Bulyovszky Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bulyovszky Gyula
Bulyovszky Gyula.jpg
Született 1827. április 10.[1]
Rákospalota
Elhunyt 1883. április 17. (56 évesen)[1]
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Bulyovszkyné Szilágyi Lilla
Foglalkozása
  • ügyvéd
  • újságíró
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bulyovszky Gyula témájú médiaállományokat.

Bulyovszky Gyula (Rákoskeresztúr, 1827. április 10.Budapest, 1883. április 17.) magyar ügyvéd, hírlapíró, a márciusi ifjak egyike.

Élete[szerkesztés]

Egykori szülőháza a mai XVII. kerületben, a Pesti út 107. alatt ma elhagyatott, romos

Apja, Bulyovszky Lajos gazdatiszt volt; anyja Győrfy Franciska.[2] Iskoláit Pesten és Debrecenben végezte; a jogot a pesti egyetemen hallgatta és 1847-ben ügyvédnek esküdött fel. 1848-ban a márciusi napok egyik főszereplője volt, azután hivatalnok lett a magyar belügyminisztériumnál; a szabadságharc után kizárólag az irodalomnak élt. Külföldön sokat utazott, különösen Németországban; 1852-ben Londonban volt.

1848 novemberében feleségül vette Szilágyi Lilla színésznőt, aki Bulyovszky Lilla, külföldön Lilla von Bulyovszky néven lett híres.

Kevesen tudták róla, hogy 1854 tavaszán titokban ő fordította magyarra a Gott erhalte kezdetű császári néphimnuszt. Szövegét Nádaskay Lajos javította át, és a kettős munka Érhalmi Gerő fordítói álnévvel került a magyar iskolákba, mint Kölcsey Himnuszának összbirodalmi ellendarabja.[3]

Munkái[szerkesztés]

Emléktáblája egykori szülőházának falán

Az írói hajlam már kora ifjúságában fölébredt benne. A protestáns iskolákban szokásos magyar iskolának Érdemkönyvében Hadur és Kelet című műveivel tüntette ki magát. Bölcselethallgató korában több novellát és költeményt közölt a Regélő P. Divatlapban (1843. 12. sz. első epigrammja), a Honderűben (1843) és a Pesti Divatlapban (1844–1846). 1844-ben a Bartay színigazgató által kitűzött jutalomdíjra Pest éjjel című színművével pályázott, de siker nélkül; a díjat Szigligeti Szökött katonája nyerte el. Öregeknek bajt okoz a szerelem című színművét a színigazgatóság felszólítására két nap alatt készítette el, és az harmadnapra színpadra került. Nádaskayval lefordította Gutzkov szomorújátékát, az Uriel Acosta-t (bemutatták a Nemzeti Színházban 1850. június 20-án).[4] Színbírálatokat írt és műkedvelő társaságot szervezett jótékony célokra. 1847-ben az Életképek rendes munkatársa lett és verseket írt a győri Hazánkba; 1848-ban a Nemzeti Ujság színikritikusa és Kossuth Hírlapjának is munkatársa volt.

Bulyovszky Gyula és felesége, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla sírja Budapesten. Kerepesi temető: B. 302.

Legnevezetesebb működése azonban a tárcaírás volt. Magyarországon ő volt ennek egyik megteremtője és fáradhatatlan művelője. A francia csevegések utánzásával, könnyedén, eleven észjárással írt. 1849 végén a Magyar Hírlap című hivatalos lapnál kezdte meg tárcaírói pályáját, melyet csaknem haláláig folytatott különböző lapoknál. Közben képzőművészeti és színikritikákat, elbeszéléseket is a következő lapokba: Pesti Röpivek (1850.), Hölgyfutár (1850–63.), Magyar Hirlap (1849–56.), Budapesti Hirlap (1853–60.), Divatcsarnok (1854.), P. Napló (1855. II. 29. 37. 52. sz., 1857. 220–61. sz.), Délibáb (1855–57.) (protestáns létére Danielik barátsága révén a Religióba is dolgozott), Családi Lapok (1855.), Szépirodalmi Közlöny (1857.), M. Néplap (1857.), Aradi Lapok (1858–59.), Koszorú (1863.), Ország Tükre (1863.), Fővárosi Lapok (1870. 1876. 1878. 1883. utolsó beszélye Náthán és Mária), Csöndes Órák (1878.), Ország-Világ (1880–81.), Tavasz. című zsebkönyvbe (1861), valamint az általa szerkesztett és kiadott lapokba és naptárakba.

Alapítója és szerkesztője volt a Nefelejts című szépirodalmi divatlapnak 1859. április 3-ától 1864. december 25-éig; ekkor Friebeisz Ferenc vette át a lapot.[5] Társtulajdonos maradt 1875. február 28-áig, amikor a lap címét Divat-Nefelejtsre változtatta; ennek is társtulajdonosa volt 1875. március 7-étől augusztus 28-áig.

Szerkesztette a Hölgyfutárt 1862. április 1-jétől november 1-jéig; a Sürgöny című politikai napilapot 1864. december 11-étől 1866. december 30-áig; az első magyar humorisztikai naptárt Vas Gerebennel együtt 1851-re, „mindazok használatára, a kik az 1850. év után Magyarhonban még magyarokúl megmaradtak”, melyet a rendőrség lefoglalt; a Gombostű-Naptárt Rózsaági Antallal 1863–66-ra.

További munkái
  • A székely leány, ered. regényes víg opera 3. felv. Egy franczia szöveg használatával. Zenéje Huber Károlytól. Pest, 1858.[6]
  • Nesze semmi, fogd meg jól, énekes vígjáték 3 felvonásban. Először a Népszínházban játszották 1868. június 10-én.[7]
  • Fuzio, vígj. 3 felv. Bpest, 1879. (Nemz. Szinház Könyvtára 124. Először a Nemzeti Színházban játszották 1878. november 29-én. Ism. P. Napló 283. Hon 284. N. Hirlap 323. Főv. Lapok 271. sz. és Beöthy Zsolt, Szinműírók 45. l.)[8]

Álneve és jegyei[szerkesztés]

Inokai Csalán,[9] B. Gy. és B. Gyula.

Arcképe fametszetben megjelent a Nyáry Albert, A magyar forradalom napjai 2. füzete mellett 1848-ban Pesten, aczélmetszetben a Pollák (most Légrády) testvéreknél és a Hölgyek Lapja munkatársai cz. kőnyomatú műlapon (Elischer Lajos rajza és Légrády-testvérek kiadása Budapesten, 1880.)[10]

Alapítványa[szerkesztés]

1883. május 12-én kelt végrendelete szerint „Bulyovszky Gyula emlékalapítványa” (Bulyovszky-díj) címen 2000 forintot hagyományozott az Akadémiának. Az alapítvány kamataiból kitűzött díjat ódakölteményt író pályázók jutalmazására szánta. Kívánsága szerint az ódaköltemény tárgya lehetőleg az 1848–1849-es magyar függetlenségi harc valamely eseménye legyen. Az Akadémia a pályázat tárgyát „a magyar nemzet hazafias küzdelmeinek érzelem- és eszmekörével kapcsolatos témákra” bővítette. A Bulyovszky-jutalom iránt élénk érdeklődés nyilvánult meg, minden pályázatra számos költemény érkezett, de megfelelő színvonal hiányában csak kevésszer ítélték oda. Két ízben a pályadíjat már megjelent művek (Gyulai Pál, Kozma Andor) utólagos jutalmazására fordították, s csak két esetben, 1905-ben (Kun Béla újságírónak) és 1910-ben (Maday Gyula költőnek) ítélték oda a díjat a pályázatra írt ódaköltemény szerzőjének. A sorozatos sikertelenség okát az 1918. évi bíráló bizottság jelentésében azzal magyarázta, hogy „a költői pályázatok szokása a XX. században teljesen elavult”. A Bulyovszky-jutalmat utolsó ízben 1922-ben ítélték oda, az 1923. évi határidővel hirdetett pályadíj elbírálására már nem került sor.[11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/02422.htm, Bulyovszky Gyula, 2017. október 9.
  2. Bartók Albert (1984). „Bulyovszky Gyula”. Honismeret 12 (5), 23–26. o.  
  3. Pintér Jenő i.m.
  4. (1850. június 20.) „Ma csütörtökön adatik először: Uriel Acosta”. Hölgyfutár 2 (140), 596. o.  
  5. (1883. április 18.) „Bulyovszky Gyula (1829–1883)”. Budapesti Hírlap 3 (107), 4. o.  
  6. (1858. december 16.) „Nemzeti színház”. Pesti Napló 9 (2655), 2. o.  
  7. (1868. június 10.) „Népszínház”. Fővárosi Lapok 5 (133), 532. o.  
  8. Paulay Ede (1879. november 9.). „Nyilatkozat”. Fővárosi Lapok 16 (258), 1241. o.  
  9. DR. PITROFF PÁL. A győri sajtó története (1728–1850.), Magyar Könyvszemle, 263. o (1917) 
  10. (1886. március 14.) „Bulyovszki Gyula B. Nyáry Albert A magyar forradalom napjai czímü, 1848-ban kiadott füzeteiből”. Vasárnapi Ujség XXXIII. (11), 169. o.  
  11. Fekete Gézáné. Bulyovszky-jutalom 1883–, A Magyar Tudományos Akadémia jutalomdíjai 2. 1859–1900, 115–119. o. ISBN 9637451099 (2000) 

Források[szerkesztés]