Csuszka (madár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sitta europaea szócikkből átirányítva)
Ez a szócikk a madárfajról szól. Hasonló címmel lásd még: Csuszka (egyértelműsítő lap).
Csuszka
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Australaves
Csoport: Eufalconimorphae
Csoport: Psittacopasserae
Rend: Verébalakúak (Passeriformes)
Alrend: Verébalkatúak (Passeri)
Részalrend: Passerida
Öregcsalád: Certhioidea
Család: Csuszkafélék (Sittidae)
Nem: Sitta
Faj: S. europaea
Tudományos név
Sitta europaea
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
A csuszka elterjedési területe   egész éves
A csuszka elterjedési területe
  egész éves
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Csuszka témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuszka témájú médiaállományokat és Csuszka témájú kategóriát.

Gyakran láthatunk fejjel lefele mászó csuszkákat a fatörzseken

A csuszka (Sitta europaea) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó kis termetű madárfaj, mely megtalálható Ázsia és Európa mérsékelt éghajlatú területein. Akárcsak a csuszkafélék (Sittidae) többi tagja, a csuszka is rövid farkú madár, hosszú csőrrel, testének felső részét szürkéskék tollazat borítja és fekete csík húzódik csőrétől a szeme körül elhaladva az állat szárnyáig. Énekesmadár, amely jellegzetes hangos és többször ismételt dvip hanggal rendelkezik. Három főcsoportjában összesen mintegy 20 alfaja létezik, melyek közül a nyugatabbra eső területeken élő madarak testének alsó része narancsos színezetű, torkukon fehér színnel, míg az Oroszországban élő egyedek testén az alsó tollazat fehéres színű, de a Távol-Keleten élők tollazata szintén inkább az európai társaik narancsos tollazatához hasonló, ám hiányzik róluk a nyaki tollazat fehér színe.

Előnyben részesítik a lombhullató növények alkotta erdőségeket, terebélyes, idős fákkal, elsősorban a tölgyeseket. A párok állandó területeken élnek és fák odvaiban, általában fakopáncsok elhagyott fészkében fészkelnek, néha azonban természetes üregekben. Amikor az odú bejárata túl nagynak bizonyul a nőstények betapasztják sárral, hogy csökkentsék méretét és gyakran bevonják sárral az üregek belső falait is. Az általában 6-9 fehér alapszínű, vörösen pettyezett tojás a fenyőtűkön, vagy fakéregdarabokon fekszik.

A csuszkák elsősorban rovarokat fogyasztanak, főleg hernyókat és bogarakat. Táplálékukat ősszel és telente bükkmakkal és más magvakkal egészítik ki. A fiókákat főleg rovarokkal táplálják szüleik, de magvakkal is kiegészítik, melyeket a fák kérgein és az ágakon találnak. A csuszkák képesek fejjel lefelé is táplálkozni, ahogy haladnak lefelé a fatörzseken, ugyanúgy, mint, amikor épp felfelé kúsznak a törzsön. Gyakori vendégei a kihelyezett madáretetőknek is, ahol könnyedén zsíros falatokhoz és magvakhoz juthatnak. Megrögzötten rejti el élelmiszer tartalékait az erdőben. Természetes ellensége főleg a karvaly.

Az összefüggő erdőségek megritkulása hozzájárulhat ugyan a csuszkák helyi populációinak csökkenéséhez, ugyanakkor e madárfaj elterjedési területe folyamatosan növekszik. Mivel nagy egyedszámmal bír és jelentős kiterjedésű területeken fészkel, ezért a nem veszélyeztetett madárfajok közé sorolták.

Taxonómia és rendszertan[szerkesztés]

A csuszkafélék családja hasonló kinézetű madarakból áll, melyeknek rövid farktollai és rövid szárnyaik vannak, zömök testük és hosszúkás, pettyezett csőrük van. Szürke, vagy kékes színű testük felső részén a tollazat, fekete csík fut a szemük körül és erős lábaik vannak. Mindegyikük a Sitta nemzetségbe tartozik,[1] melyen belül a csuszkák külön alfajt alkotnak, amelyek további alfajokra bomlanak, mint, amilyen például a gesztenyebarnahasú csuszka (Sitta nagaensis), a fahéjszínű csuszka (Sitta castanea), a Sitta cinnamoventris és a Kasmír-csuszka (Sitta cashmirensis).[2]

A csuszkákat Carl von Linné svéd biológus 1758-as Systema naturae című művében írta le először a mai rendszertani elnevezése alatt.[3] A Sitta az ókori görög σιττη, sittē,[4][5] azaz madár szóból ered és az europea utótag arra utal, hogy Európában elterjedt fajról van szó.[6] A madár angol elnevezéseként szolgáló nuthatch szót 1350-ben jegyezték fel először, mely a nut, azaz dió és a hack, azaz törni szóból ered, mivel e madarak képesek a diókat megtörni kemény csőrükkel, hogy hozzáférjenek a dióbélhez.[7]

Fosszilis maradványai a csuszkáknak viszonylag ritkák és Európában csak a már kihalt Sitta senogalliensis alfajra korlátozódnak, mely az alsó miocén időszakából maradt fenn Olaszországban, valamint egy későbbi leletet találtak Franciaországban. Ezek alapján elmondható, hogy e madárfaj viszonylagosan újabb keletűnek számít a többihez képest.[1]

Alfajai[szerkesztés]

Alfajai[8]
Alfaj csoport Megjelenése Elterjedése Alfajai[9]
caesia csoport Barnássárga begy, fehér torok Európa nagy részén, Észak-Afrika, Közel-Kelet S. e. caesia, S. e. hispaniensis, S. e. cisalpina, S. e. levantina, S. e. persica, S. e. rubiginosa, S. e. caucasica
europaea csoport Fehér begy Skandinávia és Oroszország keleti része, egészen Japánig és Kína északi részéig S. e. europaea, S. e. asiatica, S. e. arctica, S. e. baicalensis, S. e. albifrons, S. e. sakhalinensis, S. e. takatsukasai, S. e. clara, S. e.  amurensis, S. e. hondoensis, S. e. roseilia, S. e. bedfordi, S. e. seorsa
sinensis csoport Barnássárga begy és torok Dél- és Kelet-Kína, Tajvan S. e. sinensis, S. e. formosana

Előfordulása[szerkesztés]

Csuszka Diósgyőrben, 2015-ben

Hatalmas területen, szinte egész Eurázsiában elterjedt a leghidegebb (Skandinávia, Oroszország északi területei) és a sivatagos területek kivételével. Észak-Afrikában, az Atlasz-hegységben is találkozhatunk vele. A csuszka fészkelőterülete Írország kivételével Nagy-Britanniától Japánig terjed.[9] Oroszország nyugati részén főleg a 64. szélességi körtől délre a 16-20 fokos júliusi átlag hőmérsékletű helyeken költ, míg az ország északkeleti részén, Szibériában a 69. szélességi körtől délre fészkel. Délebbre, a szigeteket kivéve, a Földközi-tenger térségével bezárólag terjed ki fészkelőterülete, bár kolóniái előfordulnak Szicília szigetén is. Elterjedésének déli határa az északi szélesség 54-55. fokáig terjed ki. Keleten elterjedése magába foglalja majdnem egész Kínát, a Koreai-félszigetet és Tajvant. Vándormadárként felbukkan Libanonban és a Csatorna-szigeteken és néhány egyed feltűnt Finnország déli részén, ahol inkább a S. e. asiatica az elterjedt faj.

Élőhelyéül leginkább különféle természetes és telepített lomberdők, arborétumok, parkok szolgálnak. Az ember közelségéhez is meglehetősen jól alkalmazkodott.

A Kárpát-medencében elterjedt, gyakori és rendszeres fészkelő. Magyarországon a becsült állománya 140 000 – 235 000 költőpár között mozog. A legtöbb csuszka az Északi-középhegységben és a Dunántúli-dombság területén él, a legritkábbak pedig a Dél-Alföldön.

Megjelenése[szerkesztés]

A csuszkák sok helyen alkalmazkodtak az ember közelségéhez

A csuszka könnyen felismerhető, jellegzetes madár. Feje teteje, háta és szárnyai szürkéskékek, az arcrész mindig fehér, a hegyes csőr és a szemsáv pedig fekete. Hasának színezete alfajtól függően a fehértől a vörösesbarnáig változhat, a közép-európai Sitta europaea caesia hasa mélybarna. A fiatal egyedek színei elmosódottabbak.

Az S. e. europaea alfaj felnőtt hím egyedeinek átlagos testhossza 14 cm, míg szárnyfesztávolságuk 22,5 és 27 cm közt változik. Testsúlyuk 17–28 gramm. Testük felső részén a tollazat kékesszürke, szürke árnyalatú, szemüknél fekete csík húzódik, torkuk fehér, testük alsó részei pedig narancssárgás színezetű, amely a szárnyak és a faroktollak alsó részein fehéres színű. Hosszú csőrük sötétszürke, kivéve az alapjánál, ahol halványszürke árnyalatú. Íriszük sötétbarna színű. Lábaik halványbarna, vagy szürke színűek. Az alfajok közül legjobban a S. e. arctica tér el, mivel szárnyai és farokrésze több fehér árnyalatot tartalmaz és a szem környéki fekete sáv is jelentéktelenebb. A csuszkák rövid ugrásokkal közlekednek a fatörzseken és nem használják faroktollaikat, hogy megtámasszák magukat mozgás közben. Röptük gyors, szárnyaikat bezárják két szárnycsapás közt és rövid ideig röpülnek.

A nőstények hasonló megjelenésűek a hímekhez, viszont jóval kevésbé élénk színezetűek, halványabb testük felső részén a kékesszürke tollazat és inkább fakó árnyalatokban pompázik begyük.

Párzást követően a felnőtt példányok mintegy 80 nap alatt levedlik tollazatukat, amely időszak május végétől szeptember végéig tart, kivéve Szibériában, ahol júniustól szeptember közepéig tart a vedlés. Nyolc hetes koruk környékén a fiókák levedlik szárnytollaik egy részét.[9]

Elterjedési területének jelentős részén csak a csuszka (Sitta europaea) van jelen. Délkelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában a szirti csuszka (Sitta neumayer) és a kövi csuszka (Sitta tephronota) van jelen, melyek nagyobb testűek, viszont halványabb színezetűek a közönséges csuszkáknál. Farokrészüknél teljesen hiányoznak a fehér részek és élőhelyeik túlnyomórészt köves, sziklás vidékek, míg a török csuszka (Sitta krueperi) fején fekete tollak alkotnak sapkát és begye vöröses színű. Kínában a gesztenyebarnahasú csuszka (Sitta nagaensis) él, amely igen hasonló európai társaihoz, de testének felső része sötétebb tónusú, arcán kevésbé fehér és szürkésebb színezetű testének alsó része.[9]

Életmódja[szerkesztés]

Többnyire rovarokkal, hernyókkal, néha magvakkal táplálkozik.

A csuszka fákon él, nevét is onnan kapta, hogy akár fejjel lefele is haladva mintegy „csúszkál” a fatörzseken (akárcsak a fakuszfélék (Certhiidae)). Repülni is általában csak egyik fáról a másikig szokott. Táplálékát nyáron a fakérgen, ill. a kéregrepedések közt megbújó ízeltlábúak, lárváik és petéik képezik (elsősorban pókok, lepkepeték, mezei poloska-lárvák, bársonylegyek, iszapszúnyogok, fátyolkák), téli étrendjét viszont magvakkal kénytelen kibővíteni. Sokszor keresi fel a madáretetőket, gyakran különféle cinegefélékkel (Paridae) egy csapatba verődve.

Számos hangja ismert. Hívójelei a „cir” és a „tylű-tylű-tylű” hangsorral írhatóak le, míg éneke hangos, ismétlődő „tjúi”, „csú” vagy „pí” füttyökből tevődik össze.

Táplálkozása[szerkesztés]

Telente gyakran felbukkan madáretetők környékén is

A csuszkák elsősorban rovarokat fogyasztanak, főként hernyókat és bogarakat. A téli időszakban és ősszel táplálékukat kiegészítik magvakkal, mogyoróval és a bükkfák terméseivel. A fiókákat főleg olyan rovarokkal etetik a szülők, amelyeket a szülők is kedvelnek, valamint magvakkal táplálják kicsinyeiket. A táplálék jelentős részét fák kérgéről, nagyobb ágakról szedik össze, ugyanakkor átnézik a kisebb ágakat is. Időnként a földről is felcsipegetik a táplálékot, különösen akkor, amikor nincs költési időszak. A csuszkák képesek fejjel lefelé táplálkozni, ugyanúgy, mint amikor épp felfelé másznak a fatörzsön. Néha a prédát röptében ejtik el és a csuszkák gyakran eltávolítják a fakérget és a korhadt részeket is, hogy hozzáférhessenek a rovarokhoz, bár nem képesek olyan mélyre fúrni az egészséges farészeken, mint a harkályok (Picidae). A csuszkák telente gyakran igénybe veszik az emberek által kihelyezett madáretetőket, ahol leginkább faggyút, sajtot, vajat és kenyeret fogyasztanak. Feljegyezték, hogy előfordult már olyan eset, amikor vágóhídon kutattak belsőségek után. A méretesebb szilárd táplálékokat mint, például a diókat és egyes nagyobb rovarokat beékelik a fák hasadékaiba vagy a fakéregbe, és ott zúzzák szét erős csőrükkel.[10]

A növényi táplálékot egész évben raktározzák, de főként ősszel halmoznak fel nagyobb készletet. Az elraktározott táplálékot fák kérgébe, a talajra, vagy különböző repedésekbe rejtik. Az élelmet gyakran zuzmókkal, kéregdarabokkal, mohával álcázzák. Az elraktározott élelmet télen a hideg beköszöntével fogyasztják el. A Szibériában élő példányok a helyi fenyőfákon rejtik el táplálékukat, néha olyan mennyiségben, amely a következő évre is elegendőnek bizonyul.[2] Az elraktározott élelem időnként nem csupán növényi részekből áll, előfordulnak közte kenyérdarabok, hernyók és lárvák is.[11] Az élelem elraktározása a csuszkáknak a hosszútávú tervezés része, mivel az elraktározott élelmet csak akkor fogyasztják el, amikor már nem lehet elegendő táplálékhoz jutni a megszokott módon. Időnként csak a raktározást követő harmadik hónapban nyúlnak táplálékraktárukhoz. Azon madarak, amelyek szűkösebb időkben az elraktározott táplálékokon élnek, sokkal jobb kondícióval bírnak, mint azok, amelyek szűkösebb időszakokban csak korlátozott élelemforráshoz férnek hozzá.[12] A bükkfák terméseiből igen nagy mennyiséget halmoznak fel. Azon madarak, amelyek tápláléka főleg a bükkfák terméseire épül, azoknak jóval kevésbé számít a túlélési esélyeikben, hogy az adott év mennyire bővelkedett táplálékban. Ugyanakkor a fiatal egyedek jelentős része elhull, amikor már ősszel is éheznek, vagy vándorolniuk kell táplálék után.[13] Azokon a vidékeken ahol a mogyoró az uralkodó növényfaj ott mind a felnőtt egyedek, mind pedig a fiatalok túlélési esélye nagyobb még gyengébb termésű években is.[14]

Szaporodása[szerkesztés]

Üregekben, fák odvaiban fészkel
Csuszka hangja, Surrey, Anglia
A csuszka hangja Surrey, Anglia
A csuszka tojásai

A csuszkák élőhelyükön, az erdők fáinak odvaiban rendezik be fészküket, melyet levelekkel és fakéreggel bélelnek ki. Gyakran elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is. A berendezett fészek környékét a szülők védik a betolakodókkal szemben, az ajtónyílást pedig sártapasztással szűkítik körülbelül 30 milliméteres átmérőjűre.

A csuszkák monogám típusúak és a párok fészkelési és táplálkozási területet foglalnak el, ahol rendszerint telente is maradnak.[2] Territóriumuk mérete kettőtől tíz hektárig terjed Európában, míg a kevésbé megfelelő életfeltételeket biztosító dél-szibériai fenyvesekben területük akár a harminc hektárt is meghaladhatja.[15] A hímek mind a területük védelmét, mind pedig a párzási, udvarlási szándékukat különböző hangjelekkel jelzik. Mindkét nem rendelkezik párzási rituáléval, amely során van, hogy egy helyben lebegnek a levegőben, vagy hullámvonalszerűen repülnek, a hím köröz a nőstény körül, széttárt faroktollakkal és megemelt fejjel. Az udvarlás során a hím táplálékot visz a nősténynek. Annak ellenére, hogy a csuszkák ragaszkodnak párjukhoz, mégis genetikai kutatásoknak sikerült bebizonyítaniuk, hogy a Németországban költő populáció fiókái közt mintegy 10 százaléknyi nem a nőstény állandó párjától, hanem valamely szomszédos terület hímjétől származik.[16]

A fészek többnyire fák odvaiban, üregeiben helyezkedik el, legtöbbször harkályok elhagyatott odúiban, időnként pedig egyéb természetes üregekben található. Szükség esetén a nőstény megnagyobbítja a már létező lyukat a bejáratnál, ám ha túl nagy lenne, akkor betapasztja sárral.[2] Egyes esetekben az üreg belső falait is sárral tapasztja be, amely folyamat akár négy hétig is eltarthat. A kis méretű bejárat és a mély üreg együttesen azt szolgálják, hogy a ragadozók számára megnehezítsék a fiókák elejtését. A csuszkák szaporodása szempontjából a kisebb bejárattal rendelkező fészkek az ideálisak.[17] A kis bejárati rész egyben azt is meggátolja, hogy seregélyek foglalják el a fészket.[2] A fészkek általában kettő és húsz méteres magasságban találhatóak a földfelszíntől és többnyire mély odúk. Az üregek belsejét fenyőkéreggel és fakéreg darabokkal bélelik a csuszkák, sőt néha elszáradt növényi részeket is felhasználnak. A csuszkák gyakran évről évre ugyanabban a fészekben költenek.[2] Általában 6-9 darab fehér alapon vörös pettyekkel tarkított tojást tojik a nőstény.

Időjárástól és táplálékkínálattól függően évente egyszer vagy kétszer kerül sor költésre. A 6-9 fióka csupaszon és vakon kel ki 14-18 napos kotlást követően, majd 20-22 napnyi folyamatos etetést követően kirepülnek. A család még jó ideig együtt marad a fészek közelében. A párok egy életre együtt maradnak.

A felnőttek éves túlélési aránya a csuszkák legtöbb életterén 51 százalék körül mozog, míg egy kisebb belga tanulmány kiderítette, hogy a fiatal egyedek túlélési aránya csupán 25 százalék. A csuszkák átlagos várható élettartama kettő év és a legidősebb ismert példány 12 év 10 hónapot élt az Egyesült Királyságban.[18] Egy másik viszonylag hosszú életet megélt madár Svájcban 10 és fél éves korában pusztult el.[19]

Természetes ellenségei és parazitái[szerkesztés]

A csuszkák egyik természetes ellensége az európai törpekuvik

Európai elterjedési területén legnagyobb természetes ellensége a karvaly (Accipiter nisus).[20][21] Azonban egyéb ragadozók is zsákmányállatként tekintenek a csuszkákra, mint például a héják (Accipiter gentilis), a kabasólymok (Falco subbuteo), az európai törpekuvikok (Glaucidium passerinum) és a menyétek (Mustela nivalis).[22][23][24][25] Egy svéd tanulmány kimutatta, hogy a tanulmányozott területen lévő csuszkák fészkeinek 6,2 százalékát érte ragadozók általi támadás. Az elkövetők nem lettek azonosítva, ugyanakkor ugyanezen tanulmány megállapította, hogy a cinegefélék (Paridae) leggyakoribb támadója a nagy fakopáncs (Dendrocopos major).[26]

A seregélyek (Sturnus vulgaris) szívesen foglalják el a csuszkák korábbi fészkeit, amellyel csökkentik a csuszkák költésének sikerét.[26] Ez leginkább akkor szokott előfordulni, amikor a fészek magasan van a föld felett és ahol igen sűrűn helyezkednek el a csuszkák költőterületei. Az örvös sándorpapagájok (Psittacula krameri) szintén versenytársat jelentenek a csuszkák számára a fészkelés terén. Az örvös sándorpapagájok inkább a szigetszerű városi erdőfoltokban vannak jelen, míg a csuszkák a nagy kiterjedésű tölgyerdőket kedvelik, amely csökkenti az egyedek közti versengést. Egy vezető ornitológusok által készített 2010-es belga tanulmány rámutatott, hogy a probléma nem olyan súlyos, hogy a sándorpapagájokat meg kellene ritkítani emiatt.[27]

A Ptilonyssus nemzetségbe tartozó atkák, mint például a P. sittae megtalálhatóak a csuszkák orrüregében.[28][29] A fonálférgek közül két faj, a Tridentocapillaria parusi és a Pterothominx longifilla is megtalálhatóak a csuszkák bélrendszerében.[30] Spanyolországban és Szlovákiában végzett kisebb tanulmányok azt mutatták ki, hogy a csuszkáknak nincsenek a vérében parazitái, ugyanakkor egy széles körű spanyol vizsgálat bebizonyította, hogy a csuszkák is szenvedhetnek a Plasmodium fertőzésétől.[31][32][33]

Védettsége[szerkesztés]

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) értékelése szerint a csuszkát nem fenyegeti különösebb veszély, és mivel ez az európai populációkra is igaz, SPEC értékelése sincsen. Magyarországon mindemellett védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.

A csuszkák európai populációját mintegy 22,5 és 57 millió egyed közé teszik, míg világszerte mintegy 45,9- 228 millió egyed is élhet. Kínában, Tajvanon, Japánban, a Koreai-félszigeten és Oroszországban is mintegy 10 000 és 100 000 pár élhet. Az ismert költőterület nagysága elérheti a 23,3 millió négyzetkilométert, amelynek jelentős része megfelelő életteret biztosít e madarak számára és a populáció stabilnak mondható létszámmal bír. Nagy kiterjedésű élőhelye és viszonylagosan nagy egyedszáma miatt a faj a nem fenyegetett státuszt kapta az IUCN listáján.

A csuszka elterjedt madárfajnak számít élőhelyén, ám az északabbi vidékeken kevésbé nagy sűrűségben fordul elő, valamint a fenyőerdőkben is ritkábbnak számít. Szibériában a populáció létszámát évről évre befolyásolja, hogy mennyi fenyőmag érhető el a csuszkák számára. Az utóbbi évtizedekben a csuszkák megtelepedtek Skóciában és Hollandiában, valamint nagyobb területet vettek birtokba Walesen, Észak-Angliában, Norvégiában és az Atlasz-hegység vidékén Észak-Afrikában. A S. e. asiatica alfaj időszakosan fészkel Finnországban és Svédország északi részein, miután népessége hol dinamikusan emelkedik, hol jelentősen visszaesik. Mivel az idős fák jelenléte élőhelyén alapvető a csuszkák fészkeléséhez, ezért az idősebb faállományok kivágása és ritkulása jelentősen lecsökkentheti a csuszkák helyi populációját.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Hoyo, Josep del; Elliott, Andrew; Sargatal, Jordi; Christie, David A (eds.): Sittidae. Handbook of the Birds of the World Alive. Lynx Edicions. (Hozzáférés: 2014. március 10.)
  2. ↑ a b c d e f Hoyo, Josep del; Elliott, Andrew; Sargatal, Jordi; Christie, David A (eds.): Eurasian Nuthatch. Handbook of the Birds of the World Alive. Lynx Edicions. (Hozzáférés: 2014. március 10.)
  3. ↑ Linnaeus (1758) p. 115.
  4. ↑ Jobling (2010) p. 357.
  5. ↑ Matthysen & Quinn (1998) p. 4.
  6. ↑ Jobling (2010) p. 153.
  7. ↑ Nuthatch. Oxford English Dictionary. Oxford University Press. (Hozzáférés: 2014. február 7.)
  8. ↑ Hoyo, Josep del; Elliott, Andrew; Sargatal, Jordi; Christie, David A (eds.): Eurasian Nuthatch. Handbook of the Birds of the World Alive. Lynx Edicions. (Hozzáférés: 2015. december 19.)
  9. ↑ a b c d Harrap & Quinn (1996) pp. 109–114.
  10. ↑ Harrap & Quinn (1996) p. 16.
  11. ↑ (1958) „Concealment and recovery of food by birds, with some relevant observations on squirrels”. British Birds 51 (12), 497–508. o.  
  12. ↑ (1993) „A prudent hoarder: effects of long-term hoarding in the European nuthatch, Sitta europaea”. Behavioral Ecology 4 (4), 363–373. o. DOI:10.1093/beheco/4.4.369.  
  13. ↑ (1989) „Nuthatch Sitta europaea demography, beech mast, and territoriality”. Ornis Scandinavica 20 (4), 278–282. o. DOI:10.2307/3676492.  
  14. ↑ (1990) „Autumn territories and population regulation in the Nuthatch Sitta europaea: an experimental study”. Journal of Animal Ecology 59 (3), 1047–1062. o. DOI:10.2307/5030.  
  15. ↑ (1993) „Social organization of the Nuthatch Sitta europaea asiatica”. Ornis Scandinavica 24 (4), 290–296. o. DOI:10.2307/3676790.  
  16. ↑ (2005) „Extra-pair young despite strong pair bonds in the European Nuthatch (Sitta europaea)”. Journal of Ornithology 146 (2), 99–102. o. DOI:10.1007/s10336-004-0062-5.  
  17. ↑ (2004) „Breeding behaviour of Nuthatch Sitta europaea in relation to natural hole attributes in a primeval forest: capsule nuthatches used holes with strong walls, typically in live trees with entrances reduced by plastering, and 'oversized' interiors filled with bark flakes”. Bird Study 51 (2), 143–155. o. DOI:10.1080/00063650409461346.  
  18. ↑ European Longevity Records. EURING. (Hozzáférés: 2014. április 15.)
  19. ↑ Eurasian Nuthatch Sitta europaea'. Birds of Switzerland. Swiss Ornithological Institute. (Hozzáférés: 2014. március 31.)
  20. ↑ Matthysen & Quinn (1998) p. 148.
  21. ↑ Jedrzejewska & Jedrzejewski (1998) p. 256.
  22. ↑ Jedrzejewska & Jedrzejewski (1998) p. 252.
  23. ↑ Jedrzejewska & Jedrzejewski (1998) p. 282.
  24. ↑ Jedrzejewska & Jedrzejewski (1998) p. 294.
  25. ↑ Jedrzejewska & Jedrzejewski (1998) p. 200.
  26. ↑ a b (1984) „The evolution of nest-site selection among hole-nesting birds: the importance of nest predation and competition”. Ornis Scandinavica 15 (3), 167–175. o. DOI:10.2307/3675958.  
  27. ↑ Strubbe, Diederik (2010). „Assessing the potential impact of invasive ring-necked parakeets Psittacula krameri on native nuthatches Sitta europeae in Belgium”. Journal of Applied Ecology 47 (3), 549–557. o. DOI:10.1111/j.1365-2664.2010.01808.x.  
  28. ↑ Fieder, Z (1970). „Contribution a la connaissance desrhinonyssides parasites nasicoles de la sittelle Sitta europaea coesia Wolf” (french nyelven). Revue Roumaine de Biolologie. (Série de Zoologie) 15, 17–22. o.  
  29. ↑ (1974) „The nasal mites of the family Rhinonyssidae with description of a new species (Acarina)”. Mitteilungen der Abteilung für Zoologie am Landesmuseum Joanneum 1 (3), 1-9. o.  
  30. ↑ Atkinson et al. (2008) p. 483.
  31. ↑ Hauptmanová, Kateřina (2006). „Blood parasites in passerine birds in Slovakian east Carpathians”. Acta Protozoologica 45, 105–109. o. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 25.)  
  32. ↑ Merino, Santiago (1997). „Blood parasites of passerine birds from central Spain”. Journal of Wildlife Diseases 33 (3), 638–641. o. DOI:10.7589/0090-3558-33.3.638.  
  33. ↑ Martinez-de la Puente, Josué (2011). „On the specificity of avian blood parasites: revealing specific and generalist relationships between haemosporidians and biting midges”. Molecular Ecology 20, 3275– 3287. o. DOI:10.1111/j.1365-294x.2011.05136.x.  

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Eurasian nuthatch című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csuszka_(madár)&oldid=26862049”