F–4 Phantom II

F–4 Phantom II
Amerikai F-4E Phantom II Mk 82 légibombákat old
Funkció	Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó	McDonell Douglas
Gyártási darabszám	5195 db
Személyzet	2 fő
Első felszállás	1958. május 27.
Szolgálatba állítás	1960. december 30.
Méretek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra.
Hossz	19,20 m m
Fesztáv	11,70 m m
Magasság	5,00 m m
Szárnyfelület	49,20 m² m²
Szárnykarcsúság	2,77
Tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	13 757 kg kg
Üzemanyag	7 549 l kg
Max. felszállótömeg	28 030 kg kg
Hajtómű
Hajtómű	2 db General Electric J79-GE-17A utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő	79,6 kN
Repülési jellemzők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra.
Max. sebesség	2,23 Mach
Utazósebesség	940 km/h
Hatósugár	680 km
Hatótávolság	2 600 km
Legnagyobb repülési magasság	18 300 m
Emelkedőképesség	210 m/s
Szárny felületi terhelése	383 kg/m²
Tolóerő–tömeg arány	0,86
Fegyverzet
Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	1 db M-61 Vulcan gépágyú
Háromnézeti rajz
Az F–4C Phantom II háromnézeti rajza

Az F–4 Phantom II két hajtóműves, szuperszonikus repülőgép-hordozó fedélzeti vadászbombázó repülőgép, melyet az Egyesült Államokban a McDonnell Douglas fejlesztett ki az 1950-es évekre. Alkalmazták légi fölény, csapásmérő és felderítő feladatokra is, nagy mennyiségben épült és több mint 40 évvel a bemutatása után is használja néhány ország légiereje.

Gyártás

A típus változatainak gyártása a McDonnell Aircraft, majd a fúziót követően a McDonnell Douglas gyáraiban történt, 1958 és 1979 között 5057 darabot szereltek össze a missouri St. Louisban, illetve a Japán által megrendelt 140 darab F–4EJ-ből 138-at helyben a Mitsubishi Heavy Industries gyártott le (összesen 5195 darab). Az 5057 darabból az Amerikai Légierő 2874 darabot, a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság 1264 darabot, a külföldi üzemeltetők pedig összesen 919 darab amerikai gyártású példányt vett át. Ezzel a gyártásmennyiséggel az F–4 vezeti az amerikában gyártott szuperszónikus vadászrepülőgépek listáját. Az 1966–1967-es években a gyártási mennyiség átlagosan 63 darab repülőgép volt havonta. A gyártási csúcsot az 1967-es év jelentette, ahol egy hónapban 73 darabot adtak át. Tizenegy évvel később, 1978-ban már csak mindössze 4-6 darab gördült ki havonta a gyár végszerelő csarnokából, ugyanis ekkoriban már főként az F–15 Eagle gyártása jelentette a fő programot. A típus gyártásának 21 éve alatt átlagosan évente több mint egymillió munkás foglalkoztatását biztosította a McDonnellnél.

Gyártási mérföldkövek közül kiemelkedik néhány esemény. Az ezredik Phantom II egy F–4B volt, melyet 1965. július 7-én adták át az Amerikai Haditengerészetnek. Két évvel később a kétezredik gépet, egy F–4D-t 1967. február 21-én a Légierőnek. Mindössze tizenhét hónappal később adták át a háromezredik gépet, egy F–4J-t a Haditengerészetnek 1968. augusztus 28-án. A négyezredik gépet, egy F–4E-t 1971. február 1-jén vette át a Légierő, majd az ötezrediket, egy szintén F–4E-t a Török Légierőnek adták át 1978. május 24-én. Az utolsó amerikai gyártású F–4 az 5057. F–4E lett (80744) és a Dél-koreai Légierő vette át. Last St.Louis built Phantom felirattal, kéttónusú szürke festéssel gurult ki 1980-ban a végszerelő csarnokból. Állítólag ezt követően még további 6 darab RF–4E készült Iránnak, ezeket azonban már nem szállították le, hanem az Amerikai Tengerészgyalogság vette át őket, sorsuk azonban máig ismeretlen. Japánban a 138. saját gyártású F–4EJ – lajstromszáma 17–8440 – 1981-ben gurult ki a Mitsubishi üzeméből. Ez volt az 5195. és egyben utolsó legyártott F–4 Phantom II.

A gyártási mennyiségek eloszlása egyelőre nem tisztázottak pontosan, az 5195 darab az alábbi táblázatban összesített.

Altípus	Legyártott mennyiség	Gyártó
XF4H–1	2 db prototípus
F4H–1F / F–4A	45 db
TF–4A	átalakítás, kisszámú (na.) F–4A-t alakítottak át oktató változatra
F4H–1/F–4B/NF–4B	649 db
DF–4B	na., F–4B-ket alakítottak át célrepülőgépnek
EF–4B	átalakítás, 1 db F–4B-t ECM-géppé
QF–4B	átalakítás, 25 db F–4B-t hangsebesség feletti célrepülőgéppé
F4H–1P / RF–4B	46 db
F–110A Spectre / F–4C	583 db
EF–4C Wild Weasel IV	36 db
RF–4C	503 db
YRF–110A / YRF–4C	2 db prototípus
F–4D	825 db
EF–4D Wild Weasel IV	átalakítás, 2 db F-4D-ből
F–4E	1370 db
F–4EJ	138 db (a 140-ből)	138 db a Mitsubishi Heavy Industries-ben
RF–4E	149 db
RF–4EJ	14 db
F–4F	175 db
TF–4F	na., a Luftwaffenek épített oktató változatok
F–4G Wild Weasel V	átalakítás, 134 db F–4E-ből
F–4J	522 db
YF–4K	2 db (?átépítés?)
F–4K	50 db
YF–4M	2 db (?átépítés?)
F–4M	116 db
F–4N	átalakítás, 228 db F-4J-ből
F–4S	átalakítás, 302 db F-4J-ből
Összesen:	~5225 darab

Az összesített darabszám csak megközelítő adat, eltérése a hivatalos 5195 darabtól az átépítések miatt lehetséges (oka a nem pontos adatok megléte).

Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok

Sárkány, szárny és vezérsíkok

Az F–4 teljesen fémépítésű, két hajtóműves, alsó trapézszárnyas repülőgép. A félszárnyak külső felét, mely a repülőgép-hordozó fedélzeti üzemnek megfelelően hidraulikusan felhajtható, 12°-ban megtörték fölfelé, ezzel javítva az orsózási irányú stabilitást. A rendszert a szárazföldi üzemű változatokon is meghagyták és ritkán, de alkalmazták. A belépőélek, melyeket a félszárny közepén „kutyafogakkal” láttak el, teljes hosszában 30°-ra kitéríthető orrsegédszárnyat, lehajtható belépőéleket helyeztek el, melyek az első típusváltozatokon három részre voltak osztva, később az E változatnál már csak egy-egy orrsegédszárny üzemelt. A belépőéleket meleg levegővel fűtötték a jegesedés elkerülése miatt (felhajtott szárnyvégnél látszik a hármas fűtőcső). A kilépőélek belső felén 60°-ig kitéríthető fékszárnyat, melyet a világon elsők között, határréteg-lefúvó rendszerrel szereltek fel. Az ehhez szükséges levegőmennyiséget a gázturbinákból juttatták el a fékszárnyak forgósíkjához, azok teljes szélességében biztosítva a lefúvást. Mellettük a külső részen lettek elhelyezve a csak lefelé kitéríthető csűrőlapok (aileron-ok, minimális mértékben kitéríthetőek voltak felfelé), melyek kombináltan a felső szárnyfélen, előttük elhelyezett áramlásrontó lapokkal (spoiler-ek) együtt látták el a csűrést, rendszerint az eltérő oldaliakat felváltva alkalmazva. A felső áramlásrontó lapokat nagy sebességnél, a mögöttük levő lefelé mozgókat pedig kisebb sebesség mellett alkalmazták. A főfutómű-aknák mögött közvetlenül lettek elhelyezve a hidraulikus működésű törzsféklapok. Ezek a lapok Mach 2,4-nél is alkalmazhatóak voltak, céljuk a nagy sebességről történő azonnali lelassítás volt.

A 23°-ban lefelé döntött vízszintes vezérsíkok teljes egészében elfordíthatóak, és magassági kormányként szolgálnak. A későbbi változatokon a belépő éleken örvénygerjesztő merev orrsegédszárnyakat szereltek fel. A függőleges vezérsík hagyományos kialakítású, ezen helyezték el az oldalkormányt, melyen kis aerodinamikai ballasztrúd is ki lett alakítva. A sárkány nagyrészt alumíniumötvözetekből, kis részben titánból készült. Titánlemezeket azokon a felületeken alkalmaztak, amik a gázturbinák nagy hőmérsékletű gázsugarainak közvetlenül ki voltak téve. Ilyen volt a magassági kormány belső fele, annak törzsbekötő-forgópontja és a farok alsó része. A törzs hátsó része alá, a két gázturbina kiömlőnyílása mögé hidraulikus működtetésű, nagy szilárdságú fémötvözetű fékhorgot szereltek fel. Ezt a szárazföldi üzemű repülőgépeken is megtartották kényszerleszállás esetén segítve a lassulást.

Az oldalkormány alatt a magassági kormányok mögött, a törzs leghátsó pontján helyezték el a 4,87 méter (16 láb) hosszú fékezőernyőt. Fedelének végében egy hűtőlyukat helyeztek el, mely a hátsó, hajtóművek miatt felhevült törzsrész hűtőrendszerének végpontja.

Hajtómű

A repülőgép törzsébe két General Electric J79 típusú utánégetős gázturbinás sugárhajtóművet építettek, ezek tolóereje 48,5 kN, 75,6 kN utánégetővel. Levegő-beömlőnyílásukat a törzs oldalán, a pilótafülke vonala mögött helyezték el. A beömlőnyílás belső-felső felületén mindkét hajtómű előtt másodlagos levegő-beömlőnyílásokat alakítottak ki, a hajtóművek gurulás közbeni nagyobb levegőigénye miatt, ezek a repülés közbeni pompázst is meggátolták. A beömlőnyílás keresztmetszete szabályozható volt, amely a transzszónikus sebességtartományban védte a kompresszorokat az ebben a tartományban fellépő nem kívánatos örvényáramoktól. Ez a rendszer beszabályozott, önműködő volt, a pilótának nem kellett beavatkoznia. A bal oldali hajtómű felett kapott helyet a segédturbina (ram air turbine), amely a repülés közbeni hajtómű-újraindításhoz és egyéb berendezésekhez szükséges villamosáramot állította elő kinyitása után. Lehetővé tette a villamos és hidraulikus rendszerek működését hajtóműleállás után is, lehetővé téve a biztonságos, futóműre történő kényszerleszállást.

Belső és külső tüzelőanyag-rendszer

Egy izraeli F–4E-n jól megfigyelhető a két irányban elágazó üzemanyag-vészleeresztő csőcsonk az oldalkormánylap alatt, a fékezőernyő-zárókúp felett

Egy F–4J lenyűgözve a USS Kitty Hawk fedélzetén. Jól látható a kitolt légi-utántöltőcső

Kezdetben hat belső tüzelőanyag-tartályt helyeztek el a törzsben. Az üzemanyag vész-leeresztő cső az fékezőernyő felett kapott helyet, mely két oldalra szórta szét a kiengedett kerozint, hogy a kiáramló gázsugarak ne robbantság azt be. Légiutántöltő berendezéseket a szárazföldi változatok törzsgerincében helyezték el, a haditengerészeti változatokon a jobb oldali beömlőnyílás feletti szakaszon.

Pilótafülke és katapultülés

A repülőgép pilótakabinjában elöl ül a pilóta, melynek elsődleges feladata a repülés, manőverezés, üzemanyagok és a légtér felügyelete, hátul pedig a lokátor és a fegyverrendszer kezelője (Radar Intercept Officer, RIO). A kabintető anyaga műanyag, három részben osztott, hátra felfelé nyílik és kevéssé áll ki a törzsből, emiatt a kilátás, különösen hátrafelé, mai szemmel meglehetősen rossz. Maga a fülke tágas, ergonómikus, műszerezettsége átlátható és a kornak megfelelő volt, műszerei analóg mutatókkal felszerelt műszerek. A katapultülések a kezdeti változatokban Martin Baker 5 típusúak voltak, az E változatban már a 7-es típus (Mk.7) változatait is alkalmazták.

Futómű

A típus triciklielrendezésű futóművel lett felszerelve. A pilótakabin alatt helyezték el az orrfutót, amely hátrafelé húzható be, a szárnyfelek alatt a két főfutót, melyeken egy-egy kerék kapott helyet, oldalra befelé a hossztengely felé húzható be. Megjegyzendő, hogy a B változatokon a Légierő szárazföldi üzemre és a Haditengerészet hordozófedélzeteire alkalmazott abroncsköpenyek eltértek egymástól: a szárazföldi üzemű vékonyabb, futófelülete kisebb felületen érintkezett a betonnal, a hordozófedélzeti pedig szélesebb köpenyű és a futófelülete és a barázdái is szélesebbek. Mindkettő átmérője egyforma volt, a gumiköpenybeni barázda egyenes vonalú kivitelű. A C változattól kezdve nagyobb átmérőjű kerékabroncsot alkalmaztak.

Avionika és fegyverrendszer

Fedélzeti rádiólokátor

Az orrban egy 32 hüvelyk átmérőjű antennával felszerelt Doppler-lokátor lett elhelyezve. Kezdetben (B) AN/APQ–72, majd a D-kbe az AN/APQ–109-et, az E változatba az AN/APG–30-at, majd az AN/APQ–120-at, a modernizált német, török és görög változatokba pedig az AN/APG–65-öt építették be.

A rádiólokátor alá egy infravörös tartományú célkereső berendezést is beépítettek, melyet csak a B és C változatokon alkalmaztak. Célja, hogy a lokátor üzemzavara, meghibásodása esetén is céljeleket tudjon adni az AIM–9 légiharc-rakétáknak, másrészt radarkisugárzás nélküli passzív célkövetést tett lehetővé, igaz elég kis hatótávolságból. Ez a képességet később az F–14 Tomcatben és az F–35-ben is lehetővé tették, jobb minőségű berendezésekkel. Szintén alkalmazzák a szovjet MiG–29 és Szu–27 típusokon (ezeken a típusokon a szélvédő előtt), valamint az Eurofighter Typhoon Pirate berendezése is ezt a célt szolgálja.

Fegyverzet

A repülőgépbe eredetileg nem terveztek beépített fegyverzetet, utólag, az orr középvonala alá egy M61 Vulcan hatcsövű, 20 milliméteres gépágyút szereltek fel az infravörös érzékelő helyett. A repülőgép alatt öt fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, egyet a törzs középvonala, kettőt-kettőt pedig a félszárnyak alatt.

Félig a törzs alsó felébe besüllyesztve további négy AIM–7 Sparrow közép-hatótávolságú légiharc-rakéta számára alakítottak ki rögzítési csomópontot. A repülőgép összes külső függesztménye elérhette a 10 200 kilogrammot, ez a fegyverterhelés ma is tetemesnek számítana, nagyobb, mint az egykorú szovjet Tu–22 közepes bombázóé (9000 kg), bár az engedélyezett maximum 8480 kg volt.

Légiharc-rakéták

A repülőgép eredetileg, félig a törzsbe süllyesztve négy AIM–7 Sparrow közép-hatótávolságú légiharc-rakétát, és a szárnyak alatti belső csomópontok oldalán lévő két-két rakétaindító sínen összesen négy AIM–9 Sidewinder infravörös önirányítású, kis hatótávolságú légiharc-rakétát hordozhatott. A rakéták száma a későbbiekben sem változott, de a repülőgép elterjedtségének megfelelően a két kategória korszerűbb, emellett a gépet üzemeltető országok hadiipara által fejlesztett rakétái is megjelentek. A közép-hatótávolságú rakéták közül az amerikai AIM–120 AMRAAM és az angol Sky Flash álltak hadrendbe a típuson, a kis hatótávolságú rakéták közül a japán AAM–3, a német IRIS–T, az izraeli Python 3 állt hadrendbe a Phantom II-kön.

Földi célok elleni fegyverek

Légibombák

A típus mind az öt felfüggesztő csomóponton tud légibombákat hordozni, a szárnyfelek külső és belső pilonjain, valamint a törzsközépen elhelyezett pilonon. Mind az öt esetben a hatzáras MER (multiple ejector rack) (BRU–32/A) gerenda alkalmazható, de felszerelhető a háromzáras TER (triple ejector rack) és a duplazáras VER (vertical ejector rack) (BRU–33/A) is.

Egyéb függesztmények

A típus háromféle tüzelőanyag-póttartályt alkalmazhatott: a szárnyfelek alatti külső csomópontokra a McDonnell 1400 literes (370 gallonos), 6604 mm (260 hüvelyk) hosszú tartályát, a Sargent Fletcher azonos térfogatú, de nagyobb átmérőjű, rövidebb, 6096 mm (240 hüvelyk) hosszú tartályát, valamint a törzsközép alatti fegyverfelfüggesztő csomópontra a McDonnell 2271 literes (600 gallonos), 6604 mm (260 hüvelyk) hosszú tartályát.

A vietnami háború idején az 1970-es évek legelejétől a megnövekedett észak-vietnami légvédelmirakéta-fenyegetettség miatt a bal első Sparrow rakéta helyére rádióelektronikai-lefogó (ún. „zavaró”) konténert alkalmaztak. Ilyenek voltak az AN/ALQ–101, az AN/ALQ–119 és később az AN/ALQ–131 konténerek. A dél-vietnami viet-cong állások támadásakor AIM–7-et rendszerint nem is függesztettek fel az elhanyagolható MiG-veszély miatt.

Típusváltozatai

F–4C

Az első minden napszakban bevethető változat, melyet felszereltek csapásmérési feladatkört ellátó berendezésekkel is a Légierő igényeinek megfelelően. Integrálták rendszereibe az AIM–4 Falcon és AGM–12 Bullpup rakétákat valamint nukleáris fegyvereket. A megnőtt össztömeg és stabilitás miatt főfutókerekek szélesebb gumiabroncsot kaptak, mely miatt szárnyfelekbeni akna méretét meg kellett növelni, ami a felső profil kiemelkedésében érhető tetten. A gázturbina teljesítményén némileg javítottak, a J79–GE–15 gázturbinákat felszerelték önindító berendezéssel. Levegőben utántölthetővé tették a pilótafülke és a függőleges vezérsík közé beépített, behúzható csonkkal, amely a Légierőnél alkalmazott merevcsöves rendszer, szemben a haditengerészeti tömlős rendszerrel. Új AN/APQ–100 rádiólokátort építettek be, duplikálták a repülésvezérlő rendszert, mellyel a hátsó ülésről is vezethetővé vált a repülőgép. Ezzel a változattal 1963. május 27-én lépték át a hangsebesség kétszeresét, az első repülés során. Összesen 583 darabot építettek, több átépítésre került más változatokra.

F–4D

Az F–4D volt az amerikai légierő első, speciális feladatokra kialakított Phantom II változata. Ezt a gépet levegő-föld feladatokra tervezték. A gépbe az AN/APQ–109-es radar került, ami a kisebb földi célokat is fel tudta deríteni és ASN–63-as tehetetlenségi navigációs rendszert kapott. A fegyverzetét légiharc esetén az AIM–7E, vagy AIM–7F Sparrow és az AIM–9N légiharc-rakéták alkották. Csapásmérésre pedig AGM–65 Maverick levegő-föld rakétát használtak. Három amerikai pilóta lett ász ezen a típuson a vietnami háború idején. Ebből az F–4D változatból összesen 825 darab készült.

A típust rendszeresítette Irán és Dél-Korea is.

F–4E

Eltérő külső orrsegédszárnyak két F–4E-n: felül egy korai, alul a későbbi szériaváltozat. Eltérőek a Vulcan gépágyú torkolati kialakításai is

Az E változat külső jegyei a legmegkülönböztethetőbbek. Minden sorozatban gyártott változatot figyelembe véve ebbe szereltek be egyedül fedélzeti gépágyút. Az átépítés, mely érintette a szárny-ívelőlapokat is, olyan jól sikerült, hogy a több mint ötezer darab Phantom II legnagyobb számban – 1370 darab – gyártott változata lett. A prototípus a 62–12200 lajstromú F–4B volt, mely előzőleg az RF–4C változatnak volt a tesztrepülőgépe. Több gépágyú-elhelyezést teszteltek a gépben, a korábban a felderítőkamera helyére építették be a General Electric M61A1 Vulcan gépágyút, a teljes orrszekciót át kellett építeni. A lőszertár is itt kapott helyet, továbbá egy AN/APG–30 rádiólokátor és a műszerfalba beépítették a Vulcanhoz tervezett számítógépvezérelt irányzékot. Az YF–4E-re átnevezett gép 1965. augusztus 7-én szállt fel először Joe Dobronski tesztpilótával és Ed Rosenmeyer operátorral. A repülési teszteket gyors ütemben hajtották végre. Az M61-gyel a tesztek nem mentek zökkenőmentesen, az erre a célra áttervezett gépágyún több módosítást végre kellett hajtani. A korábbi típusokhoz képest két fő változást eszközöltek: eltávolították a segédturbinát (ram air turbine, RAT) a törzsfelsőből, valamint a külső szárnyrészt felhajtó mechanizmust, melyekkel csökkentették az össztömeget (a US Navy ezért sem rendelt belőle). A szárnyon a mellső ívelőlapokat is áttervezték, a lehajtható belépőéleket fixre építették be, hidraulikai rendszereiket kiszerelték és orrsegédszárnykat helyeztek el, melyek a belépőél felső felületére nyíltak ki (később a felfelé hajló szárnykülsőrész belépőélére is felszerltek egy-egy orrsegédszárnyat). Ezekkel szintén csökkentették az össztömeget. Az első sorozatgyártott F–4E, a 2234. gép 1967 júniusában gurult le a futószallagról, lajstromjele 66–284 volt. A St. Louis-i 110. harcászati vadászszázad (110th TFS) állományába kerültek az első E-k, ez a század a Missouri Air National Guard 131. harcászati vadászezredébe (131st TFW) tartozott.

F–4EJ

Japán által gyártott 138 darab F–4E.

F–4F

Ez a változat a Német Légierő (Luftwaffe) részére lett átépítve az F–4E-kből.

F–4F ICE

Az eredeti F–4F-fek új, AN/APG–65 rádiólokátorral és AIM–120 AMRAAM-mal felszerelt változatai.

F–4J

F–4J lehajtott belépőélekkel. Jól megfigyelhető a kisméretű beömlőnyílás

A RN 892. tengerészeti légiszázadának (NAS) egyik Phantom FG.1-e a USS Independence fedélzetén 1971-ben. Jól megfigyelhető az F–4J-nél hosszabban kitolható orrfutó

A RAF 56. századának XV464 lajstromú Phantom FGR.2-je Cipruson 1980-ban

Az F–4B továbbfejlesztett változata, melyet az Amerikai Haditengerészet és a Tengerészgyalogság is megrendelt. Főbb irányvonal a légiharc-képesség növelése lett: erősebb J79 gázturbinákat (J79–GE–10) építettek be, új, AN/APG–59 rádiólokátorral és AN/AWG–10 tűzvezető rendszerrel szerelték fel, mellyel már biztosabbá vált a földhátterű célok követése és tűzrávezetése, megnövelték a főfutók kerekeit az F–4C-éhez hasonlóan, így módosítani kellett a főfutóaknákat is. Merev orrsegédszárnyakkal szerelték fel a vízszintes vezérsíkokat. Önműködően 16,5 fokra nyílt csűrő, ha a fékszárny és a futómű kibocsátott állapotban volt és a repülőgép a leszállási sebesség alatt repült, új duplanullás katapultüléseket építettek be és növelték a támadóképességet, fegyverzetet, valamint kiszerelték az orr alatti IR-szenzort. Összesen 522 darab épült meg.

F–4K / Phantom FG.1

A Brit Haditengerészet (RN) Légierejének (FAA) többcélú vadászrepülőgépe, helyi típusjele Phantom FG.1 (Fighter/Ground attack). A de Havilland Sea Vixen leváltására fejlesztették ki, az F–4J-n alapult. Mivel a két brit repülőgép-hordozó – az HMS Eagle és az HMS Ark Royal (R09) – kisebb volt amerikai társainál, ezért behajthatóvá építették át az orrot és az orrfutót meghosszabbították a jobb felhajtóerő-termelés érdekében. Áthajtóművezték az erősebb Rolls-Royce Spey 202 kétáramú gázturbinás sugárhajtóművekre, melyek miatt kicsit meg kellett növelni a törzsbelsőrészt a nagyobb átmérőjű hajtóműveknek, a beömlőnyílásokat ki kellett bővíteni, módosítani kellett a törzsfelsőn elhelyezett kiegészítő-beömlőnyílások méretein a kigurulási üzemhez, továbbá extra titánlemezeket kellett felszerelni a farokalsó-részre. 1968-ban adták át a flottának, azonban a repülőgéphordozó-flottaerők létszámbővítésének törlése miatt csökkentették a megrendelést és 20 gépet átadtak a Légierőnek (RAF) még mielőtt azok szolgálatba álltak volna. Összesen 50 épült meg, az RN 1978-ban vonta ki a hadrendjéből és adták át őket a RAF-nak.

F–4M / Phantom FGR.2

Harcászati vadász-, támadó- és felderítő repülőgépe a Brit Királyi Légierőnek, helyi típusjele Phantom FGR.2 (Fighter/Ground-attack/Reconnaissance), az F–4K-ból lett kifejlesztve. A Hawker Siddeley P.1154 szuperszonikus V/STOL repülőgép-tervezet törlését követően rendelték meg. Ez is szintén Rolls Royce Spey kétáramú gázturbinákkal lett felszerelve, összesen 116 darab épült meg. Leváltotta az English Electric Canberra-t és a Hawker Huntert. A támadó feladatkörből a SEPECAT Jaguar váltotta le, az English Electric Lightninget viszont ezzel váltották ki véglegesen.

F–4J(UK)

A Brit Királyi Légierő 15 darab alacsony repült órával rendelkező F–4J-t vett meg az USA-tól 1984-ben, melyeket korábban az Amerikai Haditengerészet üzemeltetett, majd a Davis-Monthan Légierő-támaszponton lettek tartós tárolásba helyezve. Ezeket az F–4S szabvány szerint modernizáltak több brit berendezést is beépítve. 1984 októberétől 1991 januárjáig üzemeltette a RAF 74. százada (No. 74 Squadron) kizárólag a Falkland-szigetek légtérvédelmét látták el a háborút követően. F–4FGR.2-re fegyverezték át őket. Nem hivatalos elnevezése a RAF-on belül a Phantom F.3 volt. A Phantomok kivonását követően a Panavia Tornado F.3 vette át a légtérvédelmi feladatkört.

F–4S

Az F–4J változat módosítása, a legszembetűnőbb eltérés az F–4E szárnyfeleinek alkalmazása: a szárny belépőélének középső harmadán felhajtható orrsegédszárny lett kialakítva, a külső ferde szárnyfélszakasz belépőélén pedig szintén orrsegédszárnyat helyeztek el, a magassági kormánylapok belépőélein úgyszintén. A szárnyvégtörésnél alkalmazott áramláskeltő vezérsíkot hátrafelé meghosszabbították. Jobb hatásfokú, J79-GE-10B gázturbinákkal szerelték fel, ami már nem füstölt, továbbá továbbfejlesztett tűzvezető radart – AN/AWG–10B – kapott. A beömlőnyílás felső része hosszabb, öblösebb volt a nagyobb levegőigény miatt (E beömlő).

Felderítő változatok

RF–4B

RF–4C

RF–4E

Célrepülőgépek

Egy AIM–9 Sidewinder légiharc-rakétával szétlőtt QF–4B célrepülőgép

QF–4B

QF–4E

QF–4G

QF–4N

QF–4S

Megrendelő és üzemeltető országok

A német JG 71 Richthofen 38+74-es F–4F-je a 2007-es kecskeméti repülőnapon

Török Légierő

A Török Légierő átvett 40 darab F–4E-t 1974-ben, majd később még 32 darab F–4E-t és 8 darab RF–4E-t 1977–78-ban a Peace Diamond III program keretében. A következő Peace Diamond IV programban 40 darab használt USAF gépet vettek át 1987-ben, négy évvel később ismét 40 darab volt amerikai Légi Nemzetigárdás Phantom II-t. Összesen 160 darabot vásároltak az amerikaiaktól. A következő beszerzésük a Luftwaffe állományából kivont 32 darab RF–4E lett, melyek 1992–1993-ban érkeztek meg. Két évvel később, 1995-ben az IAI megkezdte a modernizálásukat az izraeli Kurnass 2000 programhoz hasonló kialakítással, melybe 54 darab F–4E-t vontak be, nevük F–4E 2020 Terminator lett. Napjainkig több F–4 és F–16 vett már részt az észak-iraki kurd felkelők elleni katonai csapásmérésekben.

2010 szeptember 20–október 4. között a kínaiakkal közös légi hadgyakorlatot tartottak a Konja légi támaszponton az Anatóliai régióban. A Reuters jelentése szerint a török F–4E-k több ízben elfogták a kínai J–11 vadászgépeket.

2012. június 22-én a szíriai légvédelem lelőtte a Török Légierő egyik RF–4E harcászati felderítő repülőgépét, amely a szírek szerint a tengerpart közelében országuk légterébe alacsony magasságon nagy sebességgel, ismeretlen okból behatolt. A kétfős személyzet állítólag katapultált, de a nap végéig a török és szír parti őrség kutatásai eredménytelenül zárultak. Valószínűleg felderítő bevetést hajtottak végre, csak rossz irányon, behatolva a szomszéd ország légterébe. A szíriai polgárháború óta több alkalommal hajtottak már végre hasonló partmenti felderítéseket. A török kormány ezzel szemben azt állítja, a gép mindvégig nemzetközi légtérben tartózkodott. A semleges légtérben lelőtt gép miatt veszélybe került az ország biztonsága, ezért az Észak-atlanti Tanács összehívását kezdeményezte az alapszabályzatuk 4. pontjára hivatkozva. A rendkívüli értekezlet június 26-án ül össze mind a huszonnyolc tagország képviselőjével. Eközben június 24-én vasárnap török kutató-mentő alakulatok megtalálták a gép roncsait a Földközi-tengerben.

Források

• Drendel, Lou. F4 Phantom II (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.5. ISBN 0-89747-004-4 (1972) 
• Davis, Larry. F-4 Phantom II (angol nyelven). Squadron/Signal Publications, Aircraft in Action No.65. ISBN 0-89747-154-7 (1984) 

• Verlinden, François, Peeters, Willy. McDonnell Douglas F-4E Phantom II (angol nyelven). Verlinden Publications, Lock on No.8. ISBN 90-70932-20-2 (1990) 
• Peeters, Willy. McDonnell Douglas F-4J/FGR.1 & FGR.2 Phantom II (angol nyelven). Verlinden Publications, Lock on No.10. ISBN 90-70932-23-7 (1990) 

Videók

• Modern Combat Aircraft 3 – The Mcdonnell Douglas F-4 Phantom II. Command Vision (UK) Ltd., 1986 – youtube.com

Külső hivatkozások

• http://www.fas.org/man/dod-101/sys/ac/f-4.htm
• The McDonnell F-4 Phantom – Az Air Vectors típusismertetője
• http://www.f-4.nl/
• Mc.Donnell Douglas F-4 Phantom 2 – Festésminták a WINGS PALETTE oldalán
• McDonnell F-4 Phantom II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 17.)
• http://www.usafa.org/news-media/Checkpoints/articles/Archive/2006MAR_mig_killers.pdf
• F-4 Phantom II – cybermodeler.com
• McDonnell Douglas F-4 Phantom II – scramble.nl
  • McDonnell Douglas F-4 Phantom II - Production List – scramble.nl
  • McDonnell Douglas F-4 Phantom II - Block details – scramble.nl
  • McDonnell Douglas F-4 Phantom II - McDonnell model designators – scramble.nl
  • McDonnell Douglas F-4 Phantom II - Weapon system numbers – scramble.nl

Képgalériák

• F-4 Phantom II – primeportal.net