Apátfalva
| Apátfalva | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Dél-Alföld | ||
| Megye | Csongrád-Csanád | ||
| Járás | Makói | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Szekeres Ferenc (Fidesz-KDNP)[1] | ||
| Irányítószám | 6931 | ||
| Körzethívószám | 62 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2886 fő (2017. jan. 1.)[2] +/- | ||
| Népsűrűség | 53,92 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 53,78 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Apátfalva
Pozíció Magyarország térképén
| |||
| é. sz. 46° 10′ 28″, k. h. 20° 34′ 43″Koordináták: é. sz. 46° 10′ 28″, k. h. 20° 34′ 43″ | |||
Apátfalva
Pozíció Csongrád-Csanád megye térképén
| |||
| Apátfalva weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Apátfalva témájú médiaállományokat. | |||
Apátfalva (horvátul: Patfalva, Patvalva, Patfalvin[3]) község Csongrád-Csanád megyében, a Makói járásban.
Fekvése[szerkesztés]
Makótól 10 kilométerre délkeletre, a magyar-román határ közvetlen közelében fekszik, a Maros jobb partján, a Körös–Maros Nemzeti Park határán. A kelet felől szomszédos településsel, Magyarcsanáddal teljesen egybeépült. További szomszédjai: észak felől Királyhegyes, dél felől Nagycsanád (Cenad), nyugat és északnyugat felől pedig Makó.
Megközelítése[szerkesztés]
Központján, nagyjából kelet-nyugati irányban végighalad az élénk nemzetközi forgalmat bonyolító 43-as főút, így ez a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala Szeged-Makó és az országhatár felől is. Közigazgatási területén emellett, a központjától több kilométerre északra áthalad az M43-as autópálya is, amelynek csomópontja is van itt, az Apátfalva területét észak-déli irányban átszelő 4425-ös úttal való keresztezésénél. Érinti még a község közigazgatási területét a Gyula-Makó közti 4434-es út is.
A hazai vasútvonalak közül Apátfalvát a MÁV 121-es számú Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged-vasútvonala érinti, amelynek egy megállási pontja van itt, Apátfalva vasútállomás. Az állomás a vasútvonal állomásainak viszonylatában Magyarcsanád megállóhely és Makó vasútállomás között helyezkedik el, fizikailag a településközpont északi szélén található, közúti megközelítését a 43-as főútból kiágazó, rövidke 44 322-es számú mellékút teszi lehetővé.
A község a környező városok irányából autóbusszal is elérhető.
Története[szerkesztés]
Középkor[szerkesztés]
Nevét valószínűleg egykori tulajdonosáról, a csanádi monostor apátjáról kapta. Első fennmaradt okleveles említése 1334-ből való Pothfalua, azaz Pátfalva néven.[4] Ekkor már volt temploma.
1469-ben Kemecsei János csanádi egyházmegyei pap hazafelé utazásában megszállt a faluban; de éjjel rablók törtek rá, s elvették pénzét, ruháit és az ékszereit. A rablókat még az éjjel elfogták, majd felakasztották őket.[4]
1514. május 23-án itt szenvedett vereséget Dózsa György előhada Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök seregeitől.
Török hódoltság[szerkesztés]
1552-ben Ahmet bég Temesvár bevétele után teljesen elpusztította, úgy hogy az 1555. és 1561. évi adóösszeírások pusztának mondják.[4] Száz évig puszta volt. 1647-ben, amikor a csanádi püspök javait összeírták, Apátfalva még mint puszta telekként jelent meg.[4]
Mint gazdátlan területet Apátfalva pusztát 1649. decemberében II. Rákóczi György Fejér Ábrahám borosjenői lovas vitéznek adományozta.[4] Ekkor tájt kezdtek itt megtelepülni katolikus magyarok, mert gróf Pálffy Tamás püspöknek már nyolc tallér évi adót fizettek.[4] Kis-Apátfalva nevet adtak neki, s ez a név ment át a hivatalos használatba is. Amikor 1654-ben gróf Pálffy, 1660-ban Macripodari püspökök királyi oltalomlevelet kaptak birtokaikra, e falu következetesen Kis-Apátfalvának volt nevezve.[4]
1686-ban Apátfalva is elpusztult Makóval együtt.[4] Ekkor legfeljebb 8-10 család lakott itt,[4] majd a szegedi vesztes csatáról visszavonuló tatár csapatok Devlet Giráj kalga vezetésével elpusztították.
Újkor[szerkesztés]
1751-ig tartozott a szerb határőrvidékhez; majd királyi rendelettel kamarai igazgatás alá jutott, s a marosi vagy aradi uradalomba osztották be.[4] Az uradalmi igazgatóság nagy buzgalommal látott hozzá, hogy a nagy határral rendelkező helységet lakosokkal szaporítsa. 1752–1756 között a környékbeli helységekből nagyobb számú magyarság telepedett ide.[4] 1762-ben egészen elvált a vele szomszédos Csanád kamarai falutól; s hozzá tartoztak ekkor Tárnok-puszta egészen, Szecső-puszta fele, Belez-puszta fele, továbbá az apátfalvi, szecsői és tárnoki szigetek.[4] 1767-ben 128 magyar telkes gazda lakta; ezenkívül volt itt 47 zsellér is. A családtagokkal együtt számuk 964 fő volt.[4] Ekkoriban lett ismét önálló plébánia. Ma is álló temploma ebben az időben épült. Az 1774. évi úrbéri összeírás adatai szerint már 146 telkes gazda és 60 zsellér lakta.[4] Minthogy nádasa nem volt a helységnek, a lakosok házaikat szalmával vagy zsombékkal fedték. A téglából épült uradalmi kocsma azonban náddal lett befedve.[4]
A falu lakossága azután folyamatosan növekedett. 1820-ban tíz láb magas árvízvédelmi töltést emeltek védelmére, miután a Maros nyolc ház kivételével egy egész utcasort elsöpört.[4] Az 1831-es kolerajárványban 137 ember halt meg.[4] Később újabb kolerajárványok jöttek, további áldozatokkal.[4] A templom tízregiszteres orgonáját ifj. Kováts János szegedi orgonaépítő 1855-ben építette. A település lakossága 1890-ben már 5158 fő, akik összesen 1017 házban laktak.[4]
Az I. világháború után[szerkesztés]
1919 tavaszán a román hadsereg megszállta a Tiszántúlt. A hadsereg ellátására rekvirálásokat rendeltek el, de a gyakorlatban a begyűjtés ezen lényegesen túlterjedt: „minden jármű, gép, termelési eszköz és alapanyag összegyűjtésére törekedtek”. Apátfalván a (mezőgazdasági) gépek teljeskörű begyűjtésén túl június 21-re meghirdették a lábasjószágok rekvirálását is, ami a település gazdasági ellehetetlenítésén túl már a lakosság napi megélhetését is veszélyeztette. Az apátfalviak ezt megtagadták, és sokan a tanyavilágba menekültek. Bár a terhek mérséklése ellen mindent megtettek, még a szegedi ellenforradalmi kormány miniszterelnökénél, gróf Károlyi Gyulánál is panaszt tudtak tenni, de ő sem tudta elérni, hogy a francia katonai ahtóságok korlátozzák a románokat, így a június 23-i új határidőt nem kerülhették el. Június 22-én este mintegy kétszáz apátfalvi férfi gyülekezett Csikota András tanyáján, hogy eldöntsék, mit tegyenek ebben a helyzetben. Mivel a rekvirálás megtagatása, valamint két, a tanyákon bújkálók után kutató román járőr lefegyverzése miatt megtorlásra lehetett számítani, úgy döntöttek, hogy másnap rátámadnak a faulban állomásozó román katonákra. A néhány puskán kívül csak ásókkal, kaszákkal, botokkal felszerelkezett lázadók előbb, több irányból támadva a vasútállomásról űzték ki a katonákat, majd a granicsárokat és csendőröket is megfutamították. Az összecsapásban két apátfalvi esett el, míg három román katonát utólértek és meglincseltek. Az ellentámadástól tartva sokan Királyhegyesen, valamint a Marostól délre fekvő, szerb ellenőrzés alatt álló területeken kerestek menedéket, míg az otthon maradók a Száraz-ér gátján foglaltak el állásokat. A késő délelőtt kezdődő küzdelem addig tartott, amíg a lázadók muníciója el nem fogyott. A délután Békéscsabáról érkező román egységek már csak a megtorlásban vettek részt. A két napig tartó vérengzésnek közvetlenül 32, összesen 39 ember esett áldozatul, 86 embert pedig börtönbe hurcoltak; közülük az utolsók 1924-ben szabadultak.[5]
1950-ben Csanád néven összevonták Magyarcsanáddal, de 1954-ben ismét önállósult.
Jelentősek mai napig őrzött néprajzi hagyományai és idegenforgalma. Az Erdei Iskolában állandó helytörténeti kiállítás tekinthető meg.
A település az 1950-es megyerendezés előtt Csanád vármegye Központi járásához tartozott.
Népesség[szerkesztés]
2001-ben a település lakosságának 95%-a magyar, 5%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[6]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,2%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 8,4% cigánynak, 0,2% németnek, 2,2% románnak mondta magát (11,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 67,6%, református 3,8%, evangélikus 0,2%, görögkatolikus 1,1%, felekezeten kívüli 8,5% (16,9% nem nyilatkozott).[7]
Önkormányzat és közigazgatás[szerkesztés]
Polgármesterei[szerkesztés]
- 1990-1994: Szentesi József (FKgP)[8]
- 1994-1998: Szentesi József (független)[9]
- 1998-2002: Vári Miklós (MSZP)[10]
- 2002-2006: Szentesi József (független)[11]
- 2006-2010: Varga Péter (MSZP)[12]
- 2010-2014: Varga Péter (MSZP)[13]
- 2014-2019: Szekeres Ferenc (Fidesz-KDNP)[14]
- 2019-től: Szekeres Ferenc (Fidesz-KDNP)[1]
Nevezetességei[szerkesztés]
- Szent Mihály római katolikus templom 1757-ből, 1937-ben átépítve neoreneszánsz megfogalmazásban
- Langó kápolna, amelyet egy gazdag helyi család építtetett a 19. és 20. század fordulóján
- Első világháborús emlékmű
- Nepomuki Szent János szobra
- Dózsa György szobra az általános iskola előtt
Híres apátfalviak[szerkesztés]
- Benkóczy Zoltán színész
- Gyürki István színész
- Herczeg István olimpiai ezüstérmes tornász, földbirtokos
- Madarassy János csillagász
- Sipos István futó
- Sümeghy Dezső levéltáros
- Sütő József olimpikon maratoni futó
Plébánosok[szerkesztés]
- Cselkó Károly ?–1837
- Dualszky János 1843–1844
- Benőfy Soma 1859–? alesperes
- Babik József 1899 körül segédlelkész
A település az irodalomban[szerkesztés]
- Apátfalva a színhelye Móra Ferenc Volapük című elbeszélésének (megjelent a Nádihegedű című kötetben).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2020. február 25. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
- ↑ Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2017. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2017. szeptember 3. (Hozzáférés: 2017. szeptember 4.)
- ↑ Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 28.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Csanád vármegye története 1715-ig - 2. kötet: A vármegye részletes története (Budapest, 1897) | Arcanum Digitális Tudománytár. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 3.)
- ↑ Marosvári Attila: Apátfalva, 1919: lázadás a román megszállás ellen (magyar nyelven). telex.hu, 2022. január 9. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
- ↑ A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
- ↑ Apátfalva Helységnévtár
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Országos Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
- ↑ Apátfalva települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 25.)
Források[szerkesztés]
További információk[szerkesztés]
- Makó honlapján
- Szabados József: A szent olvasó-társulat alapszabályai Apátfalván; Ottinger Ede, Makó, 1873
- Takáts Lajos: Az apátfalvai nyelvjárás; Gaál László Ny., Makó, 1926 (Csanádvármegyei könyvtár)
- Halász Péter: A termelőszövetkezeti mozgalom története Apátfalván; Akadémiai, Bp., 1975 (Agrártörténeti tanulmányok)
- Banner János: Apátfalva néprajzi vázlata; József Attila Múzeum, Makó, 1990 (A makói múzeum füzetei)
- Szigeti György: Fejezetek Apátfalva néprajzából. 1. Anyagi kultúra; Önkormányzat–Pátfalváért Egyesület, Apátfalva, 1999
- Tóth Ferenc: Apátfalva; szerk. Blazovich László; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2000 (Száz magyar falu könyvesháza)
- Vargáné Antal Ilona: Egy apátfalvi asszony visszaemlékezései; Marosvidék Baráti Társaság, Makó, 2009 (Marosvidék füzetek)
- Néprajzi tanulmányok Apátfalváról; szerk. Bárkányi Ildikó; Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2015
- "...mint fatörzsből gyönge ága...". Apátfalva története és a csanádi térség a kezdetektől 1956-ig; szerk. Urbancsok Zsolt; 2. átdolg. kiad.; Önkormányzat, Apátfalva, 2016 (Bíbic-könyvek)
- Vargáné Nagyfalusi Ilona–Vargáné Antal Ilona: Gyí, paci, paripa! Apátfalvi gyermekjátékok; Önkormányzat, Apátfalva, 2017 (Bíbic-könyvek)
- Havas Gergé, në havaskodj! Népszokások Apátfalván; gyűjt. Szigeti György gyűjt., összeáll. Gombos András; Önkormányzat, Apátfalva, 2017 (Bíbic-könyvek)
- Az összefogás története, 1997–2017; összeáll., szerk. Móricz Ágnes; Pátfalváért Egyesület, Apátfalva, 2018
- Vargáné Antal Ilona: Kedves és fájó emlékeim; összeáll. Vargáné Nagyfalusi Ilona Mária, szerk. Móricz Ágnes; Önkormányzat–Vargáné Antal Ilona, Apátfalva, 2019
- Apátfalva értékei. Az Apátfalvi Települési Értéktár elemei; összeáll. Vargáné Nagyfalusi Ilona Mária, szerk. Móricz Ágnes; Önkormányzat, Apátfalva, 2019–
- Marosvári Attila. Vérengzés Apátfalván (1919. június 23–24.) – Erőszak, ellenállás és megtorlás a román katonai megszállás idején (pdf), Clio Kötetek 6. (magyar nyelven), Budapest: Clio Intézet. ISBN 978-615-6231-04-8 (2021). Hozzáférés ideje: 2022. január 14.
