Zsitvagyarmat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsitvagyarmat (Žitavce)
Zsitvagyarmat templom 1.JPG
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Nyitrai
Járás Nyitrai
Rang község
Első írásos említés 1232 (1075)
Polgármester Stanislav Strieška
Irányítószám 952 01
Körzethívószám 037
Népesség
Teljes népesség 376 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 45 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 141 m
Terület 8,28 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zsitvagyarmat (Szlovákia)
Zsitvagyarmat
Zsitvagyarmat
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 12′ 03″, k. h. 18° 17′ 59″Koordináták: é. sz. 48° 12′ 03″, k. h. 18° 17′ 59″
Zsitvagyarmat weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Zsitvagyarmat (szlovákul Žitavce, korábban Žitavské Ďarmoty) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Lehotka-, Sziget- és Zsitvagyarmat egyesítése.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyitrától 22 km-re délkeletre a Zsitva bal partján fekszik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a neolitikumban is éltek emberek. A régészek a lengyeli kultúra telepnyomait találták meg. Ezt követően bronzkori és hallstatt kori telepleletek, de kelta kori sírok, valamint germán település nyomai is előkerültek a 2. és 3. századból.

1075-ben a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében még csak birtokként szerepel. A mai település első írásos említése "Gurmot" alakban 1232-ből származik.[2] 1275-ben "Gormoth", 1319-ben "Gormath" alakban említik a korabeli források. 1275-ben Szolgagyőr várának uradalmához tartozott[3], de részben az esztergomi érsekségé volt. Később a verebélyi és szentgyörgyi érseki szék prediális nemesei birtokolták. Valószínűleg 1311-ben Csák Máté katonái pusztították el, mely miatt Tamás esztergomi érsek 1312-ben Székesfehérvárott, Győrött és Pécsett is a káptalanok előtt írásba foglalta panaszát és az elpusztított falvak és vámok utáni összes károkat több mint 17,5 ezer márkára becsülte.[4] 1319-ben az esztergomi káptalan elcseréli Acha falut (Monkad, Dusnuk és Haraschan[5] földekkel együtt) az esztergomi érsek Bars vármegyei tizedeinek fejében, kivéve Verebély, Tild, Susol-i Szentkereszt és Gyarmat tizedeit.[6] 1326-ban Gormoth-i Gergely fia Gergely comes vágai birtokát adta azért, hogy az érseki szolgálat alól szabaduljon, amiért viszonzásul az esztergomi érsek Gergely gyarmati birtokát felszabadította, illetve neki adományozta gyaraki (Gorrok) birtokát is.[7] 1353-ban a szentbenedeki konvent embere határjárást végzett a király parancsára.[8] 1358-ban vita támadt a falut (Germath/ Gyermath) elfoglaló Domonkos mester és az esztergomi káptalan között a birtokjogot illetően.[9] 1570-ben 31 fejadófizető élt 12 háztartásban.[10]

1625-ben a falutól északra a török ellen földvárat emeltek. 1664-ben Lehotkagyarmat faluban 75 fejadófizető személyt írtak össze 59 háztartásban a török adószedők. Ekkor az esztergomi tímárhoz, Barsba tartozott. Bort termeltek, valamint malom is működött.[11] 1715-ben 8 nemesembert írtak össze.[12] Legjelentősebb nemes családai a Faba, Gaál és Dőri családok voltak. A faluban a Zsitva partján malom is állt, mely mára elpusztult. 1828-ban 93 házában 638 lakos élt. Ma hozzá tartoznak az egykori Lehotka- és Szigetgyarmat is, melyeket akkoriban a lüleiek ill. a verebélyi és szentgyörgyi szék predialistái birtokolták. A 19. század közepén nagyobb zsidó közösség is élt itt, közülük a Dukes, a Stadler és a Singer családok voltak a legnagyobbak. Később több zsidó család Verebélyre települt át. Stadler Zsigmondnak kocsmája is volt a községben.

A trianoni békeszerződésig területe Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott.

Vályi András szerint "Lehota Gyarmat. Elegyes tót falu Bars Vármegyében, földes Ura Majthényi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Zsitva vize mellett, Verebélyhez egy mértföldnyire, szabad helység. Határja középszerű, tulajdonságai ollyanok, mint Setétkútnak, második Osztálybéli."[13]

"Sziget Gyarmat. Tót falu Bars Vármegyében, földes Urai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik az elöbbenitől nem meszsze, ez is szabad helység. Legelője saját szűkségekre elég, földye termékeny, fűzessei saját határjokban, gyűmöltsös kertyei jók; de mivel elegendő fája nintsen, a’ harmadik Osztályba tétetett".[13]

Fényes Elek szerint "Gyarmat, (Lehota, Sziget, Zsitva), három egymás mellett tót-magyar falu, Bars vmegyében, a Zsitva mellett: 673 kath. lak. Termékeny szántóföld. Sok nád. F. u. többen. Ut. p. Verebély".[14]

Bars vármegye monográfiája szerint "Zsitvagyarmat, Verebély mellett fekvő, közbirtokossági magyar kisközség, 590 róm. kath. vallású lakossal. E község 1075-ben a szent-benedeki apátság alapítólevelében Zsitva földe néven van említve. Később Zsitva-Lehota néven érsekségi birtok, melyet 1311-ben Csák Máté feldúlatott. A község ezután 3 részből alakult újra és pedig Lehota-, Sziget- és Zsitvagyarmatból. Az esztergomi érsekség itt majorsági földet nem bírt; de a földeket – mint a fenhatósága alá tartozó kúriákat, a nemes uraknak adományozni volt köteles. Ennélfogva ez a három egyesült község a Verebélyi és Szent-Györgyi Egyesült Érseki Nemesi Székek juriszdikcziója alá tartozott. A XVIII. században a Gyulai Gaál, Bakacs, Soós, Bajchi, Fába, Mészáros és Huszár családokat mint Zsitva és Lehotagyarmat birtokosait találjuk, míg Sziget-Gyarmatot a Lülei és Márkus család bírja. Ez utóbbiak birtokát szerezték meg a Majthényiak és ezektől Lipthay Aurél. Most Elbogen Károlynak és nejének van itt nagyobb birtoka. A község katholikus temploma 1699-ben épült. Postája van, távirója és vasúti állomása Verebély." [15]

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1880-ban 656 lakosából 421 magyar, 149 szlovák, 34 német, 1 más anyanyelvű és 51 csecsemő volt.

1910-ben 575 lakosából 331 magyar, 232 szlovák, 8 német és 4 más nemzetiségű volt.

2001-ben 372 lakosából 358 szlovák volt.

2011-ben 376 lakosából 366 szlovák volt.

Híres személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spuller Gyula

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kuzma, Ivan - Tirpák, Ján 2004: Šesťnásobný rondel v Žitavciach, okr. Nitra. In: Otázky neolitu a eneolitu našich zemí. Acta archaeologica Opaviensia 1, 109-116.
  • Kuzma, I. - Tirpák, J. 2003: Rondel v Žitavciach. AVANS 2002, 78-79.
  • Ruttkayová, J. - Ruttkay, M. 1988: Ďalšie prieskumy v hornom Požitaví v okolí Nitry. AVANS 1987, 120-121.
  1. http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
  2. Rudolf Krajčovič 1993: Poveľkomoravská christianizácia vo svetle starej toponymie Slovenska. Slovenská reč 58/4, 196.
  3. Tagányi Károly 1882: Szolgagyőr II, 391.
  4. Kristó Gyula 1994: Anjou–kori Oklevéltár III. 1311-1314. Budapest–Szeged, 114-116 No. 242, 245, 119 No. 251. További károkat lásd No. 244 alatt.
  5. Munkád, Dusnok és Harsány (vagy Herestyén)
  6. DLDF 237825; 264844; másolatban: 279015; 248441; Fejér, Georgius 1832: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VIII/2. Budae, 217-221 No. LXXX; 1871 Az esztergomi főkáptalan fekvő, s egyéb birtokaira vonatkozó okmányok tára. Pest, 80-82 No. 73; Str. II. 754-756; Vincent Sedlák 1987: Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae II, 204-205; Kristó Gyula 1998: Anjou–kori Oklevéltár V. 1318-1320. Budapest–Szeged, 158-159 No. 400-401.
  7. Blazovich László-Géczi Lajos 2000: Anjou–kori Oklevéltár X. 1326. Budapest–Szeged, 152-153 No. 225-226.
  8. Dreska et al. 1999, 110 No. 80, 112 No. 83.
  9. Dreska et al. 1999: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Strigonii-Budapestini, 221-224.
  10. Fekete, L. 1943: Az Esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest, 159 No. 339.
  11. Blaskovics, J.: Az újvári ejálet török adóösszeírásai. 1993 Pozsony.
  12. Urbáriumok és összeírások a Magyar Országos Levéltárban
  13. ^ a b Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.  
  14. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  15. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Bars vármegye.
  16. Némethy 1894, 1013-1014.
  17. Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85; Némethy Lajos 1894: Series Parochiarum et Parochorum Archi-Dioecesis Strigoniensis. Strigonii. 581.
  18. Magyar Katolikus Lexikon

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsitvagyarmat témájú médiaállományokat.