Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Adminisztrátorok

Adminisztrátor
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Wikipédia:Adminisztrátor szócikkből átirányítva)

Miről szól a megbízatás?

[szerkesztés]

Az adminisztrátorokat azért választja meg a közösség, hogy a projektet megvédjék a nemkívánatos külső beavatkozásoktól, illetve, hogy a projekt fejlődését technikai vagy egyéb módon elősegítsék. Ehhez a Wiki szoftver olyan lehetőséget biztosít számukra, amivel más szerkesztők nem rendelkeznek. Képesek lapokat törölni és helyreállítani, lapokat levédeni, valamint a Wikipédia egész felületét érintő MediaWiki-névteret szerkeszteni. Emellett képesek más szerkesztők szerkesztési jogát rövidebb-hosszabb időre felfüggeszteni, vagyis blokkolni őket. A technikai lehetőségeik teljes listája itt olvasható.

Az adminisztrátorok ezen eszközök használatán túl nem rendelkeznek speciális hatalommal, hanem egyenlők minden más szerkesztővel a tartalommal kapcsolatos felelősség szempontjából. Egyesek szerint a tisztség megnevezése nem is pontos, mert voltaképpen csupán olyan szerkesztőket takar, akik több jogosítvánnyal rendelkeznek másoknál, egyszerűen azért, mert a közösség megválasztotta őket, és mert elvállalták a feladatot.

A MediaWiki-programnak kevés olyan része van, amely nem hozzáférhető bárki számára, ezek azonban igen fontosak a Wikipédia működőképességének fenntartása szempontjából. Az adminisztrátorok többletlehetőségeit az alábbi fejezetek tárgyalják.

A Wikipédia adminisztrációs ügyeiben szerepet játszhatnak még az intézők.

Tevékenységi körük

[szerkesztés]

Lapvédés

[szerkesztés]
Lapvédelem

A kezdőlap bizonyos részei és a védett lapok szerkesztése. Mivel a kezdőlap az egyik legkézenfekvőbb célpont a vandálok számára, ennek szerkesztése közvetlenül nem lehetséges; a változtatási kérelmeket a vitalapján lehet jelezni.

Lapok védelme és a védelem feloldása. Lapok csak nagyon ritkán kerülnek lezárásra, erről bővebben a lapvédelmi irányelvben olvashatsz.

Törlés és helyreállítás

[szerkesztés]
Lap törlése

Lapok törlése teljes történetükkel együtt • Erről részletesebben a törlési irányelvek szól, részletesebben pedig az adminisztrátorok kézikönyve. A lapok teljes törlését a törlési irányelvek teljes elolvasása után lehet javasolni a törlésre javasolt lapok oldalon. A törlés néha csak technikai feladat, például egy átnevezett vagy elírt lap után maradó átirányítás eltávolítását jelenti, vagy átnevezés előtt egy üres lap törlését. Máskor törlésre kerülhetnek lapok amiatt, mert a tartalmuk egyszerűen krikszkrakszot tartalmaz, vagy pedig a bevágott anyagok jogsértőek.

Törölt lapok megnézése és esetleges helyreállításuk • Ez a legritkább esetben fordul elő, egy már törölt lapot a szavazás visszaállításról lap alapján lehet visszaállításra kezdeményezni.

Visszaállítás

[szerkesztés]

Lapok gyors visszaállítása. Amikor egy adminisztrátor megnézi a szerkesztéseket, akkor van egy linkje, ami így néz ki: [visszaállítás]. Ennek segítségével a szócikk állapotát visszaállíthatja az utolsó, nem a jelzett szerkesztő (vagy anonim IP) által készített változatra, az összefoglalóban a (XY szerkesztései visszaállítva ZY utolsó változatára) üzenettel. Ez meggyorsítja a névtelen vandálok által összerondított lapok helyreállítását. Természetesen ez csak egy egyszerűsítés, hiszen bárki képes lapokat azok előző állapotára visszaállítani.

A Wikitanács döntéseinek végrehajtása

[szerkesztés]

Az adminisztrátorok kötelesek a Wikitanács döntéseit végrehajtani.

Blokkolás és engedélyezés

[szerkesztés]
Szerkesztő blokkolása

Az adminisztrátorok blokkolni tudnak a Wikipédiáról IP-címeket, -címtartományokat, szerkesztőket; adott ideig vagy visszavonásig; valamint ezt vissza is tudják vonni. A blokkolt címeket a blokklista mutatja.

A blokkolások gyakran a közösség általi kitiltások eredményei. A kitiltásról a kitiltási irányelvek szól, hogy a kitiltás mikor helyénvaló és mikor nem.

Vandalizmus eltüntetése a friss változtatásokból

[szerkesztés]

Az adminisztrátorok tudnak úgy változtatást végezni, hogy az ne látszódjon alapesetben a friss változtatások között. Ehhez a &bot=1 paramétert használják, például http://en.wikipedia.org/w/wiki.phtml?title=Special:Contributions&target=Firk&bot=1. Ha így állítanak vissza valamit, akkor sem az eredeti változtatás, sem a visszaállítás nem jelenik meg a változtatások listájában, hogy az ne zavarja azokat, akik figyelik. Ezek a változtatások a „botok szerkesztéseinek megjelenítése” link segítségével láthatóak ugyanúgy, mint a botok által készített változtatások. Ezt a megoldást csak a masszív vandalizmus esetében szokás használni, egyszerű szerkesztéseknél nem.

MediaWiki-lapok módosítása

[szerkesztés]

A felhasználói felületet meghatározó MediaWiki-lapok (például a MediaWiki:Recentchangestext, amely meghatározza, hogy mit látnak azok, akik a Speciális:Friss változtatások lapra látogatnak) védettek szerkesztés ellen, csak adminisztrátorok módosíthatják őket. Az összes MediaWiki-lap listáját lásd itt. Az MW-lapok módosítását a vitalapjukon vagy az adminisztrátorok üzenőfalán lehet kérni.

Adminválasztás

[szerkesztés]

Egy olyan szerkesztőt, aki a formai feltételeket teljesíti, a javaslat tisztségviselők megválasztására lapon lehet választásra jelölni. A jelölést egy szerkesztőkolléga, de akár Te magad is megteheted. A többi szerkesztő szavazással fogja eldönteni, hogy megkapd-e ezt a jogosultságot.

Az adminisztrátori szavazás két hétig tart, a megválasztás feltételei itt olvashatók. Egy adminisztrátor megválasztottnak tekintendő, amennyiben 1) legalább 25 "mellette" szavazatot kapott; 2) a "mellette-ellene" szavazatok aránya meghaladja a 80%-ot. Az adminisztrátori jogok egy adott nyelvű Wikipédiára vonatkoznak: más wikipédiáknak eltérő szabályai lehetnek az adminisztrátorokkal kapcsolatosan.

Tanácsok

[szerkesztés]

Amennyiben magadat kívánod jelölni, érdemes csak akkor jelentkezned, ha a többi szerkesztő – szerkesztéseid alapján – már megismeri a nevedet, és úgy véled, hogy ismernek annyira, hogy dönteni tudjanak.

Légy óvatos! Ha adminisztrátori jogot kaptál, akkor arra kérünk, hogy kiemelt figyelemmel és gondossággal alkalmazd ezeket, különösen a lapok, képek törlését és a szerkesztők blokkolását. Mielőtt bármit teszel, mindenképpen olvasd el az adminisztrátorok kézikönyvét!

Admin visszahívása

[szerkesztés]

Inaktivitás miatt

[szerkesztés]

Az adminisztrátor megválasztása korlátlan időre történik, azonban az az adminisztrátor, aki 6 hónapon át folyamatosan semmilyen adminisztrátori tevékenységet nem végzett, és ugyanakkor az utolsó 1 év alatt az adminszerkesztéseinek száma a tízet nem haladja meg, adminisztrátori jogosultságát elveszti.[1]

Visszaélések miatt

[szerkesztés]

Ha egy adminisztrátor visszaél az eszközeivel, ki lehet írni véleménykérést róla, és ha ez nem vezetne eredményre, a Wikitanács dönthet a leváltásáról, vagy egyéb korlátozásokkal is élhet. A véleménykérést az adminisztrátor és a kifogást benyújtó szerkesztő közötti megbeszélésnek kell közvetlenül megelőznie.

Sérelmek kezelése

[szerkesztés]

Ha úgy érzed, hogy egy adminisztrátor téves döntést hozott, vagy visszaélt jogaival veled vagy egy más szerkesztőtársaddal szemben, akkor a problémádat próbáld meg legelőször közvetlenül az adminisztrátorral megbeszélni. Próbáljatok rendes és civilizált módon eljutni a megoldáshoz. Ha ezt megpróbáltad, azonban nem vezetett eredményre, akkor ezután cselekedj a vitarendezés lap alapján. A sérelmek megvitatásának elsődleges helye: Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Intézkedések megvitatása

Lásd még

[szerkesztés]

Elvi alapvetések

[szerkesztés]

Egyéb hasznos lapok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Lásd az e tárgyban 2009. szeptember 28-án lezárult szavazás eredményét itt: Wikipédia:Szavazás/Egy év admini inaktivitás után deadminálás, 2009.