F4D Skyray

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
F4D Skyray
F4d skyray.jpg

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Douglas Aircraft Company
Tervező Edward H. Heinemann
Sorozatgyártás 1950-1958
Gyártási darabszám 422
Fő üzemeltetők

United States Navy,

United States Marine Corps

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1951. január 23.
Szolgálatba állítás 1956
Szolgálatból kivonva 1964
Háromnézeti rajz
Douglas F4D Skyray line drawings.svg

A Douglas F4D Skyray (később F–6 Skyray) egy amerikai hajófedélzeti szuperszonikus vadászgép, melyet a Douglas Aircraft Company gyártott. Habár rövid ideig állt szolgálatban és soha nem vetették be harci körülmények között, ez volt az első hajófedélzeti repülőgép, amely felállította az addigi abszolút sebességi világrekordot 1211,74 km/h sebességgel, és ez volt az első United States Navy és United States Marine Corps vadászgép, amely átléphette a Mach 1-et vízszintes repülésben. A Skyray volt az utolsó vadászgép, amelyet a Douglas Aircraft Company gyártott, mielőtt összeolvadt volna a McDonnell Aircraft-tal, így létrehozva a McDonnell Douglas társaságot. Az F5D Skylancer az F4D Skyray továbbfejlesztése volt, melyet azonban nem rendszeresítettek.

Tervezés és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az XF4D–1 prototípus az USS Coral Sea (CV–43) fedélzetén, 1953. október

A Skyrayt a haditengerészet 1947-es kiírására tervezték, amely szerint egy olyan vadászgépre van szükség, amely képes elfogni és megsemmisíteni egy ellenséges repülőgépet 15 240 méteres magasságban, a riasztás kiadását követő öt percen belül. A haditengerészet emellett egy olyan repülőgépet akart, amely a német Alexander Lippisch (aki a második világháború után az Egyesült Államokba került) tervezeteit és kutatásait követi.

Az F4D Skyray széles, élesen hátranyilazott és lekerekített deltaszárnyakkal készült. Nevét a manta rájára emlékeztető külsejéről kapta. A légbeömlők a vastag szárnytövekben kaptak helyet. Az üzemanyagot a szárnyakban és a géptörzsben tárolták. A belépőélen lévő fémlapok a fel- és leszállást segítették, míg a kilépőélek főleg a kombinált csűrő és magassági kormányt foglalták magukba.

A Westinghouse J40 sugárhajtóművet szánták a repülőgépbe, de a Douglas óvatosságból úgy tervezte meg a gépet, hogy más hajtóműveket is be lehessen építeni. A J40 problémásnak bizonyult, így programját törölték, a Skyraybe pedig a Pratt & Whitney J57 hajtóművet szerelték, amely erősebb, de nagyobb hajtómű volt.

A sorozatgyártott modellek leszállítása 1956 elején kezdődött, míg a tengerészgyalogság az első gépeit 1957-ben kapta. Összesen 419 darab F4D–1 (később a jelölésváltáskor F–6-ra módosították) készült.

Egyedi tervezete is hozzájárult ahhoz, hogy a Skyray az egyik legismertebb korai sugárhajtóműves vadászgép legyen. Gyakran nevezték „Ford”-nak (a megjelölésben lévő 4, angolul „Four”, és a „D” betűk összeolvasásából jött létre). 1953-ban Edward H. Heinemann megkapta a Collier Trophy-t az F4D tervezőmunkájának elismeréseként.

Alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy F4D–1 APQ–50A radarja

1956. áprilisában a VC–3 volt az első bevethető repülőszázad, melyet F4D–1 Skyray-jel szereltek fel. Ezt az egységet később átnevezték VFAW–3-ra, majd a NORAD-hoz osztották be.

A US Marine Corps is repülte a Skyray-t. Mikor a védelmi minisztérium 1962. szeptemberében elfogadta a légierő új jelölési rendszerét, az F4D-t átnevezték F–6A Skyray-re. A különféle haditengerészeti és tengerészgyalogos századok mellett a tartalékos századok is repülték a típust. Az utolsó bevethető század a VMF(AW)–542 volt, amely 1964. februárjáig használta a Skyray-eket.

A Skyray-t kifejezetten nagy magasságban bevethető elfogóvadásznak tervezték, nagy emelkedési sebességgel. A Skyray új magasságrekordot állított fel, álló helyzetből 2 perc 36 másodperc alatt érte el a 15 000 méteres magasságot, 70°-os emelkedési szögben repülve. Mivel elfogóvadásznak tervezték, az F4D nem volt alkalmas többfeladatos küldetések végrehajtására, így pályafutása rövidre sikerült, az utolsó repülőgépet 1964-ben vonták ki a hadrendből. Négy darab azonban 1969-ig a NACA (később NASA) alkalmazásában maradt.

Az 1962-es jelölési rendszer bevezetése után az F4D–1 az F–6A típusjelet kapta. Az F4D (régi jelölés) nem összekeverendő az F–4D (új jelölés) repülőgéppel, amely a US Air Force McDonnell Douglas F–4 Phantom II „D” változata volt.

F5D Skylancer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az F5D Skylancert az F4D-ből fejlesztették ki, képes volt a Mach 2 sebesség elérésére. Habár négy prototípus elkészült, a tervezetet törölték, mivel a gépek paraméterei nagyon hasonlítottak a Vought F8U Crusader repülőgép paramétereihez, illetve annak érdekében, hogy csökkentsék a Douglas Aircraft Company-tól való függést, mivel ez a cég jó néhány repülőgépet tervezett és gyártott már a haditengerészet számára.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

F4D–1 Skyray
  • XF4D–1 - Prototípus, kettő darab készült.
  • F4D–1 - Együléses vadászgép, 420 darab készült
  • F4D–2 - F4D–1 új J57–F–14 hajtóművel felszerelve, 100 darabot rendeltek, majd a rendelést visszavonták.
  • F4D–2N - F4D–2 változat megnövelt orr-résszel az ikerradarok számára, a tervezetet végül az F5D Skylancer-be ültették át.
  • YF–6A - Az XF4D–1 1962-es újrajelölése.
  • F–6A - Az F4D–1 1962-es újrajelölése.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két VF–102 F4D–1 Skyray formációja
A VMF–542 század F4D–1-je

Kiállított példányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

USMC F4D–1 BuNo 139177 a Flying Leatherneck Aviation Museum-ban
US Navy F–6A Skyray 134806 a National Naval Aviation Museum-ban

Műszaki adatok (F4D–1)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 13,8 m
  • Fesztávolság: 10,21 m
  • Magasság: 3,96 m
  • Szárnyfelület: 52 m²
  • Üres tömeg: 7268 kg
  • Feltöltött tömeg: 10 273 kg
  • Maximális felszállótömeg: 12 300 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 1200 km/h
  • Hatótávolság: 1100 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 17 000 m
  • Emelkedőképesség: 93,3 m/s
  • Szárny felületi terhelése: 198 kg/m²
  • Tolóerő–tömeg-arány: 0,71

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 4 darab 20 mm-es Colt Mk 12 gépágyú, fegyverenként 65 darabos lőszerjavadalmazással
  • 7 vagy 19 darab 70 mm-es nem irányított rakéta 4 vagy 6 tartályban
  • 4 darab AIM–9 Sidewinder légiharc-rakéta
  • 907 kg-nyi légibomba

Avionika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • APQ–50A radar
  • Aero 13F tűzvezetőradar

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Angelucci, Enzo. The American Fighter. Sparkford, Somerset, UK: Haynes Publishing Group, 1987. ISBN 0-85429-635-2.
  • Green, William and Gerald Pollinger. The Aircraft of the World. London: Macdonald, 1955.
  • Gunston, Bill. Fighters of the Fifties. Cambridge, UK: Patrick Stephens Limited, 1981. ISBN 0-85059-463-4.
  • Posey, Carl. "Beautiful Climber". Air & Space, June–July 2006.
  • Williams, Nick and Steve Ginter. Douglas F4D Skyray, Naval Fighters no. 13. Simi Valley, California: Ginter Books, 1986. ISBN 0-942612-13-2.
  • Winchester, Jim, ed. "Douglas F4D Skyray." Military Aircraft of the Cold War (The Aviation Factfile). London: Grange Books plc, 2006. ISBN 1-84013-929-3.
  • Winchester, Jim. Fighter: The World's Finest Combat Aircraft, 1913 to the Present Day. New York: Barnes & Noble Publishing, Inc. and Parragon Publishing, 2006. ISBN 0-7607-7957-0.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Douglas F4D Skyray című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz F4D Skyray témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló repülőgépek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]