Fehér Lajos (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Fehér Lajos
Született 1917. december 15.
Szeghalom
Elhunyt1981. november 1. (63 évesen)
Budapest
Foglalkozása újságíró,
politikus,
miniszterelnök-helyettes

Fehér Lajos (Szeghalom, 1917. december 15.Budapest, 1981. november 1.) kommunista újságíró, politikus, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Kádár-korszak meghatározó agrárpolitikusa, miniszterelnök-helyettes.

Életútja[szerkesztés]

Ifjúsága, tanulmányai[szerkesztés]

Szegény, református paraszti családban született. Az elemi iskola elvégzése után szülővárosában, a Református Péter András Reálgimnáziumban volt diák (19281936), majd Debrecenbe ment továbbtanulni, a Református Kollégium Tanárképző Intézetébe. Már egyetemistaként, 1937-től részt vett a népi írók körül szerveződő Márciusi Front munkájában, közben jó kapcsolatokat épített ki több kisgazda és parasztpárti politikussal, de a magyar történelem marxista értelmezését adó Mód Aladárral is. 1941-ben a debreceni egyetemen latin és történelem szakos tanári diplomát szerzett, és ettől az évtől kezdve több újság munkatársa is lett (Szabad Szó, Tiszántúl, Kis Újság).

Az illegális kommunista mozgalomban[szerkesztés]

Az agrárkérdésekkel foglalkozó Fehér 1942-ben lépett be az illegális kommunista pártba (KMP, 1943-tól Békepárt), ahol a vidéki szervezésben vett részt: a gyakorlatban ez leginkább röplapok sokszorosítását és terjesztését jelentette. 1943-ban illegalitásba vonult, 1944 júliusától pedig, miután több munkatársát elfogták, és ő maga is veszélybe került, a fegyveres ellenállás szervezésében kapott szerepet. Ekkoriban ismerte meg a már Márciusi Frontban is tevékenykedő Donáth Ferencen keresztül a párt több vezető személyiségét, köztük Péter Gábort és Horváth Mártont. 1944 hátralévő részében az MKP Katonai Bizottságát vezető, német- és nyilasellenes akciókat kitervelő Pálffy György és Sólyom László kapcsolattartója volt, illetve partizánakciókat hajtott végre – az ő csoportja robbantotta fel Gömbös Gyula szobrát is Budapesten. A főváros ostromát Óbudán rejtőzködve vészelte át, Kovács Gyula álnéven.

A Rákosi-korszakban[szerkesztés]

1945 januárjának végén részt vett a budapesti rendőrség keretén belül működő Politikai Rendészeti Osztály – az ÁVO és ÁVH elődje – létrehozásában, amelynek helyettes vezetője lett. (Később két másik osztályvezető-helyettest is kineveztek, miáltal Fehér súlya jelentősen csökkent.) Péter Gábor jobbkezeként elsősorban tagtoborzói, majd személyzeti és adminisztratív feladatokat látott el; hajdani partizántársai nagy részét is a PRO kötelékébe juttatta. Nevéhez fűződik politikailag gyanús és politikai okokból letartóztatott személyek adatait gyűjtő Politikai Rendészeti Nyilvántartó Hivatal létrehozása. A „reakciós” és „fasiszta” elemek kiszűrése érdekében támogatta az igazoló bizottságok munkájának fokozását és a B-listázás kiterjesztését.

1945 augusztusában az MKP titkársága úgy döntött, hogy kérésére áthelyezik a kommunista agrárlap, a Szabad Föld élére, ám erre még Péter Gábor ellenállása miatt nem került sor. Ismételt kérésére 1946 szeptemberében végül a titkárság a pártközpont falusi osztályára helyezte, de a döntés csak másfél éves csúszással valósult meg. 1947-ben a Szabad Föld felelős szerkesztője lett, később a központi pártlap, a Szabad Nép mezőgazdasági rovatát vezette főszerkesztő-helyettesként. Támogatta az 1953-ban kormányfővé kinevezett Nagy Imre reformjait, az ún. „új szakasz” politikáját. 1954-ben az MDP Központi Vezetőségének póttagjává választották, de mivel bírálta Nagy Imre menesztését és a sztálinista-rákosista restaurációt, eltávolították az újságtól és vidékre helyezték. 195556 során a Balatonnagybereki Állami Gazdaság igazgatója volt. 1956. július 7-én ő is részt vett Nagy Imre demonstratív jellegű születésnapi ünnepségén.

A Kádár-rendszerben[szerkesztés]

Az 1956-os forradalom időszakában az október 24-én megalakult Katonai Bizottság tagja lett, amely a felkelés szovjet segítséggel történő leverését javasolta Nagy Imrének. A forradalom leverését követően aktív szerepet játszott az MSZMP megszervezésében. 1956 novemberétől a Népszabadság vezetésében tevékenykedett, néhány hétig főszerkesztőként, ám a szovjet vezetés Nagy Imre hívének tartotta, tevékenységét túl függetlennek ítélte, vezetése alatt, már a forradalom leverése utáni hetekben még egy sztrájk is lezajlott. Ezért szovjet utasításra Kádárnak le kellett váltania, helyére a rákosibarát Friss Istvánt kinevezve. Fehér 1959-ig szerkesztőként dolgozott tovább.[1] 1957 áprilisáig a szénbányászat újraindításával megbízott kormánybiztosságot vezette. Közben az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának és Ideiglenes Központi Bizottságának, majd 1957-ben a párt Politikai Bizottságának és Központi Bizottságának tagja lett. 19591962 között a KB titkára volt. A KB mezőgazdasági osztályának vezetőjeként, majd 19661974 között a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségének elnökeként meghatározó szerepet játszott a korabeli agrárpolitika alakításában. A termelésre súlyos csapást mérő erőszakos szövetkezetesítést követően Erdei Ferenccel együtt a rendszer korrekciója érdekében lépett fel, aminek következtében lehetővé tették a háztáji megművelését, feloldották az állattartás korábbi korlátozásait, a szövetkezeteken belüli juttatásokat pedig rugalmasabbá tették, amivel sikerült javítaniuk a parasztok életszínvonalát és a mezőgazdasági termelést is.

19621974 között miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett Kádár János, Kállai Gyula és Fock Jenő kormányában, ahol az új gazdasági mechanizmust kidolgozó, piacosító reformokat támogató csoportba tartozott. Helyettesként felügyelete alá tartoztak honvédelmi, közigazgatási és kereskedelmi ügyek, a bel- és igazságügy, valamint a Népi Ellenőrzési Bizottságok is. A párton belüli ellenzék nyomására 1974 márciusában nyugdíjazták, PB-tagsága 1975-ben szűnt meg. KB-tagságát haláláig megőrizte. Ezután élete végéig emlékiratain dolgozott, amelynek életében csak első, 1945-ig tartó része jelent meg; később az 1954-ig jutó második kötet is napvilágot látott. 1959-től haláláig a Magyar Partizánszövetség vezetője volt.

Művei[szerkesztés]

  • Harcunk Budapestért (1946, 1969)
  • A magyar mezőgazdaság fejlődésének útja (1957)
  • A szocialista mezőgazdaságért (1963)
  • A mezőgazdaság fejlesztésének fő irányai (1966)
  • Agrár- és szövetkezeti politikánk. 1965-1969 (1970)
  • Így történt (1979)
  • Sorsfordító évtizedek (1987)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]