Fred Zinnemann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fred Zinnemann
Fred Zinnemann 1940s.jpg
Születési név Alfred Zinnemann
Született 1907. április 29.
Bécs
Elhunyt 1997. március 14. (89 évesen)
London
Állampolgársága
Házastársa Renee Bartlett (1936–1997)
Gyermekei Tim Zinnemann
Foglalkozása filmrendező, producer
Díjak Oscar-díj
Legjobb rendező
Most és mindörökké (1954)
Egy ember az örökkévalóságnak (1967)

Fred Zinnemann az IMDb-n
Fred Zinnemann PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fred Zinnemann témájú médiaállományokat.

Fred Zinnemann (Bécs, 1907. április 29.London, 1997. március 14.) négyszeres Oscar-díjas amerikai rendező, aki számtalan kategóriában letette a névjegyét. Rendezett többek között thrillert, westernt, film noirt vagy színműből adaptált drámát.

Fiatalkora és kezdeti karrierje[szerkesztés]

1907. április 29-én született Bécsben. Zenész szeretett volna lenni, de jogot tanult. A Bécsi Egyetemen kezdett a figyelme a filmek felé fordulni, és lett később operatőr. Németországban számos más fiatal kezdővel dolgozott együtt, Billy Wilderrel és Robert Siodmakkal is, mielőtt az Egyesült Államokba ment volna filmművészetet tanulni.

Első játékfilmjére - Redes (1936) - a realista hangvétel volt jellemző. A produkció, melyet Mexikóban forgatták főleg amatőr színészekkel és a helyi lakosok asszisztálásával, az egyik legkorábbi példája a realista narratív filmeknek. Tény, hogy a '30-as évek elején együtt dolgozott a dokumentarista Robert Flahertyvel, amit úgy foglalt össze, hogy "a legfontosabb esemény a szakmai pályafutásomban".

1940-es évek[szerkesztés]

Egyik legkorábbi hollywoodi megbízatását a Nyugaton a helyzet változatlanban kapta statisztaként, de később elbocsátották a produkciótól, mert visszabeszélt a rendező Lewis Milestonenak. Miután némi sikerre tett szert rövidfilmekkel két B kategóriás misztikus filmet készített (Eyes in the Night, Kid Glove Killer), majd 1944-ben jött az áttörése A hetedik kereszttel Spencer Tracy főszereplésével. Ez volt egyben Tracy első igazán nagy sikere is. A Harmadik Birodalomban játszódó történet Anna Seghers azonos című regényén alapult. A produkció, hogy realisztikusabb legyen, kisebb szerepekben német politikai menekült színészek is láthatóak voltak.

A második világháború befejezésével jutott Zinnemann tudomására, hogy szüleit elvesztette a holokausztban. A Metro-Goldwyn-Mayerrel kötött szerződésével szintén elégedetlen volt, mert a stúdió nem engedte a kíván filmeket megrendezni, helyette olyan produkciókkal bízták meg, melyek iránt nem sok érdeklődést tanúsított. Igaz, a Montgomery Clift főszereplésével készült The Search (1948) című háborús drámáért Oscar-díjra jelölték „legjobb rendező” kategóriában, ez biztosította helyét Hollywood meghatározó rendezői között. Ezt az Erőszakos cselekedet című film noir követte , melyben Van Heflin, Robert Ryan, Janet Leigh és Mary Astor voltak láthatók. A film készítéséről Zinnemann elárulta, hogy „nyugodt voltam, tudván, hogy pontosan mit akarok, és pontosan hogyan valósíthatom meg.”

1950-es évek[szerkesztés]

A kritikusok jól fogadták a Férfiak című munkáját, melyben a szárnyait próbálgató Marlon Brando egy háborús veteránt alakított. A produkció számos jelenetét egy kaliforniai kórházban vették fel, ahol a betegeket alkalmazták statisztaként. A Férfiak volt egyben Marlon Brando első filmszerepe is.

Valószínűleg legismertebb munkája az 1950-es évekből a Délidő. A Gary Cooper főszereplésével készült western allegorikus politikai kommentárja a McCarthy-érának, valamint több helyen megtörte a western műfaj sablonos szabályait. A következő évben készítette el Zinnemann a Most és mindörökké című háborús drámát. A rendezőnek keményen meg kellett harcolnia Harry Cohn producerrel, hogy Montgomery Cliftre osztják Prewitt szerepét, habár a legnépszerűtlenebb időszakában lévő Frank Sinatra Zinnemann akarata ellenére került a produkcióba. A film végül nyolc Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb rendezés díját.

1955-ben musicalt készített Oklahoma címmel, melyben a fiatal Shirley Jones debütált. Az évtizedet Az apáca története (1959) című filmmel zárta Audrey Hepburnnel.

1960-as évek[szerkesztés]

A Csavargók (1960) című filmjét – az ausztrál vadonban játszódó történetben Robert Mitchum és Deborah Kerr alakít egy házaspárt – öt kategóriában is jelölték az Oscar-díjon: legjobb film, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv, legjobb női főszereplő és legjobb női mellékszereplő, de nem sikerült nyernie egyben sem. A spanyol polgárháború után játszódó Behold a Pale Horse című filmje kritikai és anyagi szempontból is megbukott. Később Zinnemann elismerte, hogy a film „nem igazán állt össze.”

1966-ban viszont a szerencse mellészegődött az Egy ember az örökkévalóságnak-kal. A Morus Tamás életéről szóló filmben Paul Scofield játszotta a főszerepet. A produkció hat Oscar-díjat nyert, és Zinnemannt is hozzájuttatta második legjobb rendezésért járó díjához.

Ezt követően az MGM azzal bízta meg, hogy készítsen filmet André Malraux francia író Emberi tényező című regényéből, de a forgatás 1969-ben megszakadt. A stúdió Zinnemannt tette felelőssé legalább egy millió dollár elköltéséért, mely része volt annak a három és fél millió dollárnak, melyet az előkészítő munkálatok emésztettek fel. Zinnemann válaszként beperelte az MGM-et, és hét évnek kellett eltelnie, hogy ismét kamera mögé álljon.

1970-es évek[szerkesztés]

Az Emberi tényező leállítása Zinnemann szerint „egy korszak vége és egy új kezdete volt, amikor ügyvédek és könyvelők kerültek a stúdiók élére a filmszakmabeliek helyére, és amikor egy kézfogás már nem ért semmit.” A Universal Pictures lehetőséget adott neki, hogy Frederick Forsyth bestsellerjéből elkészítse A Sakál napját. A thriller főszerepét játszó Edward Fox egy angol bérgyilkost alakított, aki azt a megbízást kapta, hogy ölje meg Charles de Gaulle francia elnököt. Zinnemannt kifejezetten érdekelte egy olyan film elkészítése, melynek a végét már a közönség előre sejthette (a Sakál küldetése elbukik). A produkció zajos sikert aratott.

A Sakál napját a Lillian Hellman Pentimento című könyvén alapuló Julia (1977) követte Jane Fondával és Vanessa Redgrave-vel. A filmet 11 Oscarra jelölték, melyből három díjat kapott meg. Az átadóünnepségen hangzott el a szintén díjnyertes Vanessa Redgrave „cionista huligánoknak” címzett, többeket megbotránkoztató beszéde.

1980-as évek[szerkesztés]

Utolsó filmjét 1982-ben forgatta Svájcban Egy nyár öt napja címmel. A történet egy Sean Connery és Betsy Brantley alakította házaspárról szól akik a '30-as években az Alpokba utaznak vakációzni, ahol egy fiatal hegymászó oktató (Lambert Wilson) erősen megbolygatja kapcsolatukat. A produkció kritikai és kereskedelmi szempontból is csalódást hozott, habár évekkel később számos kritikus azon a meggyőződésen volt, hogy a film valójában alulértékelt.

Utolsó évek és halála[szerkesztés]

Zinnemann erősen ellene volt annak a meggyőződésnek, hogy Hollywoodban a korosztály alapján ítéljék meg az embert. Egy történet szerint – igaz a forrása megkérdőjelezhető – Zinnemannak az 1980-as évek során találkozója volt egy fiatal producerrel, megrökönyödésére a producer nem tudta, ki ő, annak ellenére, hogy négy Oscar-díja volt, és számos filmsikert rendezett. Amikor a fiatal producer tapasztalatlanul megkérdezte Zinnemannt, hogy eddig mit csinált pályafutása során, a rendező állítólag elegánsan úgy felelt vissza, hogy „persze, először te mondd, mit.” Erre a történetre többször hivatkoznak vissza Hollywoodban, amikor veterán filmesek olyan helyzetbe kerülnek, hogy mások nem ismerik munkáikat.

Zinnemann 89 évesen halt meg Londonban szívinfarktusban. A filmiparban betöltött helyének köszönhetően csillagja megtalálható a Hollywood Walk of Fame-en.

Stílusa[szerkesztés]

Zinnemann összes munkáinak főszereplői magányos, elveikben elszigetelt emberek gyakran tragikus eseményekkel körülvéve. Filmjeiben aprólékosan dolgozott ki minden részletet, elképesztően jó érzéke volt a szereplőválogatáshoz és nagy hangsúlyt fektetett karakterei erkölcsi dilemmáira.

Fontosabb díjai és jelölései[szerkesztés]

  • Oscar-díj
  • Golden Globe-díj
    • 1954 díj: legjobb rendező - Most és mindörökké
    • 1958 jelölés: legjobb rendező - Egy kalap eső
    • 1960 jelölés: legjobb rendező - Az apáca története
    • 1961 jelölés: legjobb rendező - Csavargók
    • 1967 díj: legjobb rendező - Egy ember az örökkévalóságnak
    • 1974 jelölés: legjobb rendező - A Sakál napja
    • 1978 jelölés: legjobb rendező - Julia
  • BAFTA-díj
    • 1960 jelölés: legjobb film bármilyen forrásból - Az apáca története
    • 1968 díj: legjobb film bármilyen forrásból - A Sakál napja
    • 1968 díj: legjobb brit film - A Sakál napja
    • 1979 jelölés: legjobb rendező - Julia
  • Cannes-i fesztivál
    • 1954 jelölés: zsűri nagydíja - Most és mindörökké
  • Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
    • 1948 jelölés: Aranypálma - The Search
    • 1951 jelölés: Aranypálma - Teresa
    • 1957 jelölés: Aranypálma - Egy kalap eső

Jelentősebb filmjei[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Zinnemann Fred című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.