Falkland-szigeteki háború

Falkland-szigeteki háború
A Falkland-szigetek elhelyezkedése
Dátum	1982. április 2. – június 14.
Helyszín	Falkland-szigetek, Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek
Casus belli	Argentína elfoglalta a Falkland-, Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigeteket
Eredmény	status quo ante bellum, Az Egyesült Királyság visszaszerzi uralmát a szigetek felett
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Argentína Egyesült Királyság Falkland-szigetek
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Leopoldo Galtieri Juan Lombardo Mario Menéndez Ernesto Crespo Margaret Thatcher Sir John Fieldhouse Sir John Woodward Sir Jeremy Moore
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hadsereg: 10 000 fő Haditengerészet: 3 119 fő Légierő: 1 069 fő 216 repülőgép Hadsereg: 10 700 fő Haditengerészet: 13 000 fő Légierő: 6 000 fő 117 repülőgép
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
649 halott 1 188 sebesült 11 313 hadifogoly 25 helikopter 75 repülőgép 258 halott 1 777 sebesült 106 hadifogoly 24 helikopter 10 Harrier
A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigeteki háború témájú médiaállományokat.

A Falkland-szigeteki háború (angolul: The Falklands War, spanyolul: Guerra de las Malvinas) az Egyesült Királyság és Argentína közti fegyveres konfliktus, amelyet 1982 márciusa és júniusa között vívtak a Falkland-szigetek és néhány közeli, kisebb dél-atlanti-óceáni sziget (Dél-Georgia és a Dél-Sandwich-szigetek) birtoklásáért. A szigetek, amelyek 1833 óta brit uralom alatt állnak, kb. 500 km-re az argentin partoktól keletre helyezkednek el, és Argentína a mai napig jogot formál rájuk.

A háború 1982. április 2-án kezdődött, amikor az argentin fegyveres erők megszállták és elfoglalták a Falkland-szigeteket), majd másnap Dél-Georgiát és a Déli-Sandwich-szigeteket annak érdekében, hogy argentin szuverenitás alá helyezzék a területeket. 1982. április 5-én a brit kormány egy összhaderőnemi haditengerészeti harccsoportot indított útnak, hogy az argentin légierő és haditengerészet megtámadása után visszafoglalja a szigeteket a megszálló erőktől. A brit erők 1982. május 21-én szálltak partra a keleti Falkland-szigeten. A harcok 74 napig tartottak az 1982. június 14-i argentin kapitulációig (előfordul a tíz hetes időtartam említése is), amellyel a szigetek visszakerültek brit irányítás alá. Az összecsapásokban 649 argentin és 255 brit katona, valamint 3 civil lakos vesztette életét. A brit kormányzat a katonai tevékenységeket hivatalosan 1982. június 20-án nyilvánította befejezettnek.

A háború egy kiemelt epizódja volt a szigetek szuverenitása fölött zajló elhúzódó vitának. Argentína mindmáig magáénak követeli a szigeteket, ezért az argentin kormányzat a katonai beavatkozást a saját területe visszaszerzéseként értékelte és nem agresszióként. A brit kormányzat ezzel szemben a háborút kiváltó katonai műveletet egy olyan brit terület megszállásaként értelmezte, amely 1841 óta koronagyarmat. A 19. század elején benépesült szigetek jelenlegi lakóinak túlnyomó többsége brit eredetű és elsöprő többséggel támogatják az Egyesült Királysághoz tartozásukat.

Hivatalosan egyik állam sem üzent hadat a másiknak, bár mindkettő háborús övezetnek minősítette a szigetek területét és hivatalosan elismerte a hadiállapot beálltát. A harctevékenységek majdnem kizárólag a vitatott szigetek területére és azok közvetlen környezetére korlátozódtak.

A háború mindkét országban komoly hatást gyakorolt a közvéleményre és számos újságcikk, könyv és film tárgya lett. Az általános hazafias érzelemhullám, amelyet a szigetek elfoglalása magasra emelt Argentínában, a háború elvesztése miatt a kormányzó katonai junta bukásához vezetett. Az Egyesült Királyságban a kormányon levő Konzervatív Párt csökkenő népszerűségi trendjét megfordította a háború kimenetele és a rákövetkező évben a konzervatívok ennek köszönhetően újra megnyerték a brit választásokat.Az Egyesült Királyságban általában véve kisebb politikai és kulturális hatása volt a konfliktusnak, mint a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Argentínában, ahol a Falkland-szigetek hovatartozásának kérdése máig napirenden szerepel.

A két hadviselő fél közötti nemzetközi kapcsolatokat 1989-ben állították helyre egy Madridban lefolytatott találkozó során, amely végén a brit és argentin kormány közös nyilatkozatot adott ki. Egyik ország álláspontja sem változott a szuverenitás tekintetében, mindkettő változatlanul a sajátjának tartja a szigeteket. 1994-ben az argentin követelés bekerült az ország újonnan elfogadott alkotmányába is.

Az előzmények

A háborút megelőző periódusban Argentína súlyos gazdasági válságot élt át, melyet a katonai diktatúra (junta) elleni tiltakozások hullámai tarkítottak. Leopoldo Galtieri, a junta vezetője a felgyülemlett feszültségeket a nemzeti érzelmek felszításával kívánta levezetni, amelyre egy a lakosság számára népszerű célért vívott gyors, győztes háború ideális eszköznek tűnt.

Az argentin támadás

Március 19-én 50 argentin katona szállt partra a szigetcsoporthoz tartozó Déli-Georgián, és felvonták az argentin zászlót. Április 2-án Galtieri elrendelte a Falkland-szigetek megszállását. Gyors partraszállást követően eldördültek az első lövések és a kis számú brit helyőrség (57 tengerészgyalogos) másnap kapitulált.

Az Egyesült Királyságot és a világot meglepte a támadás. A britek azonban haladéktalanul csapatszállító hajókat szereltek fel, és erős flottakötelék kíséretében elindultak, hogy még a téli viharok megérkezte előtt visszafoglalják a 10 000 km-re fekvő szigeteket.

A brit ellentámadás

A brit hadművelet nagybani vázlata

Április végén 75 tengerészgyalogos visszafoglalta a lakatlan Déli-Georgia szigetet. Május 1-jén brit távolsági bombázók a Black Buck hadművelet keretén belül bravúros, többszöri légi utántöltést igénylő támadást intéztek a megszálló erők ellen. A támadás csekély veszteséget okozott (1 bomba ért célt), de az Argentin Légierő vadászgépeinek áttelepítésére kényszerült, ami jelentősen befolyásolta a későbbi eseményeket az Egyesült Királyság javára.

Intenzív és mindkét oldalnak jelentős veszteségeket okozó légi és tengeri hadműveletek következtek. A HMS Conqueror brit tengeralattjáró elsüllyesztette az ARA General Belgrano argentin cirkálót, és megadásra kényszerült a két argentin tengeralattjáró egyike, a ARA Santa Fe is. Az argentin erők elsüllyesztették a modern HMS Sheffield rombolót és több, pótolhatatlan felszereléssel megrakott szállítóhajót, valamint súlyosan megrongáltak több csapatszállítót. A brit HMS Invincible repülőgép-hordozóról felszállt Harrier vadászrepülők többször támadták a megszálló argentin erőket, fontos földi célpontokat semmisítve meg. A Harrierek és a francia gyártmányú argentin Mirage III vadászgépek között kialakult légi harcokban rendre az argentin fél húzta a rövidebbet. Ugyanakkor az Argentin Légierő több sikeres bombatámadást intézett a brit flotta ellen. Több hajót is találat ért, de a brit erők óriási szerencséjére a becsapódott bombák 75%-a nem robbant fel, mert a hajók hatékony légvédelme arra kényszerítette az argentin pilótákat, hogy a bombákat kis magasságból oldják ki (több argentin repülőgépen kisebb sérüléseket okoztak a brit hadihajók hozzájuk érő, kisebb antennái), és a bomba zuhanásának rövid ideje alatt a gyújtónak nem volt ideje élesíteni. A TV-adásokból azonban az Argentin Légierő katonái értesültek a fel nem robbant bombákról, és gyújtóik beállításán módosítva később több hajót elsüllyesztettek. A vakmerő támadásokban az argentin fél körülbelül 30 repülőt vesztett.

A tengeri és légi csatákat követően május 21-én 4000 brit katona szállt partra a főszigeten San Carlosnál és 3 hétig tartó heves harcok után bevonultak a fővárosba, Stanleybe. Az argentin megszálló erők maradéka Mario Menendez tábornok parancsnoksága alatt június 14-én tette le a fegyvert. A szigetek mai napig brit uralom alatt állnak.

Emberveszteség

A Ronald Reagan erkölcsi és katonai támogatását élvező Nagy-Britannia 74 nap alatt verte ki a szigetekről a betolakodókat. A britek emberéletben összesen 255, az argentinok 649 főt veszítettek.

A háború hatása

A háború hatása mindkét országban és világszerte is jelentős volt. Argentínában a vereséget követő megmozdulások a junta bukásához és demokratikus fordulathoz vezettek. Az Egyesült Királyságon a hazafias lelkesedés második világháború óta nem látott hulláma söpört végig. A belpolitikája és gazdasági intézkedései miatt népszerűtlen Margaret Thatcher miniszterelnök pozíciója megerősödött, és a háború után újraválasztották.

A háború veszteségei viszonylag csekélyek voltak ugyan, de mivel a második világháború utáni legnagyobb, modern hadseregek által vívott tengeri és szárazföldi konfliktus, jelentősége nagy. A mindkét oldalon alkalmazott korszerű haditechnika bebizonyította fölényét az elsősorban argentin oldalon használt világháborús eszközök felett. A brit atom-tengeralattjárók és korszerű haditengerészeti helikopterek az argentin flotta több nagy, de elavult egységét süllyesztették el. Az argentin oldalon használt, francia gyártmányú aktív radarvezérlésű Exocet rakéták a brit flotta több modern hajóját semmisítették meg, vagy rongálták meg súlyosan, bár viszonylag csekély számban álltak hadrendben – ugyanakkor a korszerű légvédelmi rendszereknek köszönhetően a hagyományos bombatámadások a bevetett repülőgépek számához képest kis veszteségeket okoztak.

Külső hivatkozások

• Battle Atlas of the Falklands War 1982 – Gordon Smith
• részletes cikksorozat a háború eseményeiről

A Wikimédia Commons tartalmaz Falkland-szigeteki háború témájú médiaállományokat.