Ugrás a tartalomhoz

Taxisblokád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A taxisblokád a benzináremelés elleni tüntetés volt Magyarországon 1990. október 25-28. között. A világgazdasági változások következtében 1990-ben a kőolaj világpiaci ára megduplázódott.[1] Az október 23-ai 1956-os ünnepségek után, két nappal Antall József miniszterelnök kórházba vonulását követően, a taxisblokád a magyarországi motorbenzin drasztikus áremelése elleni tüntetés (polgári engedetlenség[2]) volt, amelynek során több ezer taxis és fuvarozó három napra megbénította Budapest és az ország több városának közlekedését.[3][4] A blokád ideje alatt csak a tűzoltók, a mentők, valamint az országból kivonuló szovjet csapatok közlekedhettek. Ez volt a rendszerváltás után demokratikus útra lépett Magyarország első komoly tömegtüntetése, a közlekedést országosan blokkoló demonstráció során senki sem tudhatta, hogyan fog reagálni az új államhatalom. A helyzet ugyan súlyos volt, de mind a rendőrség, mind a honvédség vezetői kijelentették, nem kívánnak erőszakhoz folyamodni.

A blokád előzményei

[szerkesztés]

Az Antall-kormány 1990. október 25-én, csütörtökön délután ~65 százalékos benzináremelést jelentett be, ami azt jelentette, hogy 56 forintra emelkedett a normál motorbenzin literenkénti ára (a bejelentést kormánytag nem vállalta fel, azt az Ipari Minisztérium szóvivőjére hárították).[5] Az árszint az Irak kuvaiti inváziója miatt bekövetkező olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása miatt tarthatatlanná vált.[6] A kormány ezzel az intézkedéssel próbálta elrettenteni az embereket a nagymértékű felvásárlástól, mivel az országnak csak 3-4 napra elegendő olajtartaléka volt, bár Bod Péter Ákos akkori gazdasági miniszter azt javasolta: két lépésben hajtsák végre az áremelést.[7][8] Az első híradás az esetlegesen várható áremelésről már Október 19-én megjelent a Népszavában, „Árulás: jön az 56-62 forintos benzin” címmel, amely elindított egy felvásárlást. A kormány egy rendkívüli vasárnapi kormányülésen döntötte el az áremelést 21-én, de a Népszabadság még 25-én is azzal a hírrel jelent meg, hogy „a kormány ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés témája”.[9][5]

A kormány eleinte képtelen volt kezelni a válságot. A kórházban lévő miniszterelnököt Horváth Balázs belügyminiszter helyettesítette. A tizenegy miniszterből négy külföldön tartózkodott.[5]

A taxisok 25-én este kivonultak az Országház elé és követelték, hogy vonják vissza a döntést, mert így a megélhetésük kerül veszélybe. Siklós Csaba közlekedési miniszter azonban elutasította a követelésüket, mondván, nincs erre mód, az ország kényszerhelyzetben van. Erre a taxisok az utcára vonultak, és másnap reggelre az ország több pontján megbénították a forgalmat.

Technikai feltételek

[szerkesztés]

A taxisblokád sikere alapvetően két dolognak volt köszönhető: Az 1982-es piacnyitást követően 1990-ben Budapesten több taxis volt, mint New Yorkban: közel húszezren dolgoztak engedéllyel és legalább ötezren feketén.[10] 2013-ban már csak hozzávetőlegesen hatezer taxi futott a főváros útjain.[11] A siker másik tényezője az volt, hogy a taxisoknak olyan kommunikációs hálózatuk volt, amivel abban a korban csupán a rendőrség, a mentőszolgálat és a hadsereg rendelkezett. Mobiltelefon híján a CB-rádió biztosította azt a kommunikációs rendszert, amely lehetővé tette az országot megbénító demonstrációt.

A CB-kommunikáció nem titkosított, tehát bárki (így a rendészeti szervek is) le tudja hallgatni, ennek ellenére a szervezés hatékony volt. Sokak szerint ez is oka volt az úgynevezett CEPT-szabvány bevezetésének[12], amellyel az amatőr rádiózást engedélyhez kötötték, megnehezítve ezzel a CB-rádiózást is.

A blokád időrendben

[szerkesztés]

Október 25-én este fél 10-re dr. Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya a következőkben állapodott meg a taxisok képviselőjével, Horváth Pállal: a taxisok szabad közlekedést biztosítanak a Lánchídon, ennek fejében viszont a belügyminiszter már reggel 8 órakor tárgyalásokat kezd velük a benzin árának alakításáról. A taxisok megígérték azt is, hogy a többi hídon időnként átengednek járműveket.

Másnap, október 26-án délre az ország főútvonalain „összeomlott” a közlekedés, ám a taxisok megígérték, hogy továbbra is biztosítják az utak járhatóságát. Közben az Árpád híd pesti hídfőjénél rendőri erődemonstráció kezdődött, de a többezres tömeg nem engedte át a rendőröket a hídon. Horváth Balázs belügyminiszter utasítására a rendőrség meghátrált. Később Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya kijelentette: amennyiben parancsot kap a tömegek elleni erőszakos fellépésre, lemond tisztségéről.

Este 6 órára a tárgyalások újrakezdődtek, a kormány szerint egy általános üzemanyagár-visszaállításra nincs lehetőség, azonban léteznek olyan technikai megoldások, amelyek megkönnyíthetik a taxisok munkáját. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök este beszédet tartott a televízióban, amelyben felkéri a kormányt a tárgyalások folytatására, annak végéig az áremelés felfüggesztésére, a taxisokat a blokád feloldására, és mindenkit bölcsességre és megfontoltságra.[13]

Október 27-én, szombat hajnalra ideiglenes megállapodás született, ennek értelmében a taxisok felfüggesztik a blokádot, és vasárnap délelőtt folytatják a tárgyalásokat az Érdekegyeztető Tanáccsal együtt. A taxisok többsége, többek között az SZDSZ-es politikusok bátorítására, ezzel nem értett egyet, és tovább folytatták a tüntetést.[14] Mindeközben az országban az autós közlekedés szintén megbénult, buszok sem tudtak közlekedni. Nem volt rendes az élelmiszer-ellátás, volt ahol 4-5 órákat kellett sorba állni a kenyérért.

Szombaton délután 3-kor Ausztria üzemanyagszállítmányokat ajánlott fel Magyarországnak azonnali segítségként az üzemanyag-áremelés és az útlezárások miatt kialakult helyzet enyhítésére.

Este 10 órakor a kormány bejelentette, hogy reális lehetőséget lát literenként 10–12 forintos kedvezményre, illetve kompenzációra, szakmai tárgyalások során megállapítandó mennyiségi keretek között. A nyugodt érdekegyeztetésnek azonban feltétele, hogy az útelzárások az egész országban megszűnjenek.

Ám este 11-kor a Belügyminisztérium kiadott egy, a korábbi nyugodt megállapodással ellentétes, erőszakos hangvételű közleményt az országos rendőrfőkapitány, Szabó Győző aláírásával, amelyben a taxisokat felszólították a blokád beszüntetésére. A feszült helyzetet a Magyar Televízió Napzárta című műsora oldotta fel, amelyben Szabó Győző egyértelműen kijelentette, hogy nem lesz erőszakos rendőri beavatkozás a taxisokkal szemben.

Október 28-a, vasárnap este 9 óra: A dél óta tartó többszöri érdekegyeztető tárgyalásokon elfogadták a 12 forintos literenkénti kompenzációt, ezután a taxisok megszüntették a blokádot, és az utak felszabadultak.

A kormány a benzin és gázolaj kiskereskedelmi forgalmazásának költségeit végül hatósági árasról szabadárasra változtatta.[15]

Politikai vonatkozások

[szerkesztés]

Ezt követően a Országgyűlés tavaszi ülésszakán Göncz Árpád köztársasági elnök a parlament elé terjesztette a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot. A törvénynek aktualitást adó taxisblokádnak országosan több százezer résztvevője volt, akik a hatályos törvények alapján bűncselekményeket követtek el, mivel a tüntetést nem jelentették be 72 órával annak kezdete előtt, illetve közérdekű üzem működését bénították meg. A közkegyelemről szóló törvény megalkotásával az állam lemondott felelősségre vonásukról.

Az elégedetlenségi mozgalomba bekapcsolódtak a pártok is: az ellenzékben lévő SZDSZ politikusai a barikádokon szónokoltak, az MDF pedig a kormány melletti szimpátiatüntetést szervezett.

Az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül.

A művészetben

[szerkesztés]

Szóbeszédek, elméletek

[szerkesztés]

A rendszerváltás utáni első komoly kormányellenes megmozdulás sok szempontból különlegesnek számított, természetesnek vehető, hogy ezzel kapcsolatban számos téves információ, vagy a valóságot szándékosan elferdítő legenda maradt a köztudatban. Ezeket nem lehet mindig egyértelműen bizonyítani vagy megcáfolni.[19][20][21][22][23][24][25][8]

A felvételeken látható, hogy valóban megbillen, ebből következtethetnek erre, viszont a munkatársai visszaemlékezései szerint, egy székre állt fel, és a többiek megragadták hátulról, hogy ki ne essen, emiatt tűnik úgy, mintha elveszítené az egyensúlyát. Ugyanakkor, mikor Juszt Lászlónak nyilatkozik a TV Híradó kamerája előtt, beszéde láthatóan szétesett, zavaros.[26]
  • A blokád ellen a kormány részéről a Honvédség bevetését tervezték, erőszakosan akartak fellépni a tüntetőkkel szemben; „lövetni akartak”:
A kormány a taxisokkal való egyezkedés mellett párhuzamosan valóban felmérte, hogyan lehetne felszámolni az úttorlaszokat, és mivel a rendőrségnek nem voltak olyan eszközei, amelyekkel meg tudták volna oldani, szóba került a Honvédség emelődarus teherautóinak alkalmazása. Horváth Balázs belügyminiszter kijelentette, hogy minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet (barátai között azonban „viccesen” azt is mondta: „bedobjuk őket a Dunába”). Ugyanakkor már a háttéregyeztetések során kiderült, hogy a Honvédség vezetősége részéról nincs együttműködési szándék és Göncz Árpád köztársasági elnök sem értett egyet a közreműködéssel. A kezdeti rendőri erődemonstrációt sem követte több.
  • A kormány szerette volna előkészíteni a benzináremelést, elmagyarázni, miért van rá szükség, és nem tehet arról, hogy ez váratlanul érte az embereket (például: Antall József beszédéből, amit a Magyar Televízió nem engedett adásba, megérthették volna, és nem okozott volna ekkora felháborodást).
A kormány tisztában volt az ország nehéz gazdasági helyzetével, azonban a Kádár-korszakból örökölt tanácsrendszer lecserélésére kiírt első önkormányzati választások előtt erről szándékosan nem kommunikált, hogy ne rontsa a kormánypártok esélyét. Amikor kiderült, hogy az ország tartalékai már csak néhány napra elegendők, szándékosan döntöttek az azonnali emelés bejelentéséről (21-én döntöttek, 25-én jelentették be), mert egy előzetes bejelentés felvásárlási rohamot okozott volna. Az MTI az áremelés napján délelőtt még azt a hírt közölte, hogy ez nincs napirenden a kormányülésen, majd délután mégis bejelentették azt. Az árváltozás mértéke önmagában is sokkoló volt. (Az Antall József kérésére elkészült „interjút” az MTV elnöke a választások előtt, szeptemberben valóban nem engedte adásba, és utána is a kiegyensúlyozott tájékoztatásra hivatkozva csak úgy, ha Göncz Árpáddal is készül ilyen és ezzel együtt kerül bemutatásra, azonban az interjút Göncz lemondta. Antall ugyan fél órán keresztül beszélt a súlyos gazdasági helyzetről és az eladósodottságáról, a piacgazdaság szükségességéről, a befektetők bizalmáról; azonban arról egyáltalán nem beszélt, hogy a kormány ennélfogva drasztikus áremelésekre kényszerül.)
  • A blokád nem spontán reakció volt (az ellenzék / a volt rendszer titkosügynökei / a CIA kormányellenes tevékenysége):
Klasszikus összeesküvés-elmélet (konteó), amely a történésekből visszamenőlegesen feltételezéseket von le, és azokat tényként kezelve következtet a szervezkedésre. Például a korábbi állambiztonsági hivatal elbocsátott munkatársai közül sokan taxisként keresték kenyerüket, ezért biztosra vehető, hogy kihasználták az elégedetlenséget és a CB-rádiók nyújtotta lehetőségeket egy puccskísérletre (sőt mivel a szervezkedés országos szintű volt, ezért biztos, hogy fel is erősítették a rádiókészülékeket). Például a külföldi titkosszolgálatok élénken érdeklődtek a demokratikus átalakulási folyamatokról, így politikusokkal is tartották a kapcsolatokat, ezért biztosra vehető, hogy ők befolyásolták, irányították is a politikusokat. Például: SZDSZ-esek a taxisok oldalán kiálltak a törvénytelen blokád mellett az utcán, ezért biztosra vehető, hogy már előtte is törvénytelenül szervezkedtek a kormány ellen; stb. Arra a tényre, hogy ezek mind hipotézisek és nincsenek rájuk bizonyítékok, az elméletek támogatói szintén úgy tekintenek, hogy azok a szervezettséget támasztja alá, hiszen jól megszervezve elrejtették, és eltitkolják a bizonyítékokat. Az elmélet támogatói sokszor azokra a kérdésekre sem próbálnak észszerű magyarázatot adni, hogy egy sikeres puccs után például hogyan kerülhettek volna vissza állásaikba a volt ügynökök, például a külföldi államoknak milyen haszna lett volna belőle, vagy például az SZDSZ hogyan tudott volna kormányt alakítani. Arra a kérdésre, hogy ha ilyen jól szervezettek voltak, akkor miért nem sikerült a puccs, gyakran az a válasz, hogy ez csak a szerencsén múlt, illetve ilyen ügyesen kezelte a helyzetet az Antall-kormány.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Nyugat az MDF-kormány mellé állt Archiválva 2015. október 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarhirlap.hu
  2. A polgári engedetlenség helye az alkotmányos demokráciákban / A Bibó István Szakkollégium konferenciájának előadásai és vitája, 1991. március 9–10. (T-Twins Kiadói és Tipográfiai Kft.) ISBN 963-7977-05-8)
  3. Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei - HVG, 2010.10.24
  4. Révész Sándor - Így állta ki első nagy próbatételét az új magyar demokrácia / 30 éve tört ki a taxisblokád (HVG, 2020.10.25.)
  5. a b c Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei (magyar nyelven). hvg.hu, 2010. október 25. (Hozzáférés: 2013. szeptember 15.)
  6. Tóth Csaba Tibor - Huszonhét éve kezdődött a taxisblokád (Mérce, 2017.10.25.)
  7. Bod Péter Ákos nyilatkozata 2022. december 15-i Nagyok című rádióműsorban.
  8. a b Taxisblokád – Mező Gábor, Borvendég Zsuzsanna, Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos (Hit Rádió Közélet – A Háttérben). YouTube
  9. A fiatal magyar demokrácia első nagy próbatétele, a taxisblokád. Múlt-kor, 2022. október 25.
  10. A 64 forintos benzin miatt vették blokád alá az országot. Origo, 2005. október 25.
  11. Munkába vittük a főpolgármestert, Index.hu, 2013. július 29.
  12. Az adóteljesítmény 4 wattban való korlátozása kenguru74.eoldal.hu: CB-rádiózás Archiválva 2014. május 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
  13. Göncz Árpád a taxisblokádról (1990-10-26). YouTube
  14. Kulin Ferenc: Morális próbatétel – taxisblokád cikke a Magyar Időkben.
  15. A korszak, amikor Budapest utcáin több taxis volt, mint New Yorkban - hellotaxi.hu, 2022.10.29.
  16. Mozifilm készül másfél milliárd forintért Antall Józsefről. hvg.hu, 2021. augusztus 17. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
  17. Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyen. kronikaonline.ro. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
  18. Tősér Ádám Blokád című filmjét nevezi hazánk az Oscar-díjra. Papageno, 2022. szeptember 8. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
  19. A rendszerváltás első nagy krízise a filmvásznon – Jeszenszky, Kónya és Rainer M. a Blokádról. Válasz Online, 2022. október 20.
  20. Taxisblokád: négy őrült nap krónikája. Múlt-kor, 2010. november 25.
  21. Taxisblokád - 31 évvel ezelőtt lebénították az ország útforgalmát a magas benzinárak miatt. Alfahír, 2021. október 26.
  22. A taxisblokád és ami mögötte van... vagyis aki mögötte van. Antall József Tudásközpont, 2022. március 1.
  23. Kevésen múlt a vérontás – Kónya Imre és Hack Péter vitája a taxisblokádról. Mandiner, 2022. november 27.
  24. 32 éve volt a taxisblokád – A taxisok közt sok volt kommunista hálózati személy hergelte a tüntetőket – Ferkó Dániel kérdez (Videó). PestiSrácok.hu, 2022. október 20.
  25. Taxisblokáddal az új kormány megdöntéséért. Magyar Hírlap, 2024. július 8.
  26. MTV Híradó részlet, 1990. október 28 forrás: Fejezetek a Híradó történetéből IV. rész rendező: Molnár Péter 2005

További információk

[szerkesztés]