Jane Campion

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jane Campion
Jane Campion Krakkóban, 2010-ben
Jane Campion Krakkóban, 2010-ben
Születési név Elizabeth Jane Campion[1]
Született 1954április 30. (63 éves)
 Új-Zéland, Wellington
Állampolgársága új-zélandi
Nemzetisége Flag of New Zealand (3-2 aspect ratio).svg Új-Zéland
Házastársa Colin David Englert (1992-2001)
Gyermekei Alice Englert
Szülei Richard Campion
Foglalkozása filmrendező, forgatókönyvíró
Iskolái
Fontosabb munkái Egy angyal az asztalomnál,
Zongoralecke,
Szentek és álszentek,
Nyílt seb,
Fényes csillag
Díjak Oscar-díj (1994),
Arany Pálma (1986, 1993)

Jane Campion MySpace oldala
Jane Campion az IMDb-n
Jane Campion PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jane Campion témájú médiaállományokat.

Elizabeth Jane Campion[1] (Wellington 1954. április 30. – ) Ausztráliában élő és dolgozó, új-zélandi Oscar-díjas forgatókönyvíró, filmrendező és producer. Zongoralecke című alkotásával a cannes-i filmfesztiválok történetében első női alkotóként nyert Arany Pálmát 1993-ban, és a második női volt, akit rendezőként Oscarra jelöltek.

Életrajza[szerkesztés]

Ifjúsága és tanulmányai[szerkesztés]

Richard Campion opera- és színházi rendező, valamint Edith Hannah,[2] színésznő, író második gyermekeként látta meg a napvilágot.[3][4] Két testvére van: Anna (1952) filmrendező, forgatókönyvíró, valamint Michael (1961).[5][1]

Jane 1975-ben diplomázott a Wellingtoni Victoria Egyetemen antropológiából, a következő évben pedig a londoni Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskola hallgatója lett. Angliai tartózkodását kihasználja arra, hogy európai körutat tegyen. Ennek keretében 1976-ban művészeti kurzuson vett részt Velencében, olaszul tanult Perugiában és asszisztenskedett egy londoni reklámügynökségnél.[6]

Hazatérését követően a Sydney Egyetem képzőművészeti karán, a Sydney Művészeti Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol festészetet tanult 1979 és 1981 között.[6] Saját bevallása szerint művészetére a legnagyobb hatással Frida Kahlo mexikói szürrealista festőnő és Joseph Beuys német származású performansz- és szobrászművész voltak.[7][8]

Mivel a festészetet, mint kifejezési eszközt erősen korlátozottnak találta, érdeklődése a film felé fordult. 1980-ban elkészítette első, Szuper 8-as rövidfilmjét Tissues címmel. Ennek köszönhetően 1981-ben megkezdhette tanulmányait és 1984-ben diplomázott az Ausztrál Film, Televízió és Rádió Főiskolán, ahol számos rövidfilmet készített.[9]

Munkássága[szerkesztés]

Lecke fegyelemből című, 1982-ben írt és rendezett kisjátékfilmjét az 1986-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával ismerték el, és a később készült rövidfilmjeinek szinte mindegyike nyert valamilyen díjat.[9]

Alkotásaiban mindvégig a nőiség, a női látásmód jelenik meg, középpontjukban a kényszerű női szerepekkel vívott küzdelem áll. Arra törekszik, hogy a valóságból az időtlen térbe emelt nőt e fétishelyzetből kiszabadítsa. Ugyanakkor nem ragad le az egyenjogúság feminista megközelítésnél és ábrázolásmódnál, hanem azon túllépve a nemiséget már nem biológiai adottságként, sokkal inkább a kulturális és társadalmi körülmények által meghatározott kényszerű, de megváltoztatható szerepkörként elemzi és ábrázolja.[10]

1988-89-ben írta és rendezte első egész estét betöltő játékfilmjét, a Sweetiet, amelyben egy csendes, gátlásokkal küszködő, de rendezett életű szerelmes nő, Kay, konfrontálódik zabolázatlan, hisztérikus, ijesztően agresszív szexualitású húgával, Sweetie-vel, amikor az – mások mellett – a kedvesére is kiveti hálóját.[10] A filmet beválogatták az 1989-es cannes-i filmfesztivál nagyjátékfilmversenyébe. Az erős mezőnyben díjat ugyan nem nyert, azonban a filmes szakma felfigyelt a fiatal alkotóra, aki női szemüvegen át láttatja a női vágyat, hősnőinek egyedi, sok tekintetben marginális jellegű karakterét, a társadalmi béklyók elleni harcát, az identitáskeresést, valamint az újrakezdést.[9]

Második nagyjátékfilmjét, az Egy angyal az asztalomnált 1990-ben fejezte be. A rendkívül hosszú, két és fél órás filmdráma a többszörös irodalmi díjas új-zélandi írónő, Janet Frame önéletrajzi regényének adaptációja; a törékeny, nem túl előnyös külsejű, de minden porcikájában férfiérintésre éhező, ugyanakkor tapasztalatlan és esetlen, emiatt félreértett hősnő viharos életét mutatja be.[11] A film az 1990. évi velencei mustrán több jelentős díj mellett elnyerte az Ezüst Oroszlánt, a zsűri különdíját, és ezzel a rendezőnő egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert.

Harmadik egész estét betöltő filmje, az 1993-ban készült, „a női film diadalaként” is aposztrofált Zongoralecke egy, a XIX. században Új-Zélandon játszódó szerelmi történetet dolgoz fel. Főhőse egy önkéntes némaságba burkolózó skót nő, akinek a távoli, idegen földrészen szereznek férjet egy, mint később kiderül, nyers, durva, a zeneimádatát és a zongora iránti szeretetét megérteni nem képes telepes személyében.[10] Az eladott zongoráját visszaszerezi akaró magányos és kétségbeesett nő tragikus szerelembe bonyolódik annak új tulajdonosával – egy „romantikusrománcba, annak minden, eredeti értelemben vett kellékével: kapcsolatuk túlzó, szenvedélyes, viharos, kétségbeesett és transzcendentális, amelyben nagy érzések feszegetik végletekig a határokat, amit napjainkban talán csak egy nő képes megmutatni.[12] A film világpremierje az 1993-as cannes-i filmfesztiválon volt, ahol megosztva bár, de fődíjas lett. Ezzel a fegyverténnyel Campion világhíre kiteljesedett: a fesztivál történetében ő lett az első nő, aki nagyjátékfilmjéért Arany Pálmát vehetett át, és első alkotó, aki Cannes-ban mind rövid-, mind pedig hosszúfilmjével fődíjat tudott nyerni. A főszerepet alakító Holly Hunter ugyanekkor a legjobb női alakítás díját vehette át. A kezdeti sikert díjak sora követte: a legjobb külföldi filmnek járó César-díj, hat Golden Globe-jelölésből egy díj (legjobb drámai színésznő), majd nyolc Oscar-jelölés, amelyekből hármat el is nyert (legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő). Jane Campion Hollywoodban is történelmet írt, Lina Wertmüller után ugyanis ő volt a második nő, akit a legjobb rendező Oscarra jelöltek.

1996-ban elkészítette Henry James Egy hölgy arcképe című regényének filmadaptációját, Nicole Kidman főszereplésével. A szenvedélyesen szerelmes főhősnő számára rövid időn belül egyértelművé válik, hogy szemfényvesztés áldozata: hamis ígéretek, hazug vallomások gerjesztettek benne eléggé álságos érzelmi függést. Campion e filmjében is túllép a feminista dogmákon, mivel végül is egy másik férfi rántja ki a becsapott nőt a zsarnok bűvköréből.[10]

1997-ben Jane Campiont felkérték a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökének. Vezetésével a Charlotte Rampling, Francesco Rosi és Cukamoto Sinja összetételű bírálóbizottság Kitano Takesi Tűzvirágok című alkotásának ítélte az Arany Oroszlán díjat

Ezt követően, 1999-ben rendezte meg a Szentek és álszentek című filmdrámát, amelyet Anna nővérével közösen írt, és amelyben Kate Winslet, valamint a Zongoraleckében már szerepelt Harvey Keitel ismétlik meg az Egy hölgy arcképében megismert érzelmi függést, és az abból való kiszabadulást.[10] 2003-ban a Susanna Moore regényéből írt, Nicole Kidman társproducerségével készített Nyílt seb című erotikus thrillerrel jelentkezett. Ez a film lehetővé tette a főszereplő Meg Ryannek, hogy szakítson szokásos szerepeivel. 2007-ben Jane Campion ismét Velencében döntnök: helyet kapott Csang Ji-mou vezette zsűriben, amely a fődíjat ezúttal Ang Lee Ellenséges vágyak című erotikus kémfilmjének ítélte.

Több évi kihagyás után rendezte meg 2009-ben Fényes csillag című filmdrámát, amelyben az ifjan elhunyt angol romantikus költő, John Keats és múzsája, Fanny Brawne szerelmét dolgozta fel. A rendezőnő a szerető édesanyjának szerepét Kerry Foxra, bízta, akivel 20 évvel korábban már együtt forgatott az Egy angyal az asztalomnál című opusban. A film ősbemutatójára a 2009-es cannes-i fesztivál versenyprogramjában került sor.

A 2013-as cannes-i fesztiválon a hivatalos válogatás Cinéfondation elnevezésű, kezdő filmkészítők bemutatkozásának helyet adó szekció, és a rövidfilmek versenyének közös zsűrielnöki tisztére kérték fel. E filmes seregszemle idején a Rendezők Kéthete szekció különelőadásának keretében vehette át a francia Filmrendezők Szövetsége által neki ítélt Arany Hintó díjat. Az előadáson levetítették a Top of the Lake című új televíziós minisorozatának két epizódját, amely Új-Zéland egyik déli kisvárosban eltűnt tizenkét éves terhes lány után nyomozó felügyelőnőről szól.[13] A több mint húsz éve forgatott Zongoralecke után Jane Campion e filmsorozatban ismét együtt dolgozott Holly Hunterrel, aki egy New Age csoport vezetőjét alakítja.[9] Nemzetközi bemutatója után az alkotás nagyon kedvező fogadtatásban részesült mind a kritika, mind a közönség részéről.[14] Benne a rendezőnő bemutatja szülőhazája természeti szépségeit, témájában pedig ismét találkozhatunk a fortyogó szenvedéllyel, valamint a nőknek a fennálló rend, az erőszaktól és szexizmustól átitatott társadalom elleni lázadásával.[9] Egy, a Telegraphnak adott interjújában Campion mozifilm-készítéssel felhagyó és a televíziózás felé forduló magatartását „új határnak” minősítette.[13]

2014-ben a rendezőnőt felkérték a 67. cannes-i fesztivál zsűrielnökének.[14] Ezzel ő lett a tizedik nő, akit ez a megtiszteltetés ér, közülük viszont az első filmrendező.

Magánélete[szerkesztés]

1992-ben kötött házasságot Colin David Englert ausztrál filmes szakemberrel, aki a Zongoralecke forgatásán a „Second Unit igazgatói” feladatokat látta el.[15][16] 1993-ban született meg fiuk, Jasper, aki azonban 12 éves korában meghalt.[17] Az 1994-ben született lányuk, Alice Englert 7 éves volt, amikor szülei elváltak.[18] Az időközben színésznővé lett Alice a Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények főszereplője. Jane Campion róla mintázta Fényes csillag című filmdrámájában a költő szeretőjének, Fanny Brawne-nak alakját.[19]

Filmjei[szerkesztés]

Rendezőként[szerkesztés]

Mozifilm[szerkesztés]

Nagyjátékfilm
  • 1989Sweetie
  • 1990Egy angyal az asztalomnál (An Angel at My Table)
  • 1993Zongoralecke (The Piano)
  • 1996Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady)
  • 1999Szentek és álszentek (Holy Smoke)
  • 2003Nyílt seb (In the Cut)
  • 20088 (a The Water Diary rész)
  • 2009Fényes csillag (Bright Star)
Kisjátékfilm
  • 1980Tissues
  • 1982Lecke fegyelemből (An Exercise in Discipline – Peel)
  • 1983Oda a szenvedély (Passionless Moments))
  • 1984Mishaps of Seduction and Conquest (rövid videó film)
  • 1984Egy lány története (A Girl's Own Story)
  • 1984After Hours
  • 2006The Water Diary
  • 2007Chacun son cinéma ou Ce petit coup au coeur quand la lumière s'éteint et que le film commence (a The Lady Bug rész)

Tévéfilm[szerkesztés]

  • 1986Dancing Daze
  • 1987Two Friends
  • 1990An Angel at My Table (televíziós minisorozat)
  • 2013Top of the Lake (televíziós minisorozat, 6 epizód)

Producerként[szerkesztés]

  • 1983Oda a szenvedély (Passionless Moments))
  • 1999Soft Fruit
  • 2006Abduction: The Megumi Yokota Story (dokumentumfilm)
  • 2008Independent Lens (televíziós dokumentumsorozat egy epizódja)[20]
  • 2012I'm the One (kisjátékfilm)
  • 2013Top of the Lake (televíziós minisorozat, 7 epizód)

Fontosabb díjak és jelölések[szerkesztés]

Oscar-díj[szerkesztés]

Golden Globe-díj[szerkesztés]

BAFTA-díj[szerkesztés]

César-díj[szerkesztés]

Primetime Emmy-díj[szerkesztés]

  • 2013 jelölés: kiemelkedő rendezés mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: Top of the Lake
  • 2013 jelölés: kiemelkedő mini-sorozat vagy film: Top of the Lake
  • 2013 jelölés: kiemelkedő írás mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: Top of the Lake

Egyéb díjak[szerkesztés]

  • 1984 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb kísérleti film – Oda a szenvedély
  • 1986 : Cannes-i FilmfesztiválArany Pálma (rövidfilm)Lecke fegyelemből
  • 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Sweetie
  • 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – Byron Kennedy-díj
  • 1990 : Los Angelesi Filmkritikusok Szövetségének díja – Új generáció díj – Sweetie
  • 1990 : Torontói Nemzetközi Filmfesztivál – nemzetközi kritikusok díja – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - a zsűri különdíjaEgy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - OCIC díj – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - Elvira Notari-díj – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - a filmkritikusok "Bastone Bianco" díja – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (film) – Rudall Hayward-díj
  • 1991 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Sweetie
  • 1992 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Egy angyal az asztalomnál
  • 1993 : Cannes-i FilmfesztiválArany PálmaZongoralecke
  • 1993 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : New York-i Filmkritikusok Körének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : New York-i Filmkritikusok Körének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : Vancouveri Nemzetközi Filmfesztivál – legnépszerűbb film – Zongoralecke
  • 1994 : Amerikai Forgatókönyvírók Céhének díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Amerikai Filmkritikusok Országos Szövetségének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Argentin Filmkritikusok Szövetségének díja – Zongoralecke
  • 1994 : Ausztrál Filmkritikuson Körének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1994 : Ausztrál Filmkritikuson Körének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Délkeleti Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1994 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Zongoralecke
  • 1994 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (film) – legjobb rendező – Egy angyal az asztalomnál
  • 1995 : Kinema Junpo Awards – legjobb idegen nyelvű film – Zongoralecke
  • 2000 : Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál – Taormina Arte díj
  • 2003 : Valladolidi Nemzetközi Filmfesztivál – Arany Kalász – Nyílt seb
  • 2013 : Francia Filmrendezők Szövetségének díja – Arany Hintó
  • 2013 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (tévé) – legjobb televíziós mozi vagy drámai sorozat – Top of the Lake
  • 2014 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb tévéfilm, vagy minisorozat – Top of the Lake

Irodalom[szerkesztés]

  • Cheshire, Ellen: Jane Campion. London: Pocket Essentials, 2000. ISBN 9781903047248
  • Fox, Alistair: Jane Campion: Authorship and Personal Cinema. Bloomington–Indianapolis: Indiana University Press, 2011. ISBN 9780253223012
  • Gillett, Sue: Views for Beyond the Mirror: The Films of Jane Campion. St.Kilda: ATOM, 2004. ISBN 1876467142
  • Jones, Gail: 'The Piano.' Australian Screen Classics, Currency Press, 2007. ISBN 9780868197999
  • Margolis, Harriet (ed): Jane Campion's The Piano. Cambridge University Press, 2000. ISBN 9780521597210
  • McHugh, Kathleen: Jane Campion. Urbana and Chicago: University of Illinois Press, 2007. ISBN 9780252032042
  • Radner, Hilary, Alistair Fox and Irène Bessière, eds. Jane Campion: Cinema, Nation, Identity. Detroit: Wayne State University Press, 2009. ISBN 9780814334324
  • Verhoeven, Deb: Jane Campion. London: Routledge, 2009. ISBN 9780415262750
  • Wexman V. W.: Jane Campion: Interviews. Roundhouse Publishing. 1999. ISBN 9781578060832

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Alistair Fox 2011 32. oldal
  2. Edith Campion – Omnilexica Született: Beverley Georgette Hannah (Wellington, 1923. december 13. – Otaki, 2007. szeptember 16.)
  3. Alistair Fox 2011 25. oldal
  4. Kathleen McHugh 2007 3. oldal
  5. Edith Campion – Omnilexica
  6. ^ a b Alistair Fox 2011 48. oldal
  7. Kathleen McHugh 2007 5. oldal
  8. Vincent Canby 1993
  9. ^ a b c d e Clémentine Gallot 2013
  10. ^ a b c d e Szalay Dorottya 2011
  11. E filmjében, az akkor 67 éves édesanyja, Edith Campion is kapott egy kisebb szerepet (Miss Lindsay).
  12. Germain Sclafer 2011
  13. ^ a b Margaret Alwan 2014
  14. ^ a b A fesztivál sajtóközleménye (2014.01.07.)
  15. Englert, Colin David – Business Profiles
  16. Kaleem Aftab 2012
  17. Franke Lizzie 1999
  18. Des Sampson 2013
  19. AlloCiné – Bright Star
  20. Abduction: The Megumi Yokota Story

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jane Campion című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jane Campion témájú médiaállományokat.