Ez a lap egy aktuális, esetleg még csak készülődő sporteseményről szól. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2021. február 9.
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezői döntenek arról, hogy mely 31 csapat jut ki a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra, a rendező Katar mellett. A FIFA mind a 210 tagja nevezett.
Összesen 54 afrikai válogatott vesz részt a selejtezőn. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) 2019. július 10-én jelentette be a lebonyolítás formáját.[2]
Az afrikai selejtező fordulói:
Első forduló: 28 csapat vesz részt (a 27–54. helyen rangsoroltak). A csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek, a párosítások győztesei továbbjutnak a második fordulóba.
Második forduló: 40 csapat vesz részt (az 1–26. helyen rangsoroltak és az első forduló 14 továbbjutója). A csapatokat 10 darab négycsapatos csoportba sorsolják, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A csoportgyőztesek továbbjutnak a harmadik fordulóba.
Harmadik forduló: 10 csapat vesz részt (a harmadik forduló 10 továbbjutója). A csapatokat öt párba sorsolják, a párok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek. A párosítások győztesei kijutnak a világbajnokságra.
Összesen 46 ázsiai válogatott vesz részt a selejtezőn. Ázsiából a rendező Katar mellett négy válogatott jut ki automatikusan a világbajnokságra, az ötödik helyezett csapatnak interkontinentális pótselejtezőt kell játszania.
Az első két forduló a 2023-as Ázsia-kupa selejtezője is, emiatt ebben a két fordulóban a 2022-es világbajnokság rendezője, Katar is részt vesz.[3]
Első forduló: 12 csapat vett részt (a 35–46. helyen rangsoroltak), a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek, a párosítások győztesei továbbjutottak a második fordulóba.
Második forduló: 40 csapat vesz részt (az 1–34. helyen rangsoroltak, Katarral együtt és az első forduló 6 továbbjutója). A csapatokat nyolc darab ötcsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A nyolc csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett továbbjutott a harmadik fordulóba és kijut a 2023-as Ázsia-kupára. Amennyiben Katar a továbbjutók között van, akkor az ötödik legjobb második helyezett is a harmadik fordulóba jut.[5]
Harmadik forduló: 12 csapat vesz részt (a második forduló 12 továbbjutója). A csapatokat két darab hatcsapatos csoportba sorsolják, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A két csoportgyőztes kijut a világbajnokságra, a harmadik helyezettek pótselejtező mérkőzést játszanak. A harmadik forduló két harmadik helyezett csapata oda-visszavágós rendszerben mérkőzik meg. A győztes interkontinentális pótselejtezőn vesz részt.
A dél-amerikai selejtezőben 10 válogatott vesz részt, amely egyetlen csoportot alkot. A csoportban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. Az első négy csapat kijut a világbajnokságra, az ötödik helyezett dél-amerikai ország interkontinentális pótselejtezőn vesz részt.[6]
(3 vagy 4 hely)
2020. június 25-én Covid19-pandémia miatt a FIFA elhalasztotta a 2020. szeptemberi mérkőzéseket. Ennek következtében a formátumot megváltoztatták.[7] 2020. július 27-én jelentette be a CONCACAF az új formátumot.[8]
Első forduló: a 6–35. helyen rangsorolt csapatokat 6 darab ötcsapatos csoportba sorsolták. A csapatok egyszeri körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással, mindegyik csapat kétszer játszik hazai pályán és idegenben. A csoportgyőztesek a második fordulóba jutnak.
Második forduló: az első forduló hat csoportgyőztese három párban oda-visszavágós rendszerben mérkőzik meg. A három győztes a harmadik fordulóba jut.
Harmadik forduló: az 1–5. helyen rangsorolt csapatok és a második forduló három továbbjutója egy nyolccsapatos csoportban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. Az első három helyezett kijut a világbajnokságra, a negyedik helyezett az interkontinentális pótselejtezőbe jut.
Az OFC 2020. július 28-án javaslatot nyújtott be a FIFA-nak a selejtező lebonyolítására.[9]
Első forduló: 11 csapat vesz részt, a csapatokat két darab csoportba sorsolják, ahol egyszeri körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással, egy központi helyszínen. A csoportok első két helyezettje továbbjut a második fordulóba.
Második forduló: A továbbjutó 4 csapat oda-visszavágós egyenes kieséses rendszerben mérkőznek, a győztes az interkontinentális pótselejtezőbe jut.
Összesen 55 európai válogatott vesz részt a selejtezőn. A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája részben kapcsolódik a világbajnoki selejtezőhöz.[10] Két csapat a Nemzetek Ligájából kerül a második fordulóba.[11][12]
Az európai selejtező fordulói:
Első forduló: 55 csapat vesz részt. A csapatokat tíz darab csoportba sorsolják, amelyből öt darab ötcsapatos és öt darab hatcsapatos lesz. A csapatok körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A 10 csoportgyőztes kijut a világbajnokságra, a második helyezettek a második fordulóba jutnak.
Második forduló: 12 csapat vesz részt. A 10 második helyezetthez csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a világbajnokságra vagy nem jutott be a második fordulóba. A 12 csapatot három ágra sorsolják, áganként négy csapatot. Az ágak egyenként két elődöntőből és egy döntőből állnak, mindegyik mérkőzésre a hazai pályán játszó csapatot sorsolják. A három ág győztese kijut a világbajnokságra.