F/A–18E/F Super Hornet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F/A–18E/F Super Hornet
Boeing F18F Super Hornet VFA-102 Australia-2007-03-23.jpg
A VFA–102 F/A–18F Super Hornet-e (Melbourne, 2007)

Funkció többcélú vadászbombázó
Gyártó Boeing
Sorozatgyártás 1996–napjainkig
Gyártási darabszám >500 db
Fő üzemeltetők USN
Ausztrál Légierő

Személyzet 2 fő
Típusváltozatok EA–18G Growler
Első felszállás 1995. november 29.
Szolgálatba állítás 1999
Szolgálatból kivonva >2035
Légi győzelem 0
Légiharc-veszteség 0
Hajtómű
Hajtómű Pratt & Whitney F414
Avionika
Rádiólokátor AN/APG–79 típusú AESA radar

Az F/A–18E/F Super Hornet többcélú negyedik generációs vadászrepülőgép, mely az F/A–18 Hornet jelentős továbbfejlesztésével jött létre az Amerikai Haditengerészet igényeinek megfelelően. Aerodinamikailag nagyon hasonló az elődhöz, de 25%-kal nagyobb tömegű és méretű. A típussal így fel lehetett váltani az F–14 Tomcat vadászrepülőgépeket is, lehetővé téve, hogy csak 2-3 repülőgéptípus üzemeljen az amerikai repülőgép-hordozókon.

A Hornet továbbfejlesztésével elsősorban a McDonnell Douglas foglalkozott. A prototípus első felszállása 1995-ben történt. Részben a tőkehiány miatt azonban a McDonnell Douglas egyesült a Boeinggel 1997 augusztusában, majd egy hónappal később a fejlesztés jelentős mértékben felgyorsult. Alig két évvel ezt követően már hadrendbe is állt a Haditengerészetnél, a tervezett határidők előtt, ami ritka az ilyen magas fokon integrált haditechnikai repülőeszközök között. 1999-es szolgálatba állásával megkezdődött az F–14 Tomcat kivonása, ami 2006-ban befejeződött. Az amerikai rendszeresítést követően 2007-ben az ausztrál kormány is megrendelte a típust, mellyel az F–111C flottát váltották ki 2011-re.

A fejlesztő vállalatok, mint a Boeing és a Northrop Grumman 2013 nyár végére befejezték az Advanced Super Hornet nevű változat háromhetes repülési tesztjeit, melyben a kétüléses repülőgép radarkeresztmetszetét jelentősen csökkentették, valamint illeszkedő tüzelőanyag-póttartályokat szereltek fel a LEX-ek felső felületeire és egy újonnan kifejlesztett, törzs alatti többcélú, zárt fegyvertároló konténert (EWP, enclosed weapons pod) függesztettek fel. Az ebben a konfigurációban tesztelt repülőgép radarkeresztmetszete a fejlesztők szerint 50%-kal kisebb, mint egy hasonló F/A–18F-é, a CFT-kel pedig harcászati hatósugara több mint 130 tengeri mérfölddel nőtt, összesen több mint 700 tengeri mérföld lett a gép hatósugara. Ezeken kívül a Hornet Industry Team partnervállalataival együtt továbbfejlesztették a kabinbelsőt, az avionikát és a gázturbinákat is. Minden Block II-es sorozatú és újabb gépet át lehet majd erre szerelni.[1]

Gyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011. április 20-án ünnepélyes keretek között adták át az 500. Super Hornetet az amerikai flottának.[2]

Mérföldkövek: [3]


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benedikz, Richard: Advanced Super Hornet Completes Flight Tests. AirForces Monthly.com, 2013. augusztus 28. (Hozzáférés: 2013. szeptember 2.)
  2. PEO(T) Public Affairs: U.S. Navy celebrates 500th Super Hornet, Growler program delivery. defpro.com, 2011. április 21. (Hozzáférés: 2012. június 14.)
  3. F/A-18E/F Super Hornet Milestones. Boeing.com, 2013. augusztus 28. (Hozzáférés: 2013. szeptember 2.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F/A–18E/F Super Hornet témájú médiaállományokat.

Külső hivtakozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]