Klaudiosz Ptolemaiosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ptolemaiosz Klaudiosz szócikkből átirányítva)
Ptoleamiosz, egy korai barokk művész ábrázolásában

Klaudiosz Ptolemaiosz (görög: Κλαύδιος Πτολεμαῖος, latin: Claudius Ptolemaeus) (Ptolemais Hermiou, 90. k. – Alexandria, 168. k.), görögül író, Egyiptomban élő, római polgárjoggal rendelkező matematikus, csillagász, geográfus, asztrológus és költő. Ő alkotta meg a 17. századig meghatározó Ptoleimaioszi világképet.

Ptolemaiosz számos tudományos értekezés szerzője volt, melyek közül legalább három folyamatos jelentőséggel bírt a későbbi iszlám és európai tudomány számára.

Az első a csillagászati értekezés, mely ma Almageszt néven ismert (görögül Ἡ Μεγάλη Σύνταξις, Nagy értekezés vagy eredetileg Μαθηματικὴ Σύνταξις, Matematikai értekezés. A második a (kb. 150-ben befejezett[1]) Geográfia, mely alapos megtárgyalása a görög-római világ földrajzi tudásának. A harmadik az asztrológiai értekezés, mely néha görögül, Apoteleszmatika (Ἀποτελεσματικά), néven ismert, vagy még egyszerűbben Tetrabüblosz (Τετράβιβλος), (latinul Quadripartitum), melyben kísérletet tett a horoszkopikus asztrológia és kora arisztotelészi természetfilozófiájának adaptálására.

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. Rosemary Burton, Richard Cavendish, Bernard Stonehouse: Nagy felfedezők utazásai. OFFICINA NOVA KÖNYVEK, Budapest, 1998. ISBN 963 548 660 X p. 9.

Fordítás [szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ptolemaios című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.