Ptolemaiosz világtérképe

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ptolemaiosz Klaudiosz világtérképe, rekonstrukció Geographia című könyve (kb. 150) alapján, ahol „Sinae” (Kína) a jobb szélen látható, a túlméretezett „Taprobane” (Srí Lanka szigete mögött,) és a „Aurea Chersonesus” (Dél-Ázsiai félsziget.).
Kelet-Ázsia és Délkelet-Ázsia a ptolemaioszi világtérképen.Gangeszi öböl (Bay of Bengal) balra, a délkelet-ázsiai félsziget középen, a Dél-kínai-tenger jobbra, „Sinae”-val (Kínával).

Ptolemaiosz világtérképe az ókorban ismert világ térképe, melyet a Ptolemaiosz Klaudiosz fennmaradt könyve, a Geographia alapján állítottak össze. A könyv valamikor 150 körül keletkezett. Bár az eredeti térkép soha nem került elő, a Geographia részletes leírást tartalmaz az addig feltérképezett területekről, az „Óvilágról”, így a könyv leírásait követve újra lehetett a térképet szerkeszteni. Az eredeti kézirat körülbelül 1300-ban került elő. A kézirat legfontosabb hozzájárulása a kartográfiához az égi jelek alapján való hosszúsági és szélességi koordináták bevezetése. Amikor a Geographiát görögből latinra fordították és a tizenötödik század elején bevezették Nyugat-Európában, a globális koordináták használata forradalmasította az addigi európai térképészetet, ugyanakkor számos tudományos felfedezés alapjául is szolgált.

A térkép tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A térkép megkülönböztet két nagy zárt tengert. Az első a Földközi-tengernél kezdődik, a második pedig az Indiai-óceánnál (Magnus Sinus) keleten.

A fontosabb földrajzi nevek: Európa, a Közel-Kelet, India a túlméretezett Srí Lankával (Taprobane), a délkelet-ázsiai félsziget (Aurea Chersonesus vagy „Arany félsziget”) fölötte pedig Kína (Sinae) helyezkedik el.

A Geographia és a belőle származtatott térképek valószínűleg a Római Birodalom keletre tartó terjeszkedésben is fontos szerepet játszottak. Az Indiai-óceánon való kereskedelmi utak már a II. században kialakultak, ezt bizonyítja a számos római-kikötő romok India partjain. Ezekről a római kikötőkről a 166 tájékán keletkezett kínai hivatalos feljegyzések is tanúskodnak.

Gudmund Schütte Dán történész megkísérelte a Ptolemaiosz-térkép Dániát ábrázoló részét rekonstruálni. Ez a térképrészlet több helység és törzs nevét is tartalmazza. A legérdekesebb részei a térképnek az Elba-folyótól (Albis) északra fekvő Jutland félsziget, nyugaton a Saxonôn Nesôi (Νησοι) (Szigetvilág), keleten a Skandiai Nêsoi, amely egy Skandia nevű nagyobb szigettől nyugatra fekszik. Északra Jutlandtól egy harmadik Alokiai Nêsoi nevű szigetvilág fekszik. Délre Albis, a Lombardok és tőlük északra a Szaxonok találhatóak. Jutland nyugati partvidékén a Sigulônes, és a Sabaliggiók, a Kobandoi, a Eundusioi, legészakabbra pedig a Kimbroik találhatók. A középső és a keleti terület a Kimbrikê, a Chersonêsos és a Charudes nép látható. [1]

Népek nevei a térképen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ptolemaiosz Geográfiájában - mely részben a Kr. u. 100 körül élt Türoszi Marinus adatain alapszik - találunk olyan népneveket, melyek a magyar nép előtörténete szempontjából is jelentőséggel bírhatnak: a III. könyv 5. és az V. könyv 9. fejezet (Európa Nyolcadik Térképe) foglalkozik Európai Szármáciával, melynek területén szerepelnek a következő népnevek: Alauni (alánok, Európai Szármácia több pontját lakták), Chuni (a Basternok és a Roxolánok között a Borüszthenész/Dnyeper folyónál), Avarini (avarok? a Visztula forrásvidékén), Savari (a Borusci néppel a Ripaeos-hegyekig laknak; itt a Szeverján szláv törzsről lehet szó), Suardeni (a Don-könyöktől északra), Materi (a Volga-könyöknél laknak, a Suardeni szomszédságában; utóbbi két név az V. könyv 9. fejezet 16 és 17. részében szerepel). A Chouni népnév O. Maenchen-Helfen szerint nem vonatkozhat a hunokra, hanem az urugund népnév lerövidítése lehet (ld. The World of the Huns, Chapt. X. Early Huns in Eastern Europe); ugyanakkor Maenchen-Helfen lehetségesnek tartja törökös népek korai kelet-európai jelenlétét, Jordanes gót történetének Alpzuri, Itimari stb. nevei alapján, melyeket azonban Jordanes tévesen vesz át Priscustól, aki e népeket nem a hunok előtt, hanem 433-ban említi. Az Avarinoi nevet hasonlóképpen történetietlen lenne az avarokhoz társítani. A Souardenoi és a Materoi nevek viszont meglehetősen jól azonosíthatók a szavárd és a magyar népnevekkel, s a szavárdokkal kapcsolatban ezt megerősíti már Plinius adata a Meótisz körül lakó "Sardi Scythae" (és Siraci) néppel kapcsolatban (Nat. hist. IV. 26,83; suard = sard; ld. Caius Plinius Caecilius szócikk, A Naturalis Historae egyes népnevei c. bekezdés, Wikipedia). Eszerint a magyarok és szavárdok már a Kr. u. 2. század közepe táján Európai Szármácia területén éltek, a hunok előtt mintegy kétszáz évvel, ami a magyar és a hun őstörténet egy alapvető különválasztását igényli, legalábbis a hunok nyugatra jövetele, a 375 körüli idők előtt. A legkorábbi magyar krónikák, Anonymus és Kézai is lényegében ezt támasztja alá, s a krónikáinkban szereplő hun-történet minden bizonnyal a valóban hun és ogur eredetű eszkilektől vagy székelyektől származik, s már a középkorban kiterjesztették a magyarság egészére. Az első magyar uralkodó dinasztia eredethagyományában azonban nem találunk olyan megbízható családfát, mely valóban visszavezethető lenne Attila hun királyig (ellentétben a szintén ogur/onogur eredetű óbolgárokkal, ld. O. Pritsak: Die bulgarische Fürstenliste, Wiesbaden, 1955). Az ősmagyarság és a szavárd-magyarok korai sarmatia-i tartózkodását megerősítik az antropológiai kutatások (Tóth Tibor, 1965, 1969) és a filológia is (T. Pekkanen: On the Oldest Relationship between Hungarians and Sarmatians, Ural-Altaische Jahrbücher, Bd. 45. 1973). Az ősmagyarság feltehetőleg már a bronzkor óta ezen a területen élt s a szavárdokkal együtt részt vett az uráli bronzkor kulturális és nyelvi horizontjának megteremtésében, azon déli eredetű, indoiráni vagy preiráni népcsoportok között, melyek létrehozták e kultúrákat, a legújabb genetikai vizsgálatok ugyanis kétséget kizáróan igazolták a magyarság és a legközelebbi nyelvrokonainknak tartott obi ugorok (hantik, manysik) közötti genetikai távolságot.

Középkori Ptolemaiosz-térképek is föltüntetik a fenti népcsoportokat, így például a Martin Waldseemüller-féle világtérkép (1507).

Ptolemaiosz-világtérképek a neten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ptolemaiosz világtérképe témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jernalderen, Turistforeningen for Danmark, Årbog 1961, redigeret af Kristjan Bure, 1961.