Fw 190

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 94.21.129.174 (vitalap) 2021. április 26., 20:32-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎A Magyar Királyi Honvéd Légierő szolgálatában: félrevezetés kijavítva)
Fw 190
Fw 190 a levegőben
Fw 190 a levegőben
Funkcióvadászrepülőgép
GyártóFőként a Focke-Wulf,
de gyártotta az Ago, az Arado, a Fieseler, a Mimetall és a Norddeutsche Dorner is
TervezőKurt Tank
Gyártási darabszámtöbb mint 20 000
Személyzet1 fő
TípusváltozatokTa 152
Első felszállás1939. június 1.
Szolgálatba állítás1941. augusztus
Méretek
Hossz9 m
Fesztáv10,51 m
Magasság3,95 m
Szárnyfelület18,30 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg3200 kg
Tömeg üzemanyaggal4417 kg
Max. felszállótömeg4900 kg
Hajtómű
HajtóműBMW 801D-2
Teljesítmény1272 (1704 LE) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség656 km/h
Hatósugár800 km
Hatótávolság800 km
Legnagyobb repülési magasság11 410 m
Emelkedőképesség13 m/s
Szárny felületi terhelése241 kg/m²
Fegyverzet
Beépített fegyverzet
Háromnézeti rajz
Fw 190 A–8
Fw 190 A–8
A Wikimédia Commons tartalmaz Fw 190 témájú médiaállományokat.

A Focke-Wulf gyártmányú Fw 190 (német neve: Würger, angolul: Shrike, magyarul: gébics vagy mészárosmadár vagy ahogy az angolszász pilóták nevezték: Butcherbird.) a Luftwaffe egyik együléses, egymotoros vadászrepülőgépe, és kora egyik legjobb vadásza. 1942 őszétől egészen 1943 végéig a legjobb gép volt kategóriájában még a szövetséges gépek között is, azok csak a háború vége felé előzték meg, de mindvégig a Luftwaffe legkiválóbbja maradt. Ennek ellenére a németek vadászpilótái mégis a Bf 109-est részesítették előnyben. Főként a második világháborúban használták. A háború után a francia és a szovjet légierő is használta rövid ideig. 1941-től több mint 20 000 darabot gyártottak belőle, beleértve a körülbelül 6000 vadászbombázó változatot is.

Története

1938 tavaszán az RLM (Reichsluftfahrtministerium, Birodalmi Légügyi Minisztérium) különböző tervezőket kért fel, hogy alkossanak meg egy új vadászgépet, a Bf 109 (ami Németország légierejének gerincét alkotta) mellé. Akkoriban a Bf 109 rendkívül versenyképes vadászgép volt, de az RLM aggódott, hogy a későbbi fejlesztések klasszisokkal jobbak lehetnek. Ezért akarták, hogy legyen egy fejlesztés alatt álló gépük.

Kurt Tank előállt két egymáshoz hasonló tervvel. Mindkettőnek egyszerű törzse volt, és elsősorban a motorban különböztek. Az egyik a Daimler–Benz DB 601 motort használta (ugyanazt, mint a Bf 109), a másik pedig a léghűtéses 18 hengeres BMW 139-es csillagmotort. Az időben a csillagmotor használatát helytelenítették Európában nagy homlokfelülete miatt, amiről azt gondolták, hogy túl nagy a légellenállása. Tank erről nem volt meggyőződve, látva a Pratt & Whitney Wasp motorok sikerét. Ezeket az US Navy (Amerikai Haditengerészet) használta, és a gépei áramvonalasak maradtak a hajtómű beszerelése után is. Ahelyett, hogy „nyitva” hagyta volna a géporr elejét, hogy hűtse a hengereket, Tank inkább kis nyílásokat vágott a motorburkolaton, és a nagy méretű légcsavar mögött egy ventilátor a levegőt a motorra fújta. A légcsavar lapátjainak dőlésszöge állítható volt.[1]

Sokak meglepetésére a csillagmotoros változatot fogadták el prototípusnak. A döntést jelentősen befolyásolta, hogy a Daimlernek komoly gondot jelentett az is, hogy a meglévő motorokból eleget gyártson. Tank terve nem nyújtotta ugyanazt a teljesítményt, mint egy "V" motor, de legalább nem volt nagy teher az amúgy is akadozó motorellátásnak. Mivel a 139-essel sorozatos problémák adódtak, ezért a BMW úgy döntött, hogy egyszerűen elölről kezdi a motor fejlesztését. Ennek az eredménye a BMW 801. A motor a repülőgépvezető munkájának egyszerűsítésére ún. Kommandogerättel volt ellátva (korabeli automatika). A kabintetőt repülés közben nehezen lehetett ledobni, ezért vészhelyzetben piropatronnal robbantották le. Próbálkoztak katapultüléssel is, de az akkori technikai színvonal nem tette lehetővé használható katapult létrehozását.

Az A, B, E, F és G sorozatok kaptak BMW 801-est, illetve ennek alváltozatait, a feladatnak megfelelően. A C-t kísérleti jelleggel DB 603-as fordított V hengerelrendezésű motorral szerelték. A D széria és a Tank Ta 152-es modell H változata 12 hengeres fordított "V" elrendezésű Junkers Jumo 213-t kapott, a Ta 152 C pedig DB 603-ast.

Alkalmazása

Első bevetésére Franciaországban került sor. Az angol pilóták hitetlenkedve figyelték az új repülőt. Nagyobb tűzerővel rendelkezett, mint a Bf 109, jobb volt a stabilitása zuhanásban is, továbbá meredekebben emelkedett más repülőgépeknél, bár a Bf 109-es emelkedősebességét nem érte el. Az angliai csata során igazolta, hogy a Spitfire V-ösnél is jobb gép. Ezt elsősorban jobb manőverezőképességének és erősebb motorjának köszönhette, ráadásul kisebb mérete miatt eleve kisebb célpontot nyújtott, mint más gépek. Óriási előnye volt, hogy nem kellett minden repülési helyzetben újra trimmelni (kiegyensúlyozni), így vezetése kevésbé volt fárasztó.

A keleti frontra 1940 augusztusában érkezett meg a 190 A változata, elsőként az I/JG 51 vadászezred kapott belőlük. Szeptembertől februárig az északi és déli hadseregcsoportot is felszerelték velük, párhuzamosan a Bf 109 legjobb, G változatával. Csakhogy ez egybe esett az La–5 és Jak–9 szovjet vadászok megjelenésével, amelyek a kiváló német vadászok számára is komoly kihívást jelentettek.[2] 1941 júniusától novemberéig a Franciaországban állomásozó JG 26 gépeinek egy része volt Fw 190-es, és kitűnő eredményeket értek el a RAF Circus hadműveletében részt vevő vadászai ellen – még a Spitfire VB ellen is. 1942 áprilistól a másik nyugaton maradt vadászezredet, a JG 2-t is felszerelték Fw 190 A–2-esekkel, pedig nekik addig a Bf 109 addigi legjobb változatai, az F–2 és F–4 állt rendelkezésükre. A Bf 109 G megjelenésével mindkét ezredet újra Bf 109-esekkel látták el, de hamarosan kiderült, hogy a G-változat sem jobb, mint az Fw 190.[3]

Novemberben a szövetségesek észak-afrikai partraszállása miatt a Fliegerführer Afrika II/JG 2 vadászezrede A–4-es változatokat kapott. 1943 januártól áprilisig a II/JG 2 két pilótája, Kurt Bühligen főhadnagy és Erich Rudorffer főhadnagy voltak a legeredményesebbek 40, illetve 26 gép lelövésével.[4]

A háború során egyre erősebb és jobban felfegyverzett változatok készültek, volt torpedóvető és vadászbombázó változata is. Funkcionális változatait leginkább a kurszki csata után alakították ki, amikor a zuhanóbombázók fejlesztése leállt, helyette csatarepülő-egységeket szerveztek. Ezekben vadászbombázókká átalakított Fw 190-esek és gépágyús Hs 129-esek alkották a többséget.[5] A csatarepülők három különböző feladatkört láttak el, ami három különböző felszereltségű változatot igényelt. Ezek az éjszakai, a páncélvadász és a több feladatú csatarepülők. Ettől kezdve a vadászok fedélzeti fegyvereit szinte kizárólag földi célok ellen alkalmazták, légi támogatást csak ritkán teljesítettek. Már csak azért is, mert bombázógépek alig maradtak, amiket védeni kellett volna. Ehelyett az éjszakai csatarepülők az arcvonal mögötti infrastruktúrát támadták, a páncélvadászok – amelyek között korábbi bombázók gépágyús változatai is feltűnnek, mint a Ju 87G és Hs 129 – a páncélozott célokat támadták.[6]

1943 elején a keleti fronton öt repülőszázad Fw 190 A–4-esei – Bf 110 G és Hs 129 B mellett – alkották a csatarepülőegységeket. Ezek a II./ZG 1, 13./JG 5, JG 51, I./SchG 1, II./SchG 1. Az egymotoros vadászok tizennégy alakulatban szolgáltak, ezek vegyesen Fw 190 A és Bf 109 G típusúak voltak. Tankelhárító változat nem volt.[7] Ugyanekkor az Fw 190-ből a Földközi-tenger térségében összesen két alakulat (II./SKG 10, III./SKG 10) néhány vadászbombázója tartózkodott, szicíliai állomáshellyel.[8]

A vadászrepülők száma meredeken zuhant a kurszki csata, a szicíliai partraszállás és a normandiai partraszállás után. 1944-ben a vadászrepülők gyártása kizárólagos prioritást kapott, és megint emelkedni kezdett a számuk. 1944 szeptemberében érte el a maximumot, amikor 1390 darab Fw 190-est állítottak elő.[9] Végül az üzemanyaghiány kényszerítette földre az ekkor nagyon eredményesen működő német vadászrepülőket. 1943 szeptemberében a Harmadik Birodalom 280 000 tonna üzemanyaggal rendelkezett, 1944 áprilisában 574 000 tonnával. Ekkortól a szövetségesek olajipari célokat bombáztak, és az olajtermelés májustól szeptemberig a havi 195 000 tonnáról 7000 tonnára esett vissza.[10]

A Magyar Királyi Honvéd Légierő szolgálatában

A Magyar Királyi Honvéd Légierő 1944 októberében kapta első 108 db Fw 190 F–8-as gépét. Ezekkel a 102/1. Pávián zuhanóbombázó-század Ju 87 D–5 gépeit cserélték le. A század Lévay Győző (Lexi) százados parancsnoksága alatt állt. Súlyos harcokat követően karácsonyra elvesztették gépeik felét. 1944 decemberében és 1945 januárjában további 18 gépet adtak át. Ezzel megalakult a 102/2. Puli század és a 109.vadászrepülőgéposztag (Jagdstaffel) is. Január után kaptak még 2×128 gépet, amik részben eredeti német felségjellel repültek, csak a fehér sorszám volt feltüntetve a motorburkolaton. A teljes átvett mennyiség 364 db gép. A gépek a W.501-től W.861-ig tartó számozást kapták.

A háború végén a két század Ausztriában adta meg magát az amerikaiaknak. Megmaradt gépeiket felrobbantották. A magyar „fókákkal” repülő pilóták a földi kilövések mellett elértek körülbelül másfél tucat légigyőzelmet is. A legsikeresebb talán Róza János szakaszvezető volt, aki 36-38 légigyőzelmet ért el. Az iratanyagok megsemmisültek a háborúban, ezért nem lehet pontosan meghatározni, ki hány győzelmet aratott.

Technikai adatok

Fw 190 A–0
Fw 190 A–3
Fw 190 A–8
Fw 190 D–9
Fw 190 F–8

Vadászok

FW 190 A–8

  • Hossz: 8,84 m
  • Fesztávolság: 10,50 m
  • Magasság: 3,95 m
  • Legénység: 1 fő
  • Motor: BMW 801D-2; 1730 LE felszálláskor
  • Sebesség: 650 km/h
  • Fegyverzet: 4 db 20 mm-es Mauser MG 151/20 gépágyú; 2 db 13 mm-es Rheinmetall Borsig MG 131 géppuska
  • Tömeg: 3170 kg (üresen); 4450 kg (maximális felszállótömeg)
  • Csúcsmagasság: 10 300 m
  • Hatótávolság: 985 km

FW 190 D–9

  • Hossz: 10,19 m
  • Fesztávolság: 10,51 m
  • Magasság: 3,36 m
  • Legénység: 1 fő
  • Motor: Junkers Jumo 213A-1; 1776 LE felszálláskor
  • Sebesség: 688 km/h (6600 m-en)
  • Fegyverzet: 2 db 20 mm-es Mauser MG 151/20 gépágyú; 2 db 13 mm-es Rheinmetall Borsig MG 131 géppuska
  • Tömeg: 3490 kg (üresen); 4840 kg (maximális felszállótömeg)
  • Csúcsmagasság: 11 280 m
  • Hatótávolság: 960 km

Csatarepülők

FW 190 F–8

  • Hossz: 9 m
  • Fesztávolság: 10,50 m
  • Magasság: 3,95 m
  • Legénység: 1 fő
  • Motor: BMW 801D-2; 1730 LE felszálláskor
  • Sebesség: 520 km/h
  • Fegyverzet: 2 db 20 mm-es Mauser MG 151/20 gépágyú; 2 db 13 mm-es Rheinmetall Borsig MG 131 géppuska, 1 db 500 kg + 4 db 50 kg, vagy 1 db 250 kg + 4 db 50 kg, vagy 4 db 50 kg + 4 db 50 kg bomba
  • Tömeg: 3323 kg (üresen); 5400 kg (maximális felszállótömeg)
  • Csúcsmagasság: 7250 m
  • Hatótávolság: 775 km

További információk

Jegyzetek

  1. ↑ Urr, i. m. 88. o.
  2. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 362. o.
  3. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 379. o.
  4. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 369–378. o.
  5. ↑ Urr, i. m. 79. o.
  6. ↑ Urr, i. m. 103–104. o.
  7. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 398–399. o.
  8. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 405. o.
  9. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 417. o.
  10. ↑ A Harmadik Birodalom hadviselése, i. m. 418. o.

Szolgálati csúcsmagasság az, ahol a repülőgép még legalább 0,5m/sec emelkedésre képes

Források

  • Becze Csaba – Elfelejtett hősök – A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban, Peudlo Kiadó, 2006, ISBN 963 9673 064
  • Bonhardt A./Sárhidai Gy./Winkler L. – A Magyar Királyi Honvédség Fegyverzete, Zrínyi Kiadó, 1992, ISBN 963-327-182-7
  • Nagyváradi S./M. Szabó M./Winkler L. – Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből, Műszaki Könyvkiadó, 1986, ISBN 963-10-6695-9
  • Price, Alfred – Az Fw 190-es szolgálatban, Hajja & Fiai, 2000, ISBN 963-9037-83-4
  • Punka Gy./Sárhidai Gy. – Magyar Sasok – A Magyar Királyi Honvéd Légierő 1920 – 1945, K.u.K. Kiadó, 2006, ISBN 963-7437-51-7
  • szerk.: Urr Géza: A második világháború repülői és légi csatái. Black & White Könyvkiadó, 5. o. (2000). ISBN 963-9330-11-6 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Fw_190&oldid=23815643”