B-lista

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A B-lista (köznevesült formában bélista) 1922-ben,[1] az 1940-es és 1950-es években a politikai okokból a rendszer által kiválasztott személyek listája volt, akiknek a mindennapi, civil sorsa a munkából való elbocsátás, akadályoztatás és hátrányos megkülönböztetés lett.

A Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének Közigazgatási Osztálya már 1945 novemberében elkészítette a közigazgatás „megtisztításának” tervét, amelynek eszköze a B-listázásnak, bélistázásnak nevezett elbocsátási hullám lett.

A B-listákra azok kerültek, akiket az előző rendszerben elkövetett bűnöket kutató igazolóbizottságok nem igazoltak; akiket igazoltak, de megfeddtek; és végül azok is, akik Nyugatról tértek vissza az országba.

A B-listázás első hulláma 1946-ban kezdődött, amikor Nagy Imrét Rajk László váltotta fel a belügyminiszteri székben. Két hónap leforgása alatt 50 ezer embert bocsátottak el a közigazgatásból, és másfél ezer civilszervezetet oszlattak fel. Az 1948. június 28-ai összesítés szerint a B-listára 80 041 fő került fel.

Nem hivatalos formában a kommunistáknak nem tetsző hivatalnokok eltávolítása már a B-listázás előtt megkezdődött. A párt terrorlegényei számos „népítéletet” szerveztek, amelyek révén bántalmaztak és munkahelyükről elkergettek a demokrácia ellenségeinek kikiáltott tisztviselőket.

A B-listázást kiegészítette a pártközi megállapodás alapján született, 1946 májusában hozott 5000/1946. számú M. E. rendelet, amelynek alapján 10%-kal csökkentették az 1938. évi állapothoz képest a közszférában alkalmazottak számát. (Októberig mintegy 80 ezren veszítették így el az állásukat.)

Források[szerkesztés]

  1. A Horthy-korszak bélistázása nincs megírva, nemcsak numerus clausus volt a Horthy-korban.