Martos (Szlovákia)
| Martos (Martovce) | |||
 | |||
| A református templom Martos központjában | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Szlovákia | ||
| Kerület | Nyitrai | ||
| Járás | Komáromi | ||
| Rang | község | ||
| Első írásos említés | 1438 | ||
| Polgármester | Keszeg István | ||
| Irányítószám | 947 01 | ||
| Körzethívószám | 035 | ||
| Forgalmi rendszám | KN | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 694 fő (2021. jan. 1.)[1] | ||
| Népsűrűség | 35 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 110 m | ||
| Terület | 19,96 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 47° 51′ 25″, k. h. 18° 07′ 39″Koordináták: é. sz. 47° 51′ 25″, k. h. 18° 07′ 39″ | |||
| Martos weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Martos témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |||
Martos (szlovákul: Martovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Komáromi járásában. Martos sokáig környezetétől elzárt település volt, így viszonylag sokáig fennmaradhattak a népi kultúra elemei.
Fekvése[szerkesztés]
Martos a történelmi Komárom vármegye területén, a Kisalföldön, Ógyallától 4 km-re nyugatra, Komáromtól 17 km-re északra fekszik, a Nyitra és a Zsitva folyók által közrefogott lapos, vizenyős területen. A falu központjában található a mintegy 1-1 hektárnyi területű Horváth- és Héder-tó.. A tájat a nyárfaligetek, folyóparti füzesek, csalitok és vadvirágos rétek teszik változatossá. Közigazgatási területe 19,96 km².
Közigazgatásilag délről Komárom, nyugatról Vágfüzes, északról Ímely, keletről és délkeletről pedig Ógyalla határolja. Itt folyik a Zsitva az Öreg-Nyitrába, maga a falu a két folyó közötti, töltésekkel védett területen található. Az Öreg-Nyitrától nyugatra elterülő, egykor mocsaras területeket ma csatornák hálózzák be, csupán a Gémes mocsaras területe maradt fenn természetes állapotában. A falu külterületei az Öreg-Nyitra jobb partján fekvő Kisnyitrahát és a falutól 2 km-re északra, a Nyitra balpartján elterülő, mára lakatlanná vált Gyótva (Detvice).
Martost Agyagoson és Kaván keresztül 17 km-es mellékút köti össze Komárommal, valamint Vékpusztán keresztül 5 km-es út vezet Ógyallára. Egy 2,5 km hosszú bekötőút az Ímely-Ógyalla mellékút felé teremt összeköttetést.
Élővilága[szerkesztés]
Martoson 4 gólyafészket tartanak nyilván. Az egyikben 2011-ben még 3 fiókát számoltak össze, a következő években azonban nem fészkeltek, vagy el sem foglalták a fészket. A második fészekben 2011-ben 4, 2012-ben 3, 2013-ban és 2014-ben 4-4, 2015-ben 1 fiókát számoltak meg. A harmadikban 2011-ben 3 fióka volt, 2012-ben nem foglalták el, 2013-ban 5, 2014-ben 4, 2015-ben pedig 1 fiókát tartanak számon. A negyedikben 2011-ben nem fészkeltek, 2012-ben 2, 2013-ban 4 fiókáról van információ, 2014-ben nem fészkeltek és 2015-ben el sem foglalták azt.[2]
Népesség[szerkesztés]
1991-ben 801 lakosának 95%-a magyar, 5%-a szlovák nemzetiségű. A lakosság 24,7%-a katolikus, 63,4%-a református. 320 házából 256 volt lakott.
2001-ben 766 lakosának 90,6%-a magyar (694 fő), 8,2%-a szlovák nemzetiségű volt (63 fő). 1-1 lakos vallotta magát németnek és csehnek. A lakosság 28,3%-a katolikus, 63,7%-a református. 324 házából 253 lakott ekkor. Ugyanebben az évben 261 foglalkoztatott és 98 munkanélküli élt a faluban.
2006-ban 733 lakosából 94 volt gyermek-, 177 pedig nyugdíjaskorú.[3]
2011-ben 694 lakosából 610 magyar és 76 szlovák volt.
2021-ben 694 lakosából 571 (+20) magyar, 90 (+18) szlovák, 7 cigány, 3 egyéb és 23 ismeretlen nemzetiségű volt.[4]
Martos lakosainak többsége hagyományosan református vallású, önálló egyházközségéhez tartozik az ímelyi filia is. Római katolikus lakossága az ímelyi plébánia filiáját alkotja.
|
|
|
|
Az 1968 előtti adatok tartalmazzák Agyagos és Kingyes lakosságát is
Oktatás, kultúra[szerkesztés]
A faluban óvoda és 1-4. osztályos magyar tannyelvű alapiskola (1999 óta a református egyház működteti) található.
A néptánccsoport 1983 óta működik. Kultúrházát közadakozásból építették 1935-ben, mai formáját 1994-es kibővítésekor nyerte el.
A Katona István által magánerőből 2001-ben létrehozott Feszty Árpád Művelődési Park a szlovákiai magyar kultúra egyik központjának számít.
A környező vidéken egyedülálló martosi népviseletet az 1960-es évekig általánosan viselték. Valószínűleg a 19. század végén alakult ki. A férfiak fehér vászoninget és kirojtozott aljú vászongatyát hordtak, ünnepeken posztómellényt és csizmanadrágot öltöttek. A női viselet fontos elemei a főkötő (fékető), a sötét, kétaljú szoknya, a pruszlik (amelynek aljára csípőpárnát varrtak a cifra rakott szoknya megtartása érdekében[6]), a vállkendő, valamint a gyolcsból és vászonból készült ing. A díszítő szalagok, csipkék finom egymás mellé illesztése, valamint a színeknek a kalotaszegihez hasonló harmóniája az egyik legszebb magyar népviseletet eredményezi Szlovákiában.[7] A falura jellemző a metéléses, vagy rátétes kézimunka is, amelynek legjellemzőbb színösszeállítása a kék vagy fehér alapra varrott piros minta.[6]
A népi hagyományok közül legismertebb a húsvét előtti tavaszváró körtánc, a pillike (más néven kurja), melyet a Horváth-tó partján járt a falu fiatalsága. A lakodalmas szokások közül legjellemzőbb az árgyélus vagy gyertyástánc, melyet gyertyákat magasra tartva, Az árgyélus kismadár kezdetű dalra táncolnak.
Martosnak gazdag népzenei hagyományai vannak; Ág Tibor, Dobi Géza és Jóba Ferenc, valamint az 1980-ban tartott Nyári Néprajzi Szeminárium résztvevői összesen 629 népdalt jegyeztek fel a faluban.[8] Manga János is gyűjtött népdalokat a faluból.[9] 1949-ben is gyűjtött a településen.[10]
A falu legismertebb rendezvénye az elsőként 1995 nyarán a Csemadok rendezésében megtartott Országos Pünkösdi Népművészeti Ünnepség. A rendezvény a Zselízi Népművészeti Fesztivál és a Gombaszögi Kulturális Ünnepek megszűnte után, Ág Tibor népzenekutató, Nagy János szobrászművész, Gáspár Tibor tanár és Katona István koreográfus védnökségével jött létre [1]. A falunapot augusztusban tartják, a hagyományos búcsút pedig Szent Vendel napján (október 20).[11]
Gazdaság[szerkesztés]
A faluban hagyományosan fontos szerepet játszik a földművelés. Korábban a nádvágás és a halászat is fontos foglalkozásnak számított, de a szarvasmarhatartás és a csikónevelés is jelen volt a faluban. Termelőszövetkezete 1950-ben alakult és ma (2008) is működik. 2007-ben 950 hektáron gazdálkodott, melyből 750 hektár volt szántóföld, a többi rét és legelő. Ugyanekkor a dolgozók száma 56 volt, de a nyári időszakban még 14 idénymunkást is alkalmaztak, főként a 18 hektáron termesztett dohány megművelésére. Elsősorban búzát, árpát és napraforgót termesztenek, az állattenyésztési ágazatot a szarvasmarha- (186 fejőstehén) és sertéstenyésztés (65 anyasertés) képviseli.[12]
Önkormányzat[szerkesztés]
A falu élén a polgármester (Keszeg István) áll, a községi képviselő-testület 6 tagú.[13]
A falu jelképei a címer és a zászló, melyeket 1997 decemberében avattak fel. A címerben zöld alapon két csuka látható, ami a falu hagyományos foglalkozására, a halászatra utal. A háttérben egy kehely látható, mely a falu első pecsétjéről (1712) került a címerbe. A zászló háromágú fecskefarokban végződő, zöld-fehér-narancssárga trikolór.
Története[szerkesztés]
Az avarok 8. századi megtelepedését a községtől 3 km-re keletre lévő Abapusztán előkerült sírleletek bizonyítják.[14] Ugyaninnen honfoglalás kori leletek is előkerültek, ami arra utalhat, hogy a környék a fellelhető írásos emlékeknél régebben települhetett. A szájhagyomány szerint a puszta neve Aba Sámueltől eredeztethető, más elképzelések szerint az avarok (abarok) nevét őrzi. Abapuszta ma ugyan közigazgatásilag Ógyallához tartozik, de a szőlőskertek nagyrészt martosiak tulajdonában vannak.
A mai Martostól nyugatra a középkorban létezett egy Gég (Gegu) nevű falu, ahol 1075-ben I. Géza 20 háznép halászt adott a garamszentbenedeki apátságnak. A monostort 1209-ben a pápa is megerősítette a falu birtoklásában. 1337-ben már az esztergomi érsek faluja. Vélhetően az áradások miatt Gég lakói költöztek át a Nyitra bal partjának martos, azaz a víz által kimart partjaira (a falu egyik határrészét még ma is gégi szántóföldnek nevezik). Más elképzelések szerint a Martos név családnévből vagy a Márton keresztnévből származik. A néphit szerint viszont a lakosság a tatárok elől menekült ide és a máig Hatházának nevezett falurészen építették fel a falu első hat házát. Az Abadombtól délnyugatra 12-13. századi cserepeket találtak.[15]
Martos első említése – "Marthos" formában – 1438-ból való, a kezdetektől az esztergomi érsekség faluja volt (1487-ben már érsekségi birtokként említik), lakossága halászattal és szénakaszálással foglalkozott (1487-ben 63 hajó szénát szolgáltatott be az érsekségnek). A 16. században a Martost körbevevő vizeket királyi halastavakként említik. A mai községi hivatal közelében állhatott első temploma, melynek alaptöredékeit ásatások során megtalálták[forrás?].
A török hódoltság idején sokat szenvedett. Az 1561-es Oláh-féle vizitáció szerint a falunak nincs plébánosa, a hívek a templom földjeit eladták a töröknek, hogy megváltsák magukat. 1576-ban mindössze 10 lakható háza volt. Az esztergomi érsekség birtokán 1597-ben végeztek kárfelmérést.[16]
1615-ben hódolt falu.[17] Az 1619. évi országgyűlésen benyújtott protestáns panaszjegyzékből tudjuk, hogy a falu református lelkészét Forgách Ferenc érsek kiűzette. 1654-ben ismét van prédikátora, Szenci András személyében. 1672-ben – Szelepcsényi György érsek közbenjárására – Maholányi komáromi várparancsnok a református lelkipásztorok elűzését írta elő. Az 1664-es török adóösszeírás szerint 55 fejadót fizető lakosa volt, akik 43 háztartáshoz tartoztak.[18]
1727-ben Bányi Ferenc volt a falu lelkésze. A református egyház anyakönyveit 1731-ben kezdték vezetni, a következő évben épült (egy régi templom alapjaira) első református temploma, mely 1762-ben kapott harangot. 1754-ben már létezett református iskolája. 1768-ban az érsekség tabellája 72 örökös adófizető jobbágy nevét sorolja fel. 1796-ban Vályi András így ír Martosról: MARTOS. Magyar falu Komárom Várm. földes Ura az Esztergomi Érsekség, lakosai katolikusok, fekszik Imelhez nem messze, és annak filiája, legelője, réttye, nádgya van, de legelőjének, és réttyeinek részét az áradások járják.[19]
1820 körül Rudnay Sándor hercegprímás az árvízveszély miatt át akarta költöztetni a lakosságot csémi birtokára, de a lakosság ezt visszautasította, mivel: Csémen nincsen víz, ahol halászni lehessen. Ezt az 1907-ben kiadott Borovszky-féle vármegyemonográfia is megemlíti, hozzátéve, hogy a halászat volt a lakosok fő keresetforrása és egy-egy árvíz több hasznot hajtott nekik, mint amennyi kárt okozott.
1831-ben és 1851-ben súlyos kolerajárvány pusztított a faluban. A 19. században a csatolt pusztákon kuriális nemesi birtokok léteztek. 1848-ban, a jobbágyság eltörlésekor, a lakosság a megművelt telkek birtokosa lett, nagybirtok nem alakult ki, a legtehetősebb gazdák is csak 30-40 holdon gazdálkodtak.
1851-ben Fényes Elek az alábbiakat jegyezte fel a faluról: „Martos magyar falu Komárom vármegyében, lapályos rónaságon, fekszik a Nyitra és Zsitva vizek között, Komáromhoz északra 1¾ mérföldnyire. Van 24 katholikus, 653 református, 7 zsidó lakos. A reformátusok már türelem előtt fennálló anyaegyházat, a katholikusok pedig egy kápolnát bírnak. Határát az árvizek felette rongálják, annyira, hogy az épületek is csak sövényből készülnek, egyébiránt nagyságára nézve mintegy 5000 holdnyi, melly tisztán urbéri és curális birtok, s a régi szabályozatlan 30 telket 75 földes gazda, 19 házas zsellér, és 18 lakó miveli. Szántóföldje meglehetősen termékeny ugyan, de igen kevés; dohánytermesztés divatban van, de főgazdasága a helységnek szénatermő rétjeiben és marhatartásában áll. Földes ura az esztergomi érsek”.[20]
A kutatók szerint a településen – gazdasági megfontolásokból – a 18-20. században születésszabályozás létezett.[5] 1859 őszén a falu majdnem teljesen leégett, elpusztult a templom is, harangjai is elolvadtak. Az új templomot a régi alapjain 1898-ban építették fel.
Bár a Zsitva főágát még 1848 előtt a Nyitrába vezették, az átfogó vízszabályozási munkák a település határában csak az 1880-as években kezdődtek meg és 1905-ig tartottak, ekkor épült a Nyitra jobb partján a szivattyútelep (benne két 130 lóerős szivattyúgéppel), ezután alakult ki a folyó mai medre (korábban a falu közepén folyt keresztül). A gátépítést 1887-től Lelkes Dezső (1870-1918), a Vágbalparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat szivattyútelepének igazgatója irányította, aki 100 holdat vásárolt fel letelepedése után. Ezután az árvizek helyett inkább a talajvizek okoztak problémát a lakosságnak, de volt rá példa, hogy a martosiak átvágták a gátat a községgel ellentétes oldalon életük és vagyonuk védelmének céljából.
A 20. század elején a Komárom vármegye Udvardi járásához tartozó nagyközség postaügynökséggel, állami anyakönyvvezetőséggel (1895 óta), református elemi iskolával, gőzmalommal rendelkezett. 1910-ben 1288 magyar lakosa volt. Lakói jobbára mezőgazdaságból éltek, de többen foglalkoztak kosárfonással, hímzéssel és halászattal is. Az első világháborúban 28 martosi vesztette életét. Trianon döntése következtében 1920-ban Csehszlovákiához került, s 1927-ben Martoš szlovák hivatalos elnevezést kapta. A csehszlovák földreform a martosi kisbirtokokat nem érintette, a korábban érseki tulajdonú pusztákon a pozsonyi és nagyszombati kezelők fenntartották a majorsági gazdálkodást, a környék földnélküli és szegényparaszti rétegei Agyagoson találtak állandó vagy időszaki munkát. A két világháború között Martos kiemelkedő szellemi központja volt a vidéknek: a járási székhelyt, Ógyallát megelőzve, 1935-ben lakói közadakozásból kultúrházat építtettek.
1930-ban 1369 lakosa közül 1305 magyarnak, 35 szlováknak vallotta magát. 1938-1945 között ismét Magyarországhoz tartozott, körjegyzősége Ógyallán működött. 1941-ben 1357 lakosából 817 volt református vallású. A második világháború 14 martosi életét követelte, 18 zsidó vallású lakos pedig a koncentrációs táborokban vesztette életét. A háborút követően újra Csehszlovákiához csatolták és szlovák hivatalos nevét 1948-ban Martovce alakra változtatták. A háború utáni magyarellenes politikára jellemző, hogy 1945. augusztus 27-én a községbe kirendelt szlovák komisszár agyonverette Vecsey Lajost, a falu jegyzőjét. 1947-ben magyar lakói közül 15 családot (73 fő) csehországi kényszermunkára vittek (főleg Bílina környékére), 9 családot (55 fő) pedig a csehszlovák-magyar lakosságcsere során Gyönk községbe deportáltak, helyükre 87 szlovák nemzetiségű személy érkezett Ösküből és Szápárról.
1949 után megalakult a Csemadok-alapszervezet, majd 1950-ben létrejött a helyi termelőszövetkezet is. 1951-ben Martosra bevezették a villanyt, a Kisnyitraháti falurészbe csak 1960-ban. 1968-ban Agyagos és Kingyes pusztákat az ekkor létrejövő Vágfüzes községhez csatolták, ezzel jelentősen csökkent a lakosság száma. Az ezredfordulóra a falu a szlovákiai magyar kultúra egyik központjává vált, az Országos Pünkösdi Ünnepségek és a Feszty Park révén. Alapiskolájának fenntartója 1999 óta a református egyház.
Nevezetességek[szerkesztés]
- A falu egyik legjelentősebb építészeti értéke az 1898-ban neoklasszicista stílusban épített református templom, melyet az 1859-es tűzvészben leégett templom helyére építettek. A templomot 1899. január 29-én avatták fel, a jeles eseményen Feszty Árpád és Antal Gábor püspök is jelen volt. A templom falán 2012. szeptember 29-én emléktáblát helyeztek el a Beneš-dekrétumok által meghurcolt martosi magyarság emlékére. Az emléktáblán a Bírák könyvének 11,7b verse olvasható: "Hiszen ti gyűlöltetek engem és kiűztetek apám házából".[21]
- A római katolikusok Szent Vendel tiszteletére szentelt kápolnáját 2004-ben szentelték fel. A 19. század közepéig volt a faluban katolikus kápolna, de abból csak Szent Vendel szobra maradt fenn. A kápolnát Katona István önerőből építtette.[11] Falait Somogyi Győző festőművész 14 stációt ábrázoló alkotásai díszítik. A nádtetős építmény előtti kövezet Nagy-Magyarország térképét formázza, a hajlított gerendákból készült tető Noé bárkáját formázza.
- A 2001 óta működő Feszty Árpád művelődési parkban áll Feszty Árpád mellszobra. Ugyanitt egy turulmadár-formájú amfiteátrum is felépült.[6]
- Az 1975-ben megnyitott falumúzeum egy 1871-ben épült, nádfedeles parasztházban kapott helyet. Ennek a hármas elosztású vályogháznak az első és hátszó szobája között helyezkedik el a nyitott kéményes konyha, amely összeépült a pitvarral. A hátsó szobában egy komáromi tulipános láda és egy festett, mennyezetes ágy is megtalálható, amelyre piros mintájú vánkosokat és dunyhákat halmoztak fel. A falakon, ahogy szinte az egész faluban szokás volt, számos festett tányér díszlik.[6]
- A református templom kapuja előtt áll a 2001. augusztus 18-án felállított millenniumi emlékmű, mellette a falu alapításának emlékműve 2002-ből.
- A Horváth-tó (melynek partján régen a tavaszköszöntőket tartották) partján 1896-ban hét tölgyfát ültettek el a millennium tiszteletére, melyekből mára kettő maradt.
- A falutól 3 km-re nyugatra található a Gémes (Gémeš) védett terület (11,22 hektáros területen) értékes mocsári élővilággal. A szántóföldekkel körülvett területet fűz- és nyárfaerdő borítja, a nevét adó szürke- és vörösgémek mellett számos madárfaj otthona, többek közt a szalakóta élőhelye. A területet 1993-ban nyilvánították védetté.
- A Zsitva-menti náddal benőtt, 32,53 hektáros mocsaras terület (Alúvium Žitavy) szintén gazdag madárvilága (76 madárfaj él itt) miatt védett.
- A Beneš-dekrétumok által meghurcolt martosi magyarság emlékére 2012. szeptember 29-én emléktáblát helyeztek el a református templom falán.
Híres emberek[szerkesztés]
- Csokonai Vitéz Mihály barátja, Oroszi Nagy Mihály martosi kántortanító meghívására 1797 végén vagy 1798 elején járt Martoson, a környékbeli nemesek sorra hívták vendégségbe a híres költőt.
- Az ógyallai Feszty családot erős szálak kötötték Martoshoz. Az akkoriban a faluhoz tartozó Kingyesen levő tanyáján készítette Feszty Árpád a ma Ópusztaszeren található A magyarok bejövetele című körképét. A körkép alakjait a martosiakról mintázta, közülük a leghíresebb a fejedelemasszony modelljéül szolgáló Bazsó Lidi volt.
- Vecsey Lajos a két világháború között a község kulturális életének irányítója, egyben segédjegyző és községi bíró is volt. A Patika vendéglő falán 1995 óta emléktábla őrzi emlékét, nevét viseli a Csemadok helyi szervezete is. A kultúrház falán található mellszobra.
- Zsittnyan István a helyi alapiskola tanítója volt 1949 után 28 éven keresztül, egyben a falu krónikása (Martos múltja és jelene című munkája 1992-ben jelent meg) és a község kulturális életének fáradhatatlan szervezője.
Képtár[szerkesztés]
-
Emlékkapu a református templom előtt -
-
-
A Szt. Vendel katolikus kápolna -
A Martoson fennmaradt régi lakóházak egyike -
A "Falufa" -
A református alapiskola -
A "Patika" kocsma a faluközpontban -
A Zsitva ártere -
A Zsitva töltése -
Az Öreg-Nyitra -
A Martosi-kanális a szivattyúteleppel
Testvértelepülés[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
- ↑ bociany.sk
- ↑ Archivált másolat. [2008. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 26.)
- ↑ ma7.sk
- ↑ a b http://epa.oszk.hu/00000/00033/00011/kocsis.htm
- ↑ a b c d Gaál Lajos, Görföl Jenő, Pomichal Richárd, Puss Vera, Simon Beáta, Simon Attila. Felvidék száz csodája – Rejtőzködő értékek nyomában, 12–13. o.. Totem Plusz Kft. (2005). ISBN 9635902360
- ↑ Legeza László - Szacsvay Péter: Felvidéki utakon, Budapest, 1997
- ↑ Delta V/15. 2007. április 10., 8. pp. Martos népzenei hagyományairól
- ↑ Manga 1940 Népdalok. Gömöri Múzeum, Putnok. 87.49.24.
- ↑ Lásd Etnológiai Archívum / Diapozitív-gyűjtemény Archiválva 2021. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ a b http://www.vasarnap.com/clanok.asp?cl=1197834[halott link]
- ↑ Delta V/15. 2007. április 10., 11. pp. Pályázatokból újítanák fel az istállókat
- ↑ Archivált másolat. [2008. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 26.)
- ↑ Zábojník, J. 2004: Slovensko a Avarský kaganát. Bratislava, 90 No. 72.
- ↑ Bialeková, D. (zost.) 1989: Pramene k dejinám osídlenia Slovenska z konca 5. až z 13. storočia. Nitra, 132.
- ↑ UC 45:28, pag. 10b
- ↑ ÖStA HHStA Türkei I. Karton 100. Konv. 1. 1615.07. fol. 153-157., 162.
- ↑ Dr. Blaskovics József: Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony 1993, 200
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ A meghurcolt magyarság emlékére avattak táblát Martoson. felvidek.ma. (Hozzáférés: 2012. szeptember 30.) [halott link]
Források[szerkesztés]
- Boross Kálmán (Vágmelléki) 1899: Templomavatás Martoson. Protestáns egyházi és iskolai lapok 42/7, 104-105.
- Manga János 1938: A martosi kurjázás, a palóc kiszehajtás és a nagypéntekhajnali mosdás az Ipolyban. Érsekújvár és Vidéke 1938. április 17, 4.
- Féja Tiborné 1938: A martosi kézimunka. Tátra, 2, 92–94.
- Fél Edit 1942: A női ruházkodás Martoson. A Néprajzi Múzeum Értesítője XXXIV/2, 93-140.
- Kálmán Béla 1943: Naszvad, Imely és Martos élete a népmozgalmi adatok tükrében.
- Fél Edit 1944: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson
- Hideghéty Jolán 1951: A martosi népviselet. Fáklya I/1.
- Hideghéty Jolán 1951: Amikor Ötvös András bácsi még legény volt... Új Szó 4/179, 6 (augusztus 2.)
- Martin György - Takács András 1981: Mátyusföldi népi táncok.
- Zsittnyan István 1988: Martos múltja és jelene
- Binder Pál - Stollmann András 1992: Výskyt vydry riečnej (Lutra lutra) v Martovciach. Iuxta Danubium 10, 216-218.
- Truglyné Gergely Katalin 1992: Martos (Martovce) keresztnevei (1731–1982). Magyar Névtani Dolgozatok 109.
- Zsittnyan István – Kiss János 1998: Martos - Nevezetességek. Komárom
- Liszka József 2002: A térség népi/populáris kultúráját alakító „külső” tényezők
- Kocsis Aranka 2006: A gazda, a családja, a munka és a hatalom. Értékváltozások egy kisalföldi faluban
- Ág Tibor 2006: Az árgyélus kismadár - Martos község népzenéje
- Horsa Istvánné 2008: Hétköznapi áhítat - A felvidékiek népi vallásossága. Komárom.
- Keglevich Kristóf 2012: A garamszentbenedeki apátság története az Árpád- és az Anjou-korban (1075-1403). Szeged, 183-184.
- 2018 Iuxta Danubium 16
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Martos honlapja
- A Feszty Árpád Művelődési Park honlapja
- Kocsis Aranka: Egy kisalföldi falu és a hatalom 1945-1948 között
- Kocsis Aranka: A martosi egyke - születésszabályozás egy kisalföldi faluban a 18-20. században
- E-obce.sk
A Komáromi járás települései | ||
|---|---|---|
Járási székhely: Komárom (Komárno) | ||
Bajcs (Bajč) · Bátorkeszi (Bátorove Kosihy) · Bogya (Bodza) · Bogyarét (Bodzianske Lúky) · Búcs (Búč) · Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) · Csicsó (Číčov) · Dunamocs (Moča) · Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom) · Ekel (Okoličná na Ostrove) · Gellér (Holiare) · Gúta (Kolárovo) · Hetény (Chotín) · Ifjúságfalva (Dedina Mládeže) · Ímely (Imeľ) · Izsa (Iža) · Karva (Kravany nad Dunajom) · Keszegfalva (Kameničná) · Kolozsnéma (Klížska Nemá) · Komáromfüss (Trávnik) · Komáromszentpéter (Svätý Peter) · Lakszakállas (Sokolce) · Madar (Modrany) · Marcelháza (Marcelová) · Martos (Martovce) · Megyercs (Čalovec) · Nagykeszi (Veľké Kosihy) · Naszvad (Nesvady) · Nemesócsa (Zemianska Olča) · Ógyalla (Hurbanovo) · Pat (Patince) · Perbete (Pribeta) · Szilas (Brestovec) · Szilasháza (Šrobárová) · Tany (Tôň) · Újgyalla (Dulovce) · Újpuszta (Mudroňovo) · Vágfüzes (Vrbová nad Váhom) · Virt (Virt) · Zsemlékes (Lipové) |  | |
