Menyhebédszalakusz
| Menyhebédszalakusz (Podhorany) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Szlovákia |
| Kerület | Nyitrai |
| Járás | Nyitrai |
| Rang | község |
| Első írásos említés | 1960 (1113/1295) |
| Polgármester | Mgr. Magdaléna Bogyová |
| Irányítószám | 951 46 |
| Körzethívószám | 037 |
| Forgalmi rendszám | NR |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 1085 fő (2021. jan. 1.)[1] |
| Népsűrűség | 61 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 175 m |
| Terület | 17,70 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 48° 23′ 02″, k. h. 18° 06′ 45″Koordináták: é. sz. 48° 23′ 02″, k. h. 18° 06′ 45″ | |
| Menyhebédszalakusz weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Menyhebédszalakusz témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |
Menyhebédszalakusz (szlovákul Podhorany) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Menyhe, Béd és Szalakusz települések egyesítésével jött létre, később Béd kivált belőle.
Fekvése
Nyitrától 8 km-re, északra fekszik. Menyhén folyik át a Polocsán-patak.[2]
Története
Menyhe
1113-ban a zobori apátság oklevelében "Mechina" néven említik először. A mai Menyhe területén a 12. században már temetővel övezett templom állt. A település a zobori bencés apátság uradalmához tartozott. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1409-ben a nyitrai püspökség birtoka. A 15. század második felétől az elefánti Forgáchok és Apponyiak a birtokosai.
A 16. században a reformáció itt is tért hódított. Ebben az időben török portyák is egyre gyakrabban érték a vidéket. 1598-ban a mai község területén mintegy 500 lakos élt, 1601-ben már csak mintegy 300. A vidék 1663-64-ben rövid időre török uralom alá került. A 17. század második felétől a Habsburgellenes harcok vetették vissza a falu fejlődését. Ebben az időben Menyhének 33 háza és 44 családja volt. Birtokosai a Bartakovics és Jaklin családok, 1635-től a Keresztúriak, 1668-tól a Kohányiak voltak. A 18. században Mária Terézia és II. József reformjainak köszönhetően posztógyártó, porcelánkészítő és serfőző manufaktúrák működtek itt. 1715-ben Menyhén és Szalakuszon együtt mintegy 200-250 lakos élt, akik a mezőgazdaságon kívül főként szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. 1828-ban Mehnyét 609-en lakták.
Vályi András szerint: "MENGE. vagy Menyhe, Mehnicze. Magyar falu Nyitra Várm. földes Urai Majthényi, és több Uraságok, lakosai többfélék, fekszik Szalakusznak szomszédságában, és annak filiája, határja meg lehetős."[3]
Fényes Elek szerint: "Menyhe, magyar falu, Nyitra vármegyében, Ghimeshez nyugotra 1 mfdnyire: 519 kath., 41 zsidó lak. Van szőlőhegye, erdeje stb. F. u. Bartakovics. Ut. p. Nyitra."[4]
Nyitra vármegye monográfiája szerint: "Menyhe, tiszta magyar község a Zobor északi oldalán. Lakosainak száma 413, vallásuk r. kath. Postája Szalakusz, táviró-hivatala Nagy-Appony, vasúti állomása Szomorfalu. Kath. temploma e század közepén épült. "Meczina" név alatt már a XII. század elején a zobori apátság birtoka volt. Későbbi földesura 1491-ben az Elefánthy család volt, mely az elefánti pálosoknak akkoriban földet és malmot adományozott. A XVII. század közepén a Keresztury család, azután a Bartakovich, Majthényi és gróf Sermage család."
A trianoni diktátumig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott.
Szalakusz
1113-ban a zobori apátság oklevelében "Solokus" néven említik először. A település a zobori bencés apátság uradalmához tartozott. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1275-ben a nyitrai királyi váruradalom faluja lett, majd a 15. századtól a nyitrai püspökségé volt.
A 16. században a reformáció itt is tért hódított. Ebben az időben török portyák is egyre gyakrabban érték a vidéket. 1598-ban a mai község területén mintegy 500 lakos élt, 1601-ben már csak mintegy 300. A vidék 1663-64-ben rövid időre török uralom alá került. A 17. század második felétől a Habsburgellenes harcok vetették vissza a falu fejlődését. Ebben az időben Szalakusznak 43 háza és 61 családja volt. Birtokosai a Bartakovics és Jaklin családok, 1635-től a Keresztúriak, 1668-tól a Kohányiak voltak. A 18. században Mária Terézia és II. József reformjainak köszönhetően posztógyártó, porcelánkészítő és serfőző manufaktúrák működtek itt. 1715-ben Menyhén és Szalakuszon együtt mintegy 200-250 lakos élt, akik a mezőgazdaságon kívül főként szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. 1828-ban Szalakuszt 515-en lakták.
Vályi András szerint: "SZALAKUSZ. Elegyes falu Nyitra Várm. földes Urai Majthényi, és több Uraságok, lakosai katolikusok, határbéli földgye meglehetős."[3]
Fényes Elek szerint: "Szalakuz, magyar falu, Nyitra vgyében, Nyitrától északkeletre 1 1/4 mfdnyire, 485 kath., 13 zsidó lak., kath. paroch. templommal, synagogával, kastéllyal és kerttel. Erdeje derék; bort termeszt; gyümölcse bőven. F. u. a Bartakovich család."[4]
Nyitra vármegye monográfiája szerint: "Szalakusz, nyitravölgyi község a Zoborhegy északi oldalán, Béd és Menyhe között. Lakosainak száma 391, kik közt 73 magyar és 23 német van, a többi tót. Vallásuk r. kath. Postája van, táviró- és vasúti állomása Szomorfalu. Kath. templomát 1853-55 közt Bartakovich Béla egri érsek építtette. Volt itt egy másik templom is, mely 1736-ban a régi temetőben még fennállott, de azután romba dőlt. Egy elpusztult várkastélynak is megvannak még az alapfalai. Ez 1668 előtt Keresztury András birtokához tartozott és 1767-ben még fennállott. A faluban több régibb és ujabb nemesi kuria és urilak van. Az egyik Bartakovich Árpádé, a másik Kovách Józsefé, de ezt szintén a Bartakovich-család építtette és végre Kochanovszky Lászlóé. A község földesurai 1275-ben a nyitrai vár urai voltak, 1635-ben és később a Kereszturyak, 1668 után a Bartakovichok és Kochanovszkyak. A községben nyári menedékházat tartanak fenn, melyet a F. M. K. E. is segélyez."[5]
A trianoni diktátumig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott.
Népessége
1880-ban Menyhét 359 magyar és 29 szlovák anyanyelvű, Szalakuszt 125 magyar és 232 szlovák anyanyelvű lakta.
1890-ben Menyhén 388 magyar és 22 szlovák anyanyelvű, Szalakuszon 73 magyar és 294 szlovák anyanyelvű volt.
1900-ban Menyhét 462 magyar és 41 szlovák anyanyelvű, Szalakuszt 86 magyar és 374 szlovák anyanyelvű lakta.
1910-ben Menyhe 523 lakosából 492 magyar, 8 német, 6 szlovák és 17 egyéb anyanyelvű, míg Szalakusz 420 lakosából 246 szlovák, 161 magyar és 13 német anyanyelvű.
1919-ben Menyhe 552 lakosából 516 magyar és 36 csehszlovák; Szalakusz 414 lakosából 324 csehszlovák és 90 magyar.[6]
1921-ben Menyhén 546 magyar és 39 csehszlovák, Szalakuszon 357 csehszlovák és 57 magyar volt.
1930-ban Menyhén 477 magyar és 107 csehszlovák, Szalakuszon 455 csehszlovák és 15 magyar volt.
1991-ben Menyhebédszalakusz 1476 lakosából 1232 szlovák és 239 magyar.
2001-ben az egyesített község 1395 lakosából 1256 szlovák és 123 magyar.
2011-ben 1078 lakosából 1022 szlovák és 35 magyar.
Neves személyek
- Szalakuszon született 1722-ben Bartakovics József Jezsuita rendi tanár.
- Szalakuszon született Bartakovics László (1762 körül – Szalakusz, 1814. augusztus 13.) író.[7]
- Szalakuszon született 1862-ben Franciscy Lajos katolikus pap, nyitrai kanonok, csehszlovákiai magyar politikus.
- Menyhén élt Staudt Csengeli Mihály (1907-1970) festő, restaurátor.
- A második világháború idején Schubert Gyula festőművész is felkereste Menyhét és alkotott itt.
Nevezetességei
- Menyhe római katolikus temploma a 12. században épült román stílusban, 1794-ben bővítették.
- Szalakusz római katolikus temploma 1758-ban épült későbarokk stílusban, a 19. század második felében klasszicista stílusban építették át.
- Két klasszicista kúriája a 19. század elején épült.
Néprajza
Menyhe ismert néprajzi gyűjtőhely. Menyhén gyűjtötte Kodály Zoltán 1909-ben az Akkor szép az erdő, mikor zöld, a Megkötöm lovamat és a Zöld erdőben, zöld mezőben lakik egy madár kezdetű magyar népdalokat. Nyelvjárási gyűjtést végzett 1902-ben Béden és Menyhén Atovich Ferenc.[8] Viski Károly a dió szimbolikája kapcsán említi.[9]
Jegyzetek
- ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
- ↑ Sándor János 2009: Zoboralja dióhéjban.
- ↑ a b Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ a b Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ Borovszky - Magyarország vármegyéi és városai. mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
- ↑ 1920 Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Bratislava, 49-51.
- ↑ Kisapponyi Bartakovics Imre, a nyitrai püspöki javak igazgatójának fia. Műve: Tentamen publicum ex physica experimentali. Budae, 1779. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- ↑ Domonkos István 1905: A nyitravidéki nyelvjárás. Magyar Nyelvőr 34, 40-43. (Szűcs Istvánnal gyűjtött)
- ↑ Viski Károly 1935: Drámai hagyományok. In: Berze-Nagy János et al.: A magyarság szellemi néprajza 1. Népköltészet, stílus és nyelv - A magyarság néprajza 3. Budapest, 363, 371 81. jegyzet; Vö. Thurzó Ferenc: A nyitravidéki palóc nyelvjárás. Magyar Nyelvőr XXIX, 283. A menyhei változat — akkor még bővebb — szövegét Atovich Ferenc is közölte (Ethnographia IX, 220—226)
Források
- DLDF 282982 (1275)
- Magyar Zoltán - Varga Norbert 2018: Ortutay Gyula zoborvidéki folklórgyűjtése. Budapest.
- Repka, Dominik – Pažinová, Noémi 2012: Vrcholnostredoveké sídliskové objekty z Podhorian-Sokolníkov. Archaeologia Historica 37/1, 273-287.
- Rácz, Štefan 2012: Z dejín Podhorian a Bádic. Nitra.
- P. Paterka - P. Bisták - M. Šimkovic - J. Tirpák 2011: Archeologický a architektonicko-historický výskum Kostola sv. Michala v Podhoranoch - Sokolníkoch.
- Ivan Kuzma 2005: Letecká prospekcia v Nitrianskom kraji. In: Matej Ruttkay (ed.): Dávne dejiny Nitry a okolia. Nitra, 13-20.
- Marót Károly 1939: Szent Iván napja. Ethnographia 50, 254—296.
- Janšák, Š. 1933: Nitriansko v praehistorii. In: Eisner et al.: Nitra – Dejiny a umenie nitrianskeho zámku. Trnava, 36.
- Grünvald Fülöp 1963 (szerk.): Magyar-Zsidó oklevéltár 7. 1725-1748. Budapest, 766.
Külső hivatkozások
