Szerkesztővita:Apród/Archívum0104

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Jzana 6 évvel ezelőtt a(z) Találkozás... témában

Anon vandál

Ne haragudj, de egyáltalán nem értem a viselkedésedet. Megpingeltél egy nehezen értelmezhető üzenettel, erre raktam az anon vitalapjára egy megfelelő sablont, majd ezt ott véleményezed, hogy késő. Akkor miért pingeltél meg? – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 27., 18:58 (CET)

Mindent kétszer mond, mindent kétszer mond (lásd ugyanis a Takács Mária tévébemondó szócikkben szerkesztői vitalapi szakaszomban általad írottakat a mai napon: [1]). Apród vita 2017. január 27., 23:11 (CET)

Fogalmam nincs miről beszélsz, a Takács M szócikket október 23-a óta nem szerkesztette senki.
De a kérdés az volt, hogy miért pingeltél ma az anon vandálkodásával, ha utána Te magad teszed szóvá, hogy két nappal korábbi történet? – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 27., 23:44 (CET)

Fent válaszoltam (kb. ugyanolyan kerülgető stílusban, amilyeneket én szoktam kapni az érveimre tőled néhanapján): hozzászólásom első bekezdése. Apród vita 2017. január 28., 00:10 (CET)

Magyarul nem volt ésszerű oka, csak kerested hogy tudnál belém kötni.
Ismételten megkérlek a szerkesztőnevem helyes írására. Elég alapszabály, hogy egymás nevét (szerkesztőnevét, azonosítóját) nem forgatjuk ki. Látom fent csak azért is következetesen kis betűvel írod, kérlek ezek kijavítására. (Túl az illemen apró technikai részlet, hogy a ping csak rendes szerkesztői nevekkel megy át.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. január 28., 01:05 (CET)

Horváth Dávid

Szia!

A második bekezdésben: "Január utolsó napján, egy hónappal a 68. születésnapja után megváltásként érte a halál." – fausto vita 2017. február 2., 15:51 (CET)

13. wikiszületésnap

Köszönöm szépen! misibacsi*üzenet 2017. február 2., 16:51 (CET)

P

Szia, az éjszaka közepén gép elé kerülve megdöbbenéssel láttam, hogy négy üzenetet is hagytál nekem. Mivel én nem kerestelek, meg nem szólítottalak, így nem tudok másra gondolni, mint hogy szabadidődet az én figyelésemmel és zaklatásommal próbálod elütni.

  1. Más szerkesztőnevének kis betűvel írása: más embernek a szülei már óvodás korában megtanítják, hogy más nevével nem gúnyolódunk (idézet Tőled: “Jó lesz így Eniportként is.”). Akinek pedig nincs olyan szerencséje, hogy a szülei tanítsák kultúrára, annak még felső tagozatos tananyag A Pál utcai fiúk története. Nem tudom, Te hol maradtál el, de elég pofátlanság, hogy miután szándékosan hibásan írod a szerkesztőnevemet, és bár többször határozottan megkértelek ennek javítására, de a javítás helyett még reklamálsz is.
  2. Sokadszor hozod elő a vitalapom archiválását, pedig minden alkalommal válaszolok erre. A Wikipédia szabályai szerint “A szerkesztők saját vitalapjuk tartalmát szabadon törölhetik”. A sokadszori zaklatásod helyett ideje volna végre megismerned, és elfogadnod a Wikipédia szabályait. Amúgy pedig a helyedben nem is nagyon reklamálnék azok után, ahogy Te a vitalapomra írsz, ugye emlékszel, hogy kénytelen voltál admin felszólításra törölni a primitív megnyilvánulásodat? Talán jobb is, ha ezt nem őrizgetjük.
  3. “Műszaki kocsmafalos dolog”: ne itt üzengessél sunyi módon, szokás szerint utalgatva, hanem ott szóljál hozzá. Ha jól megnézed, 8:0 arányban SENKI nem akarja a szerencsétlenül kiírt, általam IS kritizált kiírást: tehát egyáltalán nem egyéni akcióról van szó, hanem hogy én is a többség véleményét képviselem. De felesleges a háttér feszültségkeltés, inkább pingáld oda a neved a számodra tetsző verzióhoz.

Amúgy rendkívül visszás, hogy Te, aki állandóan az adminok személyeskedésére panaszkodsz, folyamatosan követsz, figyelsz, zaklatsz engem. Ideje volna elengedni engem, és kezdj el szerkeszteni a trollkodás helyett. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 3., 06:18 (CET)

Apród, szerintem (neked is) jobb lenne ha békén hagynád mind EniPortot, mind a Takács Mária/Marika témát. Több energiát vesztegettél már el erre a témára, mint amennyit érdemes, mint amennyit megér. Jobban járnál ha elfogadnád a tényt, hogy ebben a témában nem az lett, amit te akartál és tovább lépnél. Lehet, nem tűnt fel, de már egyre több embernek kellemetlen, hogy mindenhol ezzel a témával kell szembesülnie, ahol megjelensz. Barátilag mondom, hogy jobban járnál ha hátrább lépnél ettől a szócikktől. Ha pedig nem megy, akkor pedig a Wikipédiától, mert ennek így nem sok értelme van. Bőven van olyan szócikk, amiben hasznossá tudnád tenni magadat. Próbálj meg másra gondolni, agy ha nem megy, akkor mással foglalkozni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. február 3., 15:42 (CET)

Sajnálom, hogy ezt mondod, mivel sok segítséget kaptam tőled az elmúlt években. Úgy általában véve. Még egyszer sajnálom. Apród vita 2017. február 3., 17:21 (CET)

A segítségemre, ha szükséged van, továbbra is számíthatsz. De – ettől függetlenül – úgy vélem, amit most csinálsz az se neked, sem a projektnek nem jó. Ne érts félre, az egyéb hozzászólásaid (amik nem Takács Mária/Marikához kötődnek) túlnyomóan hasznos és jó észrevételek, amik építő jellegűek. Csak amellett van ez a vesszőparipád, amely úgy száguld már veled, hogy a súrlódás eléget és perzselő nyomokat hagy ahol elmész vele. Bocsánat, hogy ezt így nyíltan a szemedbe mondom, de szerintem hasznosabb ez így, mintha nem mondja meg senki neked. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. február 3., 21:57 (CET)

Bocsánat, hogy ezt így nyíltan a szemedbe mondom Nem baj. Köszönöm. Jobb napjaimban majd ezeket a párbeszédeket olvasgatom: Járőri munka, Visszavezetés. Apród vita 2017. február 3., 22:16 (CET)

Na látod, nem csak én gondolom úgy, hogy hasznos szerkesztő (vagy amíg csak a WP névtérben mozogsz, hozzájáruló) vagy. Én örülnék ha túl tudnád tenni magadat a sértettségeken és ismételten teljes körű, jogú tagja lennél a projektnek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. február 3., 22:29 (CET)
Kedves Apród,
nyilván észrevetted, hogy utolsó üzenetedre nem válaszoltam. Nem negligálni akartalak, hanem éppen ellenkezőleg: úgy tapasztaltam, hogy ezek a vitalapi viták köztünk nem közelítik az álláspontunkat, hanem mélyítik az árkot.
Teljesen egyet értek Hungarikusz Firkász előző hozzászólásával, karácsony alkalmából hasonlóakat írtam Neked én is.
Korábban már ajánlottam, de akkor kitértél előle, most ismét kezdeményezem: jövő szombaton Wikitalálkozó lesz, ez egy jó alkalom volna a személyes megismerkedésünkre. Egy személyesebb kapcsolat biztosan segít egymás jobb megértésében, a jövőbeni félreértések elkerülésében. Nem a múltról szeretnék vitatkozni, így nem baj ha nincs ott gépünk, egyszerűen csak azt gondolom, hogy ha egy napra hajlandóak vagyunk kilépni a monitoraink és szerkesztői álneveink mögül, akkor azzal egy minden értelemben emberi kapcsolat tudhat létre jönni köztünk. Nem jó feszültségben dolgozni, ezért szeretném, ha közös akarattal be tudnánk temetni a köztünk húzódó, teljesen felesleges árkot. Remélem elfogadod a meghívásomat. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 11., 14:35 (CET)

Az egyik alkalommal amikor elmentem egy wikitalálkozóra, szóba elegyedtem egy régen itt szerkesztő egyénnel. Rákérdezett tényleg kedvesen, milyen problémáim vannak. Előjöttem a T. M-témával. Aztán szétváltunk, ám hetek vagy talán hónapok múlva visssza próbáltam emlékezni, mit is mondott a wikitalálkozón. Rákérdeztem a wikipédia egyik társprojektjén, ahol amúgy is lelkesen pötyögtem T M.-témától függetlenül. Válaszolt. Telt-múlt az idő, egyszercsak mit látok? Két szerkesztő egymás között azt beszéli, hogy láttad Apród számonkérte X. szerkesztőt a wikipédia társprojektjén T. M. kapcsán. Elkezdtek egymás között erről beszélni és hát természetesen én felháborodottan - félig-meddig a hátam mögötti kibeszélés miatt, félig-meddig amiatt, mert azt hittem, hogy a wikipédia eme társprojektje egy csendes sziget az ellenem háborgók elől és hát mégsem, ez az idill éppúgy megtört abban a pillanatban, mint mikor Timár Mihály életében megjelent a Senki szigetén Krisztyán Tódor, már elnézést a hasonltért, de sokkal inkább a mondataim jelentésének kiforgatása miatt, mivel a kettőnk közötti beszélgetésre visszaemlékezni próbálás a két beszélgető mondataiban számonkérési motívumként forgatódott ki. Ráadásul az én és a két szerkesztő között hiphop megjelenő admin abszolute nem azt nézte, hogy ez a két szerkesztő most úgy nem egyszerűen kibeszélte, hanem ki is forgatta a wikipédia társprojektjén lezajlott beszélgetést eredeti alaphelyzetéből, hanem hogy Apród használt egy csúnya szót, holott szépen kulturáltan kellett volna hozzáállnia ahhoz, hogy két szerkesztő egymás között kiforgatta az én X. szerkesztővel való wikipédia társprojektjén lezajlott beszélgetésemet.

Kicsi betűkkel jegyzem meg széljegyzetként, úgy tök véletlenül pont az az admin osztott ki, aki hónapok óta gyakorlatilag rám volt szállva - nem sokkal a T. M-ügy kezdete előttről, akkortól, amikor valami olyasmit kérdeztem rá az adminok üzenőfalán, hogy kapok-e azért most blokkot azért, mert mégsem mentem öt éves wikiszabadságra és mert ennek ellenére kint tartottam a wikiszabadság feliratot a szerkesztői lapomon még egy darabig, amit néhányan nehezményeztek, hogy miért nem szedem már le és ezt az amúgy inkább beszólásnak, mintsem valami kulturált szövegnek ható Az adminok üzenőtáblája nem lakossági fórum szerköffel jelezte eme admin; de elképzelhető, hogy a járőri tisztségről való hónapokkal azelőtti lemondásom sem nyerte el a tetszését, amelyet csak úgy véletlenül az az akkor még admin minősített demonstrációnak, aki később egy másik, a felháborodásom után nem sokkal - amúgy a nyelvi kocsmafalon szerintem kulturáltan elmondott nem is annyira a T. M.-ügy, mint inkább az általam elkezdett nyelvi kocsmafali szakasz záróbeszédének szánt mondatért - blokkolt egy órára, nem is annyira a mondat tartalmáért, hanem azért mert az adminisztrátori tiltás ellenére a szakaszhoz mondtam még egy mondatot - mindezt egy olyan szakaszban, ahol nem is volt zárósablon, holott akkoriban még elő-előfordult kocsmafalakon hébe-hóba (ma már azt hiszem nem annyira, nem tudom), hogy egy-egy kocsmafali beszélgetés végét egy-egy admin nem annyira tiltással, hanem zárósablonnal zárt le - időnként akkor, ha elege lett a szakaszból, mivel ennek a sablonnak sok (nem mindegyik) szerkesztő számára varázshatalma van, ha kiteszik, akkor a szerkesztő elnémul és nem ír többet abba a szakaszba. És csak úgy véletlenül az engem blokkoló akkor még admin demonstrative jelezte a szócikkben a véleményét és nem a kocsmafali beszélgetés során, ott fel se tűnt, hogy mi az ő véleménye az egészről. Ugyanaz az akkor még admin, aki korábban nekem mondta járőri lemondásomkor, hogy én most demostráltam a lemondásommal. Megjegyzem még azt is, utánam még ketten írtak ama szakaszba támogató szavazatukat leadva a Takács Mária névváltozatra, egyiket sem fenyegették meg, egyiket sem blokkolták, hogy most ezért valami letolást kapnak, mert hozzá mertek szólni a szakaszhoz.

Nos, hogy kapcsolódik ez a mostani wikitalálkozóhoz? Hogy utána levontam a konzekvenziát, hogy 1. Amit két ember beszél egymás között, annak megvan az a gyakorlati hátránya, hogy egy idő múlva bizonytalanná válik az is, hogy mit is beszélgettem X-el vagy Y-al a múltkor. 2. Ha viszont rákérdez erre az ember akár a wikipédián, akár más társprojekten, akkor jön egy harmadik, aki elkezdi azt elemezgetni, talán még számonkérésnek is tekinti, majd pedig ha balszerencsém van, jön az admin és ha balszerencsém van, egy olyan admin, aki amúgy is be van rám rágva és azt fogja nézni, hogy ó, már megint Apród! És innentől kezdve már megszűnik minden elfogulatlansága, mert úgy van vele, hogy ó, már megint Apród!

Vagyis kösz, nem megyek el a wikitalálkozóra, annak ellenére sem, hogy néhány utcányira, 5-10 percnyire van tőlem a találkozó színhelye.

Én a magam részéről felajánlottam egy olyan lehetőséget, hogy jó, akkor ne legyen Takács Marika a Mária szócikkben sem - amúgy sem az összes híres Mária felsorolására hivatott, ha akarod, mondani tudok még kék és piros példákat is, akik nincsenek benne a Mária szócikkben, elhunyt színésznőt is, elhunyt bemondónőt is (igaz utóbbinak, Csupics Mária rádióbemondónak nincs szócikke, pedig évtizedekig mindenki hallotta a hangját: a hangja). Apród vita 2017. február 11., 16:07 (CET)

Kedves Apród,
a válaszodból úgy tűnik félreérthetően írtam le a javaslatomat. Én nem egy szerkesztőpárbajra, nem egy Takács Mari vitára invitáltalak, hanem arra, hogy mint ember és ember (tehát nem, mint szerkesztő és szerkesztő) találkozzunk egymással. Talán csak annyira, hogy mint férfi és férfi fogjunk kezet. Csak annyira, hogy mint egy közös célért dolgozók biztosítsuk egymást, hogy igyekszünk a jövőben jobban együtt dolgozni.
Teljesen értetlenül állok az előtt, hogy egy korábbi rossz tapasztalatod miatt utasítod el az én nyitásomat. Nyakamon érzem, ahogy követsz engem, így jól tudhatod, hogy én egyenes ember vagyok: senkit nem beszélek ki a háta mögött (nem tudom mire akarsz utalni a példáddal). Voltál Te kérdés a WT előtt: bár nem mentettem el mi írtam akkor, de bármely WT tag nyugodtan kiadhatja az akkori gondolataim. Most is bármikor a szemedbe mondom amit gondolok, és megpingellek ha Rólad beszélek, sőt én soha nem utalgatok, engem nem vádolhatsz gerinctelenséggel.
Biztosíthatlak, hogy egy találkozásunk esetén én fel sem hoznám a Takács Marika + adminsérelmek problémakört, engem egyszerűen mint embert, mint munkatársat érdekelsz, különösebb szakmázás nélkül. Ha egyáltalán akarsz a Wikipédiáról beszélni, akkor engem nem érdekelnek korábbi konkrét sérelmeid, nem érdekel a múlt, de annál inkább érdekel a jövő; a WMM Egyesület tagjaként nagyon érdekelne a véleményed a Wikipédia jövőjéről: miként lehetne magunkhoz kötni az új szerkesztőket, miért veszítjük el tapasztalt szerkesztőtársainkat, miként lehetne az adminok elfogadottságát növelni, stb. De ugyanúgy szívesen beszélek veled az időjárásról, hogy Te hogy értékeled Magyarországon élőként a Brexitet, vagy a bevándorlási kérdést, vagy akár a 2024-es olimpiát: én az Egyesült Királyságban élek, így bármiről tudok elkötelezettség nélkül beszélgetni, viszont tényleg érdekelnek az itthon élők érzései.
Szeretném hinni, hogy esetleg meglepsz azzal szombaton, hogy mégis eljössz. Ha viszont nem, akkor legyen világos mindkettőnk előtt, hogy (ilyen vagy olyan indokkal) Te nem akarsz többet tenni a Wikipédia hangulatának javításáért, kettőnk kapcsolatának javításáért. Én 5-10 perc késéssel ott leszek Angliából, a Te 5-10 perces utadról te döntesz. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 12., 03:32 (CET)

én egyenes ember vagyok: senkit nem beszélek ki a háta mögött (nem tudom mire akarsz utalni a példáddal). Vajh mire?

Ha egyáltalán akarsz a Wikipédiáról beszélni, akkor engem nem érdekelnek korábbi konkrét sérelmeid, nem érdekel a múlt, de annál inkább érdekel a jövő Akit nem érdekel a múlt (és ezt úgy általában), annak nem érdemes a jövőről sem beszélni... Mert a jövő a múltból épül. A múlt hibáiból és a múlt eredményeiből. Személyesből, általánosból egyaránt. Mindegy, én egy fekete bárány vagyok, bármit mondok, akár felhasználható, akár kiforgatható, akár akár.

De ugyanúgy szívesen beszélek veled az időjárásról, hogy Te hogy értékeled Magyarországon élőként a Brexitet, vagy a bevándorlási kérdést, vagy akár a 2024-es olimpiát: én az Egyesült Királyságban élek, De jó! Végre egy ember, akivel beszélgethetek az időjárásról a magyar wikipédián!

így bármiről tudok elkötelezettség nélkül beszélgetni, viszont tényleg érdekelnek az itthon élők érzései. Aha. Tényleg érdekelnek az itthon élők érzései, de nem érdekelnek a korábbi sérelmeim. Ha két tagmondatot egymás mellé teszem, tényleg nem értek belőle semmit.

Te nem akarsz többet tenni a Wikipédia hangulatának javításáért, kettőnk kapcsolatának javításáért. Igen, ezt marha egyszerű a másik képébe belevágni, aztán elégedetten szétnézni, hogy lám én mindent megpróbáltam, dehát Apród makacssága... Hát igen! Ez az Apród!

Na jó. Elmondok valamit. Bár akár fel is használható ellenem, hogy micsoda dolog, hogy én ilyen dolgokat pont oda vetek. De a magyar wikipédián úgyis elmennének mellette. A Facebook Magyar wikipédia oldalán a KSH Könyvtár január 12-i meghívójához egy H. J. nevű egyén írt néhány panaszt Puskás Ferenc szócikkéhez. Én ehhez hozzátettem a magam szöszenetét február 9-én - amelyre ugyan lehet azt mondani, hogy nem kapcsolódott a Puskás Ferenc szócikkel kapcsolatos panaszhoz, de mit tegyen az ember, ha a világnak szeretné kikürtölni, hogy mi nagy általánosságban a magyar wikivel a baj és nincs olyan facebook-oldal, hogy magyar wikipédiára panaszkodók oldala?

Nos a szöszenetem ez volt a Facebookon:

  • Majdnem ötéves szerkesztésem alatt rájöttem, hogy egyre kevesebb emberre lehet számítani. Direkt nem azt mondtam, hogy senkire, csak egyre kevesebb egyénre. Ha az ember érvel egy témában, nem feltétlenül az érvre válaszolnak, itt az ember nem minden esetben Helvetius, Holbach, Diderot, Voltaire szellemében társalgó szerkesztőkre számíthat (direkt nem admin szót mondtam, mert ez független attól, hogy a szerkesztő admin vagy nem admin, mindenesetre sok év óta szerkesztő egyénekre gondoltam). Igazából több hangsúly helyeződött arra, hogy egy szerkesztő kommunikáljon, mint arra, hogy a szerkesztők úgy általában véve érvre érvet mondjanak. Ne tereljenek, aztán azon csodálkozzanak, hogy a „terelt” szerkesztő mégis csípősebb vagy keményebb hangvételt üt meg – hiszen a terelés a párbeszédnek csupán csak egy utánzata . Ez mondjuk csak törlési megbeszéléseken kivüli beszélgetésekre igaz, törlési megbeszélések esetében viszont már elvárás, hogy maradás vagy ellenzés esetében érveljenek, segítve ezzel a záró admin munkáját és ne tereljen a szerkesztő, miért maradjon vagy törlödjön és mindez érthető is volna, ha kilépve a törlési megbeszélésekből ugyanezt el lehetne várni. De nem lehet.

Másrészt ami még fáj, hogy a harmincvalahány (most fejből nem tudom) adminisztrátorból túl soknak találom a férfi adminisztrátorok arányát. Ez azért baj, mert a túl sok férfi admin – hogy is mondjam csak - jóval erőteljesebb hangvételt ad az olyan kommunikációknak, amelyben férfi adminisztrátorok is résztvesznek adminként..Ha az adminisztrátorok 2/3-a vagy legalább fele nő lenne, már megfelelő számarány volna. Hozzáteszem erről a magyar wikipédia adminisztrátorai oly szempontból erről nem tehetnek, hogy nem lehet csak úgy a földből még néhány női adminisztrátort előteremteni (bár ha a volt női adminok közül még néhány bevállalná az adminságot újra… )


És még valami, amit T. M. szócikkel kapcsolatban elfelejtettem hozzátenni, még ha nem is érdekel. Azok, akik annyira, de annyira szerették volna Takács Marikára átnevezni és ott rúgtak belém, ahol tudtak, a szócikk tartalmi lényegéhez egy grammnyi informatív tartalmat nem tettek hozzá. Értsd informatív tartalmon vagy azt, hogy ekkor vagy akkor ezt vagy azt csinált vagy pedig azt, hogy jaj, tudok egy jó külső linket, ami valamiképpen jól illik vagy legalábbis jól illőnek látom a szócikkhez. Voxfax is inkább stilisztikai és nem tartalmi értelemben adott hozzá egy-egy mondathoz. A marikázáson túl.

Ellenben ha én egy másik szócikk esetében csak formai változást hajtanék végre, tartalmi változást nem (pl. források sablont kicserélem jegyzetek sablonra), sokan fel lennének háborodva, hogy mi ez a szőrszálhasogatás a részemről, mikor egy gramm információt nem adtam X. Y. szócikkhez.

Ellenben azokon, akik a T. M. szócikkben marhára nem adtak semmi informatív tartalmat hozzá, viszont szabadidejűket a szócikk Takács Marikázásával töltik a szócikk nevében, az infoboxban vagy éppenséggel a mini bevezetőben, még a többiek hallgatagon vagy támogatólag ki is állnak.

Mert tudni kell ám, hogy amikor Voxfax T. M. szócikkét átnevezte Takács Marikára, a szócikk 2870 bájtból állt. És így nézett ki: [2]. Mire viszont Burumbátor visszaállította még azt is 2015. augusztus 31-én, amivel Fauvirt-el és Steinbrück Ottóval közösen megegyeztünk, már 10 265 bájtból állt. És ez nem azért, mert Voxfax vagy a többi Takács Marikázó informatívabbá tette volna a szócikket, hanem azért, mert a többiek minden, személyeskedéstől sem mentes akadályozása mellett a szócikk tartalmi fejlesztéséhez nagyrészt Fauvirt, kisebbrészt pedig magam, Steinbrück Ottó ([OPAC PIM, további információkban három lexikon illetve ezenkívül formai javítások még) és "Hello World" tettünk hozzá azon a 2015-ös nyáron.

A magamét sorolom, hogy próbáltam hozzájárulni a szócikkhez (más kérdés, hogy menet közben tudtam meg, hogy ezek a facebook-források nem elfogadhatóak a szócikkben, bár én úgy emlékeztem, kivételes esetben igen). Félkövérrel jelezve, ami tartalmilag volt segítség:

És végül ez, amit 2017. január 28-tól kezdtem el felfejleszteni, de már évek óta tudtam a most hozzátettekről, csak nem kezdtem neki, mert dilemmát jelentett és jelent azon szerkesztők nyüzsgése a wikifőnévtérben a szócikk körül, akiket abszolute nem a szócikk akárcsak parányival több informatív tartalommal való megtöltése izgat és izgatott és nem is az, hogy milyen linket tudnának hozzátenni a szócikkhez, hanem csak az, hogy Takács Marikázással töltsék a szabad napjaikat a szócikkben: Szerkesztő:Apród/Takács Mária (tévébemondó) laptörténete illetve Szerkesztő:Apród/Takács Mária (tévébemondó).

Ja és ehhez a mondathoz még valamit: Nyakamon érzem, ahogy követsz engem. Abszolute nem követlek, nincs is bejelölve a figyelőlistámon az EniPort név. Ellenben minimum hét olyan visszavonásod volt, amely az én szerkesztésem volt az elmúlt hónapokban (október vége - január vége) és ellenben nem én röhögtem egy - bocs a szóért - de gyermeteg és engemet megcélzó személyeskedő "humoron" a műszaki kocsmafalon, ezek után tényleg kérdés ki kit követett valójában.

Arról egyébként nem tudtam, hogy a Wikimédia Egyesület tagja vagy, de ezt a beszélgetésünk szempontjából mellékesnek érzem. A problémákat pedig csak olyan emberrel beszélem meg, aki mint a Facebook-oldalon írtam, ha érvelek, akkor nem terel, ha nem tetszik neki a téma. Hanem ha érvelek, akkor érvel, nem pedig terel folyamatosan. Apród vita 2017. február 12., 23:25 (CET)

Végezetül az is kétséges, hogy aki a másikat a maga részéről trollnak tekinti, mert nem a fő névtérben szerkeszt hónapok óta (utóbbi hetekben néhány példától eltekintve) és terel, ha hozzá beszélnek, ellenben nem szereti, hogyha a másik hasonlóképpen terelni kezd, vagyis utánozza ebben, tényleg kiváncsi-e az olyan ember a másik véleményére. Apród vita 2017. február 12., 23:33 (CET)

Még valami. Régebben emlegetve lett úgy általában, hogy egy szócikkel kapcsolatban legfontosabb az olvasók érdeke. Ha továbbviszem ezt az egyébként sejtelmes-rejtelmes fonalat, az mondható el, hogy egy szócikknek nem az a szerkesztő használ a legtöbbet, aki átnevezi, hanem aki úgy nevezi át, hogy valódi informatív tartalmat is ad hozzá és nemcsak átnevezi. És mint mondtam, a Takács Marikára átnevezőkre és a Takács Marikára átnevezők támogatóira ez egyáltalán nem volt jellemző. Nem adtak egyikőjük sem a szócikkhez informatívabb tartalmat a saját takácsmarikázásuknál. Apród vita 2017. február 12., 23:48 (CET)

Nem “terelés” amiért nem válaszolok pontonként, hanem amint fent is leírtam: úgy érzem a vitalapi üzenetekkel nem közeledik a kapcsolatunk, hanem mélyül az árok, amit nem szeretnék. A mostani hozzászólásodban a bántó szándékú gúnyolódásod keveredik valós problémák felvetésével: ez így elég nehezen értelmezhető.
Nekem nagyon határozott filozófiám, hogy egymásban ne a különbözőségeket keressük, hanem a hasonlóságokat találjuk meg. Ennek szellemében kértem Tőled, hogy találkozzunk, sajnálom, hogy nem adtad meg sem magadnak, sem nekem az esélyt a problémák rendezésére, a félreértések tisztázására.
Elfogadtam a döntésedet. További jó szerkesztést kívánok. – EniPort eszmecsere eszmecsere 2017. február 13., 04:23 (CET)

Kérésem tolmácsolása

Szia! Nagyon figyelmes vagy, köszönöm szépen! :) Szép napot neked is! nyiffi 2017. február 14., 07:49 (CET)

Re:Pál keresztnevűek

Szerintem ezzel külön ne foglalkozz. Ha valaki elkészíti és behelyezi a szakaszba a szavazás szerinti keresőlinket, akkor majd úgyis hivatkozik a szavazás eredményére. Annak most nem sok értelmét látom, hogy ez a szerkesztés visszavonásra kerüljön, hiszen rengeteg név marad még ott, köztük sok olyan, amelyik egyáltalán nem is illene oda. Ez az egy már se nem oszt, se nem szoroz. Ha találkozol még egy keresztneves szerkesztésével, akkor udvarias hangon érdemes tájékoztatni a szavazásról és annak eredményéről. – Dodi123 vita 2017. február 20., 00:06 (CET)

Vitalapi üzenetek

Szia!

Meg szeretnélek kérni arra a szívességre, hogy a jövőben ne írjál a vitalapomra. Nyilván ezt nem parancsolhatom meg neked, de talán te is észszerűnek fogod találni a kérésemet, ha elmondom, hogy az utóbbi hónapokban ritkán látok értelmet a különböző vitalapi megnyilvánulásaidban, és vissza sem tudok emlékezni arra, hogy mikor találtam utoljára érdekesnek vagy figyelemre méltónak a mondanivalódat. Ez különösen így van azóta, amióta deklaráltad, hogy nem szerkeszted a Wikipédiát, és csak amolyan kibicként szólsz bele abba, amit az igazi szerkesztők csinálnak. A kérésem ellenére írt esetleges üzeneteid válasz nélkül fognak maradni, ezért -- ha csak nem a bosszantásom a célod -- alighanem te is belátod, hogy nem sok értelme lenne nem teljesítened a kérésemet.

További jó egészséget kívánok!

– Malatinszky vita 2017. február 27., 17:16 (CET)

Iwaszkiewicz

Szia! Nagyon köszönöm, hogy észrevetted a hibát, és a nevét eltávolítottad! – Vadaro vita 2017. március 11., 21:45 (CET)

Minden "kis" segítség - segítség. Kösz szépen. – Vadaro vita 2017. március 11., 22:12 (CET)

lovak

Gratulálok, jó sok lovunk maradt a Kincsemben, Köszi. – – –Dencey vita 2017. március 20., 23:53 (CET)
Találtam egy elveszett lovat is, lehet hogy egy záró ]] zárójel hiányzott. – – –Dencey vita 2017. március 21., 00:11 (CET)
Nehéz a lovakkal bánni, főleg egy bélyegessel. :) :( – – –Dencey vita 2017. március 21., 00:19 (CET)

YouTube, mint forrás

Szia Apród! Egy pici észrevétel... a YouTube nem forrás, hanem egy tárhely... ez olyan, mintha egy képnél szerzőként a google photos lenne feltüntetve. Tehát az, hogy valami a youtube-ról származik, még semmit nem jelent. Ha valami illegális tartalom (jogvédett anyagot valaki felnyomott a netre) akkor sem a youtube a szerző. Azt kell leírni forrásként, hogy mi látható a videóban (milyen műsor, ki csinálta és mikor)... akkor ha jogellenes volta vagy bármi más miatt el is távolítják/lenémítják (a youtube-on, nem a wikin;o) ... amúgy épp ezért nem szeretik a tapasztaltabb szerkesztők, mint forrást, pláne ha csak egy csupasz link, vagy az áll ott csupán, aki feltöltötte vagy annak a fantáziacíme) is megvan a forrás, csak max nem érhető el online. Remélem így már érthető, nem hiszem, hogy ha egy konkrét műsor leírásának online eléréseként hivatkoztad volna, akkor ne fogadták volna el... persze tévedhetek és ha így volt, akkor tényleg érthetetlen. Amúgy ezért érdemes csak annak a cégnek vagy jogos (azaz akinek tényleg van joga a publikáláshoz) közreműködő hivatalos csatornájának anyagait használni forrásként. Így van ez amúgy az átlagos forrásoknál is, ha belegondolsz... ezért kell megfontoltsággal használni a "közösségi média" típusú forrásokat is... csak mielőtt a Wikipédia lenne lesötétközépkorozva. ;o) Fauvirt vita 2017. március 22., 12:01 (CET)

őőőőm... ez mire lehet forrás? De ha most ettől elvonatkoztatok: vagy a {{Hivatkozás/Epizód}}(?) (ha nem valaminek az egy részéről van szó, akkory a {{cite video}}(?)) minél pontosabb kitöltésével írod le:
{{Hivatkozás/Epizód |cím= |epizódhivatkozás= |url= |sorozat= |sorozathivatkozás= |stáb= |hálózat= |állomás= |város= |sugárzás ideje= |első= |utolsó= |évad= |sorozat száma= |sorszám= |perc= |átírás= |átírás hivatkozása= |nyelv=}}
vagy pedig egyszerűen csak ennyi:
''Spejbl és Hurvínek'' Csehszlovák bábfilmsorozat (epizód: Spejbl bácsi kutat ás) - 1974.
(mondjuk ez én vagyok, de lehet, hogy még ezt is odaírnám (a zárójeles már lehet, hogy túlzás... ): Libuse Koutná (forgatókönyv: Jiri Kubicek, Paul Grym, Milos Kirschner): Spejbl ...)és mindkét esetben zárójelben odaírható, hogy:
(online: {{youtube|OeBqi7OqIUU|Spejbl és Hurvinek - Spejbl bácsi kutat ás (Jobb minőség)}} a kondaspeter1 nevű YouTube-csatornán, magyar szinkronnal, feltöltve: 2014. febr. 27.)
(mivel a sablonleírásban is szerepel: "url (url): Egy külső hivatkozás megadására szolgál, amennyiben a Wikipédián nincsen szócikk az epizódról"). > és amúgy szépen kitűnik, hogy a helyesírás miatt is érdemes rendesen forrásolni... ;o)) (érdekességnek: http://epa.oszk.hu/01000/01014/00080/pdf/EPA01014_hid_2011_04_067-080.pdf - 69. oldal; http://www.spejbl-hurvinek.cz/de/info/archiv/22-audio ; http://www.radio.cz/en/section/arts/the-theatre-of-spejbl-and-hurvinek-a-hit-with-czech-children-since-1945-1 ; http://www.csfd.cz/film/230271-znovu-u-spejbla-a-hurvinka/zajimavosti/?type=film < ezek inkább források...) - így rövid utánanézés után készült a színház után egy rövidfilm is 1959-ben... de most nem merülnék bele ebbe a témába jobban... a forrásolás lényege épp ez, hogy lehetőség szerint mélyedj el az adott dologban és ne csak odadobj valamit a népnek, "gyóleszaznekik" alapon... mert - megintcsak szerintem - annak semmi, de semmi értelme... azt hívják bulvárújságírásnak (szerintem!). Fauvirt vita 2017. március 22., 14:37 (CET)


Szabad lexikon

Szia!

Örömmel vettem éésre, hogy ismét jobb a kedved és újult erővel "aktívkodsz"...

Mivel őszinte érdeklődést véltem felfedezni a szimpatikus reagálásodban, engedd meg, hogy kicsit bővebben kifejtsem.

A Wikipédia meghatározó elvei közül az egyik az önkéntesség, a bárki által való szerkeszthetőség, mint főszabály. Mindent szabad, amit valami nem tilt.

Ebből sok "származékos" szabadság következik. Pl.

Az új szócikkek témaválasztása, tartalmának meghatározása elvileg szabad. Nincs főszerkesztő, előszűrő bizottság stb. Ehelyett - nagyon helyesen - utólagos ellenőrzés van.

A szabadságból következik, hogy az csak irányelvvel előre vagy eseti kollektív döntéssel utólag korlátozható. Ez a hónapok óta tartó vitám alapja a "nincsforrás" miatti "szubcsonkítás" gyakorlatával, amit nem támaszt alá az "élő személlyel" kapcsolatos irányelv szövege. Máig sem.

Márpedig a bizonyítási teher nem hárítható kizárólag arra a szerkesztőre, aki valami újat akar. Üdv.--Linkoman vita 2017. március 24., 13:13 (CET)

Re:Ezzel mi legyen

Szia! Gondolom mehet rá a nincs forrás meg a korrektúra sablon, estleg megkérni a szerzőt hogy mutassa be a forrásait. Na meg persze megnézni nem-e másolmány. – XXLVenom999 vita 2017. március 31., 15:12 (CEST)

Szerintem akkor is jogsértő. – XXLVenom999 vita 2017. március 31., 15:19 (CEST)
Remek, köszönöm! – XXLVenom999 vita 2017. március 31., 15:37 (CEST)

Hiányzó fontos cikkek...

Szia! Véletlenül történt mert a Toth417 változtatásait próbáltam törölni. Nyugodtan írhattál volna nekem s rögtön visszaállítottam volna. Még jó, hogy nem kérted a blokkolásomat. – Pegy22 vita 2017. április 6., 13:51 (CEST)

Dr. Gábor László (ügyvéd)

Tisztelt Apród!

Az oldalon pontosítások történtek, valamint további fontos tények lettek hozzáadva az ügyvéd úr oldalához. Ezért kérem, az ellenőrzés/jóváhagyás is történjen meg. Köszönöm szépen, szép napot. JogosHírfolyam

Nincs járőrbotom. Viszont odafigyelek a szerkesztések pontosságára. Apród vita 2017. április 11., 03:20 (CEST)

Re:Lime

Azért a szín az nem ugyanaz, a citrom és a lime két külön gyümölcs, még ha rokonok is. Bár én mindkettőt szeretem (fagyiban is). :-) – XXLVenom999 vita 2017. április 11., 22:56 (CEST)

Re: Cseresorozat

Hát ezt én sem értem... itt-ott mintha hiányozna valami a mondatokból... A Rossz viccek... archívumában tényleg benne van (Wikipédia:Rossz viccek és egyéb törölt zagyvaságok/Archív12), ezzel együtt sem értem. Vélhetően a vitalapon hozzászóló személy ismét cikket szeretne róla, de hát abból a szövegből, amiket belinkelt, én nem tudnék egy épkézláb dolgot összerakni. :O - RepliCarter Hagyj üzenetet 2017. április 11., 23:06 (CEST)

Re: Fixi, Foxi és barátaik

Van egy TV2-es és egy M2-es változat is. Az egyik cím ehhez az adóhoz megy, a másik cím ahhoz az adóhoz megy. Az anon megkülönböztetés kedvéért tüntette fel. HA végig nézel egy sort ahol a Tv2-vel indul látod az előbbre tett 4 cím ahhoz az adóhoz kapcsolódik, ha tovább olvasod látod ott van M2, a hátrébb tett 4 cím, ahhoz az adóhoz kapcsolódik. – Vakondka vita 2017. április 28., 15:48 (CEST)

A táblázatot kell csak megcsinálni, és az adókat úgy behelyezni, melyik melyik változattal adta. – Vakondka vita 2017. április 28., 16:14 (CEST)

Hamarosan meg lesz csinálva. – Vakondka vita 2017. április 28., 16:33 (CEST)

@Vakondka: Köszönöm. Apród vita 2017. április 28., 16:38 (CEST)

A megköszönésedre írtam nálam, Gergő90 és Gabest megkértem mindkettőjüket segítsenek, mindketten kiváló táblázat szerkesztők. – Vakondka vita 2017. április 28., 16:55 (CEST)

Usztics

Szia! Őszintén szólva a vita elolvasása nélkül teszem fel a kérdést. Az a megoldás kompromisszumként nem jobb a halál idejéhez, hogy április 30. vagy előtte (vagy hasonló)? Így legalább a bejelentés napja olvasható, nem május 1. – Regasterios vita 2017. április 30., 23:47 (CEST)

Köszönöm a választ. – Regasterios vita 2017. május 1., 00:00 (CEST)

Re: Ciki

Kedves Apród!

Nem értem, miért nekem írtál ezügyben. Javaslom, kezdeményezz törlési megbeszélést róla, hátha észérvekkel, a Wikipédia elvek mentén törlik. – Tudor987 vita 2017. május 2., 22:39 (CEST)

Re: Szellő Rózsa

Még nem olvastam ezt a weblapot. – Vakondka vita 2017. május 11., 06:39 (CEST)

Tudomásom szerint a nemzetközi koprodukcióban készültek közé tartozik, mert úgy tudom magyar-NSZK-kanadai koprodukcióban készült. Ez esetben szerintem áthelyezhető a sablonban. – Vakondka vita 2017. május 11., 19:38 (CEST)

Utána néztem, van a megadott forrásokban is infó róla, úgy vélem akkor át kéne helyezni. – Vakondka vita 2017. május 11., 19:40 (CEST)

Áthelyezheted a sablonban. – Vakondka vita 2017. május 11., 19:40 (CEST)

Re:Sárdi János

Szia! Szerintem kell ilyenkor egyértelműsítés. – XXLVenom999 vita 2017. május 11., 12:16 (CEST)

Szerintem jó. – XXLVenom999 vita 2017. május 11., 20:29 (CEST)

Csak jelzem

Szia!

Köszönöm az információt. Kérlek tedd ezt közzé a választás vitalapján is. Egyébként most tettem közzé egy információt, miszerint természetesen bárki (nem csak a meghívott Wt. tagok) hozzászólását is várjuk. Üdv.! – Kispados vita 2017. május 19., 08:38 (CEST)

Sajnos én nem így látom.

Szia!

Köszönöm, hogy próbálsz nyugtatni. Itt csak egy probléma van. 12 óra alatt három "dorgálás" és időben nem megyek tovább vissza.

Ne haragudj ez nem véletlen. Csak egy adalék az egyik szerkesztő két nap alatt csak ennyit tett, általam is láthatóan a wikipédiában. További szép hétvégét kívánok! – Kispados vita 2017. május 20., 23:13 (CEST)– 

Vincent van Gogh

Szia! Aki levágja a fülét, vagy sérülés miatt elveszti a fülkagylóját (a kettő között nincs különbség) az nem lesz halláskárosult. A fülkagyló csak egy bőrrel bevont porcból áll, a dobhártya, ami már szükséges a halláshoz bentebb helyezkedik el, ez nem tud sérülni a fülkagyló elvesztésével, ahhoz már nem csak a fülkagylónak kellene sérülnie. A középfülben találhatóak a hallócsontok (kalapács, üllő, kengyel), mely a hangátvitelt biztosítja a belsőfül felé, ahol a tulajdonképpeni hallás történik. Az már más kérdés, hogy akusztika stb. miatt, nem hátrány ha van fülkagylónk. Persze a legfontosabb munkát az agy végzi, aki a minket ért sok zörejből és hangból értelmes dolgokat állít elő. Gg. Any vita 2017. május 19., 22:59 (CEST)

Ugyan valamivel rosszabbul hall az, aki elveszti a fülkagylóját, de nem annyival rosszabbul, hogy halláskárosodottnak számítson. A lényeg ugyanis bent van (dobhártya, hallócsontok, csiga, idegek, hallókéreg). Szalakóta vita 2017. május 21., 17:49 (CEST)

Re: Őszinteségi roham

Köszi, nem maga a szöveg témáját esett jól olvasni, hanem az esett jól, hogy jó hosszú szöveg volt, és így jó sokat tudtam olvasni üzenetet Van hozzá türelmem, hogy végig olvassam. Jó hát ti tudjátok, de én se téged, se Regasteriost se Aluggyant egyikőtöket sem akarom megbántani, valahogy remélem megtudjátok egymással beszélni a dolgot. – Vakondka vita 2017. május 26., 15:01 (CEST)

Török blokk fordítása

Szia!

Egy korábbi megjegyzésedben valami olyasmit írtál, hogy angol szövegből nem sokat értesz. Ezért megjegyzem, hogy "a török kormány mit tett a török wikipédiával" helyett helyesebb lenne azt írni, hogy "a török kormány globálisan blokkolja a Wikipédiát", mivel az üzenet egyik lényeges eleme, hogy nem csak a török nyelvű oldalakat blokkolják, hanem az összes nyelven elérhetetlenné tették. Az üzenetben a tartomány neve is szerepel. Nem akartam javítani az általad hibásan fordított szövegen, mert még a fejemet veszi valaki. Egyébként soha nem késő angolul tanulni. misibacsi*üzenet 2017. május 26., 21:10 (CEST)

Értelmezés

Szia!

Mit akart jelenteni az általad írt "Egyenére" szó? misibacsi*üzenet 2017. május 28., 16:46 (CEST)

Elírtam az egyenlőre szót. Javítottam és köszönöm szépen @Misibacsi:nak. Apród vita 2017. május 28., 20:05 (CEST)

Szívesen! Nem bántásképpen, de célszerű telepíteni vagy bekapcsolni a helyesírás-ellenőrző funkciót a böngészőben, az ki tudja szűrni az ilyen elírásokat, pirossal aláhúzza már beírás közben, tehát elég feltűnően jelöli. Nálam is van ilyen, és csak akkor kapcsolom ki a magyar nyelvet, ha mondjuk angol szöveget szerkesztek (olyankor angol szótárra váltok, azt is ismeri). Mindez Firefox alatt, de gondolom a többi böngészőhöz is van ilyen. Sima nézetben nem ellenőriz, csak szerkesztéskor, úgyhogy nem zavaró. misibacsi*üzenet 2017. május 29., 17:41 (CEST)

Re:Vendégkönyv

Szerintem most is megtalálják a módját a politikai nézetek beírogatásának. Viszont amennyiben úgy érzitek hogy az ilyen "hozzászólások" lennének túlsúlyban, az ötletem elvethető. – XXLVenom999 vita 2017. május 30., 12:42 (CEST)

Gulyás Márton szócikk

Sziaǃ Megnéznéd a Gulyás Márton szócikk vitalapján a "Törlendő?" alcímet?– Ltbuni vita 2017. május 30., 23:08 (CEST)

Nagy Gyula szócikke

Látom csak ugyan rendes felhasználó vagy te, hogy mégis csak azt akarod maradjon! Csak vicceltetek Regasterios-sal, igaz? Vigyor – Vakondka vita 2017. május 31., 19:20 (CEST)

Aprdó: Szívesen, amit megköszöntél a laptörténetben a szócikked kapcsán. (Aluggyan: Bocsi hozzád csak tévedésből ment.) – Vakondka vita 2017. június 1., 13:43 (CEST)

Mindközönségesen

Annyit tesz, hogy nyíltan, mindenki előtt, szerintem nem árt tudni, hogy nem a háta mögötti gúnynév volt. Pasztilla 2017. június 12., 19:54 (CEST)

@Pasztilla: A szót nem hallottam még, de így utána nézve, tényleg létezik a szó (mindig tanul az ember, jelen esetben én). Visszaállítom akkor a szót. Apród vita 2017. június 12., 20:55 (CEST)

A 20. században érzésem szerint felvett olyan jelentésbeli mellékzöngét is, hogy "nemes egyszerűséggel". Ezért is éreztem találónak a fellengzős szkanderbégezés mellé. Pasztilla 2017. június 12., 21:05 (CEST)

Nemes... Bég... Igen, értem :-) . Apród vita 2017. június 12., 21:07 (CEST)

dicstelen

Akkor úgy érzem, elérkeztünk a második új szóhoz. :) A dicstelen szónak az értelmező szótár szerint sincs pejoratív stílusértéke (nincs ott a szokásos pej), sőt, választékosnak (azaz vál) írják, amivel mondjuk nehezen tudok egyetérteni, elég közismert és gyakorta használt szó ez. A szinonimaszótár szerint is választékos jelző kudarcra, vereségre. Az etimológiai szótár sajnos nem fejti ki, pedig az valóban feltárhatna olyan 19. század eleji stílusrétegeket, amelyek a te értelmezésedhez közelebb állnak. Mindenesetre a rossz dolgokat, az alkalmatlanságot is le kell írni szavakkal (az alkalmatlan sem pejoratív szó, ha már itt tartunk). A pejoratív azt jelenti, hogy valami rosszalló, lekicsinylő hangélű. Pejoratív lehetne ebben a szituációban a szégyenteljes, a gyalázatos, a csúfos (bár én ezeket is elviselném); ellenben a kudarcos, dicstelen és eredménytelen rosszalló felhang nélkül pusztán azt írják le, hogy valami kudarccal, dicsőség és eredmény nélkül zárult. Pasztilla 2017. június 13., 20:24 (CEST)

@Pasztilla: A dicstelen szinonimája szégyenletes, szégyellnivaló, szégyenteli, gyalázatos, csúfos, dísztelen (Szinonimák, rokon értelmű szavak adatbázisa 174. p.). Ha ezeknek a szinonimái sem pejoratívak (a dísztelen kivételével), akkor nem tudom mik. Apród vita 2017. június 13., 20:59 (CEST)

Hm. Fent a következő szinonimákat adtam meg: szégyenteljes, gyalázatos, csúfos. Ehhez a búvárlatod semmit nem adott hozzá, azon kívül, hogy most a szinonimát is el kell magyaráznom. Nem csupán rokon értelmű (hasonló jelentésű), hanem az azonos jelentéstartalmú, de eltérő stílusregiszterű szavakat is jelenti. A pejoratív vagy a választékos két eltérő stílusértéket jelöl, mint látod, a dicstelen nem csak az Akadémiai, de az általad megtalált Tinta szinonimaszótára szerint is választékos (ott a vál jelölés). Egyébként az ott felsorolt további szavak is csak nagy erőlködéssel nevezhetőek pejoratívnak. Analógiával: a menekült szinonimái lehetnek a hontalan és a migráncs is. Hogy ezek egyike pejoratív stílusértékű (migráncs), nem jelenti azt, hogy az összes többi is az. Szerintem te azt gondolod, hogy amennyiben egy jelző negatív értékű, akkor egyúttal pejoratív is, de ez messze nincs így. A csúnya, erőszakos, gyáva szavak például nem pejoratívak, szemben a rusnya, vadállat, nyúlszívű párjaikkal. Pasztilla 2017. június 13., 22:04 (CEST)

Remelem nem bántottalak meg. Ha igen, elnézést. Pasztilla 2017. június 14., 10:21 (CEST) Pasztilla 2017. június 14., 10:21 (CEST)

Nem bántottál meg, csak közben máshol más dolgok is előkerültek, részben amiatt nem válaszoltam, részben mert Álmos - Előd Ond Kond Tas Huba Töhötöm :-) - voltam már az olyan vitához, ahol már előre látom, hogy egyikünk se tudja meggyőzni a másikat. Apród vita 2017. június 14., 12:23 (CEST)

Akadémiák

Szia! Nyílt provokációnak veszem Burján Félix SKA szócikkét, Te pedig még támogatod is, adod alá a lovat. Gerry89 vita 2017. június 18., 12:28 (CEST)


Írnál nekem?

Szia!

Örömmel venném, ha írnál nekem egy e-mailt.

Jobb kedvet!

Üdv.--Linkoman vita 2017. június 20., 10:51 (CEST)

Sajnos, nem kaptam még meg.

Azért kértem, mert nem ismerem az e-mail címedet. Az enyém <wiki.fecsego2014@gmail.com>. Üdv.--Linkoman vita 2017. június 20., 13:41 (CEST)

Szia! Írtam neked egy mélt. Üdv.--Linkoman vita 2017. június 24., 14:40 (CEST)

egres / pöszméte / köszméte / biszke / piszke / büszke / csipkeszőlő / tüskeszőlő

Fejből ennyi szinonima jutott eszembe, de megnézem még milyen szinonimák vannak. – Vakondka vita 2017. június 21., 20:51 (CEST)

Öt jutott eszembe, és még van három, amit még egyszer meg kellett néznem , sok-sok éve néztem meg egyszer szinonima szótárban. – Vakondka vita 2017. június 21., 20:57 (CEST)

Gratulációd a tmb-én

Üdv! Nos, nem mennék vissza egészen az őskorig, miszerint volt idő mikor megvédtelek a rád támadókkal szemben, és olyan is volt mikor a vitalapomon sírhattad ki bánatod mert a csúnya @Rosszkornyifog: üldöz téged. Akkor még nem értettem, hogy miért, azóta lassan kezdem megérteni.

  • Mindenek előtt ha nekem üzengetsz gúnyosan, mint a Noel Gugliemi lap törlésién, akkor kérlek pingelj, hogy legyen lehetőségem az azonnali reagálásra. Én sem a hátad mögött beszélek rólad.
  • Akárhogy is, én legalább mindig véleményt nyilvánítok, te általában csak 2-3 ezer bájtos körmondatokkal mondasz valamit, a konkrét álláspontodat nem vállalva, kinyilvánítva. Szerintem ez is egy rendkívül provokatív dolog, legalábbis az én szememben.
  • Nem tudom a fentieket is figyelembe véve én mit ártottam neked, viszont most már fel kell hívnom a figyelmed, hogy tartózkodj a gúnyos megjegyzéseidtől, azaz Kerüld a személyes támadásokat!
  • Az különösebben nem érdekel, hogy minden vitalapon, minden wikifelületen, a szerk.lapodon, bárhol ahol megjelensz folyamatosan demonstrálsz, mint egy sértődött kisgyerek. Pedig szerintem sokan, én is örülnének/örülnék neki ha ismét a szócikkeket szerkesztenéd, hiszen hasznos, tapasztalt, jó szerkesztő vagy. Viszont, amíg nem szerkesztesz a fő névtérben, addig ne gratulálj nekem semmihez. Majd ha egy platformon tevékenykedünk, akkor megteheted. Meg fogom köszönni! – Gerry89 vita 2017. szeptember 19., 13:39 (CEST)

OA

Köszönöm kérdésed: szép lassan javulok; vagyis jó lassan  :-( . OsvátA Palackposta 2017. szeptember 10., 16:18 (CEST)

Re: Minik

Láttam mind a kettőt, amit Wiki E-mailben válaszoltál megértettem, amit meg Vitalapra írtál, abban igazat adok. – Vakondka vita 2017. szeptember 10., 21:43 (CEST)

Könyvtár

Ó, köszönöm! :o) Nekem nagyon úgy tűnik, hogy direkt választották az adott szenteket... nem volt abban az időben sem zavartalan a viszony a Habsburgok és a magyarok között, ezért inkább fifikásan csak úgy csinálhattak, mintha, így a nép is jobban elfogadhatta (hiszen Temesváron is a németek lakta városrész kapta) ezt a nevet. Ez számomra elfogadható és közel sem értelmetlen magyarázat (ha már ez a kérdés is felmerült az anyagban), de persze így nem írható le a szócikkben. ;o) Mit gondolsz? Fauvirt vita

:-) De hisz' én is azt írtam, hogy tudatosan választhatták èpp azokat a szenteket, de tudatos volt az is, hogy szentekhez kössék az elnevezéseket. Gondolom én... tudod, hasonlóan, mint a kiegyezèskori Zalában, a szőlőhegyeken járó osztrák besúgók miatt úgy koccintottak a gazdák, hogy "igyék aki ráér!", amit a magyarul rosszul tudó királypártiak úgy érthettek: "igyék a királyért!" - ezért írtam, hogy fifikás nèp a magyar és mindig fontos megvizsgálni az adott kor és körülmények viszonyait viszonyait. (pl. a te sztoridban a "vissza" szócska nem elhanyagolandó...) Fauvirt vita 2017. szeptember 13., 11:46 (CEST)

Der Faust

Szia! Látom már visszavontad, de ha te az idei sajtót (aminél az egy bolond százat csinál az alapelv) hozod, én egy pár évvel ezelőttit hozok: [3], ahol még a nekem szimpatikusabb " DER FAUST német színházi díjban részesült" írásmódot választották (a csupa nagybetűsen írás a német eredetiben is megtalálható)... Fauvirt vita 2017. szeptember 19., 04:05 (CEST)

:-) Sőt, megnéztem már a fidelio.hu-t 2014-ből és az mno.hu-t 2013-ból is... de még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy helyes-e leharapni azt a névelőt, ha egyszer azt a díj alkotói több mint valószínű, hogy nem véletlenül rakták oda... kattintsd csak végig a német nyelvű linkeket, vagy akár csak az utolsót, amit a kocsmafalon linkeltem. ;-) Ám én most kidőlök... Fauvirt vita 2017. szeptember 19., 04:56 (CEST)

Hmm... időközben hozott valaki egy jó analógiát: az Oscar-díjat, szóval elfogadom, hogy magyarul ez a neve... de jó lenne a hivatalos nevének is egy korrekt fordítás... :o) Báár az Oscarnak sincs.... Fauvirt vita 2017. szeptember 19., 12:14 (CEST)

Az Oscar-díjas analógiát nem tudtam megdönteni és mivel senki nem tudott/akart hozzászólni, léptem. Szóval: ja. ;o) Fauvirt vita 2017. szeptember 20., 15:00 (CEST)

Tapasztalt szerkesztő

Kedves Apród!

Elnézésedet kérem, amiért tapasztalt szerkesztőnek tekintettelek, belátom, hiba volt. Akceptálom sérelmedet, és ezentúl nem esem ilyen súlyos hibába. Megértem, hogy sérelmezed a pozitív megítélésű jelzőt, és ha óhajtod, a továbbiakban haszontalan trollként tekintek rád. Remélve, hogy ez megfelel elvárásaidnak, maradva tisztelettel! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. szeptember 26., 10:44 (CEST)

Azt hogy tapasztaltnak tekintenek-e vagy sem, azt jobb szerettem volna más esetekben érzékelni. Pl. akkor, amikor békességben vissza próbáltam nevezni a tévébemondó szócikkét, ehelyett sötétben bujkáló ...-t látott bennem az admintársad tavaly ősszel. Nevezzél aminek akarsz, a dolgokat nem az elnevezések döntik el úgysem, hogy trollnak nevezik-e az embert vagy sem, hanem a mindennapi gyakorlat. Ha az embert megerősített szerkesztőnek nevezik a mindennapokban, de rendre a megerősítetlent pártolják velem szemben az adminok kimondva vagy kimondatlanul, akkor kutyaguminak is nevezhetik akár. Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy itt már csak Fauvirtnak érdemes segítenem. Apród vita 2017. szeptember 26., 11:01 (CEST)

M2

Szia! Bocsánat, hogy nem reagáltam. Mostanában nem tudok aktív lenni. Sok idő után tegnap jelentkeztem be először. – Ákos97 почта 2017. október 4., 09:39 (CEST)

Re: Malomipari múzeum

Értem, és köszönöm az értesítést. Üdv.: – Vadaro vita 2017. október 4., 11:46 (CEST)

Említés

Szia!

Köszi, hogy felhívtad erre a figyelmemet.

Egyben hadd reagáljak a Tourinform iroda cikk törlési vitájában tett észrevételedre. Teljes mértékben egyetértek veled. A törlés előtt érdemes archiválni, és a megmentett cikket újra feltölteni. Nagyon jó ötlet. (Esetleg a Magyar Turizmus Zrt szócikkében ismertetni.

Sajnos, ma már gyakran előfordul, hogy a gazdasági életről szóló szócikkeket szabályaink merev, a téma iránt teljesen közömbös értelmezésével megölik, mielőtt még segíteni lehetett volna a cikken a tényleg reklámjellegű szövegek törlésével, javításával. A baj persze elsősorban a felküldött szöveg gel van és azzal, hogy a felküldőnek láthatóan fogalma sincs az 1994 előtti időkről, főként az Országos Idegenforgalmi Hivatal időszakáról, amikor a Tourinform egy időszaki turisztikai kiadvány volt. Vince Mátyás, a HVG egykori főszerkesztője csinálta. Üdv.--Linkoman vita 2017. október 12., 23:01 (CEST)

Linkoman, a minősítgetéssel már most leállhatsz. Kezdem unni az időkénti beszólogatásaidat (amiket természetesen „nem csinálsz”). Nem tudom, kinek hiszed magad, hogy ezt megengedheted magadnak, de ahelyett, hogy minősítgetnéd a törlésre jelölőket (jelenleg például engem), akár nyugodtan javíthatod is a szócikket. Szerintem 2012 óta bőven lett volna lehetőséged erre, mielőtt „megöltem volna a szócikket a szabályaink merev, a téma iránt teljesen közömbös értelmezésével”. Az egy dolog, hogy te semmilyen szabályt nem tisztelsz, nem követsz (illetve csak akkor, ha az éppen az érdekedbe vág, de olyankor furcsa mód, ragaszkodsz hozzá), de azért a szabályok nem azért vannak, hogy át- és meghágjuk őket. Ha pedig nem tetszenek, akkor változtasd meg őket. Köszönöm, nem igénylek választ, úgysem tudnál észérvekkel jönni, a személyeskedéseidre meg nem vagyok kíváncsi. És mielőtt azt állítanád, hogy te nem személyeskednél, jelzem, hogy itt az volt a személyeskedés, hogy a „szabályaink merev, a téma iránt teljesen közömbös értelmezésével megölöm a cikket”. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 12., 23:10 (CEST)

(Mivel saját honlapjáról HF törölte, ide írom a választ. elnézést, kedves Apród.

Mit szólsz bele az Apródnak írt üzenetembe?

Kikérem magamnak, hogy az Apródnak írt üzenetembe ebben az útszéli stílusban beleszólj. Nem neked szólt az üzenet. És nem terólad beszéltem, mert tőled semmiféle kedvező hozzáállást nem várok. Te úgy látszik elhatároztad, hogy már nemcsak megmenthető cikkeknek esel neki, mint a jelen esetben, hanem csírájában el akarod fojtani a módszertani vitákat is. Valami makacs tévhit azt mondatja veled, hogy a magyar Wikipédián tökéletes irányelvek vannak, azokon soha, semmiben nem kell változtatni. Én nem rólad beszéltem, mert az irányelvek bármilyen hibája is információveszteséggel járnak. Végeztem.--Linkoman vita 2017. október 12., 23:27 (CEST)

Kedves Apród! Ismételten kérem szíves elnézésedet, hogy HF "nyifogására" itt reagáltam. Soraimat kizárólag neked szántam és nem neki. Csupán annyit mondtam, hogy helyeslem, ha egy szöveget egy várható törlés előtt "bespejzolunk" magunknak". Vagyis nem védtem meg a cikket és nem szavaztam róla. És nem HuFinak és Hufiról írtam. De ez őt úgy látszik, már egyáltalán nem zavarja. Üdv.--Linkoman vita 2017. október 12., 23:37 (CEST)

Mivel egy olyan törlési eljárásról fejtettél ki véleményt, amelyet én indítottam, és a véleményed szerint ez „a gazdasági életről szóló szócikkeket szabályaink merev, a téma iránt teljesen közömbös értelmezésével megölése”, kíváncsi lennék, hogy magyarázod ki, hogy nem engem minősítesz (mondjuk mások minősítése ezzel is undorító). Ha legközelebb nem akarod, hogy reagáljanak mások a soraidra, akkor írd meg privátban (tudod, email), egyébiránt meg ne lepődj meg, ha valakit pocskondiázol, az reagálni fog. Amúgy látom, nem olvasol, vagy nem értelmezel, csak vagdalkozol. Ezt írod: „Valami makacs tévhit azt mondatja veled, hogy a magyar Wikipédián tökéletes irányelvek vannak, azokon soha, semmiben nem kell változtatni.”, holott éppen előtte mondtam, hogy Ha pedig nem tetszenek (értsd szabályok, lásd előtte lévő mondatrész), akkor változtasd meg őket (a szabályokat). – Ez a mondat kizárja azon téveszmédet, hogy valami makacs tévhit azt mondatja velem, hogy a magyar Wikipédián tökéletes irányelvek vannak, azokon soha, semmiben nem kell változtatni. Egyszerűen úgy gondolod, hogy bárkinek, bárkiről beszólhatsz. Azt hiszem, tettem már le annyit a WP asztalára, hogy ne kelljen csendben tűrnöm, hogy minősítgetsz, a mögé bújva, hogy azt valakinek a vitalapjára írtad. Azzal is tisztában lehetnél, hogy a törlési megbeszélés nem feltétlenül arról szól, hogy a cikket töröljük, hanem a megmentésének a lehetőségéről. Szerintem nem ártana felfrissítened a WP működéséről a tudásodat, mert elég hézagos, hiányos – jól láthatóan. A „nyifogás” szó használata meg téged minősít, alaposan. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 12., 23:50 (CEST)

Még egy gondolat: a szabályok be nem tartása nem a szabályok megváltoztatását jelenti, de még csak a kísérletet sem rá. A szabályok be nem tartása, ha öncélú, akkor rombolás, ha a célja az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szabály nem jó, demonstrálás. Nem úgy kell a szabályokat megváltoztatni, hogy negligáljuk, ignoráljuk őket, hanem ha jelezzük a megfelelő helyen, hogy az a szabály nem jó, és kísérletet teszünk a megváltoztatására, hogy jó legyen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 13., 00:00 (CEST)

Semmi baj, Linkoman. Azért nem írtam a Tourinform törlési megbeszélésére linkeket, mert nem elég, hogy a Google-nak még a könyves keresőjét is egyre nehézkesebbé teszi, hogyha megadok neki egy szót, mondjuk Tourinform, olyan könyvtalálatokat is bedob, amelyekben marhabiztos, hogy nem szerepel Tourinform kifejezés pl. Ormos Mária Remények és csalódások 2017-ben megjelent kötete vagy Vahot Imre 1846-os Magyarföld és népei eredeti képekben című kötete és elegem van, hogy egyik oldalról a Google visszaél azzal, hogy kidőlt melőle több keresőszolgáltatás és szórakozik az emberekkel, másik oldalról ráadásul azt várják a wikin, hogy keressünk érdemi találatot (egyébként magyar nyelvű könyvtalálatokból talán harmincvalahány van a books.google.hu-n, de vannak más nyelvű könyvtalálatok is rá). Jó, a wiki nem tehet arról, hogy a Google rendszere a monopóliumából eredő torzulás felé megy (mert teljesen biztos, hogy a Google részéről ezt már nem csupán a véletlenszerűség adja, hanem a "vezetjük a keresőrendszerünket használókat, mint a bárányokat és hogy fognak örülni, hogy vezetve vannak" elve).

Most ránézek az arcanum és library keresőjére, az legalább nem akar az orrom alá csúsztatni olyan találatokat is, amelyekben a keresett szó nem szerepel. Apród vita 2017. október 13., 00:20 (CEST)

„másik oldalról ráadásul azt várják a wikin, hogy keressünk érdemi találatot” – Igazad van, Apród. Skandalum, hogy azt a minimális elvárást fenntartjuk, amely meggátolja, hogy mindenféle szenny elárassza a Wikipédiát, amit igyekszünk a lehetőségekhez mérten színvonalon tartani. Jogos, hogy túlzottan mereven alkalmazzuk a szabályainkat, amikor mindössze két azaz kettő darab független, releváns mértékben tárgyaló, megbízható forrást várunk el. Nem ezret, nem százat, de még csak nem is négyet vagy hármat, hanem mindösszesen kettőt. Felháborító, hogy ilyen rohadt maradi senkiháziak vagyunk, akik ezt a keveset elvárják. Fúj, le velünk! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 13., 00:28 (CEST)

Nos először is az Arcanumban 1272 találat van Tourinform szóra és melyik újságban jelent meg a tárolt lapok közül legtöbbször a Tourinform kifejezés? A kedvenc lapomban, a Népszabadságban :-). Összesen 709-szer. Igaz, ezek sok esetben reklámok. Na, de haladjunk tovább! Ami az érdeklődésemet már most felkeltette, az konkrétan a Népszabadság 1994. augusztus 22-i cikke, mert a tartalmi feltárásra váró Túrák a Tourinformhoz A Tourinform irodák a legke­vésbé ott találhatók [...] Honnan ez a logikátlanság A Tourinformot eredetileg telefo­nos szolgálatként hozta létre [...] idegenforgalmi hi­vatalokra egyszerűen kirakatja a Tourinform cégérét Erre 1992 1993 táján [...] irodák amelyek nem hajlandók a Tour­inform cégjelzését használni például a budaörsi [...] szöveg már most ad valami reményt arra, hogy ne tourinformos oldalról legyen összeállítva legalább részben valami. Nem is tudom, korai-e még ezt jeleznem. Na mindegy. Apród vita 2017. október 13., 00:40 (CEST)

A fenti mondatra mindjárt reagálni fogok, csak fontosabbnak tartottam keresni. Apród vita 2017. október 13., 00:40 (CEST)

Apród, semmi akadálya annak, hogy megmentsd a szócikket, sőt. Azért dolgozunk, hogy minden fontos, enciklopédikus tartalom bekerüljön az enciklopédiába. Gondolom, azt azért belátod, hogy egy törlési megbeszélésen nem igazán lehet mit kezdeni azzal az információval, hogy te lemented magadnak a tartalmat (amit anélkül is megtehetsz, hogy ezt jeleznéd). Ez most nem volt jó másra, csak arra, hogy Linkoman újra belém törölhesse a sáros lábát, és úgy minősítsen, mintha én már csak rombolni járnék ide („mert tőled semmiféle kedvező hozzáállást nem várok”). Itt jegyezném meg, hogy igen ritkán jelölök törlési eljárásra lapokat, és törlési megbeszélésen is egyre ritkábban veszek részt, ezzel szemben viszont jelentős mértékben bővítem az enciklopédiát, és ezt nem azért mondom, hogy büszkélkedjek vele. Sajnos ebben az esetben (is) nem csak a szándékaim vannak kiforgatva, hanem a Wikipédia egyik eljárásnak a célja is. Nem tudom, hogy Linkoman szándékosan csinálja-e, vagy tényleg ennyire nincs képben semmivel, de azt gyanítom, hogy nem utóbbiról van szó.

Ha találsz két, azaz kettő, azaz 2 darab megfelelő forrást, akkor a szócikk megmarad. Hidd el, én fogok a legjobban örülni! Linkomantól nem kérek ilyesmit, mert tőle semmiféle kedvező hozzáállást nem várok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 13., 00:56 (CEST)

Ez most nem volt jó másra, csak arra, hogy Linkoman újra belém törölhesse a sáros lábát, és úgy minősítsen, mintha én már csak rombolni járnék ide („mert tőled semmiféle kedvező hozzáállást nem várok”). Az ember nem minden esetben tudja, hogy mire milyen reakció érkezik. Bizonyos esetekben kiszámítható már a megszólaló részéről, hogy mire mit mondanak, bizonyos esetekben nem. Ebben gondolom megegyezhetünk.

Mondjuk pont a azt a minimális elvárást fenntartjuk, amely meggátolja, hogy mindenféle szenny elárassza a Wikipédiát, amit igyekszünk a lehetőségekhez mérten színvonalon tartani. ellenkezője miatt csökkentettem a szerkesztéseimet, mert úgy gondolom a művésznév és a társadalmi közbeszédfordulat adta név keverése és megerősített szerkesztők általi támogatása ugyanúgy a szenny keverése. Lehet, sőt biztos, hogy nem értesz velem és sajnálom, hogy a beszélgetésünk olyan irányba fordult, hogy ki kell hogy mondjam, de nem tartom jogosnak, hogy a wikipédia esetében színvonalról beszéljünk.

Csak 1-2 napja, hogy nevetőgörcsöm volt a Fedák Sári szócikk több éve benne levő fordulatától, miszerint A Király Színház nézői nem hittek a szemüknek: a színpadon Fedák Sári mint János vitéz állt, bő gatyában és karikás ostorral a kezében. Attól is, hogy nem hittek a szemüknek és a bő gatyában szófordulattól is. Vagy az a szófordulat a Városliget szócikkben, hogy 1526-ban II. Lajos innen indult a középkori magyar állam temetőjéhez, Mohácsra. Az egy dolog, hogy rejtetten ott van a mohácsi csata, de felolvasva a mondatot... Morbid. Vagy az a mondat Jim Carrey szócikkében, hogy Amikor végre nyáron előkerült, kiderült, hogy megannyi színésztársához hasonlóan (pl. Abonyi Tivadar, Agárdy Gábor, vagy Telepi György), az 55 éves színész is a festészet és szobrászat felé nyitott, méghozzá igen tehetségesen. Jim Carrey mint Agárdy Gábor színésztársa. Aha. Elég lett volna egyrészt színészt írni, másrészt nem felsorolni neveket. Na és a Gulyás Márton szócikk... Vagy Gervai Péter szócikkében a 8 halott link...

Most jön persze, hogy akkor WP:SZB. Igen ám, de ha már szócikknevekhez is nyúlok, nemcsak tartalomhoz, akkor már rögtön jön a kezemre ütés, sőt a nyelvi kocsmafalon a függőben sablonok erőszakos levétele. Szóval inkább keresek a wikiben korlátozott levéssel (pl. szócikket is 2016-ban készítettem utoljára a magyar wikipédiában) párhuzamosan keresek egy olyan lexikont, amely mind tartalomban, mind szócikknévben a minőségre ad. A magyar wikipédia nem olyan. Apród vita 2017. október 13., 01:54 (CEST)

Még annyit, hogy a magyar wikipédiának vannak persze normális szócikkei is, de attól, hogy vannak normális, vagyis színvonalas szócikkei is, nem jelenti azt, hogy a magyar wikipédia összességében színvonalas is. Apród vita 2017. október 13., 01:58 (CEST)

Nem ígérem, hogy mindenhez hozzászólok, amit most itt elmondtál. Természetesen nem hibáztatlak azért amit Linkoman mondott. Az általa mondottakért kizárólag ő a felelős. Amit mondtam, az pusztán annyi volt, hogy a tmb-s hozzászólásod teljesen értelmetlen volt, mert azzal nincs mit kezdeni. A beírásából eszkalálódott probléma NEM a te hibád. Amiket mondasz azok biztosan fennálló és valós problémák, én magam nem láttam ezen szócikkeket, nem akarom szavaidat megcáfolni, sem megerősíteni. Mivel a Wikipédiát bárki szerkesztheti, így evidens, hogy olyanok is szerkesztik vagy fogják szerkeszteni, akiknek nem kéne. Az általad vázolt hibákat javítani kell, ez természetes. Én is találkoztam a napokban olyan hibákkal, hogy nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Viszont azért vagyunk ennyien, hogy javítsuk egymás és mások hibáit és azért is, hogy kitakarítsuk a szemetet. Ez viszont úgy nem megy, hogy némelyek védik a szemetet, és azokat szidalmazzák, akik a szemetes kocsit vezetik. És, mivel, a Wikipédiát laikusok szerkesztik, természetes, hogy nem lesz a színvonala sokkalta magasabb annál. De nehogy már az legyen a hibás, aki azért küzd, hogy legalább az a minimális színvonal fennmaradjon. Márpedig az ilyen Linkoman-fajta mocskolódások pont, hogy ezt prezentálják, azzal takarózva, hogy a szabályok rugalmasan értelmezendőek (kimondva, mert amiket csinálnak inkább arra utalnak, hogy leginkább sehogyan sem betartandóak, csak ha nekik úgy kényelmes). Na mindegy, azt hiszem, elmondtam mindent, amit erről elmondani érdemes. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. október 13., 02:12 (CEST)

díványos dívák

Dolgozószobája nagy díványát már csak a sze­reposztó diványnak nevezték a színészek és irók. Kérlek ezt szerkezd hozzá a szócikkhez forrással együtt, mert én nem találom. Nagyon megköszönném, mert ez lenne a legfontosabb a szócikkben– – –Dencey vita 2017. október 23., 15:16 (CEST)

Tenkeskapitány

Szia! Tudom, hogy van egy részem abban, amiről amott írsz. Sajnos, nem tudom meg nem történtté tenni az eseményeket, sőt az idő kerekét sem tudom visszaforgatni, de szeretném ha tudnád, hogy időközben sok mindent átértékeltem, és nagyon sajnálom a Takács M.-cikkel kapcsolatos tevékenységemet. Ha megsértettelek valaha is, azért bocsánatot kérek. – Burumbátor Súgd ide! 2017. november 3., 16:15 (CET)

Köszönöm. – Burumbátor Súgd ide! 2017. november 4., 00:24 (CET)

Sablon:Magyar kulturális források Romániában

Megfontolom, amit írtál. Már azért is komolyan veszem a véleményedet, mert látom, hogy benne vagy az Unciklopédiában.

Sajnos, nagyon sok helyen át kell írnom a megváltoztatott (megváltoztatandó) címet. Van ere jó módszer? MZ/X vita 2017. november 7., 16:11 (CET)

Msgyar nyelvű média Romániában? (a médium többeszáma)MZ/X vita 2017. november 8., 10:52 (CET)

@Jzana: Úgy jó, amire átváltozott, vagyis a Sablon: Romániai magyar nyelvű média. Köszönöm.

És bocs, hogy nem válaszoltam, gyomorrontásom volt. Apród vita 2017. november 9., 01:50 (CET)

Halott link

Kösz, javítottam! Szlávics vita 2017. november 14., 10:13 (CET)

Segítségkérés

Szia Apród szerki, tudnál nekem és a wikipédiának segíteni? Sajnos nem reagál a járőrseregből senki a segélykiáltásomra a járőr kartársak beszélgető falán. Előre is köszönöm, ha segítesz. – – –Dencey vita 2017. november 17., 16:20 (CET)

Közben megoldódott, Hesp Péter Róbert lett végre.– – –Dencey vita 2017. november 17., 17:01 (CET)
Egyébként távol voltam, azért nem reagáltam. Apród vita 2017. november 17., 23:45 (CET)
Temészetesen. Mindenképpen igyekezz távol lenni a gondolatmegosztó gépezettől, az élet nem habostorta a virtuális viszonyok között sem és még forralt bor sincs.– – –Dencey vita 2017. november 17., 23:54 (CET)
Metróztam oda-vissza, hogy tömegben érezzem magam, aztán vásároltam, majd vacsorát készítettem magamnak. Ennyi. Apród vita 2017. november 18., 00:06 (CET)

Hóhér

Szia! Háromszor akartam reagálni, mindháromszor szerk, ütk. volt. Sebaj, a fontos, hogy megbeszélitek a vitalapomon. A végén majd átpakolom az egészet a Hóhér szócikk vitalapjára. Üdv.--Linkoman vita 2017. november 21., 15:20 (CET)

Ne haragudj, nem tudtam, hogy sokan fognak rá reagálni (most nekem van lelkiismeretfurdalásom emiatt). Nyugodtan átteheted a szócikk vitalapjára majd. Apród vita 2017. november 21., 15:24 (CET)

Szia! Nehogy már izgasd magad a dolog miatt, engem tiszteltél meg, hogy hozzám fordultál, azt köszönöm. Üdv.--:) --Linkoman vita 2017. november 21., 15:29 (CET)

Köszönöm én is és számomra szintén megtiszteltetés, hogy hozzáfűzhettem a hóhérhoz a sintért. – – –Dencey vita 2017. november 21., 18:21 (CET)

Kérés

Szia!

Kérlek, ne kavard még jobban azt, amit ezen a felületen nem illendő kimondani! Természetesen nem azt mondtam, hogy soha többé, semmilyen körülmények között nem állok szóba Linkomannal. Ahhoz, hogy ilyesmit mondjak vagy tegyek, ahhoz a teljes tisztelet el kellene veszítenie a szememben, de ilyen még nem történt. Elfogadom azon tényeket, hogy 1. Ő egészen másképpen szemléli a világot, mint én., 2. Egészen más a véleménye a Wikipédia fejlődését illetően., 3. Nem képes egy velem való vitában (vagy olyanban, amelynek részese vagyok) úgy hozzászólni, hogy egy-két személyeskedést ne szúrjon be (és aztán letagadja). De ettől még tisztelem őt annyira, hogy adott körülmények között szóba álljak vele. Amit mondtam az csak jelen vitára vonatkozott. Azt eddig csak nagyon kevés szerkesztőnek sikerült elérnie, hogy teljesen semmibe vegyem, annak okán, hogy mint hasznos szerkesztőt, vagy konstruktív, emberségesen viselkedő személyt teljesen leírtam. Úgyhogy ismételten kérlek, ne kavard fel még jobban zavarost. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2017. december 4., 21:45 (CET)

A magam részéről humor volt, nem gondoltam, hogy nem állsz szóba vele. Ennek szólt a mosoly. A magam részéről egyébként pont most próbálok egy képzeletbeli párbeszédet készíteni GhostDestroyer vitalapján GhostDestroyerral, bár lehet, hogy ennek sem fognak örülni. Mindegy, úgy vagyok 2015 ősze óta úgyis, hogy át lehet a mondataimon nézni kocsmafalakon, vitalapokon. Így lettek magam által is se ilyennek, se olyannak tartott szappanbuborékok a mondataim. Apród vita 2017. december 4., 22:12 (CET)

Jakab

Részben új a szöveg azonosítása. Ha megnézed a Nag Hammadi-cikk laptörténetét, évek óta benne van Jakab első apokalipszisa. Az újdonság csak az, hogy ezt a másolatot most úgy azonosították, hogy nem egy kopt fordításból, hanem az eredetiből készült. – LApankuš 2017. december 6., 23:05 (CET)

Csonka György

Szia! Most mire szavaztál? Üdv. Tambo vita 2017. december 7., 15:58 (CET)

Süsüség

A cucc valóban úgy rémes, ahogy van. A gépelés azonban nekem még meglehetősen problémás, ezért egy-két sornál többet még még jó ideig nem billentek. Sorry! OsvátA Palackposta 2017. december 8., 15:26 (CET)

Aláírás 2x

Szia!

Kösz, hogy szóltál, javítottam. misibacsi*üzenet 2017. december 9., 06:21 (CET)

Forrás

Köszönöm a segítségedet.

Nekem mindkét linkre ugyanaz nyílik meg, ezért hagytam ki a http-t. De már értem, hogy hiba volt.

http://eduline.hu/segedanyagtalalatok/letolt/2347 eduline.hu/segedanyagtalalatok/letolt/2347 – Világ vita 2017. december 17., 15:36 (CET)

Program betanítása

Szia!

Van ez a program, amit szeretnénk betanítani a szócikkek elleni vandalizmus kiszűrésére. Te igen aktív vagy, rászánnál 10 percet? Ez nem számít cikkírásnak (úgy hallottam, azt nem akarod egyelőre csinálni).

Itt a linkje: https://labels.wmflabs.org/ui/huwiki/

1-2% haladás is számítana (1 adag kb. 10 perc alatt megvan és az nagyjából 1%-ot jelent). misibacsi*üzenet 2017. december 22., 10:53 (CET)

Szerintem több mint tíz perc volt egyébként nálam. Apród vita 2017. december 24., 03:33 (CET)

Jelölések

Szia, köszönöm szépen! Szalakóta vita 2017. december 26., 09:27 (CET)

2017-es év szócikke

Szia! Csak egy kérdés: Ha egy betegségről szóló cikket szeretnék (még nem biztos) jelölni, azt a Társadalomtudomány kategóriába, vagy inkább a Természettudomány kategóriába tegyem? Mivel emberi betegségről van szó inkább a Társadalomtudomány felé hajlok, de nem tudom igazán... Gg. AnyÜzenet 2017. december 29., 20:22 (CET)

@Gg. Any: Tavaly az Ehlers–Danlos-szindróma a Természettudomány kategóriába került. Az is betegség. Apród vita 2017. december 29., 22:43 (CET)

Köszönöm szépen a választ. Gg. AnyÜzenet 2017. december 29., 22:48 (CET)

Takács Mária (tévébemondó)

Takács Marika (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Szia, van valamilyen új fejlemény, közösségi megállapodás erről az átnevezésről? Itt már kérdeztem ezt 2016. október 22-én, de nem látom, hogy azóta lett volna megállapodás, közösségi konszenzus az általad preferált szócikk cím javára – a szerkesztési összefoglalóban pedig nem jelezted, hogy mi alapján történt az átnevezés. Légy szíves jelezd az AÜ-n, amennyiben dűlőre jutottatok és akkor feloldható az átnevezési védelem. --Pallertithe cave of Caerbannog 2018. január 10., 09:15 (CET)

Dencey

Dencey vitalapjára nem írhatok, de azért itt elmondom wikiből távozó (távozó?) szerkesztőként a véleményemet.

Dencey kizárásával újabb erősítés érkezett arra, hogy tényleg nem érdemes a wikiben szerkeszteni. Az pedig szinte a sors iróniája, hogy egy olyan wikitanácsi határozat alapján zárták ki, ahol azzal a Data Destroyerral vitatkozott, akiről még ugyanabban az évben kiderült, hogy ő pedig egy többszörösen jogsértő.

Egyébként én úgy tartom, hogy kétfajtaképpen lehet komcsizni: az egyik, amikor az ember úgy komcsizik, hogy egyébként baloldaliként mosolygok rajta.

A másikfajta komcsizás pedig az, amikor úgy komcsizik valaki, hogy baloldaliként nem tudok rajta mosolyogni. És Dencey kizárása kapcsán arról töprengek, hogy hol van vajon az a világosan érzékeltethető választóvonal a megmosolyogtató komcsizás és a nem megmosolyogtató komcsizás között?

És itt vetődik fel a tárgyként megadott kérdés: mi az, ami humor és mi az, ami nem humor?

Mondok egy példát: a Sas-kabaréban sokszor komcsiztak úgy, hogy közben szándékosan mosolyt igyekeztek a nézők arcára csalni - nem is sikertelenül. Vajon tárgyilagosan hogy lehet megmagyarázni, hogy baloldali kabaréban miért tud megmosolyogtatóvá válni a komcsizás?

Egyébként a legvilágosabb emlékem a Sas-kabaréból az, amikor szerepük szerint a baloldali és a jobboldali egyén egymás mellett készül az öngyilkosságra más -más okból egy hegy tetején, majd a végére teljesen összevesznek politikailag és... Lezuhannak a mélybe. Aztán a zárópoén az, hogy ez úgy lesz kommentálva a médiában, hogy egy meleg pár együtt ugrott le a hegy tetejéről - miközben mi, nézők tudjuk, hogy nem meleg párként ugrottak le a hegyről.

Azt is hozzáteszem, hogy láttam én már olyan politikai odavisszát is a wikiben, amin nem tudtam mosolyogni (Dimitrov-vitalapon annak idején (már archiválva van és vágytam is arra, hogy az legyen) pl. sem balra, sem jobbra nem tudtam mosolyogni, sőt azon a bizonyos vitán mindegyik hozzászólástól annak idején a szívemhez kaptam, mert egyszerűen borzasztó volt).

Ezen igen. És Dencey kizárása után baloldaliként azon töprengek, hogy vajon én miért tudtam rajta mosolyogni? Egyáltalán ha az ember mosolyog azon, akit eltiltottak a komcsizástól és utána mégis komcsizott, az vajon felmentőbb tud lenni, mint az, ha valaki úgy komcsizna, hogy azon nem tud az ember mosolyogni?

Itt töprengve eszembe jut az is, amikor Hello worldként pont azon a ponton került IP-látókörbe, amikor egy vitalapon úgy odacsapott politikailag, amire azt írtam neki - már a lebukása után - "Hello world"-nek, hogy ezt nem kellett volna. És ha jól emlékszem, erre már mint anon szánta-bánta Hello world vitalapján, hogy ezt csinálta, de nem tudta megállni. Apród vita 2018. január 22., 04:45 (CET)

A fenti Takács Mária-szakaszhoz pedig nem szólok hozzá, mert nem olyan a szerkesztői vitalégkör, hogy őszintén válaszoljak rá. És ezt Dencey vitája csak megerősíti bennem annak ellenére, hogy a Takács Mária-vita politikamentes. Magyarán akinek kardja van, a kardhordozók egy része kezét úgyis a kard hüvelyén tartja beszélgetés közben. Ezért nincs értelme válaszolni némelykor annak, akinek kardja van. És a kardhordozók egy részén most jelen esetben nem Voxfaxot értem (bár eljátszottam a gondolattal, hogy színdarabszerűen ne válaszoljak-e a fenti szakasz mondatára - mint ahogy GhostDestroyer100 vitalapján társalogtam el önmagammal -, felosztva I. adminra, II.adminra, III. adminra (vagyis nem konkrét neveket adva nekik), magamra és járőrre (neki se konkrét nevet adva), aki a végén berohan egy tőrrel és leszúr engem vita közben, én még mondok egy utolsó mondatot (Mily sötét világ... Ez a magyar wikipédia.) majd a végén bejön a herceg és sajnálja a leszúrt Apródot, aztán függöny).

És miközben ezt írom, eszembe jut, amit színdarabok kapcsán olvastam valahol, csak nem találom hol, ha egy színdarabban fegyver lóg a falon, akkor ez a darabban előbb-utóbb el fog sülni. Apród vita 2018. január 22., 04:45 (CET)

„Ha egy színdarabban fegyver lóg a falon, akkor ez a darabban előbb-utóbb el fog sülni.” Ez lenne Csehov puskája. :) – Rosszkornyifog vita 2018. január 22., 17:19 (CET)
)
Kivéve, ha a darab pacifista, és a fegyver azért van ott, hogy a gyilkolás szörnyűségeitől elrettentsen. – Világ vita 2018. január 28., 10:40 (CET)

Na megjöttek azok, akik semmi tartalmilag informatívat nem tudnak ehhez a szócikkhez maguktól hozzátenni, ellenben mégis valamit a saját képükre akarnak alkotni: [4], [5], [6], [7]. Ha egy kicsit tudnának szerköföt értelmezni, akkor azt is megértenék, hoy miért írtam azt korábban a szerköfben, hogy Allapról történő tartalmi átszerkesztéshez első felvonás.: [8]. Dehát ennek a két tegnapi szerkesztőnek magyarázhatom én ezt, az egyik még bürokrataként is hajlamos a sarkított fogalmazásmódra (amikor záráskor azt írja Vanderra, hogy A mostani indítvány hat hónapon belül a második kezdeményezés a megerősített szerkesztői jogod visszavonására., miközben csak az előző kezdeményezés lezárása volt hat hónapon belül, mert hónapokig túlságosan el volt nyújtva az első eljárás ellene, mert a záró bürokrata túl lassan érkezett a záráshoz és valójában az előző eljárás kezdeményezése 2017 február végén volt) és közben pedig frászt kap attól, hogyha szerkesztőneve közepén kis vagy nagy betűvel írnak valamit (hozzátéve, hogy marhára nem láttam senkit rajta kivül, hogyha egy másik szerkesztő nevében kis vagy nagy betűvel írok valamit tévesen, akkor ennyire kikelt volna magából). A másik szerkesztő pedig...

Na mindegy, ezért kényszerültem a magam részéről erre: [9]. Aki pedig normálisan akar valamit elolvasni róla és a magyar wikiben, annak ezt ajánlom: Szerkesztő:Apród/Takács Mária (tévébemondó), amelybe rejtett mondatként azt is beleírtam már mit tudom én mikor, hogy Nem tudom, mindegyik szükséges-e a További információkban, nem-e vált linkfarmmá már most is. Mindegyik érdemleges további hasznos információt nyújt Takács Mária személyéhez? Szerintem lehetne gyéríteni, de nem úgy, hogy rámásznak a fanok, akár szerkesztőként, akár járőrként, akár adminisztrátorként, megcsúfolva járőri, adminisztrátori megbizatásukat. Apród vita 2018. január 22., 13:26 (CET)

Nagyon sajnálom, hogy fontolgatod, hogy abbahagyod a szerkesztést. Bizonyára látod, mi zajlik a Javaslatok Kocsmafalon. Ha nem személyesen élem át, én el sem hinném. De ha mindenki lelép, aki érdemi vitát akar, és nem tekintélyelvű behódolást, akkor maradnak azok, akik telespammelik a vitát, hogy lehessen vádaskodni, hogy a vita túl hosszú. – Világ vita 2018. január 28., 10:38 (CET)

Jegyzetek sablon

Szia!

Meg tudnád mondani, hol találom a Jegyzetek sablont, amit be kell illeszteni ahhoz, hogy legyenek jegyzetek? Kérdeztem a Kocsmafalon, de erre nem kaptam még választ.

Kösz. – Világ vita 2018. január 28., 10:34 (CET)

Pataki Mártika!

Nagyon köszönöm, hogy tájékoztattál a szomorú hírről. Néha váltottunk levelet, tudtam megpróbáltatásairól.

Talán kilehetne tenni egy mondatot a kezdőlapra, a hírek rovatot kevesen olvassák. Ha nem írsz én sem vettem volna észre.

Még egyszer köszönet! Kispados

86.59.161.134 üzenőlapja  2017. november 18., 13:17 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Kik a női szerkesztők?

Szia!

Láttam Voxfax vitalapján a megjegyzésedet erre vonatkozóan, érdekelne, hogy honnan állapítod meg valakinek a nemét a szerkesztők közül, anélkül, hogy fizikailag találkoznál vele, vagy látnád a fényképét? Állítólag kevesen vannak a női szerkesztők a WP-n, úgy emlékszem 20% alatti a számuk (de lehet, hogy 10%), tehát nincs könnyű dolgod, illetve kicsi az esély rá, hogy véletlenszerűen eltalálod.

Például én milyen nemű vagyok szerinted? Szerintem elég finom és nőies vagyok, de nem tudom mások hogy látnak, sokan durva stílust emlegetnek, fogalmam sincs, miért. Egy nő nem lehet durva, ha felbosszantják valami hülyeséggel? Az már nem nőies? A szerkesztői nevet gondolom nem veszed számításba, hiszen az bármi lehet, akár álca is. misibacsi*üzenet 2018. február 19., 18:00 (CET)

Kérdés

Szia. Ki volt az a két jelentős wikipédista, aki a közelmúltban meghalt?

Ami Denceyt illeti, én se helyeslem a végleges kizárását; ha már nagyon unták, kaphatott volna pár hónapot is. Üdv. – Milei.vencel vita 2018. február 22., 05:12 (CET)

@Milei.vencel: Szerkesztő:Pataki Márta és Szerkesztő:Witéz. RIP. – Burumbátor Súgd ide! 2018. február 22., 08:49 (CET)
Igen, rájuk gondoltam, @Milei.vencel:. Apród vita 2018. február 22., 13:38 (CET)

Találkozás...

Ideiglenes írtam. Ugyanis az egyértelműsítő lap piros linkeket tartalmaz, amelyek nem vezetnek sehová. Ha azok meglesznek, ez itt tényleg feleslegessé válik. Tényleg a négy CD változat van meg?? MZ/X vita 2018. február 22., 12:44 (CET)

A szócikk egyértelműen a Reader's Digest kiadására vonatkozik. Akkor miért csak az első lemez szerepel a szócikkben? Mit szólnál, ha hozzáírnám a többi hármat? a DISCOG szerveren találtam meg. MZ/X vita 2018. február 23., 21:13 (CET)

Re:Haláleset

Szia! Köszi az infót, szerintem rákérdezek a vitalapon, mert nem vagyok benne biztos hogy nevezetes. Egyébként mind szomorú, mind vidám pillanatokban bővelkedett a mai nap, nem volt eseménytelen fogalmazzunk úgy. – XXLVenom999 vita 2018. február 22., 21:49 (CET)

Rákérdeztem. – XXLVenom999 vita 2018. február 22., 21:52 (CET)