B-lista

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A B-lista (köznevesült formában bélista) az állami alkalmazottak (közalkalmazottak, állami hivatalnokok) politikai megbízhatóság szerinti szűrésére bevezetett osztályozás 1945–-46-ban Magyarországon, a kommunista hatalomátvétel során. A politikai tisztogatás jegyében a nem kellően megbízhatónak értékeltek kerültek a B-listára, őket elbocsátották állami állásukból, illetve más akadályoztatás és hátrányos megkülönböztetés érintette őket.

Ebből terjedt el mai, tágabb értelmű használata, amikor általánosan a politikai fordulatok után az új hatalom által az állami alkalmazásból politikai megbízhatósági okból történő tömeges elbocsátásokat B-listázásként emlegetik.

A B-listázás története[szerkesztés]

1945–-46-ban, a kommunista hatalomátvételkor majdnem 100 ezer ember került B-listára. Elsősorban a politikai tisztogatás, másodsorban takarékossági szempontok motiválták a tömeges elbocsátásokat. A szűrést egy háromtagú bizottság végezte. A vizsgálat során háromféle névsort készítettek: A = megbízhatóak, B = elbocsáthatóak, de egy éven belül visszavehetők, C = politikailag megbízhatatlanok, nem visszavehetők.

A Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének Közigazgatási Osztálya már 1945 novemberében elkészítette a közigazgatás „megtisztításának” tervét, amelynek eszköze a B-listázásnak, bélistázásnak nevezett elbocsátási hullám lett.

A B-listákra azok kerültek, akiket az előző rendszerben elkövetett bűnöket kutató igazolóbizottságok nem igazoltak; akiket igazoltak, de megfeddtek; és végül azok is, akik Nyugatról tértek vissza az országba.

A B-listázás első hulláma 1946-ban kezdődött, amikor Nagy Imrét Rajk László váltotta fel a belügyminiszteri székben. Két hónap leforgása alatt 50 ezer embert bocsátottak el a közigazgatásból, és másfél ezer civilszervezetet oszlattak fel. Az 1948. június 28-ai összesítés szerint a B-listára 80 041 fő került fel.

Nem hivatalos formában a kommunistáknak nem tetsző hivatalnokok eltávolítása már a B-listázás előtt megkezdődött. A párt terrorlegényei számos „népítéletet” szerveztek, amelyek révén bántalmaztak és munkahelyükről elkergettek a demokrácia ellenségeinek kikiáltott tisztviselőket.

A B-listázást kiegészítette a pártközi megállapodás alapján született, 1946 májusában hozott 5000/1946. számú M. E. rendelet, amelynek alapján 10%-kal csökkentették az 1938. évi állapothoz képest a közszférában alkalmazottak számát. (Októberig mintegy 80 ezren veszítették így el az állásukat.)

Bár az akkori szóhasználat nem nevezte „B-listázásnak”, hatalomváltáshoz kapcsolódó, politikai megbízhatóság szerinti szűrés az állami alkalmazottak között már 1922-ben is történt, ellenkező előjellel: a Horthy Miklós körül megszilárduló hatalom tudatosan igyekezett kiszűrni a Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt, kommunistákkal szimpatizáló személyeket, amikor a Trianon után az országba menekült tisztviselők miatt tömeges elbocsátásokra volt szükség az államigazgatásban.[1]

Források[szerkesztés]