F–14 Tomcat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F–14 Tomcat
F-14-vf-84.jpg
A VF–84 Jolly Rogers repülőszázad F–14A-ja

Funkció Harcászati vadász-elfogó repülőgép (A), és többcélú vadászbombázó (B–D)
Gyártó Grumman
Gyártási darabszám 712
Ár 38 millió USD (1998)
Fő üzemeltetők Iráni Légierő
Rendszeresítők Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
Iráni Légierő Iráni Légierő

Személyzet 2 fő
Típusváltozatok F–14A
F–14B
F–14D
Első felszállás 1970. december 21.
Szolgálatba állítás 1974. szeptember
Szolgálatból kivonva 2006. szeptember 22. (USN)
Légi győzelem >60 darab
USN 5 db: 1981 (2), 1989 (2), 1991 (1)
IIRAF 50-60 db: 1980–1988
Légiharc-veszteség 1 darab (IIRAF)
Méretek
Hossz 19,12 m m
Fesztáv 19,50 m
11,58 m hátranyilazva m
Magasság 4,87 m m
Szárnyfelület 54,50 m² m²
Szárnyprofil NACA 64A209.65 mod a szárnytőben
NACA 64A208.91 a törővégnél
Szárnynyilazás 20 fok és 60 fok (hátranyilazva)
Keréknyomtáv 5 m m
Keréktengelytáv 7,02 m m
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 19 000 kg kg
Max. felszállótömeg 32 805 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Pratt & Whitney TF30 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű (A)
2 db General Electric F110–GE–400 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű (B és D)
Tolóerő 2×73 kN
2×126 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Max. sebesség Mach 2,34 (2485 km/h) nagy magasságban
Hatósugár 927 km
Hatótávolság kb. 1700 km
Legnagyobb repülési magasság 16 000 m felett
Emelkedőképesség 230 m/s felett
Szárny felületi terhelése 553,9 kg/m²
Avionika
Rádiólokátor AN/AWG–9
Katapultülés Martin Baker Mk. 10
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 1 db M61A1 Vulcan gépágyú
Fegyverfelfüggesztő pontok 8 darab
Levegő–levegő rakéták AIM–7 Sparrow,
AIM–9 Sidewinder,
AIM–54 Phoenix,
AIM–120 AMRAAM
Háromnézeti rajz
Grumman F-14 Tomcat.png
Az F–14 Tomcat háromnézeti rajza

Az F–14 Tomcat negyedik generációs, kéthajtóműves, szuperszonikus, változtatható szárnynyilazású vadászrepülőgép, melyet a Grumman fejlesztett ki az Amerikai Egyesült Államokban, az Amerikai Haditengerészet repülőgép-hordozóinak légvédelmére, az F–4 Phantom II és az F–8 Crusader repülőgépek leváltására. Katapulttal indítható, fékhoroggal felszerelték, levegőben utántölthető. A tömeges bombázó- és robotrepülőgép-támadások ellen kifejlesztett gép a világon először rendelkezett szimultán célleküzdési képességekkel, az általa alkalmazott AIM–54 Phoenix rakéta volt a világ első aktív lokátoros önirányítású rakétája, melynek segítségével egyszerre hat légi célt tudott támadni.

Csak Iránba exportálták, ezek a repülőgépek ma is szolgálatban állnak. Az 1980-as években felderítő feladatok ellátására is képessé tették, az 1990-es évektől irányított bombák segítségével földi célokat is támadhatott. Az Amerikai Haditengerészetnél 2006 szeptemberéig állt szolgálatban, utódja az F/A–18E Super Hornet. Az F–14 több kalandfilmben (Top Gun, Végső visszaszámlálás) kapott főszerepet, nem utolsósorban emiatt nagyon népszerű, szinte kultikus repülőgépnek számít.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A VFX program[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modernizációs programok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sárkány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szárny és vezérsíkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajtómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belső tüzelőanyag rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katapultülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Futómű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avionika és fegyverrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fedélzeti rádiólokátor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Légiharc-rakéták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

AIM–7 Sparrow
AIM–9 Sidewinder
AIM–54 Phoenix
Az Irán légierejének leszállított mennyiségből legalább 270 darab sértetlen maradt. Az amerikai kivonuláskor mindösszesen 18 darabot sikerült megrongálnia a „Hughes-csapatnak” a Katami támaszponton (TFB.8) deponált hadra fogható készletből. Később azonban a megrongált példányokat az irániak kijavították, részben az USA-ból megvásárolt alkatrészekkel. Emiatt az iráni Tomcat-flotta képes volt Phoenix rakéták bevetésére az Irakkal szemben viselt háború teljes időtartama alatt.[1]

Földi célok elleni rakéták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bombák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb függesztmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

TARPS
Póttartályok
Üzemanyag-utántöltő konténerek

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F–14A
Az első sorozatgyártott változat, 1973-tól gyártották az amerikai haditengerészetnek, 554 darabot.
F–14A/TARPS
Az F–14A alváltozata, melybe integrálták a TARPS felderítőrendszert harcászati felderítések elvégzésére, 50 darab épült.
F–14A (Plus)
A legfőbb eltérés az elődtől a F110–GE–400 gázturbinás sugárhajtóművek alkalmazása. A hajtóműtípus cseréjét a TF30-asok üzemidejének lejárta indokolta, és a nagyobb tolóerő és egyszerűbb karbantartás miatti költségcsökkentés. A legtöbb Tomcat a TF30-asok meghibásodása miatt zuhant le. 1987. november 14-től kezdték meg a gyártását, összesen 85 darab állt hadrendbe, melyből 38 darab új építés, 47 darab pedig átépítés. 1991-ben az F–14A (Plus)-t F–14B-re nevezték át.
F–14B
Egy darab prototípus, amit az F401–P–400 gázturbinákkal teszteltek. Ez 1973. szeptember 12-én szállt fel először, a második építését nem fejezték be, költségtúllépések miatt a programot leállították. Közel húsz évvel később, 1991-ben az F–14A (Plus)-t átnevezték erre a B jelölésre.
F–14C
Tervezett változat a továbbfejlesztett PW TF30–P–414A gázturbinákkal, azonban költségvonzatai miatt ezt is törölték.
F–14D
1990-től gyártott változat, meglévő A-k átépítésével és újak legyártásával, összesen ötvenöt állt hadrendbe. A modernizációs folyamatot behatárolták a költségkeretek, azok korlátozott terjedelme elsősorban a rádiólokátor-rendszert érintették: új AN/APG–71 radart, digitális repülésvezérlő rendszert, továbbfejlesztett, kiterjedt önvédelmi rendszert építettek be, éjszakai bevetések végrehajtására tették képessé, hálózati szintű célpont-adatátvitelre lett képes, továbbá precíziós csapásmérésekre is fel lett készítve (ezt az eredeti VFX koncepcióban elvetették). Az ötvenöt gépből 37 darab új építés volt, 18 darabot pedig A-k átépítésével kaptak.
Super Tomcat21
A típuskivonás megoldásaként a fejlesztők a D kétszeresére tervezték növelni a hatósugarat, két alváltozatban, melyek között az egyik a támadó alváltozat lett volna. Ezt a programot azonban az F/A–18 Hornet továbbfejlesztésével létrejövő F/A–18E/F Super Hornet miatt törölték.

Megrendelő és üzemeltető országok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iráni Légierő Iráni Légierő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irán összesen 80 darab Tomcat-et rendelt két sorozatban 1974 elején. Az első 30 darabból, a másik 50 darabból állt. Az első gép 1976 januárjában érkezett meg a perzsa légierőhöz, az első két alakulat 1977 nyarán érte el a hadrafoghatóságot, az üzemeltetők kiképzése nagy ütemben folyt. A gépek TSC-k nélkül kerültek leszállításra, az orr alá később sem építettek be elektro-optikai berendezéseket. A gépek számozása a függőleges vezérsík tetején látható: 3–6001 – 3–6079.

Az utolsó, 80. gép 1978 végén készült el, azonban nem szállították le az irániaknak, ugyanis azt az USA-ban az USAF-szabványú merev tankolócsöves repülési teszteknek vetették alá. Addig több mint 120 iráni pilótát és 80 rádióoperátort képeztek ki a típusra. Komeini hatalomátvételét követően a 80. gépet végül nem szállították le. 1977-ben az iráni F–14-esekkel több tesztsorozatot hajtottak végre, melyek alatt a típus fegyverrendszerét extrém terheléseknek vetették alá, melyben AIM–54-et is többször indítottak. Ezek közül kettő nem hivatalos világrekordot ért el hatótávolság, sebesség és magasság terén. Az 1979. február–április között lezajlott iráni forradalom után az amerikai kongresszus bojkottálta az országot, mégis néhány korai gépet a Komeini-éra elején (1981) nagyjavítottak amerikai „fedett műveletekben” beszerzett alkatrészekkel (pl. a 3–6001 lajstromú első gépet). Az 1979-es kitoloncolások előtt az amerikai üzembentartók a legtöbb gép avionikáját tervezett módon megrongálták, illetve harcászati kapacitásukat az eredeti töredékére csökkentették. 1986-tól a gépek sárkányszerkezetét teljesen felújították (a 3–6032 volt az elsők egyike).[2]

Harci alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amerikai üzemeltetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amerikai Haditengerészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési tesztfeladatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iráni üzemeltetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1978 októberében két iráni gép – az egyik a 3–6024 – elfogott egy nagy magasságban és sebességgel repülő MiG–25RBSZ-t a Kaszpi-tenger felett, iráni felderítő bevetésének megszakítására kényszerítve azt. Azt követően több szovjet behatolás nem történt. Rendszerint póttartályok nélkül, csökkentett üzemanyag-mennyiséggel használták őket, a minél nagyobb tolóerő-tömeg arány elérése és a földi készültségből indított gyorsabb reakcióidő és az eredményesebb nagy sebességű elfogások érdekében.

Alakulatok:

  • 72. harcászati vadászrepülő-század
  • 73. harcászati vadászrepülő-század
  • 81. harcászati vadászrepülő-század

A gépek több repülőtéren települtek:

  • Kathami AB
  • Mehrabad AB (72. század - Teheránt védték)
  • TFB.7 Hor AB
  • TFB.2 Tabriz AB

Több mint ötven iraki repülőgépet lőttek le az iráni Tomcatek az irak–iráni háború első fél évében. A háború középső és végső szakaszában pedig őrjáratokat teljesítettek (pl. Teherán és a Khark-sziget közelében), a légi utántöltő flottát védték, akár 10 órás folyamatos bevetéseket is teljesítettek. Az irakiak 1987-ben súlyos veszteségeket szenvedtek az iráni Tomcatektől, így 1988-ra francia F.1EQ–6 változathoz már Super 530D és Magic 2 rakétákat rendeltek Franciaországból. Az 1988. február–május közötti veszteségeik mellett az iraki légierőnek júliusban sikerült lelőniük egy F–14A-t.

Összességében Tom Cooper összesítése szerint az iráni Tomcatek legalább 160 darab iraki repülőgépet semmisítettek meg a háború alatt. Számszerűen 58 darab MiG–23-at, 23 darab MiG–21-et, 9 darab MiG–25-öt, 33 darab Mirage F.1-et, 23 darab Szu–17-et, 1 darab Mi–24-et, 5 darab Tu–22-t, 2 darab MiG–27-et és 1-1 darab Mirage 5-öt, B-6D és Aérospatiale Super Frelon, továbbá két azonosítatlan repülőgépet.

  • Az iráni üzemeltetők első gépüket 1980. szeptember 9-én vesztették el légi harcok közepette, mikor egy mellette felrobbant iraki MiG–21 megrongálta (állítólag csak megsérült, kijavították...).
  • 1981. május 15-én a 3–6020 lajstromú gép volt az első F–14A, amelyik igazoltan AIM–54A-t indított egy iraki MiG–25-re. A rakéta csak kisebb sérüléseket okozott a behatolóban, ugyanis a Foxbat-pilóta ~2800 km/h-s sebességgel menekült vissza az iraki támaszpontjára. A gép nemzetiségét nem sikerült azonosítani (iraki vagy szovjet).
  • 1982. július 1-jén a 3–6022 lajstromú gép egy AIM–54A-val lőtt le két iraki MiG–23-at, miután üldöző szerepben, parancsszegést követően átlépték az iraki–iráni határt és Bagdad közelében lelőtték a korábbi támadóból vált üldözötteket.
  • 1986 februárjában legalább egy MiG–25-öt lőtt le a 3–6052-es gép.
  • 1987. januárjában a 3–6032 a felújítást követően lelőtt egy iraki MiG–23-ast.
  • 1987. február 20-án a 3–6039 lelőtt egy iraki Mirage F.1EQ-t egy AIM–54A-val, körülbelül 150 km távolságból. Az iraki pilóta, Ahlan főhadnagy (1st Lt.) nem élte túl a becsapódást.
  • 1988. február 9-én az utolsó leszállított géppel, a 3–6079-cel Qiyassi főhadnagy (1st Lt.) két órán belül két elfogás során lelőtt három iraki F.1EQ-t.

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tom Cooper & Farzad Bishop: Fire in the Hills: Iranian and Iraqi Battles of Autumn 1982 (angol nyelven). ACIG.org, 2007. augusztus 26. (Hozzáférés: 2014. július 29.)
  2. Tom Cooper & Farzad Bishop: Persian 'Cats (angol nyelven). ACIG.org, 2007. augusztus 26. (Hozzáférés: 2011. január 23.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F–14 Tomcat témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iráni F–14-esek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]