III. Ahmed oszmán szultán
| III. Ahmed Oszmán szultán |
|
 |
|
|
|
|
| Uralkodási ideje 1703. augusztus 22. – 1730. szeptember 20. |
|
| Elődje | II. Musztafa |
| Utódja | I. Mahmud |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1673. december 30. Dobrudzsa |
| Elhunyt | 1736. július 1. (62 évesen) Isztanbul |
III. Ahmed (1673. december 30. – 1736. július 1.) IV. Mehmed fia; bátyját, II. Musztafát követte ennek lemondatása után az Oszmán Birodalom trónján.
[szerkesztés] Uralkodása
Uralkodása kezdetén megkötötte a karlócai (karlovici) békét a Habsburgokkal és a konstantinápolyi békét az orosz cárral. Előbbiben a Temesköz vidékét megtarthatta, ennyi maradt a magyarországi török hódításból, addig az oroszoknak át kellett adni Taganrog és Azov erődítményeket. Tíz évvel később viszont revánsot vehetett Nagy Péter cáron.
Ahmed jó kapcsolatot tartott fenn Nagy-Britanniával. Uralkodása során zajlott a Rákóczi-szabadságharc, bár nem gondolt különösebben II. Rákóczi Ferenc támogatására, az orosz terjeszkedés annál jobban aggodalommal töltötte el. II. József egy alkalommal kérte, hogy támadja hátba a kurucokat és a régi hódoltságból Budáig hatalmas területeket engedett volna át neki. Ám még ez a kecsegtető lehetőség sem kellett Ahmednek, továbbra is Péter cár elleni reváns foglalkoztatta. Befogadta XII. Károly svéd királyt miután I. Péter orosz cár legyőzte a poltavai csatában 1709-ben. Jóllehet ez a befogadás szabályos elfogás volt, mert miután a svéd csapatok maradványai bejutottak Moldvába, egy nagy csapat török harcban sokukat megölte, másokat foglyul ejtett. Az életben maradottak Magyarországra menekültek, ahol a kuruc hadsereghez szegődve a Habsburgok ellen harcoltak tovább. A következő években Károly vendéglátásának minősége mindig aszerint változott, hogy mennyi pénzt tudott fizetni ezért.
Ahmed szultán háborúba keveredett Oroszországgal, mert Péter cár ürügyet talált abban, hogy Károly nála tartózkodik, és állandóan unszolja őt az oroszok megtámadására. Ahmed minden más szultánnál közelebb került ahhoz, hogy megtörje az északi riválisa hatalmát; a pruti hadjáratban az oroszok betörtek Moldvába, de a szultán nagyvezíre, Baltaji Mohamed pasa legyőzte az oroszokat a Prut folyó mellett 1711-ben. Péter csak úgy tudta elkerülni a totális vereséget, hogy lepénzelte a török főparancsnokot.
A megkötött békében a Birodalom visszakapja az Azov erődítményt és a cár biztosította a törököket, hogy a jövőben távol fogja magát tartani a lengyelek és kozákok ügyeitől. Konstantinápolyban mégis akkora volt az elégedetlenség, hogy majdnem a háború megújítására került sor.
1714-ben megtámadta a Velencei Köztársaságot, vesztére, mert több európai állam (a Pápai Állam, Portugália, a Máltai Lovagrend) is fegyveresen lépett fel ellene. 1716-ban a Habsburg Birodalommal is konfliktusba keveredett, s a Savoyai Jenő vezette csapatok támadást indította a temesvári hódoltság felszámolására. Ahmed, aki korábban nem élt József ajánlatával, ekkor mégis úgy döntött, hogy a török kiűzésekor elszenvedett vereségek revánsaként és a régi magyar, valamint horvát hódoltság legalább egy részének visszaállítása érdekében támadólag lép fel méghozzá a belső magyar területeken. Azonban a háború mindjárt megsemmisítő vereséggel indult, mert a péterváradi csatában Savoyai szétzúzta a főerőket, s a török csapatok képtelenek voltak beljebb nyomulni magyar és horvát területen. Ahmed ekkor felvette a kapcsolatokat a II. Rákóczi Ferenc vezette emigrációval. Rákóczinak két és fél millió arany költségtérítést ígért hadjárathoz, valamint jelentős török, román és tatár erősítéseket, ha emigráns kurucokból új sereget szervez és betör Magyarországra. Rákóczi elindult Franciaországból Törökországba. 1717-ben Belgrád újra az osztrákok kezébe került, ekkor Ahmed felakarta gyorsítani az eseményeket azzal, hogy a tatárokat és Moldva vajdáját Erdélybe küldte, amelyek ha eljutnak a Dunáig, akkor megoszthatnák a Habsburg erőket. A tatárok valóban betörtek, igen sok kuruccal együtt, barbár pusztításaik miatt azonban a lakosság nem csatlakozott hozzájuk, hiába igyekeztek a kurucok megnyerni őket ügyüknek. A tatár seregeket a román és magyar parasztok felkoncolták, és a törökök további súlyos vereségeket szenvedtek immár saját területükön. Nagy-Britannia és Hollandia közbenjárásával sor került a pozsareváci békére 1718-ban, amelyben Törökország megtarthatta a Velencétől elvett területeket, de végleg le kellett mondjon Magyarországról.
A Perzsia elleni háború katasztrofálisan végződött, ami a janicsárok felkeléséhez vezetett, akik 1730. szeptember 12-én letették Ahmedet a hatalomtól. Hat évvel később halt meg, börtönben.
[szerkesztés] Források
- Magyarország hadtörténete 1. Főszerk.: Liptai Ervin, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1984. ISBN 963-326-320-4
[szerkesztés] Külső hivatkozások
| Elődje: II. Musztafa |
|
Utódja: I. Mahmud |
|
||||||||||||||||
