Wikipédia:Wikitalálkozók/Fotótúrák/Túrajavaslatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez itt egy wikis fotótúra tervező lap. Az alábbiak még csak tervek, tervezetek különböző készültségi fokban. Szerintem a március úgy ahogy van, legyen a tervezés időszaka, aztán a tényleges jó idő (értsd: többet süt a nap és legalább 20 fok van) beköszöntével, tehát úgy április elején-közepén, legrosszabb esetben május elején gondoltam elkezdeni végigjárni őket (értelemszerűen azokat, amik készen vannak)

Szempontok

  • lehetőleg férjen bele 3-4, maximum 5 órába az útvonal (a talitól a viszlátig)
    • Budapesti túrák maradjanak a BKV bérlet érvényességén belül lehetőleg:)
      • a bérlettel vonaton is lehet utazni, ez jelentős gyorsítást jelenthet utazásban így ezt is tessék számításba venni (pl Budafok déliből vonattal 20 perc, míg busszal egy óra...)
  • A nagy távolságok fárasztóak tudnak lenni
  • az ötletedet külön szakaszba írd és adj hozzá egy ötletláda szakaszt is

Segítség

Budapesti csavargások[szerkesztés]

VIII. kerület[szerkesztés]

TÉRKÉP

X. kerület[szerkesztés]


XI. kerület (északi rész)[szerkesztés]

Még minden változhat! Ötletláda alább

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését:

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén)

MERRE: Röviden: Etele tér – Őrmező, költők parkja – Gazdagréti tér – Kosztolányi Dezső tér – Feneketlen-tó – Móricz Zsigmond körtér – Fehérvári út – Október 23. utca – Lágymányosi campus – Kopaszi-gát – Hengermalom út – Etele út – Kelenföld, városközpont (– Szent Imre Kórház)

MERRE: Bővebben:

  1. Találkozó: Etele tér, a Kelenföldi pályaudvartól a BKV-végállomáshoz vezető lépcsőnél. Megközelíthető 7E, 173E, 103 jelű autóbuszokkal, 19-as és 49-es villamossal, továbbá különböző Volán- és MÁV-járatokkal.
    1. A téren és környezetében megtekinthető maga a pályaudvar, a buszpályaudvar, a metróépítkezés, illetve a metró már álló remíze.
  2. Séta az aluljárón Őrmezőre, ahol a lakótelep csodái mellett a Költők parkja a legérdekesebb (leszámítva Kelenföld látképét).
  3. Séta a Budaörsi útra, a Sasadi út nevű megállóhoz. A felüljáróról forgalmat meg M1-M7 közös szakaszt lehet fotózni, akit az ilyen érdekel.
  4. 153-as busszal irány a Gazdagréti tér és a Szomszédok-feeling. Visszafelé sétálva a modern templom (Szent Angyalok-plébánia) látható.
  5. Újfent 153-asra kapva irány a Kosztolányi Dezső tér, ahonnan megtekinthető és végigfényképezhető a Feneketlen-tó és környéke (Szent Imre Gimnázium, Szent Imre-templom).
  6. Gyalogszerrel a Villányi úton a Móricz Zsigmond körtérig; út közben látható a Szent Margit Gimnázium impozáns tömbje. A körtér magában is érdekes, több szempontból is (Gomba, Szent Imre-szobor, metróépítkezés, mindenféle közlekedés).
  7. A körtértől a Fehérvári út felé indulunk: József Attila Gimnázium, műemlék rendelőintézet, modern piac és Alee bevásárlóközpont, Medgyaszay ref. temploma és háztömbjei.
  8. Gyalog vagy a 4-es villamossal a Baranyai úti, 1950-es évekből való lakótelep és több BME-kollégium mellett (a leglátványosabb a Schönherz és a Kármán) a Petőfi híd budai hídfőjéig.
  9. Gyalog végiggaloppírozunk a lágymányosi campus és a hozzá hasonló irodaházak erdején. (Modern.)
  10. A Rákóczi (Lágymányosi) híd alatt átkelünk az ízléses és szintén modern Kopaszi-gáti parkba, amit célszerű oda-vissza végigsétálni. Az öböl szomszédságában, a Hengermalom út felé vezető kijáratánál ipari műemlékek láthatóak (hőerőmű, hengermalom).
  11. 103-as busszal Kelenföld, városközpontig. Az Etele út mentén megcsodálható az egyik első budapesti panellakótelep, a hozzá épített szolgáltatóház, valamint az építési törmelékből készült Bikás-park.
    1. Lehetőség: Lustáknak/fáradtaknak egy megálló bármivel, fitteknek/mazochistáknak gyalog: Szent Imre Kórház (újítva és újítatlanul).
  12. végállomás A városközpont. Innen sok busz visz sokfelé: vissza az Etele térre, a pályaudvarhoz, meg a belvárosba, a Népliget felé, Budafokra... (A vkp.-nál elérhető buszok nagy része a kórháznál is megáll.)

Ötletláda[szerkesztés]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Mikor indulunk? - Tündi vita 2012. március 3., 10:52 (CET)[válasz]
  2. énis énis --Vince blabla :-) 2012. március 3., 11:16 (CET)[válasz]
  3. Az útvonal tetszik. – b_jonas 2012. június 2., 15:11 (CEST)[válasz]



XII. kerület (Műemléki "rom" túra)[szerkesztés]

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: --Texaner vita

MIKOR: 2013. szeptember 28. szombat 9:00 - 12:00

MERRE: volt Szabadsághegyi gyermek tüdőszanatórium - volt Svábhegyi tüdőszanatórium - volt Esze Tamás gyermekotthon - volt Budai gyermekkórház (Frivaldszky–Mauthner–Pálffy-villa) - A Kútvölgyi kórház volt rehabilitációs épülete - Ibolya-forrás - az Erdészeti Információs Központ volt épületei - Csermely-forrás - Fácános épületei (Horthy villa, Fácán fogadó, cselédház) - Tündérhegyi szanatórium - Zillich-Zerkovics major romja - Disznófő-forrás és étterem - Haggenmacher-villa - Tündér-szikla - Zugligeti villamos végállomása. A séta hossza 4,5 km.

  1. Találkozó: Svábhegy Eötvös út 1. sz. Megközelíthető (21, 21A, 60 (fogaskerekű), 212. BKV járatokkal. A séta a Libegő alsó végállomásánál ér véget. A városba a 291-es autóbusszal lehet visszajutni.
  2. Tudnivalók: A Frivaldszky–Mauthner–Pálffy-villa és a Fácános (Horthy villa, Fácán fogadó, cselédház) megtekintéséhez hozzatok magatokkal személyi igazolványt és lakcímkártyát. Túracipő ajánlott.

Érdeklődők hiányában a fotótúra elmarad --Texaner vita 2013. szeptember 26., 18:20 (CEST)[válasz]

Ötletláda[szerkesztés]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Remélem, bele fog férni a programomba. - Tündi vita 2013. szeptember 21., 12:43 (CEST)[válasz]

XV. kerület[szerkesztés]

XVII. kerület[szerkesztés]

Merzse-mocsár[szerkesztés]

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: Vince

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén)

MERRE: Röviden Merzse-mocsár

MERRE: Bővebben:

  1. Találkozó Rákoskert vasútállomáson (Budapest XVII. kerülete).
    1. Ide a keletiből járnak a vonatok. A BKV bérlet jó a vonatra, mivel városhatáron belül van. Ha nincs BKV bérlet, akkor a jegy a Keletiből/-be oda-vissza 740 ft / diák 370 ft
    2. busszal is megközelíthető az állomás a "Zrínyi utca" nevű megállóból (97E busz az Örs vezér tere felől), vagy a vele szemben lévő "Rákoskert sugárút" nevű megállóból (ahol 162-es/262-es busz áll meg Kőbánya felől). Innét a dombon lefelé kell (fel fog tűnni, merre lesz az a "lefelé") elindulni a Rákoskert sugárúton, aminek a végén lesz az állomás (a 197-es busz végállomása is a vasútállomásnál van, ha eltévedne valaki, végső elkeseredésében inkább szálljon fel arra valahol - körforgalomban jár)
  2. gyalog a mocsárhoz (kb 20 perc séta oda is, vissza is - lásd a szócikkében mi minden van ott)
  3. végállomás: vissza Rákoskert vasútállomásra


Ötletláda[szerkesztés]

Esetleg útközben oda- vagy visszafelé megkereshetjük a GCXVII nevű geoládát. --Rlevente vita 2012. április 1., 17:41 (CEST)[válasz]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Mikor indulunk? - Tündi vita 2012. március 2., 19:44 (CET)[válasz]
  2. Tetszik, mennék.– Rlevente vita 2012. március 5., 20:42 (CET)[válasz]



Szűken vett Dunapart[szerkesztés]

Még minden változhat! Ötletláda alább

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: Vince

MERRE: Röviden: Margit híd budai hídfő - Bem tér - Bem rakpart - Batthyány tér - Bem rakpart - Clark Ádám tér - Lánchíd - Széchenyi István (ex-Roosevelt) tér - Belgrád rakpart - Március 15. tér - Belgrád rakpart - Fővám tér (végállomás) - CET-Budapest (opció) vagy Szent Gellért tér (opció)

MERRE: Bővebben:

  • Itt én "szigorúan" a Duna partjára gondoltam, semmi egy háztömbnyinél "mélyebb" kitérőre jobbra-balra, csak a parton, ott, ami az UNESCO világörökségben szerepel
  1. Találkozó a Margit-híd budai hídfőjénél a HÉV kijárata előtt, a felszínen (pontosabban "az aluljáróban")
  2. Gyalog a Bem térre, itt van Bem szobra illetve Magyarország külügyminisztériuma
  3. séta tovább a Bem rakparton (Dunapart) a Batthyány térig (ott van sok látnivaló, lásd a szócikkben). A térrel szemben a túlparton ott az Országház
  4. séta tovább a Dunaparton (nem kanyarodunk le semmiért, mert az I. kerület váron kívül eső részét is végig kell járni egyszer, maradjon arra is valami) a Szilágyi Dezső téri ref. templomig, mögötte a Budai Vigadó szépen felújított épülete van
  5. tovább a Duna partján el a Francia Intézet és a Lánchíd Palota mellett a Clark Ádám térre. Remélem nem kell részletezni, mi minden van itt látnivaló.
  6. át a Lánchídon a Roosevelt térre, lásd a szócikkében az ottani látnivalókat, plusz a túloldalt ott a Budai várnegyed látképe (ami nem csak a Budavári Palota épülete)
  7. gyalog tovább a Belgrád rakparton a Pesti Vigadóig (menet közben lesz sok szobor, a Vigadó előtt pl a kiskirálylányé
  8. gyalog tovább a felújított Márc 15. térig. Itt van a Belvárosi plébániatemplom, a Piarista Gimnázium, némi római rom és remek látvány a Margit-híd, meg persze mögötte a Gellért-hegy, a Gellért, illetve Szabadság-szobrokkal
  9. végállomás 1: tovább a Fővám térig (cikkben lásd a látványosságokat),
    1. végállomás 2: villamosozás/gyaloglás tovább a CET-Budapestig
    2. végállomás 3: Át a Szabadság hídon a Szent Gellért térre (lásd a cikkben, mi minden van ott) illetve a Szent Gellért-sziklatemplomhoz

Ötletláda[szerkesztés]

Csak szólok, hogy a Margit-sziget hossza kb. 2,5 km, a végigjárása pedig minimum egy óra. Én minden héten kijárok, és minden héten végigfényképezem. Ha többen megyünk, lesz az másfél óra is. Ehhez képest még a CET-ig is elgyalogolni... nem lesz rövid túra! - Tündi vita 2012. február 29., 11:24 (CET)[válasz]

jaja, tudom, az egészre 3-4 órát számoltam (ahogy az összes többire is). Persze lehet villamosozni, buszozni is 1-2 megállót:) – Vince blabla :-) 2012. február 29., 15:24 (CET)[válasz]
Kicsit hosszabbra tippelem. Kb. 40-50 látni(fotózni)valót írtál össze. Ha mindegyikre 5 perc sétát és 5 perc fényképezést számolok (ami nem is sok), akkor is ~7-8 óra jön ki.--Rlevente vita 2012. március 1., 18:55 (CET)[válasz]
Akkor kettészedem egy Margit-szigetre meg egy dunaparti sétára. --Vince blabla :-) 2012. március 2., 07:32 (CET)[válasz]
Megtettem, illetve lerövidítettem ezt is. --Vince blabla :-) 2012. március 2., 07:50 (CET)[válasz]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Elvileg bármelyik hétvége jó. - Tündi vita 2012. február 29., 11:25 (CET)[válasz]
  2. Tetszik, mennék. – Rlevente vita 2012. március 5., 20:42 (CET)[válasz]



Margit-sziget[szerkesztés]

Még minden változhat! Ötletláda alább

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: Vince

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén)

MERRE: Röviden: Árpád híd - Margit-sziget - Margit híd

MERRE: Bővebben:

  1. Találkozó:"Árpád-híd" megállónál, egészen pontosan a 106-os busz megállójában (ez megy a szigetre)
    1. OPCIÓ1: buszozunk a Margit-szigetre ("Zenélő kút" megállóig ... vajon honnét a név:) )
    2. OPCIÓ2: gyaloglunk a Margit szigetre. Ebben az esetben az árpád híd pesti hidfőjénél magasodó toronyházakról (Duna Tower és Europa Tower) lehet pl tök jó képeket gyártani
  2. Margit szigeten végig gyalog a Zenélő-kút, Japán kert, Nagyrét, Víztorony, premontrei templomrom, domonkos rendi templomrom, Palatinus strand, Ferences templomrom, Rózsakert, Vadaskert, Casino, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Zenélő szökőkút útvonalon (lásd ezen a látványosságmutató térképen)
  3. végállomás: A 4-6-os villamos Margit-sziget nevű megállója a Margit hídon

Ötletláda[szerkesztés]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Elvileg bármelyik hétvége jó. - Tündi vita 2012. március 2., 12:02 (CET)[válasz]
  2. Tetszik, mennék. – Rlevente vita 2012. március 5., 20:42 (CET)[válasz]
  3. Szívesen megyek én is, ha jó az időpont. --Krisztavita 2012. április 27., 23:33 (CEST)[válasz]

Budapest környéki csavargások[szerkesztés]

Plane spotting[szerkesztés]

A plane spotting magyar verziója, azaz repülőgép-nézegetés azoknak, akik arra vágynak, hogy a fejük felett alig 10-20 méterrel húzzanak el a gépek, pont, mint az amerikai filmekben.

  1. OPCIÓ1: Autóval (ezt ajánlom) - természetesen az utasok összedobják a benzinpénzt
  2. OPCIÓ2: Biciklivel (lásd a térképen, alább, pontosan hová)

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: Vince (autós vagy biciklis verziót egyaránt)

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén, ha a szél is úgy fúj, hogy itt szállnak le a gépek)

MERRE: Röviden: IDE ni (egészen a kerítésig el lehet menni akár autóval is)

MERRE: Bővebben:

  1. Találkozási pontnak Kőbánya-Kispestet (KöKi) javaslom, mivel itt van felhajtó a Ferihegyi gyorsforgalmi útra és ingyenes parkolóhely, ahol meg lehet állni az autóval (persze akik másfelől jönnének és össze tudnak beszélni, azoknak máshol)
  2. Kökinél fel a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, majd jó sokáig egyenesen (akkor is, mikor már 4-es főút lesz a neve)
  3. A Ferihegy 2-es terminál után, a "Vecsés-kelet/Ecser" leágazásnál (az M0-ás előtt) fordulunk le _Ecser_ felé, majd ezen az úton az első körforgalomban balra a földútra, ami a reptér kerítéséhez vezet.
    1. A földút jól járható, bármilyen autóval végig lehet rajta menni a kerítésig (na jó, a lowridereken kívül :) )
  4. Visszafelé is van lehajtó a Kökinél, így a végállomás is ott lenne


    1. Alternatív megközelítési mód 1: M0-ás körgyűrűn (bármerről) egészen a "4-es út/Ferihegyi Reptér" lehajtójáig a reptér (Vecsés) felé. Itt rögtön az első lehajtón jobbra "Ecser" felé, végül az első körforgalomban balra a földútra, ami a kerítéshez visz
    2. Alternatív megközelítési mód 2: Ecseren keresztül, a Vecsés felé mutató táblákat követve (Széchenyi utca - Zrínyi utca - Ady Endre utca vonalon, de fölösleges nézni az utcanévtáblákat, mert csak kettő darab 2x1 sávos út van, amiből ez az egyik, a többi meg egysávos mellékutca). Ezen a vonalon haladva ki a faluból, majd az első körforgalomban tovább egyenesen, a második körforgalomban pedig jobbra, a reptér kerítéséhez vezető földútra

Gyakorlatilag mindig szoktak ott lenni emberek fotózni, rádiózni, vagy csak simán nézelődni, hétvégén meg pláne, velük szóba lehet elegyedni általában:)

Ötletláda[szerkesztés]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  • Autóval (jelezd, hogy csak utasként, vagy esetleg sofőrként, azaz kocsival jönnél és persze a helyek számát - a benzinpénzt természetesen arányosan elosztva)
  1. Mivel majd' egy évtizedet dolgoztam a reptéren, ezért a repcsik már nem hoznak lázba, viszont közben rájöttem, hogy szpottingolni még sosem voltam, szóval mégiscsak mennék. Csak utasként tudok betársulni (természetesen arányos benzinpénzzel). - Tündi vita 2012. március 2., 12:06 (CET)[válasz]
  2. sajnos nincs autóm, de gyakorlatilag bármely irányból tudom mutatni az utat, ha kell, mert voltam már párszor ott. --Vince blabla :-) 2012. március 2., 15:45 (CET)[válasz]
  • Biciklivel



Gödöllő[szerkesztés]

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: Vince

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén)

MERRE: Röviden: Gödöllő vasútállomás - át a parkon a kastélyhoz vezető ösvényen - Grassalkovich-kastély - kastélypark (avagy Erzsébet Park) - Ady Endre sétány - Dózsa György út - Szabadság tér - Gábor Áron utca - Petőfi tér - Gábor Áron utca a Szabadság útig - vissza a parkba a Művészetek Házánál kezdődő ösvényen - Gödöllő vasútállomás (opció: Máriabesnyő vasútállomás)

MERRE: Bővebben:

  1. Találkozó a gödöllői vasútállomáson
    1. Vonat a Keletiből jár ide - van gyors is.
      1. Felnőtt jegy oda-vissza 1490 Ft / Diák 745 ft || BKV bérlettel csak a Rákoscsaba-Gödöllő szakaszra kell jegyet venni, ami oda-vissza: felnőtt: 740 ft, diák: 320 ft! Utazási idő: gyors (a „megszokott kocsiban”): 30perc, személy (Stadler FLIRT): 40perc
    2. Gödöllői HÉV (H8) az Örs vezér teréről.
      1. Oda-vissza (1 bkv jegy + 20km-es kiegészítő jegy) 1380 Ft / Diák 1010 Ft || BKV bérlettel csak a 20km-es kiegészítő jegy kell ami oda vissza felnőtt: 740 ft / diák: 370 ft. Utazási idő 50-55 perc
  2. A felújított királyi váró, azaz a vasútállomás önmagában is érdekes
  3. séta a vágányok túloldalára a felüljárón a Szent István Egyetem épületéhez (be is lehet lógni, de csak egy helyre érdemes)
  4. séta visszafelé, át a parkon a testőrlaktanya mellett a Grassalkovich-kastélyhoz
    1. a kastélykert (Erzsébet park) ingyenesen látogatható, érdemes bemenni (szép a partk és ott van a királyi pavilon is)
  5. séta tovább az Ady Endre sétány - Dózsa György út útvonalon a Szabadság térre (itt egy sor helyi látványosság van)
  6. séta a Petőfi Sándor térre a Gábor Áron utcán (kb az előző tér mellett van) az evangélikus templomhoz (hangulatos kis tér)
  7. séta visszafelé a Gábor Áron utcán és tovább ennek a vonalában egyenesen a Gödöllői Városi Múzeum épületéig, majd át az úton (csak ott lehet, ahol a kastély felől jöttünk)
  8. séta a Művészetek Házához
  9. séta be a parkba, az itt induló ösvény vezet majd el a Világfa előtt
  10. végállomás az ösvény végén ott a HÉV / Vasútállomás
    1. OPCIÓ: vonattal egy megálló Máriabesnyő (egy útra 155 ft, diák 80ft, azaz oda-vissza 310ft/160ft), ahol a nevezetes kegytemplom áll (lásd a cikkben, mivel abban teljesen össze van keverve az épület[ek] és a városrész)
      1. Értelemszerűen itt "Máriabesnyő" vasútállomás a végállomás

Ötletláda[szerkesztés]

Az Erzsébet parkban érdemes megnézni az Erzsébet-szobrot és a Kálváriát --Rlevente vita 2012. március 4., 19:24 (CET)[válasz]

Tetszik, mennék[szerkesztés]

  1. Mikor indulunk? - Tündi vita 2012. március 2., 19:48 (CET)[válasz]
  2. Tetszik, mennék.– Rlevente vita 2012. március 5., 20:42 (CET)[válasz]



Pécel-Isaszeg[szerkesztés]

Szívesen vállaljá(k) részben vagy egészben a szervezését, vezetését: rlevente

MIKOR: még nem eldöntött (április és október közt egy napos hétvégén)

MERRE: Röviden: Pécel, Ráday-kastély, Fáy-kastély, templomok - Isaszeg, Öregtemplom, Honvéd-emlékmű, Szent István templom

MERRE: Bővebben:

Inkább autóval érdemes menni, de megoldható tömegközlekedéssel és gyalog (a leírásban ez szerepel).

  1. Pécelre a 169E BKV-busz megy ki az Örsről, vagy vonattal is lehet utazni.
  2. A vasútállomástól 700m-re van a katolikus templom (buszmegállótól még közelebb)
  3. Onnan kb. 12 perces sétával átmegyünk a barokk Ráday-kastélyhoz (további infó)
  4. Innen továbbhaladva elérjük az eklektikus Fáy-kastélyt
  5. A vasútállomáshoz visszafelé útbaejtjük a műemlék református templomot és az evangélikus templomot.
  6. Isaszegre vonattal (esetleg Volán-busszal) tudunk átmenni. A vasútállomástól kb. 20 perces sétával érjük el a temetőben álló román stílusban épült, majd gótikus és barokk stílusban átépített ún. Öregtemplomot.
  7. Újabb negyedórás gyaloglás és az 1848-as emlékműhöz érkezünk.
  8. Innen 20 perces erdei sétával a honvéd-sírokhoz jutunk, ahol Klapka serege először küzdött meg az osztrákokkal.
  9. Isaszeg központjában találjuk a Szent István király templomot
OPCIÓ: Isaszegtől északra terül el a Gödöllői Arborétum, ahol 130 nyitvatermő és 650 lombos fafaj és cserje található.

Ötletláda[szerkesztés]

Tetszik, mennék[szerkesztés]