A–1 Skyraider

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A–1 Skyraider
A-1H VA-152 USS Oriskany 1966.jpg
U.S. Navy A–1H Skyraider az Attack Squadron VA-152-ből Vietnam felett 1966-ban

Funkció csatarepülőgép
Gyártó Douglas
Tervező Edward Heinemann
Sorozatgyártás 1945–1957
Gyártási darabszám 3180
Fő üzemeltetők USA USAF
USA USN

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1945. március 18.
Szolgálatba állítás 1946
Szolgálatból kivonva 1970-es évek

A Douglas A–1 (korábban AD) Skyraider egy amerikai együléses csatarepülőgép volt, melyet az 1940-es évektől az 1970-es évek elejéig használtak. Dugattyús motoros, légcsavaros repülőgép volt a sugárhajtóműves repülőgépek korában, így már elavultnak számított a harcmezőn, beceneve a Spad volt, egy első világháborús francia vadászgép után. A Skyraidernek rendkívül hosszú és sikeres karrierje volt, belőle merítették az inspirációt egy egyenesszárnyú, lassú, sugárhajtóműves csatarepülőgéphez, az A–10 Thunderbolt II-höz.

Üzemeltetői között volt a United States Navy (USN), a U.S. Marine Corps (USMC) és a United States Air Force (USAF), illetve szolgált még a British Royal Navy, a Francia Légierő, a Vietnami Légierő (VNAF) és más légierők kötelékében.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Douglas XBT2D–1 Skyraider prototípus.

A U.S. Navy AD „Able Dog” („Megfelelő Kutya”) nevű repülőgépei már túl későn készültek el ahhoz, hogy részt vegyenek a második világháború csatáiban, de később fontos szolgálatot tettek az Egyesült Nemzetek égisze alatt lezajló koreai háborúban. A típus megkülönböztetett fontossággal bírt az Egyesült Államok délkelet-ázsiai előretörésében, és a U.S. Navy-n kívül még bevetette a U.S. Air Force és a dél-vietnami légierő is. A vietnami háború alatt Skyraiderek védték azokat a helikoptereket, amelyek a lelőtt személyzetet mentették ki a frontvonalak mögül. 1965. június 20-án két, a USS Midway hordozóról felszállt U.S. Navy Skyraider lőtt le egy észak-vietnami MiG–17-est, és ez egyike azon ritka eseteknek, amikor dugattyús motoros gépek értek el légigyőzelmet sugárhajtású vadászgép ellen. A U.S. Navy ugyan 1968-tól nem üzemeltette a típust, de a U.S. Air Force az 1970-es években még mindig hadrendjében tartotta „Spadjait”. A Skyraiderek harci körülmények közé kerültek Franciaország algériai gyarmatán, és valószínűleg a csádi fegyveres erők is használták. Sok feladatra bevethető, tekintélyes harci gép volt, alkalmas akár tízórás repülésre is nagy fegyverterheléssel, amit a szárny és a törzs alatti 15 megerősített pontra lehetett felfüggeszteni. Éppen sokoldalúsága és terhelhetősége miatt a Skyraidereknek harcászati nukleáris bombázó, tengeralattjáró felderítő, korai figyelmeztető/megfigyelő, elektronikus figyelő/zavaró, éjszakai alacsonytámadó és célzsákvontató változata egyaránt volt. A híres amerikai tervező, Ed Heinemann álmodta meg, és a prototípusa XBT2D-1 jelzéssel 1945. március 18-án repült először. Az első sorozatgépeket az AD–1-estől az AD–4-esig terjedő típusjelzéssel gyártották különböző felszereltséggel. Ezek együléses változatok voltak, de az AD–5-ösök két egymás melletti üléssel készültek tengeralattjáró vadászatra és tengeri célpontok megsemmisítésére. Több olyan kiegészítő készlet is született, amely lehetővé tette, hogy az AD–5-ösöket (1962 óta A–1E lett jelzésük) szállító-, fotófelderítő, célzsákvontató vagy alacsonytámadó gépként lehessen alkalmazni. Az AD–5N (későbbi jelzésük A–1G) éjszakai alacsonytámadó verzió volt, de a legtöbbet az AD–6-os sorozatból (A–1H) gyártották, amelyet precíziós alacsonybombázó gépnek alakítottak ki. Az utolsó sorozatmodell az AD–7-es (A–1J) lett nagyobb teljesítményű R-3350-26WB motorral és megerősített sárkányszerkezettel. Mintegy ötven háromüléses korai figyelmeztető és megfigyelő gépet a Royal Navy vett át Skyraider AEW.Mk.1-es jelzéssel (ezek azonosak voltak a U.S. Navy AD–4W gépeivel) 1951-től. A brit gépeket az 1960-as évek elején selejtezték. A Skyraiderek gyártását 1957-ben fejezték be. Az utolsó katonai használatban lévő Skyraider Csádban szolgált, egészen az 1980-as évek elejéig.

Üzemeltetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koreai háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A U.S. Navy igáslova a koreai háborúban: az Able Dog.

Mivel a Skyraiderek sorozatgyártását túl későn kezdték ahhoz, hogy részt vegyenek a második világháborúban, a U.S. Navy légierejének és a U.S. Marine Corps csapásmérő gépeinek gerincét alkották a koreai háborúban. Az első AD gépek 1950. július 3-án indultak harcba a USS Valley Forge anyahajóról VA–55-ösök társaságában. Terhelhetősége és tízórás repülési ideje messze felülmúlta az akkor szolgálatban lévő sugárhajtású repülőket. 1951. május 2-án Skyraiderek hajtották végre a háború egyetlen torpedótámadását - sikeresen eltalálták a kommunisták Hwacheon Dam-ját. 1953. június 16-án egy USMC AD–4, melyet George H. Linnemeier őrnagy és Vernon S. Kramer törzszászlós vezetett, lelőtt egy szovjet-építésű Polikarpov Po–2 biplánt, mely a háború egyetlen dokumentált Skyraider légigyőzelme volt. AD–3N és AD–4N repülők végrehajtottak bombatámadásokat, éjszakai támadó küldetéseket, radarral felszerelt AD-k pedig radarzavaró küldetéseket hajtottak végre anyahajókról és légibázisokról indulva. A koreai háború alatt az A–1 Skyraidereket csak a U.S. Navy és a U.S. Marine Corps repülte, általános festésük pedig sötét tengerészkék volt. 101 Navy és Marine AD Skyraider veszett oda a háborúban harci cselekmények közben, 72 gépet üzemeltetési hibák miatt vesztettek el, így összesen 128 Skyraider került veszteséglistára a koreai háború alatt.

Kommunista Kína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1954. július 26-án a USS Philipine Sea és USS Hornet anyahajókról indított két Douglas Skyraider sikeresen lelőtt két PLAAF La–7 gépet a Hainan sziget partjainál, miközben a három nappal korábban lelőtt Cathay Pacific Skymaster utasszállítógép túlélői után kutattak. Az utasszállítót ugyancsak egy La–7 lőtte le.

Vietnam[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy VA-176 A–1J hadianyaggal feltöltve, küldetésre készen Vietnamban, 1966.
Egy 1st SOS A–1E egy BLU-72/B bombát szállít, 1968.
Egy 602nd SOS A–1H 1970. júniusában.
A–1E Skyraiderek formációban repülnek a céljuk felé Dél-Vietnam felett, 1965. június 25.

Mikor Amerika belépett a vietnami konfliktusba, az A–1 Skyraider még mindig szolgálatban volt több anyahajón, habár felváltását már tervezték az A–6A Intruderrel. Az 1964. augusztus 5-én indított Pierce hadművelet során a USS Constellation és USS Ticonderoga hadihajókról indított Skyraiderek részt vettek a U.S. Navy első csapásaiban Észak-Vietnam ellen. A hadművelet válaszcsapás volt a tonkini incidensre, melynek során üzemanyaglerakatokat támadtak Vinh-nél, itt a Ticonderoga hajóról indított egyik Skyraider légvédelmi tűz során megsérült, egy másikat, a Constellation anyahajóról pedig lelőttek, a pilóta meghalt. A háború alatt a Skyraiderek lelőttek két MiG–17 sugárhajtású repülőt: egyet 1965 június 20-án, a győzelmet Clinton B. Johnson százados és Charles W. Hartman III főhadnagy vívta ki; egy másik gépet 1966. október 9-én William T. Patton főhadnagy lőtte le. Másrészről 1966. február 1-jén az első bevetését repülő Dieter Dengler főhadnagy A–1H gépe találatot kapott, majd Laosznál lezuhant.

A Navy mellett a Skyraidereket a dél-vietnami légierő is rendszeresítette. Rajtuk kívül a U.S. Air Force is használta a típust, méghozzá a típus egyik leghíresebb feladatkörére: a mentőhelikpoterek kísérésére. 1966. március 10-én Bernard F. Fisher őrnagy küldetésre ment A–1E Skyraiderével, majd megkapta a becsület érdemérmet Myers „Jump” őrnagy megmentéséért. 1968. szeptember 1-jén William A. Jones III ezredes, aki ugyancsak egy A–1H repülőt vezetett, kiérdemelte a becsület érdemérmet. Ezen a küldetésen, repülőgépe megrongálódása és súlyos égési sérülései ellenére visszatért támaszpontjára majd jelentést tett egy lezuhant amerikai pilóta pozíciójáról.

VA-115 A–1H feltöltve, küldetésre készen Vietnamban.

1972. novembere után az összes Délkelet-Ázsiában szolgáló amerikai A–1 Skyraidert átadták a dél-vietnami légierőnek, korábbi feladatkörüket pedig a szubszónikus A–7 Corsair II gépek vették át. Az USAF 201, a Navy 65 Skyraidert vesztett Délkelet-Ázsiában. A 266 elvesztett A–1 repülőgépből ötöt föld-levegő rakétákkal lőttek le, három levegő-levegő harcban veszett oda; kettőt észak-vietnami MiG–17 vadászgépek lőttek le. Az első A–1 Skyradiert 1966. április 29-én lőtték le, a másodikat 1967. április 19-én. A harmadik A–1 Skyradiert egy kínai MiG–19 (J–6) lőtte le 1968. február 14-én. Joseph P. Dunn főhadnagy (USN) túl közel repült a Kommunista Kína által birtokolt Hainan szigethez, majd elfogták. Dunn főhadnagy A–1 Skyraidere volt a U.S. Navy utolsó elveszített gépe a háborúban. Röviddel ezután az A–1 Skyraider tengerészeti repülőszázadait A–6 Intruder, A–7 Corsair II vagy A–4 Skyhawkokkal váltották fel.

A koreai háborúval ellentétben, melyet egy évtizeddel korábban vívtak, a U.S. Air Force Vietnamban első ízben alkalmazta a tengerészeti A–1 Skyraidert. Ahogyan a vietnami háború előrehaladt, a USAF A–1 gépei kamuflázs festéts kaptak, míg a USN gépei szürke/fehér színűek voltak.

Dél-Vietnami Légierő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A VNAF 516. Vadászszázadának A–1H Skyraiderét napalmmal töltik fel, 1967.

Az A–1 Skyraider volt a közvetlen légitámogató repülőgépe a Dél-Vietnami Légierőnek (VNAF) a vietnami háború folyamán. A USN 1960. szeptemberében kezdte átadni Skyraiderei egy részét a VNAF-nek, leváltva ezzel a VNAF régi Grumman F8F Bearcat gépeit. 1962-re a VNAF állományában 22 gépvolt, 1968-ra további 131 gépet kaptak. Kezdetben a Navy pilótáit és személyzetét bízták meg a dél-vietnami pilóták kiképzésével, de idővel a feladatot folyamatosan az USAF-ra bízták.

A kezdeti újoncokat a VNAF Bearcat pilótái közül választották ki, akik már rendelkeztek 800-1200 órányi repülési tapasztalattal. Őket a Texas állambeli Corpus Christi-ben képezték ki, majd további kiképzésre küldét őket LeMoore-ba, Kaliforniába.

A háború során a VNAF összesen 308 Skyraidert kapott, és hat A–1 századot üzemeltetett 1965 végéig. Számuk 1968-tól 1972-ig csökkent, mikoris az Egyesült Államok elkezdte a dél-vietnamiak felfegyverzését sokkal modernebb közvetlen légitámogató repülőgépekkel, úgymint az A–37 és az F–5, így 1968 kezdetén már csak három repülőszázad rendelkezett A–1 Skyraiderekkel.

Mikor az Egyesült Államok kilépett a háborúból, a megmaradt Skyraidereit átadta a dél-vietnamiaknak, majd 1973-ra az összes Skyraiderül a VNAF-hez került. Az amerikaiakkal ellentétben, akik csak alapjában csak 12 hónapra korlátozták a pilóták harci bevetését, a dél-vietnamiak Skyraider pilótái több ezer órát harcoltak az A–1 repülővel, így a VNAF idősebb pilótái rendkívüli szakképzettséget szereztek a repülőgép használatában.

A Királyi Haditengerészet használatában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

778 NAS Skyraider AEW.1s.

A Royal Navy 50 AD–4W korai figyelmeztető repülőgépet kapott 1951-ben a Katonai Segítségnyújtási Program keretében. Az összes Skyraider AEW.1 repülőt a 849 Naval Air Squadron üzemeltette. Egy repülő részt vett az 1956-os Suezi válságban a HMS Bulwark repülőgéphordozó fedélzetén. A 778 Naval Air Squadron volt a felelős a Skyraider személyzetek kiképzésében a Royal Navy Air Station Culdrose-nál. 1960-ban a Fairey Gannet AEW.3 váltotta a Skyraidereket, amely a Douglas repülők APS–20 radarját használta. Az utolsó brit Skyraidereket 1962-ben vonták ki a szolgálatból. Az 1960-as években a Skyraiderek APS–20 radarjait a Royal Air Force Avro Shackleton AEW.20 gépeibe telepítették, melyeket 1991-ben vonták ki a szolgálatból.

Svéd üzemeltetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Svédország 12 Skyraidert kapott a britektől. Minden katonai felszerelést eltávolítottak a gépekből, majd célzsákvontatónak alkalmazták a gépeket az 1970-es évek elejéig.

Francia üzemeltetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia légierő vásárolt 20 darab AD–4, 88 AD–4N és 5 AD–4NA gépet a USN-től, a korábbi háromüléses gépeket együlésesre módosították, eltávolították a radarfelszerelést és a két operátor állomást a géptörzsből. Az AD–4N/NA gépeket 1956-ban kapták, hogy leváltsák a régi P–47 Thunderboltokat Algériában. A Skyraidereket először 1956-ban rendelték meg, majd az első példányokat 1958. február 6-án kapta meg a francia légierő. A repülőket az algériai háború végéig használták. A gépeket a 20e Escadre de Chasse és a 21e Escadre de Chasse üzemeltette, mint közvetlen légitámogató gépet rakétákkal, bombákkal és napalmmal felszerelve.

A Skyraidereknek rövid karrierjük volt Algériában. Ennek ellenére a legsikeresebb gépek voltak, melyeket a franciák használtak. A Skyraider korlátozott használatban maradt Franciaországban az 1970-es évekig. A csádi polgárháborúban sokat használták a típust, először az Armée de l'Air, majd később egy névlegesen független helyi légierő, amely személyzetét francia zsoldosok képezték. A gépet francia zászló alatt üzemeltették Dzsibutiban és a Madagaszkár szigeten. Mikor Franciaország felhagyott a gépek üzemeltetésével, a megmaradt példányokat átadta Gabonnak, Csádnak, Kambodzsának és a Közép-afrikai Köztársaságnak.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A XBT2D-1, 1945.
Egy VC-35 AD–1Q az 1940-es évek végén.
VC-33 AD–3Q, AD–4N, és AD–5N, 1955.
AD–4W AEW repülőgép landol az USS Leyte fedélzetén.
Egy VMA-331 AD–5 repülés közben.
EA–1F (AD–5Q) ECM repülőgép, BuNo 135010, a CVW-9-ből, 1966.
Egy VAW-11 AD–5W a USS Kearsarge fedélzetén, 1958.
AD6 repülőgépek a U.S. Navy Attack Squadron 42-ből.
  • XBT2D–1 - Együléses zuhanóbombázó, torpedóbombázó prototípus a U.S. Navy részére.
  • XBT2D–1N - Háromüléses éjszakai alacsonytámadó prototípus, mindössze három darab készült.
  • XBT2D–1P - Fotófelderítő prototípus, mindössze egy darab készült.
  • XBT2D–1Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró prototípus, mindössze egy darab készült.
  • BT2D–2 (XAD–2) - Fejlesztett csatarepülőgép, mindössze egy prototípus készült.
  • AD–1 - Az első sorozatgyártott modell, 242 darab készült.
  • AD–1Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–1 gépnek, 35 darab készült.
  • AD–1U - AD–1 radarzavaró és célzsákvontató változat, fegyverzet és vízbefecskendező felszerelés nélkül.
  • XAD–1W - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő prototípus. AD–3W prototípus, mindössze egy darab készült.
  • AD–2 - Továbbfejlesztett modell, 2700 lóerős (2000 kW) teljesítményű Wright R-3350-26W motorral, 156 darab készült.
  • AD–2D - Nemhivatalos jelölése az AD–2 gépeknek, melyeket távirányítású repülőgépekként használtak, hogy radioaktív anyagokat gyűjtsenek velük a levegőből nukleáris robbantások után.
  • AD–2Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–2-nek, 21 darab készült.
  • AD–2QU - AD–2 radarzavaró és célzsákvontató felszereléssel, fegyverzet és vízbefecskendező felszerelés nélkül, mindössze egy gép készült.
  • XAD–2 - Hasonló a XBT2D–1 típushoz, kivéve a motort, megnövelt üzemanyagkapacitással.
  • AD–3 - Légcsavaros gázturbinával tervezett változat, kezdeti jelölése az A2D Skyshark volt.
  • AD–3 - Megerősített géptörzs, továbbfejlesztett futómű, 125 darab készült.
  • AD–3S - Tengeralattjáró-elhárító modell, mindössze két darab prototípus készült.
  • AD–3N - Háromüléses éjszakai támadó változat, 15 darab készült.
  • AD–3Q - Elektronikus figyelő/zavaró változat, a felszerelést áthelyezték a személyzet kényelmének érdekében, 23 darab készült.
  • AD–3QU - Célzsákvontató repülőgép, de a legtöbbet AD–3Q-ként szállítottak le.
  • AD–3W - Korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 31 darab készült.
  • XAD–3E - AD–3W módosítás ASW-re Aeroproducts propellorral.
  • AD–4 - Megerősített futómű, továbbfejlesztett radar, G-2 iránytű, 4×20 mm-es gépágyú és 14 Aero rakétaindító, 23 kilogrammnyi bombateher, 372 darab készült.
  • AD–4B - Nukleáris fegyverek hordozására tervezett speciális változat, 4×20 mm-es gépágyúval felszerelve. 165 darab és 28 konverzió készült.
  • AD–4L - Koreai téli hadműveletekhez felszerelt változat, 63 konverzió készült.
  • AD–4N - Háromüléses éjszakai alacsonytámadó változat, 307 darab készült.
  • AD–4NA - 100 darab AD–4N jelölése, melyekről eltávolították az éjszakai harchoz szükséges felszerelést, de kapott helyette 4 darab 20 mm-es gépágyút, Koreában vetették be, mint alacsonytámadó csatarepülőgép.
  • AD–4NL - Az AD–4N változata, 36 konverzió készült.
  • AD–4Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–4-nek, 39 darab készült.
  • AD–4W - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 168 darab készült. 50 darab AD–4W átkerült a Royal Navy-hoz Skyraider AEW Mk 1 jelöléssel.
  • AD–5 (A–1E) - Egymás mellett kialakított kétüléses változat, 212 darab készült.
  • AD–5N (A–1G) - Négyüléses éjszakai alacsonytámadó változat radarzavaró berendezéssel, 239 darab készült.
  • AD–5Q (EA–1F) - Négyüléses elektronikus figyelő/zavaró változat, 54 konverzió készült.
  • AD–5S - Egy prototípus a mágneses anomália detektor teszteléséhez, tengeralattjáró-elhárító felszerelés.
  • AD–5W (EA–1E) - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 218 darab készült.
  • UA–1E - Az AD–5 kiszolgáló típusa.
  • AD–6 (A–1H) - Együléses csatarepülőgép három fékszárnnyal, 713 darab készült.
  • AD–7 (A–1J) - Az utolsó sorozatgyártott modell, egy R3350-26WB motor hajtotta, szerkezetét továbbfejlesztették, hogy élettartama megnövekedjen, 72 darab készült.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Douglas Skyraider AD–4N

Műszaki adatok (A–1H Skyraider)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy AD–4 Skyraider vázlatrajzai.

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 11,84 m
  • Fesztávolság: 15,24 m
  • Magasság: 4,78 m
  • Szárnyfelület: 37,19 m²
  • Üres tömeg: 5429 kg
  • Normál felszálló tömeg: 8213 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 11 340 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hajtóművek száma: 1 darab
  • Típusa: Wright R-3350-26WA csillagmotor
  • Teljesítmény: 2700 LE (2000 kW)

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 518 km/h
  • Hatótávolság: 2115 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 8685 m
  • Emelkedőképesség: 14,5 m/s
  • Szárny felületi terhelése: 220 kg/m²
  • Teljesítmény–tömeg-arány: 250 kW/kg

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 4 darab 20 mm-es M2 gépágyú
  • 3600 kg bombateher 15 külső megerősített ponton, beleértve bombák, torpedók, irányíthatatlan rakéták vagy gépágyúkonténerek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • John Batchelor-Malcolm V. Lowe - A repülés enciklopédiája 1945-2005 - GABO könyvkiadó - ISBN 963-9635-82-0
  • Burgess, Richard R. and Rosario M. Rausa. US Navy A-1 Skyraider Units of the Vietnam War (Osprey #77). London: Osprey Publishing Limited, 2009. ISBN 978-1-84603-410-7.
  • Bridgeman, William and Jacqueline Hazard. The Lonely Sky. New York: Henry Holt & Co., 1955. ISBN 978-0-8107-9011-7.
  • Chinnery, Philip D. Air Commando: Inside The Air Force Special Operations Command. London: St. Martin's Paperbacks, 1997. ISBN 978-0-312-95881-7.
  • Denehan, William, Major, USAF. From Crickets To Dragonflies: Training And Equipping The South Vietnamese Air Force 1955-1972. Maxwell Air Force Base, Alabama: Air Command and Staff College, Air University, 1997.
  • Dengler, Dieter. Escape from Laos. New York: Presidio Press, 1979. ISBN 0-89141-076-7.
  • Dorr, Robert F. "Southeast Asian "Spad"...The Skyraider's War". Air Enthusiast, Thirty-six, May-August 1988. Bromley, UK:FineScroll. pp. 1–11, 73–77. ISSN 0143-5450.
  • Dorr, Robert F. and Chris Bishop. Vietnam Air War Debrief. London:Aerospace Publishing, 1996. ISBN 1-874023-78-6.
  • Drury, Richard S. My Secret War. Fallbrook, CA: Aero Publishing Inc., 1979. ISBN 978-0-8168-6841-4.
  • Faltum, Andrew. The Essex Aircraft Carriers. Baltimore, Maryland: The Nautical & Aviation Publishing Company of America, 1996. ISBN 1-877853-26-7.
  • Francillon, René J. McDonnell Douglas Aircraft since 1920. London: Putnam, 1979. ISBN 0-370-00050-1.
  • Grossnick, Roy A. and William J. Armstrong. United States Naval Aviation, 1910–1995. Annapolis, Maryland: Naval Historical Center, 1997. ISBN 0-16-049124-X.
  • Hobson, Chris. Vietnam Air Losses, USAF/USN/USMC, Fixed-Wing Aircraft Losses in Southeast Asia, 1961-1973. North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2001. ISBN 1-85780-115-6.
  • McCarthy, Donald J. Jr. MiG Killers: A Chronology of US Air Victories in Vietnam 1965-1973. North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2009. ISBN 978-1-58007-136-9.
  • Mersky, Peter B. U.S. Marine Corps Aviation: 1912 to the Present. Annapolis, Maryland: The Nautical and Aviation Publishing Company of America, 1983. ISBN 0-933852-39-8.
  • "Skyraider." Model Airplane News, September 2008, Volume 136, Number 9; Cover and p. 38.
  • Swanborough, Gordon and Peter M. Bowers. United States Navy Aircraft since 1911. London: Putnam, Second edition 1976. ISBN 0-370-10054-9.
  • United States Air Force Museum Guidebook. Wright-Patterson AFB Ohio: Air Force Museum Association, 1975.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Douglas A-1 Skyraider című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A–1 Skyraider témájú médiaállományokat.