Mobiltelefon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mobiltelefonok
Lásd még: Okostelefon és Feature phone

A mobiltelefon vagy maroktelefon olyan telefonkészülék, amivel vezetékes kapcsolódás nélkül lehetséges beszéddel, vagy egyéb módon is kommunikálni, ezáltal az hordozható. A működéséhez szükséges egy mikrohullámú kommunikációs hálózat, és maga a „mobilnak” mondott, hordozható készülék, ami lehetővé teszi a hozzáférést a hálózathoz, amin szöveges-, beszéd-, képi-, video- és adatátvitel is lehetséges. A készülék vezeték nélküli működése akkumulátor révén történik, amit bizonyos időközönként fel kell tölteni egy erre alkalmas eszköz, a mobiltöltő segítségével. Ezt leszámítva semmilyen más vezetékes kapcsolatra nincs szükség a készülék alapvető használatához.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mobiltelefonok tulajdonságai nagyon gyorsan fejlődött és fejlődik. Kezdetekben tömegük meghaladta az 1kg-ot, ma már 100 g körül is vannak telefonok. A fejlesztő cégek egymásra licitálva látták el a készülékeket legkülönfélébb funkciókkal. Amíg az egyik gyártó mobilja mutatni tudta az időt a másiké már ébreszteni is tudott, a harmadiké szöveges üzenetet tudott küldeni, és ezek a fejlesztések mennek évről évre. Az alap beszédközvetítő funkción kívül a mai mobilok számos egyéb szolgáltatást támogatnak, így például az SMS-t (szöveges üzenet), e-mail, internet, MMS (multimédia üzenet, fotók, videók küldése), valamint WAP, fényképezőgép, számológép, naptár, napló, stopper, rádió, mp3, videókamera, tévé, érintőképernyő stb.

2005 körül indult hódítóútjára az okostelefonnak is hívott mobilkészülék típus, melynek fő tulajdonsága, hogy sokkal több funkcióra képes, s ezek közül a telefonálás csak egy a többiből, ezért nem is feltétlenül lehet pusztán telefonként meghatározni. Jellemzői a számítógépekhez hasonló képességei, amelyekkel képes az internethez kapcsolódni, alkalmazásokat letölteni és használni. További gyakori tulajdonság az érintőképernyő megjelenése, ahol a bekapcsológomb kivételével nincs fizikai billentyűzet, minden egyéb funkciót a képernyő virtuális felületén lehet elvégezni. Az „okostelefon” megnevezéssel egy időben a korábbi, alacsonyabb technikai színvonalú készülékekre – jellemzően azokra, amelyek csak a beszédet preferálják – megjelent a „butatelefon” kifejezés is.

Technológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb használatban lévő telefon egy bázisállomásokból álló mobil kommunikációs sejthálózatra kapcsolódik, amely összeköttetésben áll a hagyományos PSTN telefonhálózattal is (a többiek műholdas hálózatra csatlakoznak).

A mobiltelefont meg kell különböztetni a drót nélküli telefonoktól, amelyek általában csak a korlátozott hatósugarú alapállomás környékén működnek, és jellemzően egy-egy lakáson belül használják őket. Technikailag a mobiltelefon kifejezéssel jelöljük a műholdas telefonokat is és az előző generációs MTS telefonokat, amik nem ún. sejthálózaton működtek.

A készülékeket generációkba is sorolhatjuk, a hálózati képességeik alapján osztályozva. A (betárcsázós) WAP oldalakat elérő készülékek első generációsak (1G), a csomagkapcsolt adatátvitelre képesek a 2G-s készülékek (fő jellemzőjük a GPRS és az MMS küldési képesség, ami nem tartozik szigorúan össze, hiszen volt GPRS-képes telefon, monokróm kijelzővel (Siemens C55, M55)).

A megemelt sávszélességet (és csomagkapcsolt átvitelt) alkalmazó készülékek 2,5G-sek. Ezekkel (2G-2,5G) elvileg megoldható, hogy a készülék állandóan csomagkapcsolt üzemmódban legyen, de ez nagyon fogyasztja az akkumulátort. Lényegében ennek amerikai megfelelője a CDMA.

A 3G-s készülékek a MMS-küldés mellett videohívások bonyolítására is képesek. Meglévő másodlagos kamera esetén minket is látnak, de a technológia lehetővé teszi, hogy pl. csak a másik felet lássuk. Ezt a lehetőséget a WCDMA (Egy. Államok, Ázsia) illetve az UMTS (Európa) nyújtja.

Az ennél is nagyobb hálózati teljesítményt nyújtó 3.5G-s készülékek HSDPA adatátviteli technológiát használnak.

A negyedik generáció (4G) új szabványa az LTE, amellyel akár száz megabites sebesség is elérhető.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon az ezredfordulóra a mobiltelefonok széleskörűen elterjedtek: A Nemzeti Hírközlési Hatóság kiadványai szerint 1999 elején még csak 1,1 millió előfizetést tartottak nyilván hazánkban, 2000 elején már 1,9 millió, 2001 elején 3,5 millió, 2002-ben szintén év elején 5,4 millió, 2003-ban 7 millió, 2004-ben 8 millió, 2005 elején 8,8 millió. 2005 novemberében 9,14 millió előfizetést tartottak nyilván. Ezek szerint 100 lakosra 90,7 előfizetés jutott, vagyis átlagosan tízből kilenc magyarnak van mobilja. 2008-ra 11 millió lett ez a szám. A számkiszolgálás növelése végett 1998 szeptemberében a mobiltelefon-számokat 6 jegyűről 7 jegyűre változtatták.

A mobiltelefon rohamos elterjedését több tényező segítette elő. Az egyik legfontosabb, a mobiltelefonok árának csökkenése, ami a kereslet erőteljes növekedését idézte elő, így a mobil ajándéktárgynak is alkalmas lett. Ezt részben igazolja is az NHH statisztikája, amely az előfizetésszám hirtelen emelkedését mutatja a karácsonyi időszakban más időszakokhoz képest. A másik lényeges tényező, hogy a fenntartási költségek is lassan egyre kedvezőbbek. Ennek mozgatórugója a szolgáltatók közötti intenzív verseny. Az elterjedést segítette a készülékek folyamatos fejlődése is, ahogy ez jellemző más elektronika termékekre. Fontos még, hogy alapszintű kezelésük egyszerű legyen.

A jövő szempontjából gondot jelent a szolgáltatók számára hogy a telekommunikációs szolgáltatásokból már nem tudnak lényegesen több profitot kitermelni, hiszen új felhasználókat csak nehezen nyerhetnek meg.[1]

Telefonszámok Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye szerint 2010. január 15-étől a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (előhívó, körzetszám és telefonszám) tárcsázásával lehet hívni, megszűnik az egy hálózaton belüli hét számjegyes hívás lehetősége.

A mobiltelefon tulajdonosoknak 2010 januárjáig a telefonjuk memóriájában tárolt hétjegyű számokat ki kellett egészíteniük a 06, vagy +36 azonosítóval és (többnyire) a szolgáltatót kijelölő számmal. Az NHH javaslata szerint a legcélszerűbb mindig a +36-os formával kezdeni a telefonszámok rögzítését, mert így külföldről is lehet vele itthoni számot hívni.[2]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mobilok különböző évekből: a késő 1980-as évek óriásaitól napjaink apró telefonjaiig

A mobiltelefon manapság egyike a leggyakrabban használt eszközeinknek. A bázisállomások technológiájának elméletét már 1947-ben kifejlesztették a Bell Labs mérnökei az AT&T-nél, és a hatvanas években került továbbfejlesztésre a cégnél. A rádiótelefonok hosszú és változatos története a második világháborúig nyúlik vissza, amikor a hadsereg rádióhullám-alapú telefon-összeköttetéseket kezdett alkalmazni. A kézi rádiótelefonok 1983 óta elérhetőek. Mivel előállításuk olcsó, és könnyen fejleszthetők, a mobiltelefon-hálózatok gyorsan elterjedtek az egész világon, a vezetékes telefont háttérbe szorítva.

1945-ben készítették el a mobiltelefonok 0G generációját, a mobil rádiótelefont. Ezeket a telefonokat hivatalosan nem sorolják a mobiltelefonok közé, mivel nem támogatták a beszédcsatorna frekvenciájának beszélgetés közbeni automatikus átváltását (hívásátadás), amire akkor lehetett szükség, amikor a felhasználó az egyik cellából (bázisállomástól) a másikba lépett át.

1970-ben a Bell Labs mérnöke Amos Bell feltalálta a hívásátadást, ami lehetővé tette, hogy a telefon használója beszélgetés közben több ún. cellán (körzeten) is áthaladjon. A Motorola mérnökét, Martin Coopert tartják az első, gyakorlatban is használható kézi mobiltelefon feltalálójának. Cooper egy modern, bár meglehetősen nehéz, hordozható készülékkel 1973. április 3-án kezdeményezte az első mobilhívást, a Motorola Kommunikációs Divíziójának igazgatója felé.

Az első, teljesen automatikus celluláris hálózatokat az 1980-as évek első felében hozták létre (1G generáció). Az első ilyen az 1981-ben üzembe helyezett Nordic Mobile Telephone (NMT) rendszer volt. Az évtized végéig a legtöbb mobiltelefon túlságosan nagy méretű volt ahhoz, hogy valaki a zsebében hordja, ezért ezeket általában gépjárművekbe építették be, autótelefonként. A miniatürizálás fejlődésével, kisebb digitális elemekkel és nagyobb hatásfokú akkumulátorokkal a telefonok kisebbekké és könnyebbekké váltak.

Egészség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nincs kimutatható közvetlen egészségkárosító hatása a készülék által létrehozott, rádiófrekvenciás elektromágneses mezőnek. Azonban a készülék bekapcsolt állapotban az agy közeli területén fokozza az anyagcserét. A hatás egészségügyi jelentősége egyelőre ismeretlen, de ennek alapján javasolható a fülhallgató és headset használata, és az, hogy ne telefonáljunk autóban, mert ott a készülék által kisugárzott energia általában nagyobb, mint szabad térben. Nem tanácsos töltőn lévő mobillal sem fülhöz szorítva beszélgetni.

Az Amerikai Egyesült Államok legjelentősebb szövetségi egészségügyi intézménye, a National Institutes of Health kábítószerhasználattal foglalkozó intézetének kutatócsoportja Nora D. Volkow vezetésével arra vállalkozott, hogy pontosan felmérje a mobilkészülékek agyi aktivitásra kifejtett hatását. Eredményeiket a Journal of the American Medical Association című orvosi szaklapban közlik.

A készülék antennájához legközelebb eső agyi területeken - a homloklebeny szemüreg felé eső részén, illetve a halántéklebeny csúcsán - körülbelül 7 százalékos, statisztikailag jelentős anyagcsere-fokozódás volt kimutatható a telefon bekapcsolt állapotában a kikapcsolthoz képest.[3]

A WHO kutatásai szerint potenciális rákkeltő hatása van.[4][5][6]

Természetvédelmi és emberjogi vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mobiltelefonok egyik alkotóeleme a tantál, amelynek bányászata veszélyezteti egyes gorillapopulációk létét.[7] A Kongói Demokratikus Köztársaságban nagy mennyiségben található arany, tantál, ón és volfrám bányászatához kapcsolódó erőszakos cselekedetekért egyes civil szervezetek az elektronikai vállalatokat teszik felelőssé, amennyiben illegálisan, a feketepiacról szerzik be a termékeik előállításához szükséges alapanyagokat.[8][9][10][11][12] [13] A Fairphone-t úgy hirdetik, mint amit a fenti kritikákból kiindulva etikusan, és átlátható módon állítanak elő. [14] Egy londoni diák kólával működő mobilakkumulátort fejlesztett ki.[15]

Gyártók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Samsung jelenleg a világ legnagyobb mobiltelefon-előállítója, a világpiaci részesedése 25% körül volt 2013-ban. A további előállítók közé tartoznak: Apple Inc., HTC, Fujitsu, Kyocera, 3G, LG, Motorola, NEC, Panasonic, Pantech, Philips, RIM, Nokia, Sanyo, Sharp, Sierra Wireless, SK Teletech, Sony, Alcatel, Toshiba, és a Verizon. Továbbá vannak még hasonló speciális távközlési rendszerek, például a Professional Mobile Radio, de ezek különböznek a mobiltelefonoktól.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2002 óta számos könyv jelent meg a mobiltelefonok társadalmi hatásairól.

  • Agar, Jon, Constant Touch: A Global History of the Mobile Phone, 2004
  • Glotz, Peter & Bertsch, Stefan, eds. Thumb Culture: The Meaning of Mobile Phones for Society, 2005
  • Katz, James E. & Aakhus, Mark, eds. Perpetual Contact: Mobile Communication, Private Talk, Public Performance, 2002
  • Kavoori, Anandam & Arceneaux, Noah, eds. The Cell Phone Reader: Essays in Social Transformation, 2006
  • Ling, Rich, The mobile connection 2004 [1]
  • Ling, Rich and Pedersen, Per, eds. Mobile Communications: Renegotiation of the Social Sphere 2005
  • Nyíri, Kristóf, ed. Mobile Communication: Essays on Cognition and Community, 2003
  • Nyíri, Kristóf, ed. Mobile Learning: Essays on Philosophy, Psychology and Education, 2003
  • Nyíri, Kristóf, ed. Mobile Democracy: Essays on Society, Self and Politics, 2003
  • Nyíri, Kristóf, ed. A Sense of Place: The Global and the Local in Mobile Communication, 2005
  • Nyíri, Kristóf, ed. Mobile Understanding: The Epistemology of Ubiquitous Communication, 2006
  • Levinson, Paul, Cellphone: The Story of the World's Most Mobile Medium, and How It Has Transformed Everything! 2004
  • Rheingold, Howard, Smart Mobs: The Next Social Revolution, 2002

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mobiltelefon témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]