F–15 Eagle

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

F–15 Eagle
Amerikai F–15C Eagle
Műszaki adatok
Funkció	Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó	McDonell Douglas/Boeing
Személyzet	F–15A/C: 1 fő F–15B/D/E/I/K/S:2 fő
Első felszállás	1972. július 27.
Szolgálatba állítás	1976. január 9.
Ára	F-15A/B: 27,9 millió USD F-15C/D: 29,9 millió USD (1998)[1]
Rendszeresítők	USAF Dél-Koreai Légierő Izraeli Légierő japán Légi Önvédelmi Erő Szaúdi Királyi Légierő
Légi győzelmek/ Légiharc-veszteségek	104:0
Méretek
Hossz	19,44 m
Fesztáv	13,00 m
Magasság	5,60 m
Szárnyfelület	56,50 m²
Szárnyprofil	NACA 64A006.6 a szárnytőben, 64A203 a törővégnél
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg	12 700 kg
Maximális felszállótömeg	30 845 kg
Hajtómű
Hajtómű	2 db Pratt & Whitney F100-PW-229 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő	104 kN, utánégetővel 129 kN
Repülési jellemzők
Maximális sebesség	2,5 Mach nagy magasságon 1,2 Mach tengerszinten
Hatótávolság	4023 km
Legnagyobb repülési magasság	19 800 m
Emelkedőképesség	255 m/s
Szárny felületi terhelése	358 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány	1,04
Fegyverzet
Beépített fegyverzet	1 db M61 Vulcan gépágyú
Az F–15 Eagle háromnézeti rajza

Az F–15 Eagle negyedik generációs nehéz vadászrepülőgép. Az F–16 Fighting Falcon könnyűvadász mellett ez a repülőgép az Amerikai Légierő és a Légi Nemzeti Gárda összes korábbi vadász- és vadászbombázó repülőgépének (F–4 Phantom II, F–111 Aardvark, F–105 Thunderchief, F–106 Delta Dart) váltótípusa. Hagyományos aerodinamikai elrendezésű, kéthajtóműves, vállszárnyas repülőgép, osztott függőleges vezérsíkkal. Sérülésállósága legendás. A levegőben utántölthető. Japánban a légierő által megrendelt F–15J/DJ repülőgépeket licencben gyártották. Az Amerikai Légierőben már folyik az alaptípus cseréje az utódra, F–22 Raptor vadászbombázóra.

A repülőgép továbbfejlesztésével 1987-ben hozták létre a megnövelt felszállótömegű F–15E Strike Eagle vadászbombázót, amelyet először 1989-ben állítottak szolgálatba. A jelenlegi elképzelések szerint ez a repülőgép még a 2030-as években is szolgálatban fog állni. Az F-15E alapjain több exportváltozatot is létrehoztak, az Izraeli Légierő számára az F–15I Raam-ot, Szaúd-Arábia számára az F–15S-t, Dél-Korea számára az F–15K Slam Eagle-t, Szingapúr számára az F–15SG-t.^[2]

Tartalomjegyzék 1 Történet 1.1 A kezdetek 1.2 Az F–X program 1.3 További fejlesztések 1.4 Harci alkalmazása 2 Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok 3 Típusváltozatok 3.1 Együléses altípusok 3.1.1 F–15A 3.1.2 F–15C 3.1.3 F–15J 3.2 Kétüléses altípusok 3.2.1 F–15B 3.2.2 F–15D 3.2.3 F–15DJ 3.2.4 F–15E 3.2.5 F–15I 3.2.6 F–15K 3.2.7 F–15S 3.2.8 F–15SG 4 Fegyverzet 5 Megrendelő és üzemeltető országok 6 Korszerűsítési programok 7 Harci alkalmazás 7.1 Légi győzelmek 7.2 Légiharc-veszteségek 7.3 Balesetek, incidensek 8 Források, jegyzetek 8.1 Monográfiák, folyóirat-cikkek 9 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Történet

[szerkesztés] A kezdetek

1967-ben az amerikai hírszerzés legnagyobb meglepetésére egy nagyméretű szovjet vadászgép fejlesztéséről szerzett tudomást. Akkor még nem tudták, hogy a MiG-25-öt.^[3] nagysebességű elfogóvadásznak tervezték, nem pedig légifölény kivívására képes vadászgépnek.^[4] A MiG-25 hatalmas függőleges vezérsíkjai alapján egy kiemelkedő manőverezési képességű gépet feltételeztek, és az amerikai légierő attól tartott, hogy teljesítményében a MiG-25 bármelyik amerikai gépet felülmúlja. A szovjet gép nagyméretű vezérsíkjaira azonban a nagy magasságú, nagy sebességű repülés során fellépő irányítási nehézségek miatt volt szükség.

Az F–4 Phantom II volt az amerikai légierő és a haditengerészet egyetlen olyan vadászgépe, amelynek elegendő tolóereje, hatósugara és irányíthatósága volt vizuális célazonosítást követően felvenni a harcot a szovjet gyártású vadászgépekkel.^[3] A Phantom harcbalépését csakis vizuális célazonosítás után engedélyezték, ezért nem tudtak a tervezés szerinti távolságokból támadni. A közép hatótávolságú AIM-7 Sparrow és, kisebb mértékben ugyan, a rövid hatótávolságú AIM-9 Sidewinder is pontatlannak bizonyolt azoknál a légi közelharcoknál, amelyekbe a Phantom a vizuális azonosítás után került. Az ilyen rövid távolságoknál gépágyúval lehetett hatékonyan harcolni,^[5] ám a kezdetekkor a Phantomot ilyennel nem szerelték fel. A vietnami bevetések eredményeként azonban erre szükség lett, ezért először felfüggesztett, külső gépágyúval, majd az F–4E-t már M61 Vulcan belső gépágyúval szerelték fel.

[szerkesztés] Az F–X program

Nyilvánvaló szükség volt tehát egy, a Phantom közelharci hiányosságaival nem rendelkező, hosszú hatótávolságú, légifölényt kivívni képes vadászgépre. Az amerikai légierő nem szállt be a haditengerészet VFX programjába, amely az F–14 Tomcat-hez vezetett, hanem saját légifölény-vadászgép–programot indított Fighter Experimental (F–X) néven.^[6] A kiírás egy maximum 18 100 kg felszállótömegű, együléses vadászgépet keresett, 2,5 Mach legnagyobb sebességgel és bevetési tömegnél közel 1:1 tolóerő-tömeg aránnyal.^[7] A pályázatra négy cég nyújtott be ajánlatot, ebből a légierő a General Dynamicsot kizárta, a maradék három céget pedig 1968. decemberében megbízta a definíciós fázis végrehajtásával. A Fairchild Republic, a North American és a McDonnell Douglas 1969. júniusában leadta a műszaki dokumentációt, amelyből a légierő 1969. december 23-án a McDonnell Douglas pályázatát választotta ki.^[8] A nyertes tervezet az F–14-esre hasonlító két farokszárnyas gép volt, de nyilazható szárnyak nélkül. Az F–4-et leváltó gép nem lenne annál se könnyebb, se kisebb.

Az Eagle első szériájának együléses változatát F–15A, a kétülésest pedig F–15B jellel látták el. A gépeket az új Pratt & Whitney F100 hajtómű több, mint 1:1 bevetéstömeg-tolóerő aránnyal látta el. Az először betervezett 24 mm-es Ford-Philco GAU-7 gépágyú fejlesztési problémái miatt végül a jól bevált M61 Vulcant építették az F–15-be is. A Phantomhoz hasonlóan az Eagle is négy Sparrow rakétát hordozott a törzs alatt. A széles szárny hatékony felhajtóerőt biztosított.

Az F–15A először 1972. júliusában szállt fel, majd a kétüléses, eredetileg kiképzőgépnek és ezért rövid ideig TF–15A-ként kodifikált F–15B 1973. júliusában követte.^[9]A look down / shoot down radarjával a gép képes volt az alacsonyan repülő célokat megkülönböztetni a felszíni radarvisszaverődések zajától. Az F–15-ben fedélzeti számítógép tehermentesítette a pilóta munkáját, ezért nem volt szükség egy külön radarkezelőre, mint az Phantomban. A fülketető kiképzésében is eltért az F–4-től és az F–14-ből, ugyanis az egyetlenegy darabból készült, és tiszta kilátást biztosított előre. Az Air Force bejelentése szerint az F–86 Sabre óta az F–15 az első légifölény vadászgépe.^[10]

Az F–15E Strike Eagle kifejlesztésével lecserélhetővé vált az F–111. A légierőn belüli "vadászgép-lobbi" szerint azonban az F–15 túl nagy volt ahhoz, hogy légi közelharcban hatékony legyen és túl sokba került ahhoz, hogy az összes F–4-et és A–7 Corsair II-t leválthassa. Ez végül a Lightweight Fighter programhoz vezetett, amelyből kialakult az F–16 Fighting Falcon és az F/A-18 Hornet.

[szerkesztés] További fejlesztések

Az együléses F–15C és a kétüléses F–15D gyártása 1978-ban kezdődött, az első felszállásokat februárban és júniusban hajtották végre.^[11] Az új változatoknál végrehajtották a Production Eagle Package (PEP 2000) változtatásokat, így többek között 2000 fonttal (900 kg-mal) megnövelték a belső üzemanyag-tárolási kapacitást, kiképezték a géptörzshöz simuló külső üzemanyagtartály csatlakozóit, valamint 30 700 kg-ra emelték a gép legnagyobb felszállótömegét.

Az F–15 Multistage Improvement Program-ot 1983-ban kezdték el, az első MISP F–15C 1985-ben készült el. A fejlesztések között szerepel egy új fedélzeti számítógép; egy programozható fegyverzetvezérlő rendszer, amely képes volt az AIM-7, az AIM-9 és az AIM-120 rakéták kezelésére; valamint egy harcászati elektromos hadviselési rendszer, amely megnövelte az ALR-56C besugárzás-érzékelő és az ALQ-135 infra- és radarcsapda kilövő képességeit. Az utolsó 43 darab F–15C-t már azzal a Hughes APG-70 radarral szerelték fel, amelyet az F–15E-be is beépítettek. A korábbi MSIP F–15C-ket APG-63 lokátorokkal látták el, amelyeket később az APG-70-hez hasonlítható szintű APG-63(V)1-ekre javítottak fel. Ezeket a fejlesztéseket az összes F–15-be is beépítették.^[12]

2009. elejétől kezdődően 178 F–15C-t szerelnek fel új generációs AN/APG-63(V)3 illetve APG-70 Active Electronically Scanned Array típusú lokátorokkal.^[13] A légierő ezentúl az összes többi F–15-t felszereli a Joint Helment Mounted Cueing System sisakba épített célzó- és irányító-rendszerrel.^[14]

[szerkesztés] Harci alkalmazása

[szerkesztés] Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok

[szerkesztés] Típusváltozatok

[szerkesztés] Együléses altípusok

[szerkesztés] F–15A

^[15]

[szerkesztés] F–15C

Az F-15C az F-15-nek az együléses leszármazottja. Az együléses F-15C és a kétüléses F-15D modellek 1979-től állnak szolgálatban. A korábbi gépeknél 900 kg-mal több üzemanyag felvitelére képesek, továbbá pót-üzemanyagtartályok csatlakoztatására is alkalmasak. Az Egyesült Államok légierejének F-15C, D és E modelljei részt vettek az Öböl-háborúban, ahol 36 légi győzelemmel bizonyították harci képességeiket. Az F-15C nem csak nagyobb belső üzemanyag-kapacitással rendelkezik hanem, új bevetési fegyverelektronikával is.

[szerkesztés] F–15J

[szerkesztés] Kétüléses altípusok

[szerkesztés] F–15B

[szerkesztés] F–15D

[szerkesztés] F–15DJ

[szerkesztés] F–15E

Az E csapásmérő változat.

[szerkesztés] F–15I

[szerkesztés] F–15K

[szerkesztés] F–15S

[szerkesztés] F–15SG

[szerkesztés] Fegyverzet

[szerkesztés] Megrendelő és üzemeltető országok

[szerkesztés] Korszerűsítési programok

[szerkesztés] Harci alkalmazás

[szerkesztés] Légi győzelmek

[szerkesztés] Légiharc-veszteségek

[szerkesztés] Balesetek, incidensek

• 2009. július 18-án lezuhant az Amerikai Légierő 336. Vadász-századának (336th FS) egyik F–15E gépe az afganisztáni Ghazni tartományban, kabuli idő szerint hajnali 3:15-kor. A személyzet – Thomas J. Gramith százados (27) pilóta és Mark R. McDowell százados (26) WSO – nem tudott katapultálni.^[16] A gép lezuhanását nem ellenséges tevékenyég okozta.^[17] A repülőgép Ghazni városától 160 km-re nyugatra ért földet, az amerikai hadsereg katonái lezárták a területet.^[18]

[szerkesztés] Források, jegyzetek

[szerkesztés] Monográfiák, folyóirat-cikkek

• A Top Gun c. folyóirat cikkei:
  • Kővári László: Derült égből „Mennydörgés”. In: Top Gun 1998/10, 20–25. o.

• Az Aranysas c. folyóirat cikkei:
  • Kővári László: Eagle kontra Flanker. In: Aranysas I. rész 2002/8, 20-23. o.; II. rész 2002/9, 20-23. o.; III. rész 2002/10, 22-25. o.

• A World Air Power Journal c. folyóirat cikkei:
  • Focus Aircraft: F–15 Eagle Air Superiority-guaranteed. In: World Air Power Journal Vol. 9. (1992 nyár), 36-99. o.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A FAS.org oldala a gépről
• The McDonnell Douglas F-15 Eagle – Az Air Vectors típusismertetője
• F-15estrikeeagle.com - angol és magyar nyelvű
• The F-15 Eagle: A Chronology
• GlobalSecurity.org: F-15 Eagle
• Mc.Donnell Douglas F-15 Eagle – Festésminták a WINGS PALETTE oldalán

Harmadik generációs vadászrepülőgépek | Negyedik generációs vadászrepülőgépek | Ötödik generációs vadászrepülőgépek
AMX • Azarakhsh • F–15 Eagle • F–16 Fighting Falcon • F/A–18 Hornet • F–20 Tigershark • FC–1 • F–CK–1 Ching Kuo • J–10 • Lavi • MiG–29 • MiG–31 • Mirage F1 Mirage 2000 • Mitsubishi F–2 • Saeqeh • Szu–27 • Tejas
Négy és feledik generációs vadászrepülőgépek
Eurofighter Typhoon • JAS 39 Gripen • Rafale • Szu–30 • Szu–33 • Szu–34 • Szu–35
Prototípusok és meg nem épült repülőgépek
MiG 1.44 • Novi Avion • Super Mirage 4000 • Szu–47 Berkut

m • v • sz Az amerikai légierő jelenleg hadrendbe állított fegyverei Repülőgépek Csatarepülőgépek A–10 Thunderbolt II · AC–130 Spectre Bombázók B–1 Lancer · B–2 Spirit · B–52 Stratofortress Bevetésirányítás E–3 Sentry · E–4 Nightwatch · E–8 JSTARS · E–9A · EC–130 Commando Solo Vadászgépek F–15 Eagle · F–15E Strike Eagle · F–16 Fighting Falcon · F–22 Raptor Felderítőgépek OC–135 Open Skies · RC–26B · RC–135 · RQ–4A Global Hawk · RQ–11 Raven · U–2 Dragon Lady · WC–130 Super Hercules · WC–135 Constant Phoenix · Boeing ScanEagle · WASP–III Kutatás-mentés HH–60 Pave Hawk · HC–130 Légi utántöltés KC–10 Extender · KC–135 Stratotanker Kiképzőgépk T–1 Jayhawk · T–6 Texan II · T–38 Talon · T–43A · Blanik TG–10 · TG–15A/B Teherszállítás C–5 Galaxy · VC–9 · C–12 Huron · C–17 Globemaster III · C–20A Gulfstream III · C–20G/H Gulfstream IV · C–21A Learjet · CV–22 Osprey · VC–25A · C–32 · C–37A Gulfstream V · C–37B Gulfstream V · C–38 Courier · C–40 Clipper · C–41A Aviocar · C–130 Hercules Egyéb LC–130 · MC–130 Combat Talon · MQ–1 Predator · MQ–9 Reaper · U–28A · UH–1 Huey · UV–18A/B Twin Otter · YAL–1 Fegyverek Bombák CBU–87 CEM · CBU–89 Gator · CBU–97 · GBU–10 Paveway II · GBU–12 Paveway II · GBU–16 Paveway II · GBU–24 Paveway III · GBU–27 Paveway III · GBU–28 · GBU–31 JDAM · GBU–32 JDAM · GBU–38 JDAM · GBU–39 SDB · GBU–54 Laser JDAM ·Mk 82 · Mk 83 · Mk 84 · M129 Rakéták AGM–65 Maverick · AGM–86 ALCM · AGM–88 HARM · AGM–130 PSOW · AGM–154 JSOW · AGM–158 JASSM · AIM–7 Sparrow · AIM–9 Sidewinder · AIM–120 AMRAAM · LGM–30 Minuteman Céltárgyak BQM–34 Firebee · BQM–167 SAT · MQM–107 Streaker · QF–4 Phantom II Űrtelepítésű rendszerek Hordozórakéták Atlas V · Delta II · Delta IV Műholdak DMSP · DSCS · DSP · GPS · Milstar · SBIRS · SATCOM