Köztársaság téri csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 47° 29′ 51″, k. h. 19° 04′ 39″

A Köztársaság (ma II. János Pál pápa) tér 26., a volt MDP-pártház napjainkban

Az 1956-os forradalom során, 1956. október 30-án Budapesten, a Köztársaság téren, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti pártbizottságának székházánál súlyos harcok zajlottak le.

Előzmények[szerkesztés]

Október 23-án este a Államvédelmi Hatóság (ÁVH) két szakasznyi, 46 főből álló különítményét rendelték a pártház biztosítására. Azokban a napokban a budapesti pártvezetés, pártmunkások, illetve néhány nap múlva biztonságos helynek gondolva a székházat néhányuk családja tartózkodott az épületben. Hamarosan a Néphadsereg tisztjeinek egy csoportja is a székházba került, akik az MDP Katonai Bizottságának határozata alapján a felkelők lefegyverzésére megalakítandó munkásmilíciák szervezésével voltak megbízva. Összesen mintegy 150 személy volt az épületben.

A téren három szovjet tank is állomásozott a pártház védelmében. Az ÁVH-s fegyveresek ezek biztonságában ki-kicsaptak az épületből és a Köztársaság téren áthaladó felkelőket, sőt fegyvertelen járókelőket is megfélemlítettek, rájuk lőttek és megkergették őket, több embert letartóztattak és fogva tartottak, némelyiküket meg is kínozták, majd gépkocsival a Mosonyi úti rendőrkapitányságra szállították őket. Az ÁVH-sok által begyűjtött embereket ott azonban elengedték, mert időközben a rendőrség átállt a forradalmi kormány oldalára. Az ÁVH ezen utolsó góca tevékenységének hamar híre ment a városban. Amikor október 29-én a szovjet tankok kivonultak a városból, így a térről is, az épület külső védelem nélkül maradt. A pártház ÁVH-s katonái azonban ennek ellenére tovább folytatták provokatív tevékenységüket, és a kormány által hivatalosan kinevezett nemzetőröket tartóztattak le a téren, akik közül jó párat tarkón lőve találtak az ostromot követően behatoló felkelők. Ráadásul Nagy Imre kormánya az ÁVH-t 28-án feloszlatta, tehát a szervezet ekkor már teljes mértékben illegális volt.

Az MDP Budapesti Pártbizottságának székháza az Erkel színház mellől nézve

A pártház védelmét a bentiek többszöri kérése ellenére sem erősítették meg (pedig akkor még a keményvonalas kommunista belügyminiszter, Münnich Ferenc is elegendő fegyveres erővel rendelkezett a segítségnyújtáshoz). A még hatalmon lévő belügyi vezetőknek azonban a szovjet KGB vezetőivel egyeztetve, minden bizonnyal érdekében állt a pártházban lévők védtelenül hagyása, és az, hogy a másnapi események megtörténhessenek, hogy minél zavarosabbá válhasson a helyzet Magyarországon, és ez okot szolgáltasson a Szovjetunió katonai beavatkozására.[1]

A csatát megelőző pártházbeli események nemcsak az ÁVH-sok tevékenységében merültek ki. A történelmi dokumentumok tanúsága szerint miután kiderült, hogy a fővárosi munkások nagy része a forradalom mellé állt, a házban tartózkodó keményvonalas pártvezetők megunták a Katonai Bizottság tétlenkedését és drasztikus lépésre szánták el magukat. Rákosi ezen feltétlen hívei katonai puccsra készültek Nagy Imre kormánya ellen. Ez a tevékenységük még a pártvezetés reformkommunista része számára is titkos volt.[2] Feltehető, hogy a házbeli tisztek is részt vettek ebben a tevékenységben, noha a pártházban tartózkodók egy része nem volt rákosista (köztük Mező Imre sem).

Az ostrom[szerkesztés]

Október 30-án délelőtt egy fegyveres nemzetőrcsapat behatolt az épületbe. Ekkor az épület belsejéből is lőni kezdtek és kézigránátot dobtak a nemzetőrökre. A történtek miatt délelőtt a nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai a tér bokrai és fái fedezékéből megkezdték a pártház ostromát, és a védők az ablakokból távcsöves puskáikkal viszonozták a folyamatos tüzet. Az ostrom inkább szórványosan, oda-vissza lövöldözésszerűen, mint szervezetten folyt; a pártház a kézifegyverek ellen kiválóan védhető objektumok közé tartozott. A felkelők később repeszgránáttal lőtték az épületet, és ez a védőknek is nagyobb veszteséget okozott. Mindkét oldalon sok volt a halott. A támadók dühét fokozta az az elterjedt hír, hogy a pártház épülete alatt egy börtön van, ahol még mindig megkínzott politikai foglyok vannak, illetve ahová a téren ezekben a napokban elfogott nemzetőrök kerültek. Ez persze csak hisztériakeltő pletykának bizonyult, a tér alatt semmiféle kínzókamra nem volt.

Köztársaság tér, az MDP Budapesti Pártbizottságának székháza

A védők parancsnoka, Mező Imre és társai egész nap segítségért könyörögtek telefonon, köztük személyesen Nagy Imrét is hívták, de Nagy Imre nem volt hajlandó tudomásul venni a segítségkérést és a baljós előjeleket. Ezt követően főleg árulások miatt[forrás?], mind a belügyminisztérium, mind a magyarországi szovjet hadvezetés szándékosan a sorsukra hagyta őket[forrás?]. Csak délután érkezett a pártház védelmére hat magyar harckocsi, amelyek közül három azonban nem fordult az ostromlók ellen, hanem magát az épületet lőtték rommá, mivel ezt a hármat a Corvinisták küldték oda Pongrácz Gergely parancsára. A másik három harckocsi, (amelyek vidéki honvédek vezetése alatt álltak), reménykedve abban, hogy társaik tévedésből lövik a védendő objektumot, elhagyta a teret, bízva abban, hogy az átállók követik őket. Nem így történt. Ekkor Mező Imre és két katona fehér zászlóval elindult kifelé az épületből. Mindhármukat agyonlőtték, de haláluk körülményei vitatottak. (Sem az nem bizonyított, hogy egyáltalán kiléptek-e a kapun, sem az, hogy a pártházból, vagy a térről érkeztek-e a lövések.)[3] Az ostromlók ezután fegyverrel behatoltak az épületbe.

Mentőautó a Köztársaság téren csata közben

Az ÁVH-s katonák egy csoportja ellenállt, őket a behatolók tűzharc után vagy megölték, vagy elfogták. Többségüket azonban a helyszínen kivégezték, annak ellenére, hogy megadták magukat. A kivégzésekről külföldi tudósítások is beszámoltak, ezekről filmek és fényképfelvételek készültek. A védők másik része és az épületben levő belügyi és pártvezetők, mintegy 100 ember a szomszédos házak udvarán át valahogyan távozni tudott, és így megmenekültek.

A Budapesti Pártbizottság védelmében elesettek névsora (25 fő): Mező Imre, Asztalos János, Szabó Lajos, Schulcz László, Albert György, Bata Ferenc, Elek László, Frank Ferenc, Gajdán Imre, Gyurgyovics Sándor, Katona Gyula, Kálmán István, Kállai Éva, Papp József, Lakatos Péter, Várkonyi György, Kárpáti István, Kókai László, Kuba János, Kucsera Zoltán, Nagy János, Szabó Ferenc, Szanyi Nagy István, Szepesi Róbert, Vaszil József.

forrás: Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér 1956 (Kossuth Könyvkiadó 1974 5.oldal

A lincselés[szerkesztés]

A csata során a pártházat védő Elek László ÁVH-s sorkatona brutális kivégzése a Köztársaság téren 1956 októberében. Később ezeket a fotókat használták fel a megtorlást igazoló kommunista propagandára[4][5][6][7][8]

A pártház elfoglalását követően az épület előtt összegyűlt fegyveres civilek csoportja bosszút követelt, és amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez a megvadult csoport a foglyokat megragadta, ütlegelni kezdte, majd az első kilenc kiskatona[forrás?] foglyot falhoz állították és agyonlőtték. Valamennyiük holttestét meggyalázták. Kettőjük holttestét a helyszínen összegyűlő tömeg fejjel lefelé a tér fáira akasztotta, ütlegeléssel és egyéb módon szidalmazta és meggyalázta, ezt külföldi tudósítók fényképen és filmen is megörökítették. Közben a járókelők mind nagyobb tömege gyűlt össze a véres eseményt figyelve, amely mintegy fél órán át tartott. A foglyok közül a sértetleneket a rendőrségre vitték, a súlyos sebesült Mező Imrét kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

Propaganda és objektív kép az áldozatokról[szerkesztés]

A pártház ostromakor kivégzett védők holtteste

A kegyetlen lincselés úgy ismert, mint az 1956-os forradalom legsötétebb lapja, a forradalom addigi tisztaságát bepiszkító szégyenfolt. Ez a Kádár-rendszer későbbi propagandagépezetének az eredménye, amely később jóformán csak ezt az egy eseményt, illetve ennek is egy átírt változatát hangoztatta az „ellenforradalommal” kapcsolatban. Különösen a fejjel lefelé lógó halott rugdosását ábrázoló egyik fotót használták fel a forradalom elleni későbbi propagandára (még iskolás tankönyvekben is), amely egy élő ember halálra kínzásának látszik. A brutalitásról készített propagandafilmet levetítették a Nagy Imre-per később kivégzett vádlottjainak is, akik közül legalábbis Maléter Pálnak ez komoly érzelmi sokkot okozott, mivel erős hittel kötődött még a kommunista eszmékhez. A vádlottak mégsem árulták el a forradalmat.

Természetesen nem menthető az elfogottakkal szembeni vérengzés, illetve hogy a nemzetőrök azt nem tudták azonnal megakadályozni. (Megjegyzendő, hogy a harcokban súlyos emberveszteségeket szenvedtek és a számos sebesültet is el kellett látniuk.) A valóságban azonban a megvadult tömeg haragját az épület alatt berendezett kínzókamrák hírével magyarázták. (Ilyen kínzókamrákat végül nem találtak.)

A pártház védői közül összesen 20 személy vesztette életét, ezek közül nyolcan a harcokban estek el, három főt a kapituláció során lőttek le (köztük Mező Imrét, aki három nap múlva a kórházban halt meg), kilenc személyt pedig a lincselés során végeztek ki. Más források szerint a védők halottainak száma 25 volt. Az ostromnak Mező Imre mellett még három magas rangú ÁVH-s katonatiszt esett áldozatul: Szabó Lajos, Papp József, és Asztalos János, máig nem eldöntött, hármójuk közül melyik kettő volt a Mező mellett szereplő két békekövet.

Az ostromlók halottainak száma ismeretlen, de szintén 20-30 fő körül lehetett.[9] A közeli kórházakban kb. 50 sebesültet helyeztek el a felkelők közül. A megtorlás során 36 halálos ítéletet hoztak olyanok ellen, akiknek a vádiratában szerepelt a Köztársaság téri eseményekben való részvétel, bár számos esetben bizonyítatlanul.

A kazamaták[szerkesztés]

A feltételezett kazamaták keresése

Az ávósok titkos pincebörtöneiről már a forradalom előtt is terjedtek hírek. (Az Andrássy út 60. és a Belgrád rakpart 5. alatt tényleg voltak ilyenek.) Az ostromot megelőzően az a hír terjedt el, hogy a pártbizottság épülete alatt hatalmas kazamaták vannak, ahol ártatlan fiatalokat őriznek és kínoznak. Az ostrom után így több napos kutatás kezdődött a téren titkos föld alatti helyiségek, bunkerek, kazamaták után.

Az ávósok titkos pincebörtöneiről akkoriban rémhírek terjedtek, nagy tömeg bámészkodott a hatalmas gödörnél

A kutatáshoz nehéz munkagépeket is felhasználtak, állítólag volt 10 méter mély munkagödör is. Egy korabeli újságbeszámoló szerint az egyik aknában végül hangokat hallottak, a lent lévők foglyoknak mondták magukat, azt mondták 147-en vannak odalenn és a kiszabadításért könyörögtek. Állítólag a helyszínen vizsgálódó geológusok számára hamar kiderült, hogy nincsenek kazamaták, de a népharagtól tartva nem merték abbahagyni a munkát. A kutatásra alig néhány nap állt rendelkezésre, ennek során nem találtak föld alatti létesítményeket, ezért sokan, köztük történészek is mára azt gondolják, hogy az egész csak álhír és hisztériakeltés volt.

Eme álláspontnak ellentmond a Dézsy Zoltán által készített, 1994-ben a Magyar Televízióban bemutatott két részes Pincebörtön című dokumentumfilm, amelyből kiderül, hogy a Pártszékház 1. emeletéről egy csigalépcső vezetett a mélybe, a Köztársaság téri szobor alatt pedig egy létesítmény kijárata volt. E tényeket különböző vizsgálatokkal, és tanúvallomásokkal is alátámasztotta. Az 1956-os keresők valószínűleg azért nem találtak semmit, mert naivan a szobor helyére hordták a kitermelt földet, a pártszékházban pedig a földszinten és a pincében keresték a lejáratot, holott az az első emeleten volt. A geológusok több 10 méter mélyen egy T-alakú anomáliára hívták fel a figyelmet, amely a valószínűsíthetően egy föld alatti létesítmény lehet. Ezt a mélységet a forradalmárok nem is érhették el az idő rövidsége és a talajvíz miatt.[10]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Lásd: Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza
  2. „Október 27-én Hazai Jenő vezérőrnaggyal (ma is él Budapesten) és Czinege Lajos MDP KB osztályvezetővel (szintén él Magyarországon) és Fehér Lajossal egyetemben kidolgozták egy katonai diktatúra kikiáltásának tervét. …» 28-án már sok fegyverünk volt. Elhatároztuk, hogy a budapesti pártbizottság székházában felállítunk egy katonai csoportot… Az ország különböző területeinek fegyverraktáraiból három helyre irányítottam a szállítmányt, a katonailag biztosított laktanyákban.« Földes László: A második vonalban, Budapest 1984. 242-243. oldal ” – Lásd: Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza
  3. Elbukott, mégis győztes. A köztársaság téri csata. Tulipán Éva történésszel beszélget Szentpály Juhász Miklós. Magyar Katolikus Rádió, 11:30.-12:00.
  4. Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom történeteA szabadság napjai, mek.oszk.hu
  5. BUDAPESTI FELKELŐ CSOPORTOK - FOTÓ, server2001.rev.hu
  6. 1956 Hungarian Revolution in Photos, americanhungarianfederation.org
  7. Budapest 1956, paolomorellostudio.com
  8. Budapest 1956, paolomorellostudio.com
  9. Eörsi László: Köztársaság tér, 1956 (Beszélő, 2006/6)
  10. Köztársaság téri pincebörtön és a film

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]