F–111 Aardvark

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F–111 Aardvark
F-111 2.jpg
F–111 Aardvark

Funkció Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó General Dynamics
Gyártási darabszám 554 db
Rendszeresítők Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje
Ausztrál Királyi Légierő Ausztrál Királyi Légierő

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1964. december 21.
Szolgálatba állítás 1967. július 18.
Méretek
Hossz 22,40 m
Fesztáv 19,20 m
9,74 m hátranyilazva m
Magasság 5,22 m
Szárnyfelület 61,07 m²
48,77 m² hátranyilazva m²
Szárnykarcsúság 1,95
7,56 hátranyilazva
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 21 537 kg
Max. felszállótömeg 37 577 kg
Hajtómű
Hajtómű 2 db Pratt & Whitnaey TF30-P-100 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 2*112 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 2,5 Mach (2 985 km/h) nagy magasságban
Hatósugár 2 140 km
Hatótávolság 5 185 km
Legnagyobb repülési magasság 17 270 m
Emelkedőképesség 131,5 m/s
Tolóerő–tömeg arány 0,61
Háromnézeti rajz
F-111 3-view.svg
Az F–111 Aardvark háromnézeti rajza

Az F–111 Aardvark (Földimalac) az 1960-as évek közepén kifejlesztett, harcászati vadászbombázó repülőgép, melyet az Amerikai Egyesült Államokban a General Dynamics fejlesztett ki és gyártott. Az FB–111 a repülőgép megnövelt, közepes bombázó feladatkörű változata. A gép teljesen fém építésű, félhéjszerkezetű, felsőszárnyas elrendezésű, változtatható szárnynyilazású, behúzható futóművel, utánégetős, kétáramú gázturbinás sugárhajtóművekkel, hermetikusan zárható kabinnal, katapultálható kabinkapszulával ellátott, kétszemélyes, vadászbombázó feladatkörre kifejlesztett nagy hatótávolságú, nagy tömegű változtatható nyilazású szárnyú repülőgéptípus.
Feladatköre speciális: alacsony magasságban behatolni az ellenség rádiólokátorainak hatósugara alatt és között, nagy, gyakran hangsebesség feletti célmegközelítést követő bombavetés, célleküzdés.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg az Amerikai Légierő és a Haditengerészet számára közösen fejlesztett univerzális repülőgépet a Haditengerészet nem rendszeresítette, túl nagy mérete és magas ára miatt, helyette az F–14 Tomcat repülőgépet állította szolgálatba.

A kilencvenes években vonták ki a rendszerből. Az Amerikai Légierőben az F–15E Strike Eagle típus váltotta le. Mára már csak Ausztráliában áll szolgálatban, előreláthatólag 2010 körül kezdik meg kivonásukat.

Az ausztrál gépeket 2010 decemberében állították le. 2011 novemberében az Amberley légibázison maradt 23 F-111-est elszállították az Ipswich melletti Swanbank hulladéklerakó helyre és szabályosan eltemették őket a szeméttelepen. Két gépet az Amberley bázison, egyet a RAAF múzeumában Point Cook-ban, egyet az Edinburgh bázison, egyet pedig a Wagga Wagga bázison állítanak ki, ezen felül azt is bejelentették, hogy további hét F-111-est ausztrál múzeumok és történelmi szervezetek részére ajándékoznak el.[1]

Típusváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F–111A[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első 1964 decemberében szállt fel. Hadrendbe 1967 októberében állt a Nevada állambeli Nellis AFB-on. Egyik példányát bevetették Délkelet-Ázsiában.

Összesen 158 darab F–111A-t építettek, melyben benne van a 17 darabos elősorozat is, melyeket később a sorozatgyártásúakra fejlesztettek fel.[2] Ezekből összesen 43 darabot alakítottak át rádióelektronikai lefogó EF–111A Ravenekre.[3], majd 1982-ben 4 újabb példányt építettek át Ausztráliának F–111C-re, terjedtebb szárnnyal és erősebb futóművel.[4]

F–111B[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 151974-as sorozatszámú F–111B 1968 júliusában megközelíti a USS Coral Sea repülőgép-hordozót

Az amerikai haditengerészetnek, a TFX program keretében kifejlesztett altípus (Tactical Fighter Experimental, „kísérleti harcászati vadászrepülőgép”), felszerelték az új, nagy hatótávolságú AWG–9 rádiólokátorral és az AIM–54 Phoenix légiharc-rakétával. Összesen hét darabot építettek (sorozatszámuk: 151970, 151971, 151972, 151973, 151974, 152714, 152715), fejlesztésük párhuzamosan haladt a légierő változataival. Szárnyfesztávolságát 19,2 méterről 21,33 méterre növelték meg. A tesztek során kiderült, hogy ez a változat alkalmatlan repülőgép-hordozókon való üzemeltetésre. Az intenzív lobbi ellenére a fejlesztést leállították és helyette a kisebb és könnyebb F–14-et állították hadrendbe. A tesztes korán kettő összetört, egy további, harmadik komolyabb károkat szenvedett. A program végével a Hughes tovább folytatta a Phoenix-el való teszteket a megmaradt négy gépen, a változat utolsó repülését a 151792-es hajtotta végre 1971 közepén, Kaliforniából New Jersey-be. A hét repülőgép 1173 felszállással összesen 1748 órát repült.

F–111C[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három ausztrál F–111C az 1984-es Pitch Black hadgyakorlaton, április végén (A8–145, –146, –147)

Az egyetlen exportváltozat, melyet az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) alkalmazott 1973-tól 2010 decemberéig. Ez egy hibrid változat, ugyanis az F–111A sárkányszerkezetében alkalmazták az F–111B hosszabb szárnyfeleit és az FB–111A erősebb futóművét. Huszonnégy így átalakított repülőgépet rendeltek meg, némi határidőcsúszás miatt 1973-ban átvették őket.[5] Ezek közül négy darab át lett alakítva felderítő változattá, típusjelzésük az RF–111C lett, 1979–1980 között készültek el. Ausztrália vásárolt újabb négy, volt USAF-állományú F–111A-t, melyeket C változattá építettek át 1982-ben. Üzemidejük alatt több avionikai, fegyverzeti és más fejlesztést hajtottak rajtuk végre.[4][6] Végül az ausztrál légierő 2010 december 3-án vonta ki az utolsó példányokat a hadrendből, 37 évnyi szolgálat után.[7]

Összesen huszonnyolc darabot rendszeresítettek, melyeket a 82. ezred (No. 82 Wing) üzemeltetett a RAAF Base Amberley légi támaszponton, két században: 1. század (No. 1 Squadron) F–111C (1973–2009); 6. század (No. 6 Squadron) F–111C (1973–2010), F–111G (1993–2007). A repülőgépek közül 7 darab lezuhant az üzemeltetés során.[8][9] Az USAF 1993-ban kivonta az F–111G-ket, melyekből még ugyanebben az évben 15 darabot megvett az ausztrál kormány, hogy kiváltsák a korosodó F–111C példányokat.[10] Ezeket 2007-ben nyugdíjazták (egy közülük lezuhant).

Sorozatszámaik:

  • F–111C (28 db): A8–112, A8–113, A8–114, A8–125, A8–126, A8–127(†), A8–128, A8–129, A8–130, A8–131, A8–132, A8–133(†), A8–134, A8–135, A8–136(†), A8–137(†), A8–138, A8–139, A8–140, A8–141(†), A8–142, A8–143(†), A8–144, A8–145, A8–146, A8–147, A8–148, A8–188.
  • F–111G (15 db): A8–272(G?), A8–291(†).

F–111D[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az altípus javított avionikai és navigációs berendezéseket kapott, légiharc-fegyvereket integráltak rendszereibe, módosították a hajtóműveket. A gépeket a 27. vadászezred repülte az új-mexikói Cannon Légierő-bázison (AFB = Air Force Base).

F–111E[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F–111F[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korábbi változatok egyszerűsített, de megbízhatóbban működő avionikájú, lényegesen olcsóbb módosítása. Ezekbe már a nagyobb teljesítményű, utánégetéssel 111,7 kN-os tolóerejű TF-30-P-100-as típusú hajtóműveket építettek, így ez bizonyult a leggyorsabb és a legnagyobb hatótávolságú verziónak. A 2,5 Mach csúcssebesség elérésére képes gépek 1972-ben kerültek a TAC állományába. A gyártás a 106. példány elkészültével 1973-ban leállt.

FB–111/F–111G[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az FB–111 a típus megnövelt hatótávolságú változata. 76 db épült belőle és a SAC alá tartozott 1990-ig. Ekkor átalakították és átnevezték őket F–111G-re. Lévén a SAC megszűnt, a TAC alá vonták a gépeket, amiket a Cannon AFB honi bázisú 27. vadászezred repült. Csak gyakorló bevetéseket teljesítettek. Az átalakítás az avionikát érintette jelentősen, valamint megerősítették a sárkányszerkezetet is, hogy jobban elviselje a vadászok elleni dinamikus repülési manővereket.

EF–111A Raven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rádióelektronikai zavarásra és lefogásra az EF–111A Raven-t fejlesztették ki főként az RB–66 leváltására. Módosították a bombateret, a teljes avionikát kicserélték, a farok tetejére egy elektronikai gondolát építettek, módosították a hajtóműveket. Az altípus fejlesztését a Grumman vezette.


Harci alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A repülőgépet néhányszor bevetették a Vietnami háborúban, Líbia 1986-os bombázásánál és az Öbölháborúban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Eltemették az ausztrál F-111-eseket
  2. Miller 1982, p. 26.
  3. Logan 1998, p. 92.
  4. ^ a b Logan 1998, p. 263.
  5. Logan 1998, p. 261.
  6. "F/RF-111C Modifications and Support". Boeing Australia. Retrieved: 3 July 2009.
  7. Dodd, Mark. "RAAF puts F-111 out to pasture." The Australian, 23 December 2010. Retrieved: 3 July 2011.
  8. Lásd General Dynamics F-111 Losses & Ejections (angol nyelven). ejection-history.org.uk, 2012. június 10. (Hozzáférés: 2014. június 1.)
  9. Az ejection-history táblázata nem egyértelmű, az A8–291-es F–111G kétszer is lezuhant. 1. 1977-04-28 A8-136; 2. 1977-09-29 A8-133; 3. 1978-10-25 A8-141; 4. 1979-08-24 A8-137; 5. 1993-09-13 A8-127; 6. 1997-01-27 A8-291 (F-111G); 7. 1999-04-18 A8-291 (F-111G); 8. 2006-07-18 A8-143.
  10. Logan p206-218.
  • Logan, Don. General Dynamics F-111 Aardvark. Atglen, Pennsylvania: Schiffer Military History, 1998. ISBN 0-7643-0587-5.

Monográfiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Willy Peeters: F–111E/F (Verlinden Pulications, Lock On No. 05)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F–111 Aardvark témájú médiaállományokat.