palotagróf[5] (1390. augusztus 24., Mosbach – 1461. július 5.).
Külső hivatkozások
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h i j k Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 119. oldal
- ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
- ↑ Weiszhár, 119–120. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j Weiszhár, 120. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l [genealogy.euweb.cz/wittel/wittel2.html Wittelsbach 2] (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
Lásd még
Előd: II. Rupert |
zweibrückeni palotagróf | Utód: I. István |
Előző uralkodó: II. Rupert |
|
Következő uralkodó: III. Lajos |